Heves Megyei Hírlap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 178-202. szám)

2014-08-28 / 200. szám

8 2014. AUGUSZTUS 28., CSÜTÖRTÖK Ahol bogrács köszönti a városba érkezőket hazai tájakon Baja páratlan kincseket rejt, a halászlé napján pedig mindenki nagykanállal falatozik HAZAI TÁJAKON - TV-MŰSOR Július második szombatja, 18 óra után pár perccel, háttérben a városháza Negyvenezernél kevesebb la­kóra több mint egy tucat hal­bolt jut. De egyéb csáberővel is rendelkezik Jelky András és Hosszú Katinka Alföldön fekvő, ám sok szállal a Du­nántúlhoz kötődő városa. Kubatovics Tamás Baja a halászlé fővárosa. Ez az országszerte ismert titulus 1997- ben lépett új dimenzióba, amikor a Sugovica parti város A halászlé ünnepe - a halászlé fővárosában elnevezéssel illetett nagyrendez­vényével robbantott és több mint 500 bográcsban főtt a halászlé a város központjában. Mert a ba- jaiak új szokást teremtettek az előző évi főzéssel, amikor 1996- ban ünnepelték a várossá nyil­vánítás 300. évfordulóját, ami addig soha nem látott hangula­tú népünnepéllyé, évente meg- ismétlendő fiesztává alakult. 2000-ben már 2000 bogrács mellett serénykedtek főzők, akik kisebb-nagyobb társaság számá­ra főzték a halászlevet. A feszti­válon július második szombatján immáron 18 éve gyújtanak tüzet Baja központjában, hogy szűk egy órával később már kanalaz­hassák a gyufatésztával - amit külön főznek meg - tálalt levet, majd utána a főtt halat. Baja kötődését mutatja, hogy az 55-ös főúton érkezők a vá­ros határában lévő körfoga­lomnál egy óriási bográccsal szembesülhetnek, virágláda­ként pedig több helyen is öreg ladikok díszítik a várost. Főtere, a nyári halászléfőzés központja, a Szentháromság tér, aminek jellegzetes, bazaltkockás köve­zése négylevelű lóherét mintáz. Érdemes körbe­pillantani a téren, végigpásztázni a megújult homlok­zatokon, megvizsgálni és lefo­tózni a városháza épületét, majd az egykori áruházból norvég tá­mogatásból létrehozott Bácskai Kultúrpalotát. A tér közepén álló Szenthá­romság-szobortól, amit a vá­rost sújtó nagy pestisjárvány emlékére az 1750-es években ál­lították, csupán pár lépés a Türr István Múzeum, ahol a dunai éle­tet, valamint a soknemzetiségű környék érdekességeit bemutató állandó kiállítás nyújt ízelítőt a környék múltjá­ból. Innen egy kis sétával a költő-új- ságíró-ország- gyűlési képviselő Tóth Kálmán ne­vét viselő térre juthatunk, ahol a belvárosi templom mellett Szent Flórián szobra áll. A plébánia homlokzatán pedig a felirat, il­letve a kronosztikon az 1840-es városi tűzvészre és az újjáépítés­re utal. Pár percnyire áll a város egyik jelképeként ismert Jelky András-szobor, ami a városköz­pont szélén, egy nagyforgalmú útkereszteződésben idézi meg a világjáró szabólegény regény­ben is megörökített kalandjait. Idelátszik a könyvtárként hasz­nált egykori zsinagóga, amiben megmaradt az eredeti beren­dezés nagy része, valamint a tér- és a kettős galériarendszer. A beépített rituális tárgyakat - az előcsarnok kézmosóját, a dí­szes perselyt és a frigyszekrény­ben lévő tóraszekrényt - pedig gondosan helyreállították. A vá­ros kulturális és vallási sokszí­nűségét példázza a szomszéd ut­cában álló Szent Miklós Görög­keleti Plébániatemplom, aminek késő barokk formája az 1779-es átalakítás nyomait őrzi. A ki­emelt műemléki védettséget él­vező ikonosztázának festménye­it Arszenije Teodorovity belgrádi ikonfestő készítette, 1792-ben. Az ő munkája az eredeti beren­dezésből fennmaradt püspöki trónus is. A szerb templomból érdemes a Halászpart felé ka­nyarodni, ahol vendéglátóhelyek sora kínál kényelmet a Sugovica partján. Innen megszemlélhető a szemközi Petőfi-sziget, ahol a halászlét is kínáló éttermek, sportpályák és egyebek mellett a Hosszú Katinka által sokszor látogatott városi sportuszoda is üzemel. Kis pihenés után a Súgó men­tén sétálva érhetjük el a Dunát, ahol a civil kezdeményezésre létrejött, az egykori halászta­nyákat bemutató miniskanzent, valamint a torkolatnál a kilátó­ként is használatos Türr István Emlékművet látogathatjuk meg. Ez a csatornaépítésekben is fon­tos szerepet játszó (köze volt a Korinthoszi- és a Panama-csa­torna megépítéshez) szabadság- harcosnak állít emléket. Innen rápillanthatunk a Ge- mencre, ami Európa legnagyobb, páratlan természeti kincseket rejtő ártéri erdeje. A rejtőzkö­dő fekete gólya, a világrekorder gímszarvasok hazája, az ország legvastagabb, 12 méter kerüle­tű fájának otthona. Az ott már a Dunántúl Bajához tartozó része. ■ A Petőfi-szigeten található a Hosszú Katinka által sokat látogatott uszoda TELEVIZIO-MUSOR A tVr-Hét AJÁNLÁSÁVAL 2014. AUGUSZTUS 28., CSÜTÖRTÖK 6.00 Jó reggelt, skacok! 7.35 Híradó Reggel (ism.) 8.08 Minden Reggel © 10.05 TopShop 11.45 Asztro-Show 12.50 Fókusz (ismétlés) 13.25 Éjjel-Nappal Budapest (ismétlés) © 14.45 Tutigimi (amerikai sorozat, VIII/4.) 15.45 Castle© (amerikai krimisorozat, III/22.) 16.50 Az örökség© (am.-mexikói sorozat, 102.) 18.00 Híradó 19.00 Fókusz® 19.30 Éjjel-Nappal Budapest © (magyar sorozat) 20.50 Barátok közt (magyar sorozat, 7063-7064.) 21.25 Az igenember® (amerikai vígjáték, 2008) 23.30 Híradó 0.05 Reflektor 0.25 Sötét zsaruk© (am. akciósorozat, II/6.) 1.25 A normandiai partraszálláshoz vezető út © (am. háborús film, 2004)82' 3.05 Az éden titkai © 6.55 Mokka® 9.30 Stahl konyhája © 9.35 Babapercek© 9.40 TeleShop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív © 13.00 Walker, a texasi kopó (am. akciófilm-sorozat, 2 rész) 15.00 A gonosz álarca (amerikai sorozat, 59.) 16.00 Családi Titkok © (magyar realitysorozat) 17.00 Maricruz© (mexikói sorozat, 146/1.) 17.30 A Macska (mexikói sorozat, 5/1.) 18.00 Tények Hírműsor 19.30 Jóban Rosszban © (magyar sorozat, 2426.) 20.15 Magánnyomozók® (magyar realitysorozat) 21.15 Édes élet© (magyar realitysorozat) 22.30 NCIS (am. krimisorozat, XI/13.) Közben: Kenósorsolás 23.30 22-es körzet -A bűn utcái © (am. krimisorozat, 4.) 0.30 Tények Este 5.50 Ma reggel 9.00 Capri© 10.00 Kapán innen, kaszán túl 10.30 Család-barát 12.00 Híradó délben 12.30 Slovenski utrinki 13.00 Alpok-Duna-Adria 13.30 Útravaló 13.45 Szülőföldem 14.35 Szívtipró gimi © 15.25 A világ madárszemmel ©, 16.20 Híradó + 16.35 Párizsi helyszínelők © 17.25 Szerencse Híradó © 17.35 Híradó 17.45 Charly, majom a családban © 18.35 Rexfelügyelő© 19.30 Híradó este 20.20 Palira vettem a Papát © 22.10 Az este 22.45 Híradó 22.55 Sporthírek 23.05 Twin Peaks© 23.55 Munkaügyek® 0.25 Őshüllők bolygója © 1.15 Párizsi helyszínelők (ismétlés) © 16.25 Tehénke mesék 16.35 Állatkert a hátizsákban 17.00 Maja, a méhecske 17.30 Süni és barátai 17.40 OzieBoo! 17.55 Fabulák 18.00 Frakk, a macskák réme 18.10 Félix levelei 18.30 LótiésFuti 18.40 Caillou 18.45 Segítség kacsaszárnyakon 18.50 Mumin-völgy 19.00 Segítség kacsaszárnyakon 18.55 Bob, a mester 19.05 Rolie, Polie, Olie 19.30 Vipo, a repülő kutya kalandja 19.45 Berti és a terelőkutya 19.55 Bogyó és Babóca 20.10 Elcserélt lányok © 21.00 Híradó, Sporthírek 21.45 Én a tied, pénz a mienk (am. rom. vígjáték, 2009) 23.10 Ifjúsági Olimpia 0.10 AzA38hajó színpadán: Pátkai Rozina Quintet 7.00 Született detektívek © 7.50 Gyilkos sorok ® 8.45 Született detektívek © 9.35 Szívek szállodája 10.30 A nagy házalakítás © 11.25 Kettős ügynök © 12.20 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék © 13.20 Acélszemély® (amerikai akciósorozat, III/22.) 14.20 CSI: A helyszínelők© (am. krimisorozat, XI/9-10.) 16.20 Castle© (amerikai krimisorozat, I/8-9.) 18.20 Jóbarátok® (am. vígjátéksor., VII/14-15.) 19.20 Jim szerint a világ © (am. vígjátéksor., VII/14-15.) 20.25 Két pasi- meg egy kicsi © (am. vígjátéksorozat, 1/20-21.) 21.15 A SHIELD ügynökei © (am. akciósorozat, 1/1-2.) 23.15 Feketelista (ism.) © 0.15 A célszemély (ism.) © 1.15 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék (ism.) © 2.05 GSG 9 - Az elit kommandó (ism.) © 9.05 Könyvajánló 9.15 Váratlan utazás © 10.05 Szelek szárnyán (ism.) 10.50 Fekete macska 11.50 Ybl 200 12.00 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.20 Vers 14.30 Kávéház© 15.00 Magyar történelmi arcképcsarnok 15.35 Szép, szőke szerelmünk, a Tisza 16.30 Térkép 17.05 Váratlan utazás (ism.) 18.00 Híradó, Dunasport 18.35 Bűvölet© (olasz sorozat, 108-109.) 19.35 Angyalbőrben© (magyar sorozat, 13/10.) 20.35 Szelek szárnyán © (kanadai sorozat, III/6.) 21.20 Hírek 21.30 Dunasport 21.35 Te rongyos élet ® (magyar film, 1983) R.: Bacsó Péter Fsz.: Udvaros Dorottya 23.25 Könyvajánló 23.35 MüpArt Classic 1.25 Himnusz, Hírek (ism.) 1.35 Szerelmes földrajz 6.30 Privát rocktörténet 7.35 Jamie álomiskolája 8.30 Homokszobrászok 9.30 Az Északi-sarkkörön Bruce Parryvel © 10.30 Fotózz, mint egy profi! ® 11.00 AWindsor-ház fotósa © 12.00 Cherry és a testmánia © 13.00 Anthony Bourdain- Fenntartások nélkül © 14.00 Feltárul a Kozmosz 15.00 Fald fel Amerikát!- Rajongói klub © 16.00 Csapold le az óceánt! © (amerikai sorozat, 2 rész) 18.00 Drágakővadászok© 18.55 A hangyák mindent tudnak © 19.10 Élet az emberek után © 20.00 Élet a Földön túl © 21.00 Arktiszi dilemma © 22.00 Kíméletlen harcosok 23.00 Világ a város alatt © 23.50 Afganisztán, a bombák földje ® 0.40 Nyomozónők- Gyilkossági ügyek ® 6.00 Televíziós vásárlás 9.15 Last minute, bébi (angol-am. vígjáték, 2008) 11.15 Armageddon 4.: Meteorvihar (am. katasztrófafilm, 2010) 13.00 Szöktetés (amerikai akciófilm, 1975) Fsz.: Charles Bronson 15.00 A gyűlölet ára (hongkongi akciófilm, 1986) 16.45 A Pusztító (am. sci-fi akciófilm, ism.) Fsz.: Sylvester Stallone, Wesley Snipes 19.00 A halálraítélt (amerikai akciófilm, 2007) Fsz.: Steve Austin, Vinnie Jones, Tory Mussett 21.10 Max Payne - Egyszemélyes háború © (amerikai akciófilm, 2008) Fsz.: Beau Bridges, Chris O'Donnell, Mark Wahlberg 23.00 Túszjátszma© (amerikai thriller, 2011) 9T Fsz.: Nicolas Cage 0.45 Omega vagyok© (amerikai horror, 2007) 2.30 1408 © (amerikai horror, 2007) 104' 12.20 Esküdt ellenségek 17.05 Váratlan utazás 11.00 A Windsor-ház... 21.10 Max Payne 17.45 Charly, majom... 18.00 Frakk, a macskák... 19.00 Fókusz 17.00 Maricruz 15.00 Szeretők és riválisok 16.00 Barátok közt 16.30 Va­csoracsata 17.30 Tom és Jerry 18.00 Az élet csajos oldala 19.00 A titkok könyvtára 3. - A Júdás-kehely átka (am. kaland­film, 2008) 21.00 Híradó 21.30 Hazug csajok társasága © 22.30 A szállító © 23.30 Bará­tok közt 24.00 A titkok könyvtá­ra 3. - A Júdás-kehely átka (ism.) 2.00 Nyomtalanul 9.15 Csapdába csalva © 10.20 Veled is megtörténhet! © 11.25 Családi Titkok (ism.) 12.30 Jóban Rosszban © 13.10 Rabok és sze­retők © 14.05 Édes élet (ismét­lés) © 15.20 Kasza! (ismétlés) © 16.20 Aktív © 16.50 Tények 17.15 Hal a tortán (ism.) © 18.15 Édes élet © 19.30 Családi Titkok © 20.35 Hal a tortán (ism.) © 21.35 Amistad (amerikai film, 1997) © 0.25 Jóban Rosszban © Híradó: 7.00, 10.00, 12.00,15.00, 17.00, 18.00, 21.00; 9.05 Hírvilág 9.30 BBC Our world 10.30 Kom­mentár nélkül 11.05 Befutó szabad stílus 11.30 Garázs 13.05 Lapzárta 13.30 Paletta 14.05 BBC Reporters 14.30 Páholy 15.30 Gyógyhír © 16.05 BBC Click 16.30 Paletta 17.30 Soroló 19.30 Magyarország élőben, benne: Lapzárta 21.30 Csörte 22.30 Globál 23.05 Magyar- ország élőben 6.10 Privátfilmek újratöltve © 6.50 Privát rocktörténet © 9.00 Teleshop 11.00 Hollywood Café © 11.30 McBride: Az orvos is em­ber © 13.00 Extralarge: A Nap ura © 14.30 Zorro © 16.30 A Római Birodalom bukása (2/1-2.) © 19.30 A belgrádi fantom (bolgár akciófilm, 2009) © 21.00 A nagy csapat 2. (am. vígjáték, 1994) © 22.55 Django (olasz-fr. western) © 0.40 Valaki az ajtó mögött ®­12.00 13. menet (ism.) 13.35 Ló­verseny (élő) 14.15 Labdarúgás. Futbol Mundial 14.45 Labdarú­gás. Bajnokok Ligája (ism.) 17.30 Labdarúgás. Bajnokok Ligája, a csoportkor sorsolása (élő) 19.00 Zuhanyhíradó 20.30 Mai helyzet 20.45 Ko Tv (ism.) 21.15 Trash Talk (élő) 22.45 Fieszta+ 23.00 Ököl­vívás. Timothy Bradley-Manny Pacquiao (ism.) 2.30 Cselgáncs. Vb, Cseljabinszk, 4. nap (ism.) 12.55 Televíziós vásárlás 14.10 Start plusz (ism.) 14.25 Televíziós vásárlás 15.50 700-as klub 16.25 Global 3000 (ism.) 16.55 Világhír­adó 17.05 Fórum 17.45 Híradó 18.05 Sportpercek 18.15 Hírvi­ta 18.45 Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.45 Híresek és hatal­masok (ism.) 21.45 Híradó 22.05 Világhíradó 22.20 Húzós (ism.) 23.05 Hazahúzó 24.00 Híradó 0.35 Egyenes beszéd wsmm■ 11.00 Hogyan készült? 12.00 Ne próbáld ki otthon! 13.00 Csupasz túlélők 14.00 Dynamo 15.00 Am­csi benzinfalók 16.00 Autóke­reskedők 17.00 Aranyláz Alasz­kában 18.00 Óriás pörölycápa 19.00 Raktárvadászok 19.30 El­veszve - Eladva! 20.00 Konténer­vadászok 20.30 Ereklyék a hátsó kertből 21.00 Troy 22.00 Trükkös tudomány (4 rész) 24.00 Kanadai raktárárverések 17.00 Terítéken: Görögország 17.30 A szakács, ha nyaral 18.00 Gastro Fanatic 18.30 Táj-Föld 19.00 Gordon Ramsay 20.00 Há­zi kosztok csatája 21.00 Jamie 30 perces kajái 21.30 India ízei Da­vid Roccóval 22.00 A szakács, ha szabadnapos 22.30 Világbaj­nok ízek 23.00 Szabadnapos sza­kácsnő 23.30 Nigella falatozója 24.00 Gordon Ramsay 1.00 Re­ceptdaráló Laci Hornácekkel A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Oldalképek
Tartalom