Heves Megyei Hírlap, 2012. december (23. évfolyam, 281-304. szám)

2012-12-27 / 301. szám

5 2012. DECEMBER 27., CSÜTÖRTÖK GAZDASÁG Közelednek az év végi határidők hajrá Sok adókedvezmény igénybe vehető még, és olcsóbb az átutalás is Nem árt a két ünnep között ügyet intézni: a tartós befektetési számla, a nyugdíj-előtakarékossági konstrukciók, de az átutalás feltételei is kedvezőbbek Több százezer forintnyi adó- kedvezményt kaphat, aki még az idén elhelyezi a pén­zét bizonyos megtakarítási formákban, sok banknál az idén lehet utoljára olcsóbban pénzt átutalni vagy kész­pénzt felvenni. Herman Bernadett Az idei év végén is érdemes megkeresni az adókedvezmé­nyeket biztosító megtakarí­tási lehetó'ségeket. Az egyik ezek közül a tartós befektetési számla (TBSZ), amelyre most már akár külföldi devizákban denominált megtakarításokat is el lehet helyezni. TBSZ-ből kétféle nyitható, egy betét­számla és egy értékpapírszám­la, ezeknél az a kedvezmény, hogy ha az ügyfél legalább a nyitást követő negyedik év elejéig nem vesz ki a számlán lévő megtakarításból, akkor a jelenleg 16 százalékos kulcsú kamatadóból csak 10 százalé­kot kell megfizetnie, ha pedig a hatodik év kezdetéig nem csökkenti a megtakarítását, akkor egyáltalán nem is kell kamatadót fizetnie. Aki tehát 2012 végéig megnyitja a szám­láját, annak 2016-tól csökken­tett közterhet kell fizetnie a hozamra, 2018-tól pedig men­tesül az adó alól. A TBSZ betéti változatára bármilyen akciós bankbetét elhelyezhető a hazai bankok­nál, ennél is érdekesebb lehet viszont az értékpapíros TBSZ, amelyet nemcsak a bankoknál vagy takarékszövetkezeteknél, de számos brókercégnél, sőt az államkincstárnál is meg le­het nyitni. Ezen részvényeket, befektetési alapokat, vállalati és állampapírokat tarthatnak az ügyfelek. Az újonnan kap­ható értékpapírok közül érde­kes lehet a számukra például a Prémium Euró Magyar Ál­lamkötvény (PEMÁK), amelyet nemrég bocsátott ki az Állam- adósság Kezelő Központ (ÁKK), és amelynek kamata 2,5 száza­lékponttal haladja meg az euró­övezeti infláció ütemét. Jelen­leg, az első kamatperiódusban ez a kötvény 5,1 százalékos kamatot fizet. Szintén alacsony kockázat mellett vásárolhatók TBSZ-re az ÁKK más értékpa­pírjai, például a forintos Prémi­um Magyar Államkötvények, amelyek között olyan is akad, amely 4 százalékpontnyi pré­miumot az infláción felül. A TBSZ-hez hasonlóan mű­ködik a nyugdíj-előtakarékos- sági számlá (NYESZ), amelyen szintén értékpapírokat helyez­hetnek el a takarékoskodók. A NYESZ annyiból korlátosabban használható a TBSZ-nél, hogy a rajta lévő összeghez közte­hermentesen csak a nyugdíj- korhatár betöltése után lehet hozzájutni, ha valaki korábban felveszi róla a pénzt személyi jövedelemadó- és egészség- ügyi hozzájárulási kötelezett­sége keletkezhet. Ha azonban valaki a NYESZ-t megtartja a nyugdíjig, akkor nemcsak kamatadó-mentesen takaré­koskodhat, hanem az adott évi befizetéseire még személyi jö­vedelemadó-kedvezményt is igénybe vehet. Ennek mértéke a befizetett összeg 20 százalé­ka, évente maximum 100 ezer forint. Azok számára, akik 2020-ig betöltik a nyugdíjkor­határt, a kedvezmény maximu­ma 130 ezer forint lehet. Ah­hoz, hogy ezt a kedvezményt a jövőre megkapja a befektető, még az idén számlát kell nyit­ni, vagy a meglévő számlára újabb összeget kell befizetni. Szintén adókedvezménnyel takarékoskodhatnak azok, akik önkéntes nyugdíjpénz­tári, egészségpénztári vagy önsegélyező pénztári számlán gyűjtik a pénzt. Az adókedvez­az árfolyamgátba való jelent­kezés határidejét a parlament meghosszabbította 2013. már­cius 31-ig. A szakemberek szá­mításai szerint mindenképpen megéri belépni a programba, a törlesztés terhei ugyan mostan­tól számolva csak mintegy 4,5 évig csökkennek, a megspórolt pénzből azonban magas kama­tok mellett is félre lehet tenni az akkor várhatóan megnövekvő részletekre, így nem éri az adóst kellemetlen meglepetés. mény mértéke itt is 20 száza­lék, maximum 100 ezer forint, ha valaki egyetlen pénztárba fizetett csak be. Az adójóváírás felső határa 120 ezer forint­ra emelkedik, ha a pénztártag többféle intézménybe is telje­sített egyéni befizetést. 2020 előtt nyugdíjba vonulóknál pe­dig 130 ezer, illetve 150 ezer fo­rint a kétféle limit. Mivel a jövő évtől nagymértékben kiszéle­sedik az önsegélyező pénztá­A programba való belépésre csaknem 450 ezer ügyfél jogo­sult. Az október végi adatok sze­rint 79 ezren fizetik fix árfolya­mon a törlesztőrészletüket, de ennél többen jelentkeztek, szer­ződést már 93 ezren kötöttek. Binder István, a Pénzügyi Szer­vezetek Állami Felügyeletének szóvivője korábban úgy nyilat­kozott: a várakozásokat alulmú­ló érdeklődés egyik oka valószí­nűleg az, hogy sok érintett nem ismeri a részleteket. rak szolgáltatási köre, érdemes lehet elgondolkozni azon, hogy az adókedvezményért cserébe megéri-e esetleg még az idei év vége előtt számlát nyitni egy ilyen intézményben, és gyor­san befizetni valamekkora Összeget a jövő év elején visz- szaigényelhető adójóváírásért cserébe. Jövőre jön az tranzakciós il­leték is, amelyet a már megje­lent kondíciós listák szerint a bankok többsége áthárít majd az ügyfelekre. Ha valaki nem kívánja megfizetni az utalások­nál 2 ezrelékre, a készpénzfel­vételnél pedig 3 ezrelékre rúgó terhet, jobban járhat, ha még az idén lebonyolítja a jövő év elejé­re tervezett tranzakcióit. Nem csak az utalásokat és a kész­pénzfelvételt lehet érdemes még az év vége előtt lebonyolí­tani, de akár a vásárlásokat is. Egyes bankok ugyanis még a bankkártyás vásárlások eseté­ben is áthárítják a fogyasztókra az illetéket, vagyis megszűnik a kártyás vásárlás korábbi in­gyenessége. ■ETfYT TWI Biztató jelek a nők foglalkoztatásánál jövőre a munkaerőpiac ru­galmasabbá tételét célzó in­tézkedések és a családbarát munkaerő-piaci modellek kialakításán dolgozik a kor­mány - nyilatkozta Szalai Piroska. A nők munkaerő-pi­aci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos az elmúlt húsz év legfőbb fog­lalkoztatási programjának tartja a nők esetében is a munkahelyvédelmi akció­tervet. Elmondta: a második és a harmadik negyedév volt az első két olyan időszak, amikor a nők minden kor­csoportjában nőtt a foglal­koztatottak létszáma. ■ MTI Parragh: bizonytalan a jövő év A magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint 2013-ban is hiány- szám-vezérelt lesz a kor­mány gazdaságpolitikája. Parragh László szerint nehéz megmondani, hogy Magyar- országon mekkora lesz a növekedés jövőre, mert a pe­remfeltételek folyamatosan változnak. Bizakodásra ad­hat okot, hogy legfontosabb gazdasági partnerünknél, Németországban a fogyasz­tás várhatóan mintegy 3 szá­zalékkal emelkedik. ■ MTI Egymásra utaltságról beszélt Szász Károly A pszáf elnöke szerint nem szabad megengedni, hogy a bankunió új törésvonalat eredményezzen Európában. Az állam és a pénzügyi köz­vetítőrendszer kölcsönösen függ egymástól, a szabályo­zó rendszer ezt az egymásra utaltságot szeretné nemzeti és európai szinten is felolda­ni, ám kapcsolatukat nem lehet teljesen elvágni - nyi­latkozta Szász Károly. ■ MTI Szász Károly PSZÁF-elnök Árfoiyamgát-határidők Majdnem utoléri a következő évtizedben Kína Amerikát FELMÉRÉS Londoni elemzők szerint a felzárkózó gazdaságok lehagyják a gyengélkedő Nyugat-Európát A kínai gazdaság összteljesít­ménye jelenleg nem sokkal több mint a fele az amerikai gazdaságénak, ám Kína ezen a mércén mérve tíz év múlva már szorosan felzárkózik az Egyesült Államok mögé - jósol­ták szerdán ismertetett távlati előrejelzésükben londoni szak­elemzők. Az egyik legtekinté­lyesebb londoni gazdasági-üz­leti elemzőcég, a Centre for Economics and Business Rese­arch (CEBR) minden év végén összeállítja helyzetértékelését és hosszú távú prognózisát a vi­lág legnagyobb gazdaságainak erősorrendjéről. A cég úgy be­csülte, hogy a kínai GDP-érték 2012 egészében 8249 milliárd dollár, az amerikai gazdaság által megtermelt hazai össz­termék 15 643 milliárd dollár lesz, vagyis a kínai gazdaság teljesítménye az Egyesült Ál­lamokénak hozzávetőleg az 53 százalékát éri el az idén. Tíz év múlva viszont ez az érték már 19 516 dollár lesz, az amerikai gazdaságban arra az évre prog­nosztizált 23 496 milliárd dol­láros GDP-érték 83 százaléka. A ház szerint a lassan növek­vő nagy nyugat-európai gazda­ságok sorra süllyednek vissza a vezető felzárkózó országok mögé. A cég azt valószínűsíti, hogy Brazília az idei 7. helyéről tíz éven belül az ötödik helyre, India a 10. helyről a 4. helyre, Pekingből startolt tegnap a leghosszabb szuperexpresszjárat Rekorder szuperexpressz elindult tegnap a világ leg­hosszabb szuperexpresszjárata. A Pekinget a Kína déli részén fekvő ipari központtal, a 13 mil­liós Kantonnal (Kuangcsou) ösz- szekötő nagysebességű vasút hossza 2298 kilométer. Az átla­gosan 300 kilométer per órás sebességgel haladó expressz­vonat alig nyolc óra alatt teszi meg az amúgy több mint 22 órás utat. a pering-kanton járat átadá­sával Kínában már több mint 9300 kilométeren közlekednek szupergyors vonatok. Oroszország a 9. helyről a hete­dikre jön fel az éves GDP-érték alapján, és mindhárom gaz­daság megelőzi a jelenlegi 5., 6., illetve 8. helyezett Francia- országot, Nagy-Britanniát és Olaszországot. A közép-európai európai uni­ós tagállamok közül a CEBR által vizsgált harminc legna­gyobb gazdaság listájára Len­gyelország került fel. A ház előrejelzése szerint a lengyel gazdaság 2022-re öt hellyel, a jelenlegi 26-ikról a 21-ikre lép­het előre, miután éves GDP-ér- téke az idei évre becsült 470 milliárd dollárról várhatóan 826 milliárd dollárra növek­szik. ■ VG

Next

/
Oldalképek
Tartalom