Heves Megyei Hírlap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-09 / 237. szám
2012. OKTÓBER 9., KEDD MEGYEI TŰKOR 5 Több száz rendszám adhat tippet az illetékeseknek a kecskeméti rendszámtábla-múzeumban. Az autósok nem repesnek a kezdeményezéstől. Akár már az idén döntés születhet arról, hogy új rendszámtáblákat vezetnek be Magyarországon. Az eddig kiszivárgott információk szerint lakóhelyre vagy járásra utaló adatokat jelenítene meg az új azonosító a járműveken. A döntés egyelőre még várat magára, de az autóstársadalmat már most megosztja. Munkatársunktól- Ez megint egy értelmetlen döntés, amelyik az autósokat sújtja - fogalmazott élesen Varga Sándor autótulajdonos.- Nálunk a családban van három autó, ha mindegyiken le | kell cserélni a rendszámot, £ '2 az a mostani áron számolva a is több tízezer forintot jelent g nekünk. Nemrég leesett a kis- d buszunk hátsó táblája. Mire pótoltattam, közel húszezret fizettem, ennyi volt az illeték és az utazgatás költsége. Előre megmondhatom, hogy ha mindhárom kocsin cserélni kell, nem tudjuk majd kifizetni. És ha még azt is kitalálják, hogy évente vigyük a kocsit műszakiztatni, akkor biztos, hogy megválunk tőlük, mert ezek a közel tízéves járművek így is sokba kerülnek, de a munkába járáshoz jelenleg elengedhetetlenek - jegyezte meg keserűen. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium legfrissebb adatai szerint, ha a döntést elfogadják, akkor a jelenleg forgalomban lévő 3,6 millió összes gépjárművön le kell majd cserélni a rendszámtáblákat, amely közel ötvenmilliárd forintos bevételt jelenthet az államnak. A minisztérium információi szerint a váltást fokozatosan hajtanák végre. Ennek értelmében első körben a frissen forgalomba helyezett járművek kapnák meg az új rendszámoRendszámmal kapcsolatos adatok* Új rendszám ára 8500 Ft/pár Pótlás ára ________12300Ft/pár Üg yintézés száma __________20/hé * A SZOLNOKI OKMÁNYIRODÁN FORRÁS: SZOLNOKI OKMÁNYIRODA kát, ezeket követnék azok az autók, amelyek időszakos műszaki vizsgára jelentkeznek, és onnan már az új azonosítóval gördülnének ki. Az új rendszámok költségei mellett még számolni kell azokkal a kiadásokkal is, amelyek a hatósági eljárások, valamint az új forgalmi engedélyek kiadásánál felmerülnek. így egyes szakértők becslése szerint a legolcsóbb váltás is több mint tizenötezer forintba kerülne. Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke az egyik napilapnak úgy fogalmazott, a csere nem időszerű, ugyanis ez anyagilag súlyosan érinti a járműtulajdonosokat. Ehhez tudni kell azt is, hogy a tervezet nem csak a magánszemélyeket és a személyautó-tulajdonosokat érinti, a teherautók és buszok azonosítóját is le kell majd cserélni.- Én tíz furgonnal fuvarozok, már most is sokba kerülnek azok a díjak, amit akkor is ki kell fizetnem egy autó után, ha egy kilométert nem fut - mondta egy vállalkozó. - Amennyiben bevezetik ezt az új rendszert, megvallom, nem nagyon értem, mire lesz majd jó, akkor újabb, akár százezres nagyságú kiadást is jelenthet a cégemnek. Ha az állam kötelezővé akarja tenni, akkor vállalja át az ezzel járó díjakat, mert ha jól hallottam, akkor mindez csak nekik jelent hasznot, az autósoknak, fuvarozóknak egyáltalán nem, sőt... A tervezet kapcsán kérdésünkkel megkerestük az illetékes kormányhivatal sajtó- szolgálatát is. Korim Éva sajtószóvivő azonban elmondta, mivel még nincs elfogadott kormányhatározat, így nem tudnak konkrétumokkal szolgálni a téma kapcsán. Mivel a rendszámügyintézéseket jelenleg az illetékes okmányirodák végzik, oda is eljuttattuk kérdéseinket.- Tekintettel arra, hogy egy meglévő rendszám esetlegesen A kormány álláspontja szerint az új rendszámrendszer betű és számkódok segítségével megkönnyítené az autók, az üzembentartók lakhely szerinti azonosíthatóságát. Ez plusz két karaktert jelent majd a fémtáblán - regionális kód. Az új jelzések nagyban megkönnyíthetik a bűnüldözők munkáját, de ennél több pozitívumot egyelőre nehéz felhozni a tervezet mellett. Azonban bevezetésre kerülő új rendszámtáblára történő cseréjére vonatkozó jogszabályok számunkra még egyáltalán nem ismertek, így nem tudok arra válaszolni, hogy az azzal kapcsolatos eljárás mivel is jár majd számunkra, illetve az állampolgárok számára - foglalta össze a jelenlegi, némileg átláthatatlan helyzetet egy okmányirodái szakember. Azonban a jelenleg hatályos jogszabályok alapján az át- rendszámozásnál az alábbi dolgokra van szükség: kérelemre, melyben a kérelmező megindokolja az átrendszámozás szükségességét, a jármű forgalmi engedélyére, az ügyfélazonosító okmányokra, illetékek, díjak sokakat aggodalommal tölt el az a tény, hogy minden egyes lakhelyváltás, amely az adott megyén túl mutat, újabb rendszámváltással járhat, amelynek nem kevés költségvonzata lehet. Emellett szakemberek egy csoportja feleslegesnek tartja a területalapú rendszámok bevezetését egy ilyen kis alapterületű országban, ami bizony teljesen érthetőnek tűnik. fizetésének igazolására. A for- galmiengedély-csere illetéke 6000 forint, egy pár rendszám- tábla díja 8500 forint, míg az érvényesítő címke díja 585 forint. Ez összesen 15 085 forint, ha sorozatban gyártott, általános rendszámtábláról van szó. A Totalcar.hu a témával kapcsolatban arról írt, hogy néhány európai országban, Ukrajnától Szlovákián és Ausztrián át egészen Németországig számos helyen létezik az üzembentartó lakóhelye szerinti megkülönböztetés. Egyébként az unióban egyáltalán nem általános a módszer, és semmilyen nyomás nem nehezedik a tagországokra, hogy vezessék be a területi rendszámokat. Ide kívánkozik, hogy Boszniában azért szüntették meg a területi rendszámot, mert nem akarták az eltérő régióban élő autósokat kitenni az egymás iránt érzett ellenszenvnek, és hasonló problémákról hallani Spanyolországból is. Nálunk már 1990-ben, vagyis a mostani három betű-három szám kiosztású rendszám bevezetésekor szó esett a régiós jelölés lehetőségéről, de akkor azért vetették el az ötletet, mert nem akarták így büntetni a másodkézből származó autók új tulajdonosait. Képzeletbeli tűzzel viaskodtak három település lánglovagjai hatvan Megyei ellenőrző gyakorlatot tartott a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Tűzoltósági Főfelügyelősége és a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat a napokban Hatvanban a Robert Bosch Elektronica Kft. telephelyén. A helyszínre III-as kiemelt riasztási fokozatnak megfelelő erő vonult, ami azt jelenti, hogy a hatvani hivatásos tűzoltók két, a gyöngyösiek és a jászberényiek pedig egy-egy járművel, s bevetették a hatvani magasból mentőt is. A feltételezés szerint a telephely egyik üzemcsarnokában, ahol 200 ember dolgozik, egy elektromos targonca meghibásodás miatt kigyulladt. A targonca vezetője megijedt, és a csarnokban tárolt késztermékeknek, illetve kartonoknak vezette a targoncát, majd leesett a járműről, s eszméletét vesztette. Az égő targoncáról a tűz átterjedt más anyagokra is. A képzeletbeli lángokat végül sikerült megfékezni, és a sérültet is kimentették. A gyakorlatot - amely hozzájárult ahhoz, hogy valós baj esetén az egységek még hatékonyabban, szakszerűbben tudjanak beavatkozni - a megyei tűzoltósági főfelügyelő megfelelőre értékelte. ■ M. Z. Duna stratégiás gyakorlaton a KRF hallgatói gyakorlat A Nemzetközi Duna Stratégia keretében végeztek szakmai gyakorlatot Romániában és Bulgáriában a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola turizmus szakos hallgatói. A tanulmányúton Orsóvá, Vidin és Rusze településeken a turizmus, területfejlesztés, környezetvédelem és kulturális örökségvédelem témakörökben megrendezett szakmai konferenciákon vettek részt, majd külhoni hallgatókkal, szakemberekkel konzultáltak. A hallgatók előnyére szolgált, hogy nemzetközi környezetben gyarapították tudásukat, s jól hasznosítható tapasztalatokat szereztek. ■ I. M. Kinek jó, kinek rossz a rendszámcsere? Eredményes a mezőgazdasági közmunka Balaton A jövő évben nemcsak folytatják a programot, de egy fóliasátrat is terveznek Megújul az art moziként is működő egri Uránia Már a közmunkaprogram gyümölcseit élvezik a helyi óvodások, iskolások és idősek Balatonban. A település naponta 150 adag ételt készítő konyhájára kerültek ugyanis azok a zöldségek, amelyeket a programban megtermeltek. Udzeli- né Murányi Enikő polgármester elmondta, közel hat tonna burgonyájuk termett, amelyből a közmunkások is kapnak egy-egy zsákkal. Télire tettek el borsót, zöldbabot, lecsót, tököt és uborkát is, üvegben, vagy éppen fagyasztva. |- Jövőre még nagyobb te- f rületen szeretnénk folytatni f a mezőgazdasági programot, I s egy fóliasátrat is tervezünk Télire tettek el borsót, zöldbabot, lecsót, tököt, valamint uborkát is építeni, hogy a palántákat is saját magunk nevelhessük. Ezen kívül rendbe kívánjuk hozni a hivatal pincéjét, hogy megfelelő tárolóhelyünk legyen az önkormányzat által megtermelt zöldségfélék számára. Az értékteremtő közmunkaprogram keretében a hivatal és a művelődési ház épületének állagmegóvását tűzzük ki célul. Vásároltunk egy ingatlant, amelyben közösségi házat szeretnénk kialakítani - fejtette ki a polgármester. Hozzátette, idén erdőtisztítást is vállaltak, amelynek keretében aztán az intézmények téli fűtéshez több mint 40 köbméter tűzifát sikerült gyűjteniük. ■ T. B. Projektor Pályázatot nyújt be az egri önkormányzat az Ágria Film Kft. által üzemeltetett mozi termek fejlesztésére - döntött a megyeszékhely közgyűlése legutóbbi ülésén. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által alkotott rendelet értelmében azok a mozik, melyek „art” besorolásúak (művészeti értékű filmeket sugárzó), megfelelő hangrendszerrel, illetve több éves „art” mozi, vagy e-cinema üzemeltetési gyakorlattal rendelkeznek, legfeljebb 12,5 millió forint költségvetési támogatáshoz juthatnak. A pályázaton olyan helyi önkormányzatok vehetnek részt, melyek tulajdonosként vagy többségi tulajdonosként érdekeltek a mozik fejlesztésében. Az egri pályázat támogatási igénye 9,2 millió forint, műszaki tartalma egy 2048*1080 felbontású - JPEG 2000 tömörítési formátumú és DCI-kompa- tibilis - projektor beszerzése, valamint a készülék üzembe helyezési költségeinek finanszírozása. A tervezett beruházás összköltsége nettó 14,2 millió forint, ehhez a fejlesztéshez a társaság és az önkormányzat közösen, 5 millió forint önerőt biztosít. Siker esetén a nagyteljesítményű projektort december végére már beszerezheti az Agria Film Kft. ■ P. A. Új rendszám, újabb költségekkel változás Sokan csak a negatív oldalát látják a tervezett rendszámcserének