Heves Megyei Hírlap, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-06 / 234. szám
2008. OKTÓBER 6., HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP 3 A vértanúk és a jövő ä NÉPEK, nemzetek általában dicső cselekedeteikhez kötik emléknapjaikat. Ha nem találnak ilyet a történelmükben - netán igazából nincs is történelmük -, akkor kreálnak saját maguknak ünnepelni valót. Ezzel együtt idenütást. Mert jól megtanulták tengeren innen és tengeren túl: a múlt kötelez. A múlt kötelez: összetart, ezáltal erősít. A jelent megedzi, a jövőt perspektívával kecsegteti. Hogy igenis van miért küzdeni. Ha nekünk talán már nem is, a gyermekeinknek, az unokáinknak majd jobb lesz valamikor. Ha nem is látjuk a célt - legfeljebb homályosan sejlik -, hiszünk benne, mert hinni akarunk, mert meggyőződésünkké vált a jobbítás szükségszerűsége. És akkor hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy bármit megadnánk országunk, s utódaink boldogulásáért. Az aradi vértanúk üzenete túlmutat a szavakon, túlmutat az évszázadokon. Október hatodika 1849 óta azt jelenti: boldog az a nép, amelynek - még ha oly szomorú történelmi szemvillanás okán is - ilyen hősei vannak. Hogy nem kell lexikonokat forgatnunk önnön igazolásunkért, nem kell haramiákból megfaragnunk mártírjainkat, nem szükségeltetik visszadá- tumozott térképeket rajzolnunk és ódon templomokat építenünk sosemvolt temetők szegletébe. Nekünk vannak porló cson- tú őseink, régi temetőink és vannak régi templomaink is. Mégis, az aradi tizenhármakat ott, azon a borongós napon nemcsak a múlt kötelezte, hanem a jövő is, amely - hittek benne, vérükkel tették bizonysággá - összetart, erősít. Ne herdáljuk el egyik örökséget sem. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu m TARI OTTÓ MEGYEI KÖRKÉP Először tartották Egerben az Interaktív Agria Reneszánsz Ünnepet. Csütörtökön a Dobó téren táncbemutatókkal, zenei előadásokkal, fáklyás felvonulással kezdődött a háromnapos rendezvénysorozat. Az újonnan alakult, s köztiszteletben álló egrieket tömörítő Dobó István Rend első alkalommal jutalmazta az Egerért az adott évben legtöbbet tévő személyeket. A Dobó Kardja díjat idén Szécsi Zoltán és Biros Péter, a ZF-Eger vízilabdacsapat háromszoros olimpiai bajnokai érdemelték ki. Pénteken kiállítás-megnyitókkal folytatódtak a programok. A Keresztény Ifjúsági Klub Galériájában Vozáry Viktória és Geibinger Rózsa Kortárs művészek reneszánsz stílusban című tárlata látható, míg a Szent Hedvig Kollégium Galériájában Halassy Csilla és Kő Pál szobraiból, alkotásaik fotóiból nyílt ösz- szeálh'tás. Este az Érsekudvarban található kiállítóteremben tartották a FUozófusok Éjszakáját. A rossz idő miatt a szombati eseményeknek a vár helyett a Forrás Közösségi Ház adott otthont. A színházteremben reneszánsz fúvószene csendült fel, majd az Egri Vitézlő Oskola magyar várvédőivel együtt megérkezett az országjáró Reneszánsz Nagy Könyv is. Az eskütétel után Habis László írta alá a kiválasztott idézetet, majd Homa János, a kulturális bizottság elnöke és A Reneszánsz Nagy Könyvbe bárki beírhatta kézjegyét, gondolatait KÉPGALÉRIA ÉS VIDEO: WWW.HEOL.HU Ponyi László, az Egri Kulturális és Művészeti Központ igazgatója szignózta a Reneszánsz Év jelképét. Később bárki elláthatta kézjegyével az oldalakat, vagy gondolatait is papírra vethette. Négyszázan vettek részt a Forrásban rendezett foglalkozásokon.- Az idei volt a 26. várjáték. Több mint 600 gyermek jelezte A vár játékot mindenképpen megtartják a következő évben is. részvételét, sajnos az időjárás közbeszólt, de igyekeztünk az akadályjátékok kivételével minden előre elhatározott műsorszámot megtartani. Volt hadi játszóház, itt sisakot, fegyvereket készíthettek a gyerekek, de ismerkedhettek a bőrtarsoly és a nemezgolyók előállításának fortélyaival is. Volt még középkori kaszinó, amely nagy Márai Sándor Egerről szóló idézete a Reneszánsz Nagy Könyvben habis László polgármester ezen Márai-sorokat jegyezte az egri oldalra, mint amelyek kifejezik azt a rajongást, amely a várost övezi: „Motozunk a szobában, könyvet keresünk elő, leballagunk a szálloda kertjébe, vagy az Érsekkertbe, leülünk a virágágyak között a százados fák árnyékában. S egyszerre megejt a varázsos érzés, hogy otthon vagyunk valahol. Eger az a város, ahol nem elég megérkezni, hazaérkezni is lehet Egerbe. De ehhez idő kell, csalódás, a béke egy válfaja. Hazaérkezünk Egerbe, és egyszerre csend lesz körülöttünk. Ezt a csendet nem zavarja az állandó harangzúgás, inkább csak bekeretezi, mint egy arany léccel egy szürke acélmetszetet. ”. A polgármester hozzátette: Eger a kultúra városa, igényes emberek lakják, s színvonalas programokat szerveznek, szép házakat építenek. Nemcsak tiszteletre méltó múltja, mozgalmas jelene, hanem biztató jövője is van. Tikász Mariann, a Magyar Művelő dési Intézet kommunikációs menedzsere beszámolt a Nagy Könyv eddigi útjáról, majd hozzátette, a lapokra vetett gondolatok megjelennek kiadvány formájában is. népszerűségnek örvendett, s emlékfotózás is - értékelt Kristonné Erdei Mária, az Egri Kulturális és Művészeti Központ munkatársa. - Az idei volt az első reneszánsz ünnep, mint minden újdonságnak, ennek is be kell kerülnie a köztudatba. Jövőre, ha az anyagi lehetőségek engedik, ismét szeretnénk megrendezni a fesztivált, a várjátékot pedig mindenképpen megtartjuk a következő évben is. Az említett kikapcsolódási lehetőségeken kívül sokan csodálták meg a szelídített sólymot és baglyot is, sajnos produkcióra nem volt lehetőség. Főleg a fiúk voltak kíváncsiak az Egri Vitézlő Oskola fegyverbemutatójára, amelyen a szerencsések meg is vívhattak a tapasztalt harcosokkal.- Jól éreztem magam, tetszett a bemutató, a karddal tanultam a védekezést, a hárítást és a támadást. Szeretem ezeket a vitézi dolgokat, olvastam az Egri csillagokat is, a kedvenc szereplőm Dobó István - számolt be élményeiről Beliczka Róbert. Változatos programok szórakoztatták az egri és máshonnan ide látogató közönséget a reneszánsz ünnepen a város több pontján. Tóth Balázs HÍREK Eger KÖZÉLET Kedden két ön- kormányzati képviselő tart fogadóórát. Gálfi Antal, a 2. számú választókerület képviselője, az oktatási, valamint az idegenforgalmi bizottság tagja az Attila utca 15. szám alatt várja a választókat délután 4 és 5 óra között. Jékli Sándor, a 4. számú választókerület képviselője, a pénzügyi bizottság tagja a Családsegítő Intézetben (Deák F. utca 19.) 13 óra 30-tól délután fél ötig áll a polgárok rendelkezésére fogadóóráján. Heves megye rendőrök a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság ma délután egy órától főkapitányi fogadónapot tart az érdeklődők, a panaszosok részére Egerben, az Eszterházy tér 2. alatt. Ugyanebben az időpontban az állampolgárok javaslataikkal, bejelentéseikkel az egri, a gyöngyösi, a hatvani, a hevesi és a füzesabonyi kapitányságok vezetőit is kereshetik székhelyükön. Egerbocs PÁLYÁZNAK Integrált közösségi szolgáltató tér kialakítására nyújt be pályázatot a község önkormányzata. A kiírás szerint akár 50 millió forint is elnyerhető olyan intézmény kialakítására, amelyben valamennyi korosztály hozzájuthat majd különböző kulturális szolgáltatásokhoz. A pályázati célnak a jelenlegi művelődési ház épülete megfelel, persze alapos felújítást és korszerűsítést követően. Heves megye idősek hónapja Az egri Családsegítő Intézet programsorozatot hirdetett az Idősek Hónapja alkalmából. Ennek részeként ma a Nyugdíjasház Gondozási Központban képeslap-kiállítás nyílik délelőtt fél 11 órakor „Virágvarázs” címmel. Kedden délelőtt 11-kor a Belvárosi Gondozási Központban a Széchenyi úti óvodások köszöntik az időseket. Ugyancsak kedden, 13 óra 30 perckor a Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium diákjai a Felnémeti Gondozási Központban adnak köszöntő műsort. Eger EMLÉKEZNEK A Dobó Katica Nyugdíjas Szervezet klubfoglalkozásán dr. Lisztóczky László főiskolai tanár tart előadást „Az 1848-1849-es szabadságharc küzdelmei és az aradi vértanúk emléke a Heves megyei költők verseiben” címmel. A Bartakovics Béla Közösségi Házban rendezendő összejövetel ma délután 3 órakor kezdődik. Elménydús volt a várjáték interaktív AGRiA Márai-idézet került a Reneszánsz Nagy Könyvbe Dalos kedvű Vámosban élők találkoztak kórus Határon túli települések is képviseltették magukat a fesztiválon Óvatosan vezessenek, lassú kocsik a főutakon! A Vámos Települések Szövetsége még az elmúlt esztendőben jött létre, azzal a céllal, hogy - a Vám- és Pénzügyőrség támogatását élvezve - erősítse azon községek kapcsolatát, amelyek nevében a vámos szó szerepel. A szövetség alakulása egybeesett a települések első országos találkozójával, amit Vámos- györkön rendeztek meg. Szombaton ismét a mátrai faluban gyűltek össze a községek képviselői, ezúttal kórusaik találkozójára. A kulturális programban ti- I zenegy együttes mutatkozott be, s színes korosztályi összetételben. J Hám László, a szövetség el- I nőké, a házigazda helység alpolgármestere köszönetét mondott Virág János egykori vámosgyörki kántortanító emlékének ajánlották a hét végi találkozót. A színpadon a vámosszabadi kórus előadás közben. azoknak, akik a munkáját támogatják, s méltatta a települések közötti kulturális kapcsolat, valamint az ezen keresztül szövődő személyes kapcsolatok fontosságát. Torna István, Vámosgyörk polgármestere a kórustalálkozó névadójáról, Virág Jánosról szólt, aki egykor kántortanítóként dolgozott a községben, és akinek elhivatottsága, művelődés- és közösségszervező munkája ma is méltán állítható példaként a jelenkori utódok elé. Ugyancsak örömmel említette, hogy a találkozó nemzetközivé szélesedett, hiszen szlovákiai és erdélyi kórusok is elfogadták a meghívást. ■ Az állami közútkezelő megyei igazgatóságának erre a hétre szóló tájékoztatása szerint a 3- as számú főútnak a Heves megyén áthaladó szakaszán továbbra is két helyen lassítja forgalomkorlátozás a közlekedést: Hatvannál, az 59+900-as és a 60+700-as kilométerszelvény között - hídfelújítás miatt - teljes lezárás lesz érvényben, a forgalmat a 32-es, hatvan-szolnoki főút felé terelik el. A 3-as számú főút belvárosi szakaszán, a hatvani Fő téren folyó burkolatfelújítási munkák miatt 30 km/órás sebességgel szabad haladni. Itt úton folyó munkák, útszűkület előzni tilos jelzőtáblák is érvényesek. A mezőgazdasági vontatókra és lassú járművekre vonatkozó tilalom - a betakarítások miatt történt - feloldása október 31- éig van érvényben, így a 3-as számú főút három szakaszán is közlekedhetnek ezek a szállító- eszközök. Emellett Pest megye határától a 32-es főút csatlakozásáig, a gyöngyöshalászi útcsaüa- kozástól a visontai bekötőig, valamint a vécsi kereszteződéstől Borsod megye kezdetéig számítani lehet mezőgazdasági gépekre, mint ahogyan a 25-ös számú főúton Kerecsend belterületén, illetve a 33-as főúton a 3-as főút és az M3-as autópálya közötti szakaszon is közlekedhetnek a lassú járművek. ■