Heves Megyei Hírlap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-06 / 182. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2007. AUGUSZTUS 6., HÉTFŐ Kevesebb bölcsész kezdi meg az évet szeptembertől az egri főiskolán Amikor nem érdemes hazudni önéletrajz A személyes állásinterjúk alkalmával mindig kiderül a teljes igazság A felsőoktatási felvételi eljárás első körében közel kétezer hallgató került be az Eszterházy Károly Főiskolára - tudtuk meg az intézmény Tanulmányi és Információs Központjától. Nappali tagozaton csaknem ezer fő kezdheti meg tanulmányait. A bölcsészettudományi karra kevesebb hallgató nyert felvételt, mint az eddigi években, aminek az oka az országos keretszám csökkenése. A ponthatárok azokon a szakokon voltak kiugróan magasak, amelyek hagyományosan az egri főiskola legkeresettebb szakjainak számítanak, ilyen a kommunikáció, a médiatudomány, a nemzetközi tanulmányok és a gazdálkodási alapszakok. Ezeken a szakokon a ponthatárok 120 fölöttiek, sőt vannak 130-at meghaladók is. A természettudományi karra az idén viszonylag alacsony - akár 100 alatti - pontszámokkal is be lehetett kerülni, ezen a képzési területen ugyanis a szaktárca több hallgató felvételét engedélyezte. ■ augusztusban az önkormányzat Augusztusban ad postára az ön- kormányzati adóhatóság 33 .ezer folyószámla-értesítőt, melyek összesítetten tartalmazzák az adózók folyószámláján könyvelt, előírásokat, törlésekef (jóváírásokat), pénzforgalmi adatokat, valamint a felszámított késedelmi pótlék összegét - tudtuk meg Korsós Lászlótól, az egri önkormányzat adóirodájának vezetőjétől. Tájékoztatása szerint szeptember 15-ig kell befizetni a helyi adók, a gépjárműadó, a luxusadó, valamint a talajterhelési díjak második félévi összegeit A fizetési kötelezettséget a bankszámlával rendelkező adózóknak átutalási megbízással, bankszámlával nem rendelkezőnek belföldi postautalvánnyal vagy folyószámláról történő átutalással lehet teljesíteni. Korsós László elmondta: a megújult egri városi portálon ( www.eger.hu ) az állampolgárok, vállalkozások, könyvelők hozzáférhetnek az őket közvetlenül érintő információkhoz. ■ Folytatás az 1. oldalról A dátumok jó néhányszor hiányoznak, így nem tudjuk, hogy a jelölt mikortól meddig járt abba az iskolába vagy dolgozott a megadott helyen - hozott föl néhány példát Kerékgyártó Ildikó, a Bosch Rexroth Kft. személyügyi osztályvezetője. A leggyakoribb (néha nem szándékos) füllentés a nyelvismeret és a számítógépes tudás mértékének elhúzása. Hegedűs Pál szerint nem érdemes kockáztatni, így oda kell írni, hogy az adott nyelvet milyen szinten ismeri a pályázó, mert állásinterjún kellemetlen meglepetések is érhetik az embert, ha próbára teszik a tudását. Ha valaki írásban jobb, akkor azt kell kidomborítani, ha valaki telefonon tud időpontot egyeztetni, akkor azt kell leírni. A számítógépes ismereteknél is be kell mutatni, mely programok kezelését milyen szinten képes ellátni a pályázó.- Előfordul, hogy valaki nem jól méri fól a saját nyelvtudását, vagy már régen gyakorolta a nyelvet, és így sokat felejtett. Ez az állásinterjúkon mindig kiderül. Bizonyos pozíciókhoz kérünk magyar és idegen nyelvű változatot, volt rá példa, hogy a magyar szépen meg volt fogalmazva, az idegen nyelvű pedig egy rövidített verzió volt. Sőt olyannal is találkoztam, hogy a két önéletrajz más-más személyé volt - emlékezett vissza Kerékgyártó Ildikó. - Az informatikai próbák már nem okoznak gondot a mai pályakezdőknek, de ha kiemelten fontos egy szoftver használata, adunk feladatokat. Gyakori hiba, hogy a pályázó a saját nézőpontja alapján ír önéletrajzot, és nem a választott cég szempontjait veszi figyelembe. Képünk illusztráció. Hegedűs Pál felhívta a figyelmet arra is, hogy érdemes felsorolni a referenciákat, de azt előre egyeztetni kell az érintettekkel. Ilyenkor célszerű ismertet- pi velük, hogy "hol, milyen állást pályázunk meg, vagy mely cég ajtaján kopogtatunk önéletrajzunkkal. Ennek elmulasztása esetén több kellemetlen meglepetés is érheti az embert, például ha a megjelölt referencia- személy rossz színben tünteti fel egykori munkavállalóját, vagy a hivatkozott ajánló rossz kapcsolatot ápol a leendő főnökkel. Előfordul, hogy a pályázó csak korábbi munkahelyének nevét írja be, beosztását nem, vagy csak a legmagasabbat, hoFontos felkészülni az állásinterjúra: ne essünk pánikba a váratlan helyzetekben lőtt esetleg azon a poszton keveset dolgozott. Kerékgyártó Ildikó többször találkozott már olyan önéletrajzzal, melyben a pályázó megnevezte munkakörét^ de azt már nem, hogy mi volt a feladata. Tapasztalata szerint a jelentkezők ritkán hivatkoznak referenciára. A hivatkozott személyeknél néha érdeklődnek az álláskeÁLLASINTERJUN - főleg ÜZ első alkalmakkor - gyakori hiba a jelentkező felkészületlensége. A munkakeresőknek ezért azt tanácsolják, hogy a kiszemelt cég felkeresése előtt beszélgessenek az ott dolgozó ismerősökkel, kérdezzenek rá az ott folyó munkára. Ameny- nyiben lehetséges, érdemes utánanézni a remélt munkaadó tevékenységi körének, szakmai színvonalának és történetének. A felkészüléskor érdemes átgondolni, hogy az interjúztató mit kérdezhet. Szó szerint semmit sem szabad betanulni, de összeszedetten kell tudni válaszolni. Persze előfordulhatnak váratlan helyzetek vagy kérdések is, ilyenkor fontos a nyugalom megőrzése. Buktatót rejt még magában a késés, a nem megfelelő öltözék, az ápolat- lanság, a viselkedési zavarok (fölényesség, érdektelenség, túl sok vagy túl kevés beszéd, önbizalomhiány, túlzott mértékű lelkesedés). Semmiképpen sem szabad krittálni az esetleges korábbi munkaadót és túl korán előhozakodni a pénzügyekkel. Az állásinterjúkon előfordulhatnak kényes kérdések is, a személyiségi jogokat sértő érdeklődésre nem kötelező válaszolni, azokat finoman el kell hárítani. A kérdezők megkövetelik az őszinteséget, ezért nem szerencsés ßllen- teni. A megbízhatatlan álláskeresők sehol sem kapósak. Első alkalommal kérhetünk segítséget ÖNÉLETRAJZ-ÍRÁSSAL (főleg első alkalommal) érdemes szakemberekhez fordulni. A munkaügyi központokban tanácsadók mondják el, hogy mit érdemes beleírni az önéletrajzba, vagy mit kell kihagyni. Az álláskeresők (a diploma megszerzése után sajnos sokan vannak) a www.afsz.hu-n több információt is találnak az önéletrajzírással és munkakereséssel kapcsolatban. de a döntésnél a cégek inkább a saját tapasztalatukra alapoznak. A személyügyi osztályvezető szerint nem jellemző a valóság elferdítése, aki komolyan szeretne bekerülni a céghez, nem próbálkozik vele. Ha mégis előfordul, hogy a munkáltatót megpróbálják becsapni, annak a következménye bizalomvesztés. ■ Millenniumi ünnepség Mátraszentimrén szoboravató Örök példa a magyar ifjúság számára Imre herceg élete Gazdag program színesítette Mátraszentimre életét az elmúlt hét végén. Szombaton a falunap keretében rendezték meg a Szent Imre nevét viselő települések találkozóját, kulturális és sporteseményekkel. A Szent Im- re-emlékév fokozta az érdeklődést a mátrai település iránt, vasárnap ugyanis ünnepélyes szoboravatást tartottak. A templom előtti téren mintegy háromszázan vettek részt a szentmisén, amit dr. Ternyák Csaba, az Egri Főegyházmegye érseke celebrált. A főpásztor méltatta az ezer éve született és fiatalon elhunyt Imre herceg férfiúi nagyságát, a mai ifjak számára is példamutató életvitelét. Amiért érdemes Szent Imre bronzból készült szobrát Ternyák Csaba egri érsek szentelte fel. vállalni számos áldozatot. A szentmisét követően került sor Szent Imre bronzból készült mellszobrának felavatására. Az eseményen megjelent az alkotó, Lantos Györgyi szobrászművész is. A Himnusz elhangzása után leplezték le az élethű alkotást, majd Ternyák Csaba szentelte fel azt. A házigazdák részéről Stuller András polgármester idézte a múltat, aztán Lezsák Sándor, az Országgyűlés alel- nöke, a Szent Imre Millenniumi Emlékbizottság elnöke fejezte ki reményét: újjászületik a magyarság a Kárpát-medencében. A program színvonalát nagyban emelte Kalocsai Mária éneklése. ■ Fesztbaum Béla Egerben járt a virágos városok európai zsűrije Folytatás az 1. oldalról A bírálóbizottság által figyelembe vett kritériumok között Monika Hetsch zsűrielnök megemlítette többek között a táj és a természet iránti tisztelet megnyilvánulását és az emberi törődést a természeti és épített környezettel. A bírálati szempontok között volt az önkormányzat és a lakosság együttműködésének helyzete, az ökológiai problémák kezelése, illetve az e téren tapasztalható iskolai szemléletformálás kérdése is. Ezeknek a szempontoknak az értékeléséből kerekedik majd ki az az átfogó kép, amelynek alapján szeptember 21-én kihirdetik az eredményeket Angliában - hangzott el. Részt vett az országos sajtótájékoztatón Habis László, Eger pol gármestere, aki emlékeztetett ar ra, hogy a város 1992 óta tagja ennek az európai mozgalomnak 1996-ban abban a megtisztelte tésben is része lehetett a megye székhelynek, hogy - elsőkén: Magyarországon - otthont adha tott az eredményhirdetésnek Most pedig a tavalyi teljesítmény alapján az országot képviselhet a városok kategóriájában. A pol gármester hangsúlyozta azt is hogy a bírálóbizottság egyik tag jától származik az az észrevétel ami szerint a város láthatóai nem „alkalmi” résztvevője í mozgalomnak. i