Heves Megyei Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-18 / 219. szám

MEGYEI KORKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2006. SZEPTEMBER 18., HÉTFŐ A szellemiség a fő érték átadás Közösségi helyként szolgál a felújított Faluház Török Margit polgármesternek is megköszönték az avatási ünnepségen az átalakításhoz nyújtott hitet és támogatást fotű: orvos imre A jászoknál jobb a fizetési morál, mint a hevesieknél heves Ebben a ciklusban utoljá­ra ülésezett a Regiocom elnöksé­ge, melynek tagjai előkészítet­ték a szeptember 19-ei utolsó taggyűlést is. Mint azt Kontra Gyula hevesi polgármester összefoglalta: a négy év eredményei közt tudha­tó, hogy a 33 észak-jász és dél­hevesi település hulladékkezelé­sét végző cég immár saját beszál­lító autóval rendelkezik, s vala­mennyi városban és községben kialakították a hulladékgyűjtő szigeteket, amelyeket a lakosok megszoktak és használnak. Az önkormányzatok eltérő mértékű támogatást kaptak a társulástól. Hevesen például a 70 év fölötti­ektől ingyenesen szállítják el a háztartási hulladékot, ám azo­kon a településeken, ahol tarto­zás mutatkozott, ott ezt a támo­gatást a beszállító kapta meg. A jászoknál egyébként jobb a fizetési morál, mint a hevesiek­nél, hiszen a déli szomszédok­nál csupán öt, míg nálunk hét település esetében van hátralék. Elkészült a hulladékgazdálkodá­si program is, amely egyaránt tartalmazza az állati tetemek ár­talmatlanítását illetve az enge­déllyel már nem rendelkező te­lephelyek rekultivációját. Az új összetételű társulásra 31 millió forint tartalékot hagynak. ■ (Sz. R.) 2 Néhány fehér szőlő szüretének kezdési ideje EGER Az Egri Hegyközség Vá­lasztmánya meghatározta a hegyközség területén termelt le­ányka, ottonel és muskotály fe­hér fajtájú szőlők szüretének kezdési időpontját. A határozat szerint legkorábban szeptember 23-án szedhetők. Az időjárási és növény-egész­ségügyi helyzetre tekintettel - a hegyközségi tag kérésére, hely­színi szemlét követően - egyedi kezdési időpontra (indokolt eset­ben) a hegyközség engedélyt ad­hat. A meghirdetett szüreti idő­pont előtti szüret esetén a hegy­szabályzat ellen vétőt pénzbír­sággal sújthatják, és az „egri” termékhelyre utaló megjelölés­től eltilthatják. ■ tenk Akár jelképes is lehetne, hogy a templommal szemben avatták fel szombaton este a fa­lu szellemiségének, közösség­összetartó erejének másik jel­képét, a Faluházat. Három esz­tendővel ezelőtt egy vis maior- helyzet kényszerítette rá az ön- kormányzatot arra, hogy bele­vágjon ebbe a nem tervezett be­ruházásba. A tetőszerkezet megroppanása és életveszélyes­sé válása után apró léptekkel haladt a régi, 1967-ben meg­épült egykori kultúrház átala­kítása. Mostanra egy környezet­be illő, modern, barátságos épü­let áll a régi, már hasznavehe­tetlen helyén. ■ Az átányi közösség ön­magából építkezik, ön­magának teremt értéket.- Három nehéz év áll mögöt­tünk, amikor mindig csak egy kicsivel többet és többet akar­tunk - fogalmazott avatóbeszé­dében Török Margit polgármes­ter mégis, elérkezvén e pilla­nathoz, minden tenki ember büszke lehet a Faluházunkra. Ezzel a beruházással csak to­vább erősödött a község sajátos­sága, mely szerint ez a közösség önmagából építkezik, önmagá­nak teremt értéket. A Faluház a jövő, a megmaradás záloga, hi­szen az ide költöző könyvtár és e-Magyarország Pont miatt szel­lemi központ, a fiatalok találko­zóhelyének biztosítása érdeké­ben az ifjúsági központ, a klub- helyiségekben rendezhető ösz- szejövetelek okán civil központ lehet ez az épület. A polgármester asszony emlé­keztetett arra, hogy nagyon kevés állami és megyei segítséget kap­HEVES MEGYE Különféle munkák miatt több helyen forgalomkor­látozásra számíthatnak a közle­kedők megyénk útjain. Detk és Kápolna közt patakhidat újíta­nak fel. Hatvanban a körforgal­mú csomópont, illetve a szenny­vízvezeték építését végzik, az előbbi helyen 40, az utóbbin 30 tak, ám ennek a közösségnek az összetartása, tenniakarása mégis megszülte ezt a létesítményt A több tízmilliós beruházás teljes befejezése méghátravan,.csak az biztos, hogy ezt elvégzik, ha kell, továbbra is a lakosok összefogásá­val - tett hitet a faluvezető. Az ün­nepségen külön is köszönetét kilométerrel haladhatnak a jár­művek. Dormándon csatorna- építés nehezíti a haladást, e sza­kaszon útszűkületre és előzni ti­los táblákra kell számítani. Lőrinciben is csatorna épül, a sebességet itt is 30 kilométerre korlátozták. Gyöngyösön cso­mópont építése miatt a szur­mondtak Kövesdi Tibor vállal­kozónak, aki a beruházás kivite­lezését elnyerte, illetve a polgár­mesternek, aki mindvégig hitt benne és .tett azért, hogy a Falu­ház elkészüljön. A létesítmény-avató ünnepsé­gen felléptek Hegyesi Hudik Margit énekművész, az egri dokpüspöki felé vezető úton van sebességkorlátozás. Sírok és Pétervására közt, valamint Bükkszéken ivóvízvezetéket építenek: 60, illetve 40 kilomé­teres sebességkorlátozó táblá­kat helyeztek el. Verpelét és Kisnána közt az útburkolat be­szakadása miatt félpályás útle­szimfonikusokból alakult Rézfúvósegyüttes, valamint az iskola művészeti csoportjai. Egy hirtelen jött zápor miatt a tenkiek a tervezettől hamarabb voltak kénytelenek birtokba venni az épületet, ahol este még az Androméda együttes vará­zsolt jó hangulatot. ■ (sz. r.) zárás érvényes. A mezőgazda- sági munkák miatt a főközleke­dési utakon megjelentek a las­sú járművek. Az autósokat a fi­gyelmes előzésre, s fokozott óvatosságra intik a termény­szállítók közelében. E veszély- forrásra október 31-éig kell szá­mítani. Andornafctálya internet Ma megnyílik a polgármesteri hivatal emeleti előterében kialakított e- Magyarország pont, ahol két szá­mítógépen, óránként 120 forin­tért internetezhetnek az érdeklő­dők. Az adatok kimentéséért, le­töltéséért nem kell fizetni, de a fekete-fehér nyomtatásért 30 Ft/lap a tarifa. Nyitva tartás: hét- főn-kedden 8-tól 12-ig, szerdán- csütörtökön 13-tól 16 óráig, pén­teken 12-től 15 óráig Bükkszenterzsébet ciklus­zárás Az önkormányzat képvi­selő-testű lete szerdán tartja a vá­lasztási ciklusban utolsó ülését, amelyen értékelik az elmúlt négy esztendő eredményeit. Hatvan DUATLON Egész napos tömegsport-rendezvényt tartanak a településen szeptember 22-én az autómentes naphoz csatlakoz­va. A Heves Megyei Diákolimpiái Duatlon Döntőt immár 13. alka­lommal rendezik meg, átlagosan mintegy 600-an vesznek részt rajta. A programok központja a Kossuth tér lesz. A sportrendez­vény futásból és kerékpározásból áll, itt dől majd el, hogy kik képvi­selhetik a megyét a döntőn, Győr­ben. A feáztiválprogramok meghí­vott vendégei között lesz többek között Rúzsa Magdolna is. Heves PARTNERSÉG a nyáron három testvértelepülés - Csík­szereda, Gyergyócsomafalva és a hollandiai Aalburg - küldöttsége is látogatást tett a városban. Az önkormányzat illetve a küldöttek szót váltottak a partnerség folyta­tásáról, többek közt arról, hogyan lehetne új területeket bevonni a kapcsolat ápolásába. , ..|r| Kisköre új vezető Új vezetőt választottak a Vásárhelyi Pál Álta­lános Iskola Diákönkormányzatá­nak élére. Mostantól Nagy Ferencné, Kati néni a szervezet vezetője, aki Egerben művelődés- szervező és gyermek szabadidő szervező szakra járt. A pedagó­gust a most megjelent Suliújság mutatja be azoknak a kisebb diá­koknak, akik még nem ismerhe­tik személyesen őt Mátraballa támogatás a képvi­selő-testület a közelmúltban meg­tartott ülésén a ciklus négy évének értékelése mellett a tanévkezdési támogatásokról is döntött Ennek értelmében az óvodások 2000, az általános és középiskolás diákok 4000, míg a főiskolások 5000 fo­rintot kaptak segítségként tanuk mányaik megkezdéséhez. Figyelmesen vezessenek a megye útjain! korlátozás Utak, csatornák épülnek, újulnak meg, nem árt az óvatosság A Nemzeti Fórum négy képviselőjelöltet indított Sokféleképpen volt sokszínű az ünnep korosztályok A háromnapos rendezvény minden korosztályt megmozgatott EGER Sajtótájékoztatón mutat­koztak be az Eged Pizzériában a Nemzeti Fórum (NF) város­ban induló képviselőjelöltjei. Horváth Mátyás, az NF listave­zetője elmondta, nem véletlenül választották a helyszínül a Vécsey-völgy utcai helyet, hi­szen ez is jól példázza a jelenle­gi városvezetés által elmulasz­tott teendőket. Ebbe a sorba il­lik továbbá a meg nem épült gyorsforgalmi út, illetve a vá­rost elkerülő út, miközben olyan beruházásba kezdett a vá­ros az egerszalóki összekötő út­tal, amiből egy másik település­nek származik haszna. A négy jelölt a 3-as, 7-es, 8-as, illetve 9-es választókerületek­ben indul, és a külföldön tartóz­kodó dr. Németh Mihályon, a Markhot Ferenc Kórház radioló­gusán kívül személyesen is be­mutatkoztak. így Báthori Ist­ván (3. sz. vk.), Göböly István (7. sz. vk.) és Horváth Mátyás (9. sz. vk.). Az általuk elmon­dottak szerint nem örülnének annak, ha azok, akik tavasszal félrevezetéssel győztek, helyet kapnának az új önkormányzat­ban. Az írásban kiadott kommüni­ké szerint a nyár elejéig volt esély a szélesebb jobboldali ösz- szefogásra, de ezt egyesek túl­zott ambíciója széttörte. Ebben a helyzetben döntöttek végül az önálló indulás mellett. ■ (Folytatás az 1. oldalról) A legapróbbaktól a legidősebb korosztályig minden korcsoport részt vett az idei Eger Ünnepe rendezvénysorozat programjain. A pénteki megnyitót követően az események központja mindvégig a Dobó tér volt, de jutott program a város más, szabad és fedett te­rületeire egyaránt. (Az évente szeptemberben megtartott ünnep szervezői tavaly határozták el, hogy amennyire csak lehet, kiter­jesztik a rendezvényt az egész vá­rosra.) A Dobó téren egyébként szá­mos szervezet és egyesület áhítot­ta fel a sátrát, közöttük olyanok, mint a SZETA, a Szív Egyesület, A programsorozaton a táncban a moderntől a klasszikusig, a hastánctól a népi táncig tartott a skála fotó:G/ílgAbor vagy a Kertbarát Kör, illetve a Többgyermekes Családok Egye­sülete. A színpadon mindvégig megállás nélkül váltották egy­mást a különféle zenekarok, kó­rusok, táncegyüttesek, előadók. A legkülönfélébb műfajokat kö­vethette nyomon az érdeklődő kö­zönség. Csak a táncot véve példa­ként, látható volt itt a hastánctól a népi együttesek bemutatkozá­sán keresztül a modern és a klasszikus táncig minden válfaja. Színesítette továbbá az esemé­nyeket vasárnap délelőtt a mazsorett-bemutató, a barokk-fu­tás, majd 14 órától a nagyszabá­sú szüreti felvonulás és műsor, il­letve táncház a belvárosban. ■ Sike S. \ i i

Next

/
Oldalképek
Tartalom