Heves Megyei Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-25 / 21. szám
PF. 2 3 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2006. JANUAR 25., SZERDA Ismét a téli gumikról: biztonság vagy üzlet? Gondolatok az örökmécsesnél Az ordas eszmék százmilliók életét követelték Agresszív petárdázók bosszantása Egy évvel ezelőtt hasonlóan nyilatkozott néhány „okos” ember, mint az idei télen. Már-már unalmassá válnak a téli gumi kötelezővé tételéről szóló szóbeszédek. Soha nem voltam az ellen, hogy minél jobb gumival legyen ellátva a személygépkocsi. De meg kellene már érteni egyes embereknek, hogy a téli gumi használata nem old meg mindent, mert aki 80-100 km/órás sebességgel közlekedik a jeges úton, annak lehet bármilyen gumi a járművén. Nem tudom, gondoltak-e már arra a kb. másfél millió személygépkocsira, amelyet ki sem vesznek a garázsból a téli hónapokra, vagy csak ha jók az útviszonyok, akkor közlekednek az autóval. Ezeknek az embereknek a zsebéből kivennének kb. 60-70 ezer Ft-ot, mert közel ennyibe kerülne a téli gumi. Hozzáteszem, hogy aki hosszú utakra megy, vagy egész télen autóval közlekedik, az a saját biztonsága érdekében úgyis megveszi a téli gumit. Úgy gondolom, ennek az ügynek a hátterében is üzleti érdekek állnak, hiszen szerintem az országban több százezer gumi raktárakban áll, és azt el kellene adni, pénzzé kellene tenni. Még egyszer hangsúlyozom, nem vagyok a biztonságos közlekedés ellen, de az már túlzás lenne, ha olyan gépkocsikra is kötelező lenne, amelyek egész télen a garázsban állnak. Úgy gondolom, az időjárást sem lehet befolyásolni, mert ha fél-egy méteres hótorlaszok vannak, ott már nem segít a téli gumi sem. Ország János (cím a szerkőben) Köszönet az odaadó gyöngyösi gyógyítóknak Ezúton szeretnék köszönetét mondani a gyöngyösi Bugát Pál Kórház pszichiátriai osztálya főorvosának, Görhöny Géza úrnak és az osztályos doktornőnek, Csanálosi Dórának, akik nap mint nap nagyon becsületesen, emberségesen gondoskodnak a betegekről. Külön köszönet jár az osztályon dolgozó ápolószemélyzetnek is azért a fáradságos munkáért, amit itt végeznek. Férjem 2004-ben balesetet szenvedett, és azóta gyakran szorul kórházi kezelésre. Több osztályon is megfordult már, de még soha nem tapasztaltunk olyan bánámódot, mint itt. Odaadóan gondoskodnak a betegekről, kulturált, tiszta környezetben, türelmesen ápolnak valamennyi beteget. Hálával tartozom az őszinte, emberséges hozzáállásért. Az itt kezelt betegek különös türelmet, odaadást, szeretetet igényelnek, amit meg is kapnak. Tóth Szilveszterné (cím a szerk.-ben) Levelezőink figyelmébe: használják a drótpostát! Örvendetes, hogy az utóbbi időben ismét gyakran kapunk észrevételeket, olvasói leveleket a lapunkban megjelent írásokra, illetve egyéb közéleti kérdésekkel kapcsolatosan. Felhívjuk levelezőink figyelmét, hogy lehetőleg röviden, max. 1-2 gépelt oldal terjedelemben fogalmazzák meg gondolataikat. Az írásokat szükség esetén rövidítve és szerkesztett formában tesszük közzé. A közölt levelek tartalmával szerkesztőségünk nem feltéüenül ért egyet, azokért felelősséget nem vállal. Csak a teljes névvel, címmel ellátott írásokat jelentetjük meg. Továbbra is várjuk írásaikat szerkesztőségünk címére: Eger, Barkóczy út 7. szám. A borítékra írják rá: Pf. 23. Kérjük továbbá olvasóinkat, hogy lehetőség szerint vegyék igénybe a drótpostát is. Leveleiket a rovat szerkesztőjéhez: katalin.barta@axelspringer.hu címre juttathatják el. A második világháború mérhetetlen tragédiát zúdított hazánkra. A lövészárkokban és hadifogolytáborokban több százezer magyar katona halt hősi halált. Hitler 436 ezer zsidó származású magyar állampolgárt deportált és pusztított el a haláltáborokban. Sztálin sem kímélte a magyar polgári lakosságot. A szétbombázott vízellátású főváros kannáikkal vizet merítő lakóit orosz mesterlövészek távcsöves puskáikkal kíméletíenül a Dunába lőtték. Az orosz megszállók egyedül Budapesten Eger város lakosságát kitevő civilt gyűjtöttek táborokba, ahol ivóvíz és élelem híján a foglyok füvet ettek és keréknyomokból ittak. A borzalmakat a foglyok egyharmada nem bírta ki. Az egész országban folyt az ártatlan civilek táborokba gyűjtése és Oroszországba deportálása. A szibériai munkatáborokba hurcolt túlélőktől tudjuk, a foglyok 40 százaléka már a vagonokban elpusztult. Több százezer áldozatot, mérhetetlen szenvedést követelt tőlünk a sztálini terror. Sajnos még ma is akadnak olyan tapintatlan közszereplők, akik nem restellik ezt a terrort kegyeletsértő módon felszabadulásnak nevezni. A két huszadik századi ordas eszme Európában és Ázsiában együttesen több mint százmillió ártatlan életét oltotta ki. A megszállásunk 1944. március 19-én a német invázióval kezdődött, és 1991-ben az igazi felszabadulással, az orosz kivonulással ért véget. Ma mégis úgy tűnik, nem tudunk az áldozatokra méltóképpen emlékezni. Fónagy János, az előző kormány közlekedési minisztere az egyetlen olyan országgyűlési képviselőnk, aki túlélője az auschwitzi haláltábornak. Mérhetetlen rosszindulat kell ahhoz, hogy a Fónagy urat kormányába fogadó miniszterelnököt antiszemitának minősítsék. Politikai nyereségvágyból, a kegyeletsértéstől sem visszariadva akadnak olyanok, akik rendszeresen megteszik. Bocsássuk meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. Nincsenek tudatában, a Szent Korona országa nem vevő az ordas eszmékre. Ebben a hazában népirtó őrült diktatúrát csak idegen lánctalpak és szuronyok árnyékában lehet hatalomra juttatni. Ariel Sáron miniszterelnök egy évvel ezelőtt az izraeli parlamentben az auschwitzi foglyok szabadulásának emlékülésén a nácik ellen harcoló szövetségeseket is elítélte. „A világ a kisujját sem mozdította az európai zsidóság megmentéséért” - mondta. Sáron szerint a szövetségesek egyik legnagyobb bűne az volt, hogy nem mentették meg a magyarországi zsidóságot. Félmillió magyarországi zsidót akkor vittek el, amikor már lehetett tudni a haláltáborokról. Ezeréves jogfejlődésünknek köszönhetően hazánkban nem juthatott uralomra a fasizmus az ország német megszállásáig. Kocsis István Magyar- ország Szent Koronája című könyvében idézi John Flournoy Montgomery’amerikai nagykövet 1945-ben írt levelét, melyben Magyarországot oázisnak nevezte Hitler sivatagában: 1944 márciusáig Magyarország volt az egyetlen európai ország a Pireneusok- tól keletre, ahol a zsidók élete biztonságosnak volt tekinthető. Magyarország ez időpontig, az ország megszállásáig hatvan-het- ven ezer zsidó menekültet is befogadott. Hitlernek Magyarországgal szembeni haragját nagyrészt a zsidóknak nyújtott védelem és nagyobb méltósággal tette azt, mint szomszédai. A másik ordas eszme, a sztálini terror hazánkban az '50-es években 75 intemá- lótábort működtetett. A nyilas verőlegények közül sokan megúszták a felelősségre vonást, munkát kaptak az ÁVH börtöneiben, munkatáboraiban. Történészprofesszor egri előadásából tudjuk, a foglyok létszáma meghaladta a százezret. 195ó-ban szabadságszeretetünk fényes bizonyítékaként kinyilvánítottuk az egész világ előtt: nem kérünk az ordas eszmét ránk erőltető orosz hadseregből. Ruszkik, haza! Ma mégis akadnak olyan közszereplők, akik értelmes mondanivaló híján a sztálini terror újjáéledésétől akarnak megóvni bennünket. A magyar történelmi alkotmány, a Szent Korona tana értékes közjogi hagyományunk, amelyből kiolvasható, hogyan kell nekünk, magyaroknak egy-egy katonai megszállás korszakát lezárni, és országunkat a közjót szolgáló gazdasági felvirágzás útjára gyorsan visszavezetni. Ennek köszönhető a trianoni döntés utáni talpraállásunk. Idegen hadseregek jönnek és mennek, de a jogrendszerünket, újjáéledésünk lehetőségét csak provokálta ki. Hősiesség volt a rendszer részéről, hogy megengedte külföldi zsidók, főleg lengyelek, szlovákok és osztrákok letelepedését az országban. Elégséges bizonyítéka lett volna a bátorságnak, ha a kormány, a német nyomásnak ellenállva, a saját zsidóit védelmezte volna, és ugyanakkor lezárta volna a határokat. Magyarország többet tett, mint amennyire erkölcsileg kötelezve volt. A sors nem engedte meg, hogy megmaradjon az együttérzés oázisa az elnyomás sivatagában. De amikor engedett is a nyomásnak, lassabban sajat magunk tagadhatjuk meg. Minden mai betegségünk abból fakad, hogy a huszadik századi megszállások elmúltával jól bevált, fennmaradásunkat garantáló legszebb hagyományunkat kihagytuk az alkotmányozás folyamatából. Ez vezetett 2004-ben a határontúli testvéreink Európában példátlan megsértéséhez is. Ezer év örökségét nem tanítjuk az iskolákban, az egyetemeken, az ország így nem nyerhette vissza tartását, s ma értetlenül állunk Egerben a Tűzoltó téren a második világháború áldozatainak emlékére állított, a vandálok által meggyalázott örökmécses előtt. Bátonyi István Eger Tiszta víz került a pohárba Céges cáfolat olvasónk éles kritikájára Hiába kirándultam Egerbe, zárt ajtókat találtam A január 18-i számban megjelent olvasói vélemény címével: Tiszta vizet a pohárba! /társaságunk, az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Rt. mesz- szemenően egyetért, hiszen alapvető feladatunkat határozza meg, de az abban foglaltakat határozottan cáfoljuk. Pétervására a Térségi Területi Fejlesztési Célelőirányzatból - pályázati úton nyert - 100 millió forint, valamint az ÉRV Rt. 30 millió forint ráfordításával közel 7 km vezeték megépítését követően, 2005 októberétől csatlakozott a regionális rendszerre. Az átadásról tudósító cikkben mindenki örömének adott hangot, hogy megoldódott az itt élők gondja, egészséges, jó minőségű víz folyik a csapokból. A korábbi években, az aszályos időszakban előfordultak komoly vízhiányok, és a víz minősége az összes keménységre folyamatosan, a vas- és mangán- tartalom szempontjából időnként kifogásolt volt. Az idézett 201/2001. (X. 25.) Kormányrendeletnek megfelelő vízminőséget biztosítunk Pétervásárán, ezt igazolják az ÁNTSZ vizsgálatok eredményei is, hiszen a regionális rendszer többi részén korábban és jelenleg is meg kell felelnünk az előírásoknak. Tévedés, hogy feleslegesen adagoljuk a vegyszereket, „agyonfertőtlenítenénk ” a rendszert. Elvünk, hogy a lehető legkevesebb, de a szolgáltatás biztonságát megfelelően biztosító vegyszermennyiséggel üzemeljünk. A túladagolás felesleges üzemeltetési költségeket róna társaságunkra, míg az alulada- golással egy esetleges járvány kialakulását kockáztatnánk. Végezetül reméljük, hogy a cikket jegyző pétervásárai polgár csak egyéni véleményének adott hangot, és hamarosan ő is a szolgáltatásainkkal elégedett fogyasztók közé fog tartozni. Itt jegyeznénk meg, hogy a fentihez hasonló kritikát cégünk ez idáig nem kapott. ÉRV igazgatósága Ez év január 15-én Egerbe utaztam azzal a szándékkal, hogy megnézem a nevezetességeit az Európa Kulturális Fővárosa címre pályázó városnak. Nos, délután fél 2-re érkeztem a buszpályaudvarra. Elindultam a Foglár utcán. Először a Művészetek Házát kerestem fel, de csak kívülről láthattam, mivel zárva volt. Haladtam tovább: a Telekessy Patikamúzeum, majd a Líceum következett, melyek szintén nem voltak nyitva. Továbbhaladva következett a Fazola-kapu, azt megcsodálhattam, de a Sportmúzeum már zárva volt a szemben lévő Nagypréposti palotával együtt. Utam során megláttam a Tourist Hotelt. A járókelőktől érdeklődtem a régi Bródy mozi felől, mert úgy tudom, felújították, s kiállítások vannak benne. Azt javasolták, hogy ne fáradjak el addig, mert biztos nem lesz nyitva. Visszamentem a Dobó térre. Korábban ott volt a Palóc Múzeum, de sajnos már más van a helyén, nincs kiírva, hová költöztették. A Tourinform Iroda is ott volt korábban a téren, de az is elköltözött, szintén nincs jelezve, hová. így jártam én Egerben egy szép vasárnapi napon, időt, pénzt áldozva a turisztikai látványosságok megtekintésére. Dr. Makán Ferencné Kazincbarcika (cím a szerk.-ben) A petárdázás ügyében ragadtam tollat. Saját érdekünkben írok, remélve, hogy valami változás történik. Mi idős emberek vagyunk, és amit a szomszédunk tesz velünk minden évben, az már elviselhetetlen. Szilveszter este 8 órakor megkezdte a robbantgatást a házunk mögött, és éjjel 2-ig ez így ment, mivel a két épület között 6 m a tűztávolság. El lehet képzelni, milyen robbanások voltak. Ő lekerített náddal mögöttünk egy részt. Attól félünk, ha meggyullad a kerítés, leég a házunk is. Hívtam a rendőrséget, ahol azt a választ kaptam, hogy engedélyezett. Nagyon sajnálom, hogy már csak akkor foglalkoznak velünk a törvényhozók, ha megtörtént a baj. Én évek óta szívbeteg vagyok, azt hittem, már szívrohamot kapok. Ezek a fiatalok nem tudják, milyen volt 1944-ben a pincében rettegni, milyen volt 1956-ban szintén átélni a borzalmakat. Elegünk van a háborúsdiból. Most egyes emberek a saját élvezetükre valóságos háborút csinálnak, nagyon igénytelen, agresszív ember az, aki az embertársai bosszantásán szórakozik. (név és cím a szerkőben) Mozgalmas évet zártak a nyugdíjas nők klubjában A napokban tartotta éves beszámolóját a gyöngyösoroszi művelődési házban működő női klub vezetése. A szervezet gazdag programokat kínált tagjainak az elmúlt évben. Két kirándulást is szerveztek. Először Szlovákiában jártak, ahol megtekintették Rozsnyót, a Betléri kastélyt, valamint Krasznahorka várát. Másodszor Mezőtúrra és Szarvasra kirándultak, ahol az aratófesztivált, valamint az arborétumot csodálták meg. Mezőtúron lehetőség volt fürdőzésre is. A klub tagjai közös színházlátogatásokon is részt vettek. Budapesten az Operettszínházban a Mágnás Miskát tekintették meg, a Gyöngyösi Mátra Művelődési Központban pedig a magyar kultúra napján a Budapesti Táncszínház előadását, valamint a Sybill és a Víg özvegy című operettet. A klub tagjaiból alakult csoport sikerrel szerepelt népdal-összeállításával és Simonyi László kíséretével a gyöngyösi nyugdíjas Ki mit tud?- on, valamint a Pest megyei népdalkörök találkozóján. Nagy sikert aratott a csoport a községi nyugdíjas-karácsonyon, ahol a Nox együttes két dalára készített tánccal és népdalcsokorral léptek fel. Mindig kiemelkedő eseménye az évnek a karácsonyi ünnepségük, ahol visszaemlékeznek az elmúlt év eseményeire, a támogatóknak köszönhetően pedig ajándékot kapnak a tagok, majd vacsora, közös éneklés és a „fiatalabbak” tánca zárja az estét. A klub jelenleg 34 tagból áll, de egy-egy programjukon ennél sokkal többen is részt vesznek. A tagság bízik abban, hogy ebben az esztendőben is hasonló színes, tartalmas élményekben lesz részük. Nemesik Lászlóné műv. ház vezetője, klubvezető
