Heves Megyei Hírlap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-13 / 136. szám
FOTÓ: T. Z. M. 2 005. JÚNIUS 13., HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP HORIZONT 9- HIRDETÉS Ünnepeltek az idősek (T. 0.) RÓZSASZENTMÁRTON Az idősek otthonában köszöntötték a január-május között születés- és névnapjukat ünneplőket - tájékoztatott Csontos Péter, az ön- kormányzat kulturális menedzsere. Elmondta: meghatódott nénikék és bácsikák törölgették a szemüket, de nem bánatukban, hanem örömükben, miután kiváló előadók szórakoztatták őket Juhász Pál jókívánságait követően. Utóbbi hangsúlyozta: emlékeztetni szeretne rá, hogy mily vidám az élet, ha az ember úgy tekint a jövőbe, mint következő lépcsőfokra, amelyre így vagy úgy, de rá kell lépnünk. Az otthon lakói közül Nagy László tárogatón játszott szép dallamokat, Laczik Pál kedves versekkel kápráztatta el a közönséget. Az est fénypontja a helyi nyugdíjasklub népdalkórusának az előadása, s Szalai Árpád citeracsoportjának a bemutatója volt. Elhangzott az is, hogy a következő hónapok utolsó napjaiban megismétlődik a szüli- és névnapi „zsűr” az adott hónap ünnepeltjeinek tiszteletére, tanúsítva, hogy az idősotthonban az élet nem áll meg, hanem szárnyal. Az ünnepséget vacsora és kötetlen beszélgetés követte. Tornaszoba-avató ZAGYVASZÁNTÓ Tornaszobát avattak a község óvodájában. A mintegy 7 milliós beruházás megvalósításához közel 5 milliót a megyei önkormányzathoz benyújtott pályázaton nyertek el. A támogatásért az ünnepélyes megnyitón mondott köszönetét Sós Tamásnak, a megyei közgyűlés elnökének Oldal Alfréd polgár- mester. Misinszki Gergelyné vezető óvónő kiemelte: az intézményt látogató gyermekek fejlődését nagyban elősegíti az átadott objektum. Az óvoda nagy hangsúlyt fektet a gyermekek testmozgásának javítására, míg szellemi tudásuk gyarapításában a népi hagyományok éltetése az egyik fő irányvonal. Mindezt az óvodások színvonalas köszöntő műsora is bizonyította. Az óvodások táncos, zenés műsorral vették birtokba a tornaszobát Petőfi, Ady a kedvenc Petőfi Sándor, Ady Endre és József Attila vezeti az irodalmi alkotók népszerűségi listáját. A felmérés során érettségi előtt álló diákokat kérdeztek meg. H. A. MAGYARORSZÁG Petőfi Sándor, Ady Endre és József Attila a legnépszerűbb irodalmi alkotók az érettségi előtt álló diákok körében. Őket követi Radnóti Miklós, Jókai Mór és Arany János. A Felvételi Információs Szolgálat (FISZ) irodalmi Top 20-at állított fel országos középiskolai kutatásának eredményei alapján, melyben 501 középiskola 27 ezer 729 diákja nyilatkozott kedvenc költőjéről, írójáról. A FISZ Szerkesztőség és Hír- ügynökség munkatársától megtudtuk azt is, hogy például Kertész Imre népszerűsége kétszeresére nőtt, és számos új belépő van a húsz legkedveltebb irodalmi személyiség listáján. Idén, a korábbiakhoz képest, már jóval több külföldi író szerepel előkelő helyen: J. R. R. Tolkien, a Gyűrűk Ura trilógia szerzője, s J. K. Rowling, a Harry Potter regények írója. Stephen King - a horror mestere - megelőzi Csokonai Vitéz Mihályt, Örkény Istvánt, Rejtő Jenőt és Móra Ferencet is. Meglepő tendencia, hogy akik irodalomból emelt szintű érettségire készülnek, gyakrabban említették Tolkien, Stephen King, Rowling, Lőrincz L. László nevét, míg a középszintre készülőknél Mikszáth, Gárdonyi, Rejtő Jenő neve szerepelt gyakrabban. A poéták népszerűségét jócskán befolyásolja, hogy az egyes korosztályok mely költőkről tanultak az adott évben. Csokonai a 10. évfolyamosoknál a negyedik helyen szerepel, míg a tizenkettedikeseknél már csak kilencedik. Janus Pannonius pedig kizárólag a tizedi- keseknél vitte el a pálmát. I 2003 TOP 20 IRODALMI SZEMÉLY 2003 I I 2005 TOP 20 IRODALMI SZEMELT 2005 1 í. Petőfi Sándor 55% í. Petőfi Sándor 31% 2. Ady Endre 38% 2. Ady Endre 19% 3. József Attila 24% 3. József Attila 16% 4. Arany János 21% 4. Jókai Mór 9% 5. Radnóti Miklós 15% 5. Radnóti Miklós 7% 6. Jókai Mór JHHMi 10% 6. Móricz Zsigmond 6% 7. Kölcsey Ferenc 8% 7. Arany János 6% 8. Csokonai Vitéz Mihály 6% 8. Mikszáth Kálmán 5% 9. Vörösmarty Mihály 6% 9. Kertész Imre 4% 10. Móricz Zsigmond 5% 10. Gárdonyi Géza 4% 11. Kosztolányi Dezső 4% 11. J.R. R. Tolkien 4% 12. Mikszáth Kálmán 4% 12. Stephen King 4% 13. Tóth Árpád 4% 13. William Shakespeare 4% 14. Babits Mihály 3%g 14. Csokonai Vitéz Mihály 2% 15. Madách Imre 3% 15. J. K. Rowling 2% 16. Gárdonyi Géza 2% 16. Ölkény István 2% 17. Karinthy Frigyes 2% 17. Rejtő Jenő 2% 18. Kertész Imre 2% 18. Móra Ferenc 2% 19. Márai Sándor 2% 19. Fekete István 2% 20. Rejtő Jenő 2% 20. Lőrinc L László 2% A légköri ózonréteg elvékonyodása miatt egyre több káros napsugárzás éri testünket. A kívánt bőrszín eléréséhez a napozás mellett már kíméletesebb módszerek közül is választhatunk Mesterséges barnaság bármi áron napfény nélkül Töretlenül hódít a bronzos bőrszín a hölgyek között Hiába figyelmeztetnek a bőrgyógyászok a napozás vagy a szolárium használatának veszélyeire, a nők többsége bronzbarna szeretne lenni. A cél érdekében bevethető hagyományos módszerek mellett ma már számos, egészségre ártalmatlan újdonság is rendelkezésre áll. ■Kocsis'Tímea SZOLÁRIUMOK. BRONZÁRiUMOK Sokáig úgy tűnt, a szolárium a jó megoldás a káros napsugarak nélküli bámulásra. Bár a mértéktelen napozás valóban károsabb, a szolárium is árt. A statisztikák szerint a rendszeresen szoláriumozóknál tízszer nagyobb a bőrrák kialakulásának esélye, mint azoknál, akik egyáltalán nem használják. A legmodernebb készülékekben is olyan mennyiségű UVA-sugárzás éri a bőrt, ami hosszú távon károsíthatja annak szerkezetét. A kötőszövet rostjaiban bekövetkezett elváltozásoknak nagy szerepük van a bőrrák kialakulásában. előnyei: A rendszeres szoláriumozás némi védettséget nyújt a nyári napfénnyel szemben. Téli időszakban és depresszióban szenvedőknél fényterápiaként kedélyjavító hatású lehet. hátrányai: Öregíti, szárítja a bőrt. Mértéktelen használata komolyan megnöveli a bőrrák kialakulásának kockázatát. * BARNULÁS GYÓGYSZERREL Ausztrál kutatók fejlesztették ki azt a készítményt, amely mesterségesen serkenti a bőr pigmentsejtjeit festékanyag (melanin) termelésére. A nagy meny- -- nyiségben megjelenő melanin barnává teszi a bőrt és egyben véd a napsugárzás káros hatásaitól. A szakemberek szerint a gyógyszer a bőrrákos esetek számának csökkenését eredményezheti. A bőr alá beültetett kapszulák felszívódása után a barnaság napozás nélkül is hónapokig megmarad, a szín lassan halványodik el. A kutatók szeretnék a szert tabletta és krém formájában is elkészíteni. előnyei: A bőr szöveteinek károsítása nélkül biztosít természetes barnaságot. hátrányai: Mivel még kísérleti fázisban van a gyógyszer, nem tudni, hogy jelentkezik-e hosz- szú távon mellékhatása. * ÖNBARNÍTÓ krémek, testápolók Ezek a készítmények ártalmatlanok az egészségre. Hatóanyaguk a bőr legfelső rétegét festik meg, a mélyebben fekvő sejteket érintetlenül hagyja. A manapság kapható jó minőségű termékek Aki beveszi, gyorsan bebarnul egyenletesen felkenve természetes barnaságot kölcsönöznek. Használatuk előtt bőrradírral tisztítsuk meg az arcot és az egész testet. A krémet mindig száraz bőrre vigyük fel vékony rétegben. Gyors és alapos kézmosással, gumikesztyű segítségével elkerülhetjük, hogy a szer a kezünket is megfogja. Tartsuk be a dobozon lévő használati utasítást, és várjuk meg, míg a krém teljesen felszívódik. előnyei: Teljesen ártalmatlan módszer. A modern készítmények nemcsak színezik, hanem ápolják is a bőrt. A krémezést bármikor megismételhetjük. hátrányai: Nehéz a teljes testfelületen egyenletesen eloszlatni a barnítót. Gyakran foltos, egyenetlen lesz a végeredmény. * festékszóró spray Amerikában már nagyon népszerű az a barnító módszer, amely során egy fülkében a vendég egész testét barnító anyaggal permetezik be. A készítmény mélyen bejut a bőrszövetbe, és egyenletes színt biztosít. Hatóanyaga mellett számos vitamint és aloé verát tartalmaz, nem károsítja, hanem táplálja a bőrt. A szórófejes kezelés mindössze tíz percet vesz igénybe, eredménye egy-másfél hétig tart. Bármilyen bőrtípusnál alkalmazható, foltok és csíkok nélkül barnít. A végső színárnyalat a kezelés után 24 órával alakul ki. előnyei: Az eljárás a bőrgyógyászok szerint teljesen biztonságos. Gyorsan és hatékonyan barnít, egyenletes színt eredményez. hátrányai: A bőrre fújt folyadék egy rövid ideig még foghat. Magyarországon egyelőre nem széles körben elterjedt módszer, csupán néhány vidéki forgalmazó foglalkozik vele. Végre kiderült, melyik tizenkét regényre szavaztak a legtöbben. Ez persze nem jelenti azt, hogy az a mű lesz a legjobb, és a többi egy fabatkát sem ér. Mint ahogy azt sem, hogy a világ egyéb fantasztikusan jó regényeit nem kell többé olvasni. Igenis érdemes őket olvasni. Ősztől tovább versengenek egymással a döntőbe jutott művek, hogy decemberben egyetlenegy regény kerekedjen a többi fölé. 1984 Orwell, George Az arany ember Jókai Mór A Gyűrűk Ura Tolkien, John Ronald Reuel Egri csillagok Gárdonyi Géza A kis herceg Saint-Exupéry, Antoine de Harry Potter és a bölcsek köve A Mester és Margarita Rowling, Joanne Kathleen Bulgakcv, Mihail Afanaszjevics Micimackó Milne, Alan Alexander A Pál utcai fiúk Molnár Ferenc Száz év magány García Márquez, Gabriel Abigél Szabó Magda Tüskevár Fekete István A listán nem az elért helyezésük szerint, hanem ábécérendben követik egymást a könyvek Tisztelt Ügyfeleim! Értesítem Önöket, hogy ügyvédi tevékenységemet 2005. június 15. napjától az Aqua Irodaházban folytatom (3300 Éger, Csákány u. 1., Bitskey Aladár Uszodával szemben.) Dr. Novák Rudolf Elérhetőség: E-mail: novakmdolf@chello.hu novakr@axelero.hu Tel.: 06-36/411 -100.06-3 6/517-100 Mobil: 06-30/9433-356 Fax: 06-36/321-000 (««»imsmi