Heves Megyei Hírlap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-06 / 234. szám

6 2004. OKTOBER 6., SZERDA ÉVFORDULÓ Szép küldöttség ment Istenhez - az Ur büntesse meg a hóhéraikat! A tizenhárom vértanú tábornok utolsó napjai Aradon, százötvenöt évvel ezelőtt — Le a nyeregből! — harsan a követ­kező vezényszó, s a huszárok leugra- nak a lovaikról. Fájdalmas pillanat. Többen a hadilo­bogókat darabokra tépik, s eltesznek belőle emléknek egy-egy darabot. A fegyverletétel végén számba ve­szik a lefegyverzett csapatokat: 11 tá­bornok, 1426 főtiszt, 23 163 gyalogos, 4830 lovas, 2551 tüzér. Néhány alakulat még harcban áll, Klapka Komáromot védi. Nem sokáig. A harcoló csapatok kiverekedik magu­kat az országból, vagy egyszerűen szétszélednek. Komáromot is feladják - szabad elvonulás fejében. A tábornokokat, tiszteket eközben Világosról Sarkadra, majd onnan Gyu­lára kísérik az oroszok. Ott veszik el a kézifegyvereiket és adják át őket au­gusztus 23-án az osztrákoknak. Ami­kor Knezic tábornoktól kérik a kard­ját, odaszól az előtte álló kocsisnak:- Hajts! A fegyvert a szekér küllői közé dug­ja. A kard, amellyel győztes csatákban verekedett, kettétörik. Markolata le­hull a porba. Nem lesz az osztrákoké. A foglyokat másnap az osztrákok visszakísérik Aradra, hogy a táborno­kok felett hadbíróság ítélkezzen. Saikadon, Gyulán, Pesten és Aradon összesen mintegy ötvenezer foglyot őrizlek. A világosi fegyverletétel. Az egykorú kőnyomat a bécsi császári és királyi hadügyi levéltárból való. születet a fiamnak. Anyámtól örököltem, s a harcok zajában is mindenkor velem volt Aztán meggondolja magát:- A kezeim között akarom tartani amikor meghalok. Ne irtózzon majd kivenni a kezemből. Kiss Ernő meleg kézszorítással bú­csúzik a lelkésztől, miközben felsóhajt:- Szegény, szegény hazám! Vége mindennek! Az Isten büntesse meg a hóhérainkat! vezető országúira fordulnak. A vár és az Új-Arad közötti mezőn egyszer csak feltű­nik a kilenc akasztófa. A bitófak három­három lépésre állnak egymástól, egyfor­ma valamennyi, nyolc láb magasak, fenn vashorog, lenn félretolható zsámoly. Poeltenberg Ernő végignéz a társain és megszólal:- Szép küldöttség megy Istenhez! A kivégzőosztag parancsnoka jelt ad, olvassák fel az ítéleteket A hatodik Leiningen-Westerburg Károly. Emelt fővel megy a bitófá­hoz:- Ma nekem, holnap neked - ezek az utolsó szavai. Mellette a pap hango­san zokog. — Ugyan, mit sír tisztelendő bará­tom? - szól hozzá Damjanich, s a fe­születre mutat. Hiszen Krisztust is az igazságért feszítették keresztre. A hetedik: Aulich Lajos. tettek, lázban tettek, igen, lázban, melyre én csigáztam őket fel.” Vörösmarty Mihály versben sírja el bánatát: „Most tél van és csend és hó és halál. / A föld megőszült;” Október hatodika van, emlékezzünk a tizenhárom aradi vértanúra, akik meghaltak a hazáért, a szabadságért. (Gracza György: Az 184849. évi Ma­gyar Szabadságharcz Története című munkájának felhasználásával készült) Augusztus 12-éről, 13-ára virradó éj­szaka, Világos. A Bohus-kastélyban együtt a magyar tábornoki kar. A sza­badságharc sorsa eldőlt: Görgey beje­lentette, megegyezett az oroszokkal, hogy leteszi előttük a fegyvert. A hatal­mas orosz-osztrák túlerővel szemben nincs értelme a további ellenállásnak. Augusztus 13-a, reggel. Kilenc órakor asztalhoz ül a kis társaság. Alig esznek. Fél tíz tájban Görgey felemelkedik:- Urak, készüljünk! A tábornokok sorban elbúcsúznak egymástól. Egymás nyakába borul­nak, bajtársias szeretettel összeölel­keznek. Talán utoljára az életben. A je­lenlévő Csányi László közlekedési mi­niszter hangos zokogásban tör ki: — Szegény hazám, szegény, szegény magyar hazám! — sóhajt fuldokolva. Kinn, a világosi síkon már felsorako­zott a magyar sereg a fegyverletételre. A katonák, mint a halálraítéltek, csügged­ten, reménytelenül néznek sorsuk elé.- Hát ennyire jutottunk - hallatszik mindenfelől a fájdalmas sóhaj. Mintha temetésen lenne az ember. Rüdiger, orosz parancsnok jelenik meg a magyar csapatok előtt. Általános tisztelgés, majd felhangzik a vezényszó: — Fegyvert gúlába! Erre minden katona gúlába rakja fegyverét, halomba a tölténytáskáját. Elkezdődnek a perek. A szabadság- harc tábornokait és legfőbb parancs­nokait haditörvényszék elé állítják. A kihallgatások szeptember elején kez­dődnek. Senki nem tagadja dicső tette­it. Felesleges is lenne. Nincs kegye­lem! Haynau példát akar statuálni, hogy örökre elvegye kedvét a magya­roknak a forradalomtól. Haynau döntésének híre október 4- én érkezik meg Aradra. Nyomban hoz­zálátnak a kivégzések előkészítésé­hez. Másnap, október 5-én reggel ki­lenc órára a 13 tábornokot elővezetik és felolvassák előttük a Haynau által jóváhagyott ítéleteket. A hadbíró mindegyik elítélt nevénél kettétör egy pálcikát, s a kivégzendő lába elé hajít­ja, jelezvén: mindennek vége. Október 6-a, reggel fél hat. A börtöncellákból a porkoláb előveze­ti Kiss Ernőt, Dessewffy Arisztidet, Schweidel József tábornokokat és Lázár Vilmos ezredest Sorba állítják őket, mel­lettük egy-egy pap, oldalt nyolc-nyolc szuronyos katona. Megindul a gyászme­net A vár északkeleti kapuja felé tarta­nak, majd áthaladva rajta, az első sánc­ba kanyarodnak. Ez a vesztőhely. A hadbíró felolvassa a halálos ítéleteket Az ítélet elhangzása után Schweidel a papjához fordul: —Kérem, tisztelendő úr, adja át ezt a fe­Véitíróság Halál a tábornokokra! Szeptember 21-én és 23-án hirdeti ki a vérbíróság az ítéleteket. Aulich Lajos 57 éves, tábornok, korábban alezredes - kötél általi halál Damjanich János, szerb származású, 45 éves, tábornok, korábban kapitány-kötä általi halát Dessewffy Arisztid, 47 éves, tábornok, korábban huszárezredes - kötél általi halál Kiss Ernő, örmény származású, 49 éves, altábornagy, az osztrák hadseregben huszárezredes - golyó általi halál Knezic Károly, hónát származású, 41 éves, tábornok, korábban százados - kötél általi halál Lahner György, 54 éves, tábornok, korábban őrnagy-kötél általi halál Lázár Vilmos, örmény származású, 34 éves, ezredes, korábban hadnagy - kötél általi halál Gróf Leiningen-Westerburg Károly, osztrák, 30 éves, tábornok, az osztrákoknál száza­dos — kötél általi halál Nagysándor József, 45 éves, tábornok, nyugdíjas huszárkapitány - kötél általi halál Poeltenberg Ernő, osztrák, 35 éves, tábornok, korábban huszárszázados - kötél állati haláL Schweidel József, 35 éves, tábornok, korábban huszárőrnagy—golyó általi halál. Török Ignác, 54 éves, tábornok, a császári seregben alezredes - kötél általi halál Gróf Vécsey Károly 42 éves, tábornok, korábban huszárőmagy - kötél általi halál Valamennyien bűnösek■ felségsértésben. Kegyelem nincs, Haynau a halálos ítélete­ket megerősíti. Dessewffy Arisztid és Lázár Vilmos kivégzési módját „kegyelemből" („ennyi” kegyelem mégiscsak volt), kötél helyett golyóm változtatja. Lázár megöleli papját és remegő hangon így szól hozzá:- Ha elhibáznák a lövést, kérem, ne engedjen kínlódnom, kérje meg a vezénylőtisztet, ismételtesse meg. Dessewffy hideg, büszke, férfias ar­cán a megrettenésnek nyoma sincs:- Kérem, adja át feleségemnek a búcsúüdvözletemet — szól nyugod­tan a paphoz. Közben már int a vezénylőpa­rancsnok. A négy halálraítélt egy­mástól négy-négy lépésre megáll és féltérdre ereszkedik. Tizenhat lövés dördül el. Lázár, Dessewffy és Schweidel arcra bukik, de Kiss Ernő, kezére támaszkodva még ott vergő­dik. Az egyik gránátos odalép hozzá, s közvetlen közelről fejbe lövi. A négy vértanú ott marad temetet- lenül, a katonaság pedig visszatér, hogy kikísérje a többi áldozatot. Nagysándor az első. Szeme beesett, haja megszürkült, de kedé­lyét nem törte meg a börtön.-Jó reggelt - fogadja keserű humor­ral társait. Az utolsó Damjanich. Törött lába még most sem gyógyult meg; csak ne­hezen, mankók segítségével mozog. A kapu előtt egy Orosházán készített pa­rasztszekér áll. Damjanichnak hozat­ták ide. A rokkant hőst egyik oldalról a hóhér, a másikról a pap támogatja. Mi­kor Damjanich a szekérhez vonszolja magát, az egyik császári hadnagy két közlegényt küld, hogy felsegítsék.- Vissza! Ez a sintérek feladata - ta­szítja el a katonákat, s izzó haraggal a kivégzőosztag parancsnoka felé üvölt:- Jöjjenek az ön pribékjei! Majd megpillantva a hóhért, odaszól:- Jöjjön, hóhér úr! A bakó felsegíti a szekérre Dam- janichot és kérésére melléül.- Ön most a legjobb barátom - szól Damjanich és megveregeti a vállát. Eközben felhangzik a vezényszó és megindul a gyászmenet Keresztülhalad­nak a Maros-hídon, majd az Új-Arad felé Most Damjanich János következik.- Azt gondoltam már, hogy én le­szek az utolsó, aki a csatákban min­dig első voltam - mondja Damja­nich. A bitó alatt elbúcsúzik az utoljára maradt Vécseytől és a paptól, majd a zsámolyra lép.- Kérem, vigyázzon a szakállamra - figyelmezteti a hóhért - össze ne borzolja, mert az mindig kedves volt előttem. — Szegény Emíliám! Éljen a haza — sóhajt Damjanich, és a szíve megszű­nik dobogni. A kilencedik: gróf Vécsey Kár­oly. Odatámolyog Damjanich holttestéhez, térdre hull előtte és megcsókolja halott bajtársa kezét. A magyar gróf, az egyszerű, ha­tárőrvidéki katonacsaládból fel- emelkedett szerb származású harcostársét. Tíz óra, mire a borzalmas dráma véget ér. Talán soha nem volt ilyen szörnyű napja Aradnak. A kilenc holt­test egész nap ott lóg a bitófán, az ara­diak elrettentéséül. Csak este hántol­ják el őket, a kivégzés helyén. Néhány vértanú földi maradványait a követke­ző napokban barátok, rokonok, bajtár­sak kihantolják, szabályosan ellopják és méltó módon eltemetik. A többiek csontjai még évtizedekig nyugszanak a Maros-parton, a vár tövében. Hosszú idő telik el, míg végre közös sírba kerülnek Aradon, a kivégzett 13 vértanú emlékoszlopa alá. Csak ketten nincsenek ott: Dessewffy Arisztid a szlovákiai Margonyán, Kiss Ernő pe­dig a szerbiai Eleméren alussza örök álmát, az egykori családi birtokon. Széchenyi Istvánt a történtek halla­tán önvád marcangolja: „Én vagyok az oka annak, hogy Magyarország el­pusztult... Milliónyi ember szíve meg­szakadt; sok ezren kétségbeesésben haltak meg, sok ezren láncra verve sínylődnek... Kossuth és a többiek mind ártatlanok, mert mindent, mit Miután sorra elhangzanak, a porko­láb odamegy Poeltenberg Ernő tá­bornokhoz: A Bohus-kastély szobája, amelyben a fegyverletétel szerződését aláírták. Oldalt az asztal lapja és az íróeszközök.- Kérem, százados úr! Őt is, mint a többieket az osztrák se­regben viselt rangján szólítja. Leveszi lábáról-kezéről a bilincset, aztán átad­ja Poeltenberget a bakónak. A tábor­nok egy cseppnyi türelmet kér, oda­megy Damjanich-hoz, megöleli, meg­csókolja. így búcsúzik a többiektől is. Poeltenberg leoldja nyakkendőjét és a zsámolyra lép. Egy-két szörnyű perc és iszonyú szenvedések között meghal. Jönnek a többiek: Török Ignác a má­sodik áldozat, Lahner György a har­madik. A negyedik Knezic Károly, az ötödik Nagysándor József.- Éljen a haza! - kiáltja Nagysándor József és kileheli lelkét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom