Heves Megyei Hírlap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-02 / 127. szám

I 2004. Június 2., szerda H O R I Z 0 N T 7. OLDAL A dicső egri háziezred emléke (Folytatás az 1. oldalról) A dicső egri gyalogezred történetét bemutató fényképes tablót Gál Elemér, Kelemen István és Nagy Ist­ván lovagok készítették. A hősök napja alkalmából átnyújtott érté­kes anyag többesztendős munka eredménye, rövid történelmi össze­foglalót nyújt az M. kir.. 14. Dobó István Honvéd Gyalogezredről. A tabló az egri laktanya házi múzeu­mába került, a lovagrend jelen lévő tagjai pedig az említett, már koráb­ban felállított kopjafát is megko­szorúzták, hogy tiszteletüket ily módon is leróják a hősök előtt. Dr. Renn Oszkár prior lapunk tegnapi érdeklődésére még azt is elmondta: az egri priorátus ter­vei között a továbbiakban az sze­repel, hogy az idén rendezendő történelmi emlékülésen az Ár­pád-házi Imre királlyal, az ő éle­tével és halálával foglalkoznak. Várhatóan az egri várban elteme­tett király személyéről, koráról is megjelentetnek egy történeti ki­adványt. Ezután, már a jövő esz­tendőben, a Dobó István Honvéd Gyalogezrednél jóval ismertebb Hatvanasezred története lesz a téma, amelynek emlékét a me­gyeszékhelyen egy köztéri szo­bor is megörökíti — tudtuk meg a Szent György Lovagrend egri pri­orjától. ___________________________15M1 Bethlen-szobor Erdélyben Bethlen Gábor fejedelem szobra és az alkotó, Oláh Szilveszter Szilveszter (balra) GYEBGYószpnwaós, Eger Az egri és a budapesti XVII. kerüle­ti önkormányzat, valamint az ugyancsak egri Segú a Város Ala­pítvány támogatásával, illetve ma­gánszemélyek adakozásából ké­szült el Oláh Szilveszter Szüvesz- íerszobrászművész alkotása, Beth­len Gábor erdélyi fejedelem mell­szobra, amelyet vasárnap avattak fel Eger erdélyi testvérvárosában, Gyergyószentriüklóson. Az ünnepélyes aktuson, vala­mint a csíksomlyói búcsún részt vettek a város testvértelepüléseinek küldöttségei, így az Oravecz Tamás és Farkas Zoltán önkormányzati képviselők alkotta egri csoport is. Mint azt Oravecz lapunknak el­mondta, külön köszönet illeti Mondák Attilát, az alapítvány titká­rát, aki a legtöbbet tett a szobor fel­állításáért. Hozzátette: reményei szerint a jövőben intenzívebbé vál­hat a két város kapcsolata, s gyak­rabban kerülhet sor találkozókra. Ugyancsak Gyergyószentmik- lóssal kapcsolatos a hír, miszerint a részben a Segít a Város Alapítvány közreműködésével gyűjtött támo­gatásból megépült a Gyilkos-tó mel­letti Szent Kristóf-kdpolnához tarto­zó harangláb is, melyet a Szent Kristóf-napi templomi búcsún, júü- us 25-én áldanak meg. ______i-nei F ogadónap a hadkiegészítőn Eger Módi János ezredes, a Heves Me­gyei Hadkiegészítő Parancsnok­ság vezetője június 3-án- csütör­tökön -9 és 12 óra között fogadó­napot tart a Hatvanasezred utca 3. szám alatt. A parancsnok ezúttal is várja a hadköteleseket és a honvéd­ség nyugállományú tagjait, s azok hozzátartozóit, akik szoci­ális ügyekben kérnek segítsé­get. Az érintettek egyébként hétfőn és szerdán 8 és 15.30, il­letve pénteken 8 és 12 óra kö­zött is felkereshetik a parancs­nokság ügyfélszolgálatát. Ügyes-bajos dolgaikat nemcsak személyesen, hanem levélben, továbbá telefonon és faxon - 36/313-188, 313-235, 310-273 - is jelezhetik a hadkiegészítő il­letékeseinek. ■ A lovagrend tagjai idei emlékülésükön Árpád-házi Imre királlyal foglalkoznak majd FOTÓ; PERL MÁRTON Hegymenetben” az ovisok Rendszeres támogatás az oktatási helyeknek Kisnána Évek óta rendszeresen támogat­juk a helyi oktatási intézménye­ket. Ennek megfelelően vagy pénzzel próbálunk nekik segíte­ni, vagy pedig különböző progra­mok biztosításával. Mindennek jegyében ezúttal, az idei eszten­dőre mindenekelőtt az óvodása­ink kirándulását szerveztük meg és finanszíroztuk tőlünk telhető­én - tudatta lapunkkal Hliva Mi­hály, a kisnánai Szlovák Kisebb­ségi Önkormányzat vezetője. Mint mondandójához hozzá­tette: huszonnyolc apróságot és óvó nénijeiket utaztatták el a kö­zelmúltban Mátraszentimrére, ahol szintén jelentős számú szlo­vák kisebbség él. A csemeték a felső-mátrai ovival és a testvérin­tézmény kis lakóival ismerked­hettek meg, mégpedig a szívélyes házigazdák jóvoltából igen szí­nes és szórakoztató programo­kon. A kirándulás során - természe­tesen a legnagyobb örömükre - a kisgyermekek egy kisvonatos utazáson is részt vettek. Az elnök azt is tudatta, hogy az esemény- és élménydús találkozót a szlo­vák önkormányzat év elején meghatározott és elfogadott programterve részeként valósí­tották meg. ________________________ItUHAI Ezot erikus gyermektábor Eger, Cserépváralja Már jó ideje szép és nemes ha­gyomány az, hogy az Egri Életház Alapítvány nyaranta gyermek- és ifjúsági táborokat szervez. A gazdag programsorozat­nak, az izgalmas foglalkozások­nak ezúttal a festői fekvésű Bor- sod-Abaúj-Zemplén megyei Cse­répváralja, illetve annak termé­szeti szépségekben ugyancsak bővelkedő környéke ad otthont. A kínálat is tradicionális. Júli­us 5-tői 11-ig a 8-16 éves korosz­tály tagjai számára előadások hangzanak el, zömében ezoteri­kus témákról. Szó lesz az ősi ha­gyományokról és kultúrákról, a zenetörténet és a néprajz kap­csolatáról, az öko-házakról, il­letve tájakról, a híres vegetáriá­nusokról, neves történelmi sze­mélyiségekről, irodalmárok, művészek állatszeretetéről. Nem maradnak el a kézműves­foglalkozások sem. Esténként mesefeldolgozás, táncház várja a résztvevőket. Lesz még jóga- torna, számos helyzetgyakorlat. Az érdeklődők, illetve a je­lentkezni kívánók a már említett Egri Életházban'(Eger, Dobó tér 1.) és a 36/414-686-os telefon­számon tájékozódhatnak, je­lentkezhetnek, illetve megbe­szélhetik a tennivalókat. ■ Lassan a gépeké lesz a terep Egerszalók Tegnapi Heves megyei programja keretében az egerszalóki hőforrás­nál tervezett beruházásról is infor­málódott Pál Béla, a Miniszterelnö­ki Hivatal (MeH) politikai államtit­kára, akit - Tőgyi Gábor polgár- mester és a térség országgyűlési képviselője, Sós Tamás társaságá­ban — Gazsó István, a beruházó Szólók Holding Kft. ügyvezető igaz­gatója tájékoztatott a részletekről. Az utóbbi időszak történéseire is kitérve Gazsó elmondta: az ösz- szesen mintegy 12,5 milliárd forin­tos fejlesztés keretében 1890 négy­zetméteres vízfelületű gyógyfür­dő, illetve 1600 négyzetméteres nyári és 436 négyzetméteres vízfe­lületű téti strand épül meg. Az előbbi nyári befogadókapacitása 1622, a téli pedig 923 fő lesz, míg az utóbbi 1500, illetve 240 fő. Emellé megépül egy 200 szobás, 18 ezer négyzetméteres négycsil­lagos szálloda, s egy 300 egységes apartmanfalu. Lapunk kérdésére - miszerint mi az oka annak, hogy noha tavaly tavasszal még arról volt szó, hogy idén januárban megkezdődik a be­ruházás, ennek látható jelei nin­csenek - Gazsó István kijelentette: a látszólagos késés oka, hogy bár Medgyessy Péter miniszterelnök 2003. augusztus 15-én tett ígéretet Gazsó, Pál, Sós és Tőgyi a sódomb előtt a beruházást segítő 800 millió fo­rintos állami támogatásra, a ható­sági engedélyek, így a jogerős építé­si engedély beszerzése miatt csak idén áprilisban írták alá a szerző­dést. A kivitelező StrabagRt. szak­emberei — amely cégre a tőkeerő és a tapasztalat miatt esett a válasz­tás — már a helyszínen vannak, s a következő hetekben a látványos földmunkák is megkezdődnek. Ekképp — összegezte az igazgató - aggodalomra nincs ok. Elhangzott: az első ütemben megépülő fürdő 2005 novemberé­re lesz kész. Ez 2,8 milliárdba ke­rül, ebből 800 millió az említett ál­lami támogatás, 745 millió a saját erő, míg 1,3 milliárd banki hitel. A FOTÓ: ÖTVÖS IMRE 2006 második felére elkészülő má­sodik ütemmel - a szállodával, az apartmanfaluval és a stranddal - kapcsolatos részletek a nyár végé­re lesznek publikusak. Sós Tamás szerint Észak-Ma- gyarország egyik legjelentősebb idegenforgalmi beruházásáról van szó, amely méltó a területfejleszté­si tanács és a kormányzat figyel­mére, ugyanakkor EU-s forrásokra is pályázni kell vele. Pál Béla hoz­zátette: a fejlesztés nem csak Egerszalók számára hasznos, ha­nem - a különböző programokon át - a térségre is húzó hatást gya­korolhat, ezért érdemes a fejlesz­tési elképzelésekkel pályázni a megfelelő forrásokhoz. ikühnei Középkor, franciásan felelevenítve Eger, Guerande Heves megye francia testvérmegyéjébe, Loire-Atlantique-ba kapott meghívást a He­ves Megyei Múzeumi Szervezet és egyben a Dobó István Vármúzeum igazgatója, dr. Petercsák Tivadar és Veres Gábor igazgató- helyettes, akik Tóth Judittal, az Eszterházy Károly Főiskola francia tanszékének tanárá­val együtt utaztak Guerande-ba. A francia- országi településen egy igazi középkori kis­városi vigasságon vehettek részt. A látogatás apropóját adta, hogy e Nantes-hoz közeli településen hasonló tör­ténelmi fesztivált rendeznek, mint amilyen Egerben a Végvári Vigasságok. A környezet és a szervezés azonban alapvetően eltérő: Guerande-t ma is a középkori város falai veszik körül, a programok pedig társadal­mi alapon szerveződnek. Az ötéves és az idén először kétnapos rendezvénysoroza­ton egyes települések, baráti közösségek tagjai beöltözve vonulnak végig a város ut­cáin, jelmezeiket vagy maguk, vagy jelmez­készítő műhelyek állítják össze. Az ese­mény egyik érdekessége az az esti színjá­ték, amelyen felelevenítik a város történe­A fesztiválon megelevenedik a múlt, vértbe öltözött lovagok is felvonulnak tét, mindezt kétszáz önkéntes szereplő tol­mácsolásában.- A látogatás egyik célja a tapasztalatcse­re volt — meséli dr. Petercsák Tivadar -, hi­szen ez a rendezvény hasonló, mint a mi nagy nyári vigasságunk. Nagyon érdekes volt látni, hogy egyes baráti közös­ségek, egy-egy tele­pülés lakói hogyan fognak össze a vi­dám jelmezes felvo­nulás érdekében, s azt is, milyen erő­teljes ennek az ese­ménynek a társa­dalmi jellege. Korábban egy francia szobrász és festő már járt a Vég­vári Vigasságokon, tavaly két Heves megyei fafaragó, most pedig a múze­umi szervezet ve­zetői is láthattak egy középkori bre- tagne-i vigadalmat. A guerande-i esemény abban is hasonlít az egrihez, hogy a kirako­dók és a kézművesek éppúgy megtalálha­tók a vigadalom idején a városban, mint ahogy a mutatványosok is benépesítik a te­reket és utcákat. (szuromd 4360 km ingyen* 6* >Ofv/s COj -kibocsátás ikorrsbin?.'- 1za-tTS Üzemanyag-fogyasztás 5,1-9,8 100 i r "*7 ' I © Legújabb akciónkban a hazai gyártású Suzukikhoz 4360 km-re elegendő Shell üzemanyag-utalványt adunk ajándékba. Az ajánlat a június 1. és július 15. között megkötött adásvételi szerződés esetén érvényes. Más akciókkal nem vonható össze. * SUZUKI *1,3 literes IGNIS-nél 5,5 1/100 km fogyasztással, 250 Ft/I benzinárral számolva SUZUKI.Tudjuk, mi számít. (117892-121892)

Next

/
Oldalképek
Tartalom