Heves Megyei Hírlap, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)
2001-07-28 / 175. szám
HÍRLAP MAGAZIN 9. OLDAL 2001. Július 28., szombat Magyar Kálvária: a kőbe vésett hit Adria: napkelte és polipvadászat Korcsula az Adria egyik gyöngyszeme Az^egri érsek, dr. Seregély István fővédnöksége mellett rendezték meg az elmúlt napokban Sátoraljaújhelyen a Magyar Diákok és Tanárok II. Találkozóját. A városi Piarista Kollégium, a Rákóczi Szövetség és a Fidelitas által szervezett program ünnepélyes megnyitója az úgynevezett Magyar Kálvária bejáratánál zajlott, ahol Szamosvölgyi Péter polgár- mester és Rogán Antal, a Fidesz alelnö- ke mondott beszédet az itthoni és a környező országokból érkezett résztvevők előtt. Mit jelent a Magyar Kálvária? Szepesi Bódog kegyesrendi tanár 1936-ban napvilágot látott, majd 1939-ben újra kiadott ismertetője előszavában az alábbiak olvashatók: „Trianonban 1920. június 4-én az el- vakultság, rövidlátás, gyűlölet és gonoszság feldarabolta az ezeréves Magyarországot. (...) Minden igaz magyar honleány és honpolgár szíve mélyén érzi az égbekiáltó trianoni igazságtalanságot. (...) Hogy Európa és az egész világ figyelmét felhívjuk a Magyarországgal szemben elkövetett igazságtalanságra - kőbe vésettük szent hitünket, hogy hiszünk Magyarország feltámadásában. Magyar Kálváriát létesítettünk, az elsőt hazánkban, hogy ide, mint nemzeti búcsújáróhelyre elzarándokolhasson minden igaz magyar, aki erőt, biztatást, vigaszt és hazánk szebb és jobb jövőjének előkészítésére és megteremtésére irányuló önzetlen, nemzeti munkához kitartást akar meríteni. (....) Csonka országunknak két őrt álló hűséges leánya van. Az egyik a nyugati határszélen: Sopron, a Civitas fidelissima, a másik Északkelet kapusa: Sátoraljaújhely, amely éppúgy megérdemli ugyanazt a kitüntető címet. ” Az Országos Szepesi Szövetség sátoraljaújhelyi osztálya 1935 novemberében trianoni gyásznapot rendezett. Itt merült fel, hogy a város melletti Kis- Szárhegyen lévő Országzászlóhoz vezető mintegy két kilométeres út mentén az elszakított területek nevezetesebb városai emlékére emlékköveket állítsanak - a bibliai keresztény kálvária mintájára. Kontraszty Dezső kegyesrendi történettanár szakszerű útmutatása mellett ösz- szeállították a történelmileg híres, elszakított városok listáját, amelyek aztán a Magyar Kálvária egyes állomásai lettek. Az elképzelés megvalósításához dr. Orbán Kálmán, Sátoraljaújhely akkori polgármestere is csatlakozott, s támogatásukról biztosították a tervet a különböző társadalmi szervezetek is. Gyűjtőíveket nyomtattak, amelyeket elküldték a vagyonosabb magánosoknak, az irredenta egyesületeknek, a helyi és a fővárosi sajtónak, a rádiónak. Ezekben a szervezők „nemzetiség és valláskülönbség nélkül” erkölcsi és anyagi támogatást kértek a Magyar Kálvária felállításához. A gyűjtés első eredménye hétezer pengő. Megalakult a Kálvária Bizottság, a kivitelezésre Harasztos Gyula gimnáziumi rajztanár terveit fogadják el. A város közgyűlése átengedte az érintett terület tulajdonjogát, anyagi hozzájárulást is biztosított. 1936. május elsején már kezdetét vette az útépítési munka, szerpenti- nesen, 8, illetve 10 fokos lejtővel épült az út. A kálváriaállomások létesítésére Rilyák János és Kovács József sátoraljaújhelyi kőmíves mesterek kaptak megbízást. Az állomások címereit Osváth Antal nyíregyházi szobrászművész, a műkőtáblákat és azok feliratait Kubasevics Lajos sátoraljaújhelyi kőfaragó készítette. A Magyar Kálváriát végül 1936. október 4-én adták át ünnepélyes keretek között, több mint ötezer vendég jelenlétében. A kálvária négy méter magas és két méter széles kapuja terméskőből épült, rajta a magyar címerrel, Sátoraljaújhely és Zemplén vármegye díszes címerével. A bejárati boltozat bal oldalán a Csonka Sátoraljaújhely tábla (a város gyártelepe anno Szlovákiához került), a másik oldalon II. Rákóczi Ferenc szülőfalujának, a szintén szlovák területre esett Borsinak a táblája található, egy-egy idézettel. A tizennégy stáció egy-egy kőoszlopára, bástyájára kerültek a történelmi magyar városok nevei. A nagyobbak magukban „érdemeltek” egyes állomásokat, míg más oszlopokon egyszerre több város neve és címere is szerepel, alattuk kőtáblán az elmaradhatatlan idézetek, s az ál- lítók, adakozók nevei. Az első állomás Kassa, a második Lőcse, Késmárk, Igló és Podolin, a harmadik Besztercebánya, Körmöcbánya, Selmecbánya, Nyitra, Krasznahorka, Trencsén. A negyedik Komárom, az ötödik Pozsony, a hatodik Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely, Kismarton és Csáktornya. A hatodik és a hetedik stáció között található az „Anyák tere” nevű pilie- nőhely, ahol egy Krisztus-kép szolgál erdei áhítatul. A hetedik állomás Fiume, a nyolcadik Temesvár, Szabadka, Zenta, Orsóvá és Vajdahunyad, a kilencedik Arad, a tizedik Brassó, Nagyenyed és Segesvár, a tizenegyedik Gyulafehérvár és Marosvásárhely, a tizenkettedik Kolozsvár, a tizenharmadik Nagyvárad, Szatmárnémeti és Máramarossziget, a tizennegyedik Ungvár, Munkács és Eperjes. A hegy tetején, a kálvária végén az Országzászló áll a trianoni kereszttel. Itt 1938- ban, Szent István halálának 900. évfordulóján 350 köbméter kő kibányászásá- val egy akár négyezer embert is befogadni képes teret alakítottak ki, s felépítették a Szent István Kápolnát, rajta a Szent Korona terméskőből készült, hatalmas másával. Az állomásokat, a címereket az utóbbi években állították helyre, a kálváriánál idén rendezték a második „újkori” találkozót. Vannak olyan vélemények, hogy ameny- nyiben a magyar ember tengerre vágyik, legjobban teszi, ha az Adriát választja. (Persze csak akkor, ha nem státuszszimbólum szerű utat tervez, mert akkor távolibb vizeket „szúr ki” magának.) Az Adria közel van, szépsége pedig lenyűgöző - szokták sorolni az érveket a hozzáértők. Ha már eldöntötte az úti célját a nyaralni vágyó, persze még mindig akadhatnak kérdései. Például, hogy egyéni turistaként, vagy szervezett formában vágjon-e neki, esetleg kombinálja a csoportos utat közbeiktatott magánprogramokkal? A csoporttól félrevonult nézelődés legalkalmasabb időpontját ezen sorok írója a hajnali órákra teszi. Több ok miatt is: amikor a nap felkel, akkor van csak békesség és nyugalom a partvidéken. Arról már nem is szólva, hogy a napfelkelte - eltérően a közhiedelemtől, amely a napnyugtákra esküszik - olyan gyönyörű az Adrián, amit nehéz szavakkal visszaadni. Kisétál például a turista a horvát tengerpart legnagyobb szigetének, Krk-nek Beüj Kamik nevű szállodájából mondjuk hajnali 5 óra után és garantáltan olyan élményben lesz része, amilyenben az esti órákban soha. Hajnalban mindenekelőtt a látványon nagyon kevesekkel kell megosztozni. A hajóját üzembe helyező halásszal, egy csónakból, valamint egy partról pecázó horgásszal, néhány munkába igyekvő szállodai alkalmazottal, no meg a polipvadásszal és a közelben nézelődő keverék kutyájával. A polipvadász vékony ember, hosszú, úgy ötméteres rúdra szerelt szigonyfélével a kezében. Türelme mérhetetlen, amint nagyon lassan végigsétál a csónakkikötő betonperemén és kémleli a sekély partmenti vizet. Majd megáll és vár. Egy percig, kettőig... Aztán az ötágú, fésűszerű fémben végződő fegyverét, egyetlen jól irányzott mozdulattal ledöfi a vízbe. A gyanútlan polip tetemét a partközeli pázsitra helyezi, majd folytatja tovább a vadászatot. A kora reggeli órán a fényviszonyok is egészen mások a tenger fölött, mint alkonyaikor. Határozott, éles kontúrokkal rajzolódnak ki például a szárazföld magas hegycsúcsai, vagy másik irányba tekintve a kisebb-nagyobb képződményekből összeálló szigetvilág. Itt-ott kisebb hajók tűnhetnek fel, vagy befut a képbe a kora reggeli kompjárat. A tenger tiszta vizét persze nem lehet a szokatlan időpont számlájára írni. Az a nap bármely időszakában megcsodálható. Méterekre le lehet látni ugyanis. Az egyéni bolyongás végén valószínűleg jobban tetszik majd a napi csoportos program is. Például az utazás a sziget egy másik pontjára, Vrbnik-be. A neve alapján is halászfalunak feltételezhető kis település - az őket hullámokban elárasztó turistahadak rohamai ellenére - éli a maga megszokott életét. Az idegenekre pedig jó érzéssel néznek. Nem véletlenül: legnagyobb bevételi forrásukat jelentik ők. így aztán elnéző mosollyal fogadják, ha valaki az alig másfél méter széles zegzugos utcákon eltévedve kertjükben, udvarukban köt ki, az árnyékot nyújtó fa alatt elköltött ebédjüket zavarja meg. Az idegenforgalom bevételei Horvátország számára létfontosságúak. Ezért is volt többek között számukra tragikus következményekkel járó a szerbekkel vívott háború, amelyből nehéz lesz talpra állniuk. Mint a Peljesac-félsziget szállodáit tömörítő társaság vezérigazgatója Orebicben tartott sajtótájékoztatóján fogalmazott, az elmúlt esztendő volt az első, ami már normális turisztikai szezonnak tekinthető, hiszen az 125 napig tartott. Amiről a félsziget híres, azért érdemes eljönni ide: remek kirándulóhelyek - busszal és hajóval elérhetőek egyaránt -, sportolási lehetőségek, és kiváló borok. Talán nem véletlenül látogatott ide a magyar miniszterelnök is - két évvel ezelőtt - szabadsága idején. A félszigeten döntően vörös bort termelnek, amelyeket a vezérigazgató szerint bátran hasonlíthatunk a bikavérhez. Ami a szállodaipart illeti, az az egész országban a privatizáció előtt áll. A vezér szerint különféle szabályok és törvények még egyelőre akadályozzák a magánosítást. A jelenlegi tulajdonviszonyokat tekintve 75 százalékban még az állam kezében vannak, 25 százalékot pedig a kisrészvényesek birtokolnak. A legnagyobb gondot abban lehet megjelölni, hogy az elmúlt tíz esztendő következményeinek átvészeléséhez a szállodáknak kölcsönöket kellett felvenniük, aminek a törlesztése nem könnyű feladat. Esetenként egy-egy létesítményen nagyobb a tartozás, mint magának a létesítménynek az értéke. Például csak Orebic szállodáinak hétmillió márkás adóssága van. Mindezt olyan körülmények közepette kellene lefaragni, amikor a vendéglátóhelyek egyelőre még veszteséget termelnek. Az elmúlt esztendőben a céghez tartozó három szállodában 125 ezer vendégéjszakát teljesítettek 4,5 milliós forgalom mellett. A veszteség 1 milliót tett ki. Mégis: a változás hatalmas, hiszen 1992 és 1995 között üresen álltak a szállodák, majd ezt követően három éven át 35 napos szezont tudtak csak produkálni. Ösz- szességében kilenc esztendő telt el gyakorlatilag szezon nélkül, s a kölcsönök arra kellettek, hogy a szállodák állapotát legalább szinten tudják tartani. A száraz tényeket sorakoztató, de azért a jövőbe optimistán tekintő vezér- igazgató szavait követően kicsit talán más szemüvegen keresztül nézi az ember az országot. Az Orebictől negyedórányi hajóútra eső Korculát, a szárazföld nemzeti parkjainak szépséges vízeséseit, a kanyonok meredek sziklafalait, vagy éppen a háborús pusztításból újjáépülő Dubrovnikot. S közben azt is sejti: talán utoljára volt viszonylag olcsó az adriai nyaralás. síké Sándor A zzal fogadtak otthon, hogy keresett délután a Szabó Tibi. De még visszajön, mert apu azt mondta neki, hogy a tizennyolcadik születésnapom alkalmából elvitt a nagybátyám megkapat- ni. Igen, jól értetted. Megkapatni. Hogy is mondjam..., szóval egy olyan helyre mentünk, amit régebben piros lámpás háznak neveztek. Szabó Tibi megütközött ezen, „nekem azt mondta, hogy itthon lesz, mert tanul a felvételire”, hebegte, és zavarodottan elköszönt, aztán két lépésnyire a kaputól visszalépett, és megkérdezte, mégis, mikorra várnak haza. Apu azt felelte neki, hogy kilenc óra felé már biztosan itthon talál. Erre azt mondta Szabó Tibi, hogy jó, akkor visszanéz. Két perce sem lehettem még otthon, s csöngetett is a haverom. Valahogy olyan érzésem volt, hogy messziről figyelhette, mikor futok be végre. Hívtam, menjünk a házba, de ő azt mondta, maradjunk inkább kinn, a kertben.- Már kerestelek - mondta, némiképp vádlón, amikor letelepedtünk a körtefánál.- Említették... - válaszoltam, de a mondatot be sem fejezhettem.- Hol voltál? - kérdezte számon kérőn, pedig nagyon lazának akart tűnni.- Nem mondta apu? - kérdeztem vissza. Felröhögött: - Mondta, csak én azt nem hiszem el.- Miért?- Mert nem igaz.- Pedig igaz - jelentettem ki határozottan.- Te szívatsz engem - vihogott, és csapkodta a combjait. - Te most szívatsz engem.- Komolyan beszélek. Elbizonytalanodott, és egészen közel hajolt az arcomhoz, mintha arról leolvashatná az igazságot.- Na, és milyen volt?- Nagyon jó.- A nőnél?-Ott.- Te hülyének nézel engem - összegezte dacosan. Nyílt az ajtó, kilépett anyu, és megkérdezte: nem ennénk-e a születésnapi tortámból, meg, hogy nincs-e már hűvös, hozzon- e a hátunkra egy-egy plédet, s közben mosolygott, ahogyan szokott. Mondtuk neki, hogy kösz, semmi se kell, erre visszahúzódott a házba.- Az anyád is tudja? - kérdezte döbbenten Szabó Tibi. Bólintottam.- Egészen eddig azt hittem, hogy hülyítesz - komorodott el a hangja. - De ahogyan az anyukád vigyorgott! Megáll az eszem... Ilyen nincs. Hogy lehet valakinek ekkora mákja?! És miért nem beszéltél nekem erről tegnap?- Számomra is meglepetés volt. Ezzel ajándékozott meg a nagybátyám.- Úristen! A tizennyolcadik születésnapjára elviszik egy kupiba. Az eszem áll meg. Hogy lehet valakinek ekkora szerencséje? Nekem miért nincs ilyen nagybátyám? - nyögött fel, és hátra vágta magát a széken. Percek teltek el, legalábbis úgy éreztem, amikor újra megszólalt.- És milyen volt?- Egy repkénnyel befuttatott, kétszintes, öreg ház. Kívülről semmi különös.- Nem az épület érdekel, te barom! A lényeget meséld!- Jól van, na. Csak azt hittem, hogy kíváncsi vagy az egészre. Fiúk- Azt mondd, hogy milyen volt a nő!- Amikor beengedett bennünket, a nagybátyám utólag mondta, hogy „ez volt a madám”, azt kérdezte tőlem a néni, hogy milyen lányt szeretnék. Rávágtam: szőkét!- És szőkét kaptál?- Szőkét.- Nagy mellűt?- Ühiim - bólogattam.- Rohadj meg! - ordított fel kínjában Szabó Tibi. Felugrott a székről. Fel-alá járkált, aztán visszahuppant a székre. - Ilyen nincs! Elképesztő. Gyerünk, mondd tovább! Én pedig meséltem neki. Beleadtam apait, anyait, de téged nem untatlak a részletekkel. Amikor a végére értem, s láttam őt romjaiban, egészen megsajnáltam. Neki még egy jó ideig tuti, hogy nem lesz nője. Legalábbis, úgy hiszem, hogy sokkal később, mint nekem. Mert kövér. Meg idétlen is. Ő még mindig ott tart, hogy úgy helyezkedik a mozgólépcsőn, hogy láthassa a lányok bugyiját. És ha ez sikerül, napokig nem lehet bírni vele. „Olyan király volt” lelkendezik, s már-már csurog a nyála. Gondoltam, öntök szegénybe egy kis lelket:- Nyugi - vigasztalgattam. - Majd te is találkozol egy lánnyal. Ha szeretitek egymást, úgy lesz az igazi.- Igazi lehetett az így is, pajtás - sóhajtotta, s a földig lógatta karjait. Aztán új erőre kapott , és megkérdezte: - Nem lehetne, hogy egyszer engem is elvigyen a nagybátyád?- Hát, ha komolyan akarod, megbeszélhetem vele.- Persze, hogy komolyan - he- veskedett, aztán elgondolkodva kérdezte -: Mennyibe is került?- Háromezer forint.- Mennyi?! - bömbölt. Úgy kellett lecsitítanom, hogy a szomszédok meg ne hallják. Csendesebben folytatta: - Háromezret még én is kipengetnék. A ballagásra úgyis kaptam egy kis pénzt a rokonságtól.- Nekem akciós volt - jegyeztem meg.- Hogy értve?- Mert ma van a 18. születésnapom.- A rohadt életbe! A büdös, rohadt életbe! Én már márciusban betöltöttem. Ez nem lehet igaz...- Különben tizenkétezer.- Különben tizenkétezer? - hü- ledezett.- Napközben. Este biztosan drágább.- Kinek kell este!? Jó lenne nekem délben is. De ez a tizenkétezer már húzós. Na, mindegy cimbora. Még visszatérünk rá - mondta, s elindult a kapu felé. Rettentően boldogtalanul. Amikor bementem a házba, s elmeséltem a történteket, vihogott az egész család. Különösen apu. Egyedül anyu aggodalmaskodott: Juj, kisfiam, a végén se mondtad meg neki, hogy csak egy hangulatos vendéglőbe vittek el a kereszt- apádék?” Addig-addig élesztgette bennem a lelkiismeretet, míg rászántam magam, és felhívtam a haveromat.- Most igaz, vagy nem igaz? - kérdezte Szabó Tibi.- Nem igaz - ismertem be. S csaknem olyan nehéz volt erről meggyőzni őt, mint a hazugságról.- Kár - jegyezte meg végül. - Épp most meséltem az öcsémnek a legszaftosabb részleteket. Akkor nem is ragozom tovább. NÉGYESSY ZITA
