Heves Megyei Hírlap, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-28 / 49. szám
m 2000. FebruAr 28., hétfő HEVES ÉS KÖRZETE Heves Megyei Hírlap - 5. oldal Gödörben épült, vizes lett A csapadék nem használt a falaknak fotó: perl marton Tarnabod Jelentős múltja és történelmi szerepe ellenére ma már a felújítás is gondot okoz Tamabodon. Az egykori Grassalkovich-birtokon már az 1700-as évek közepén összetartó közösség élt, s gazdálkodott a jó termőföldön. Gazdag wü a plébánia is. Nem véletlen, hogy máteri fokozatot kapott, s hosszú évszázadokig innen jártak a plébánosok a káli és erdőtelki hívekhez. Csak a központosítás után indult sorvadásnak a falu. Az emberek elköltöztek, a telkek ára lezuhant, megélhetés nem volt. Szegény embert ráadásul még az ág is húzza. A sok csapadék miatt a templom vakolata is életveszélyessé vált.- Az egyházközösség hajdan egy gödörbe építette a templomot - meséli Sípos Zoltán plébános -, s az utóbbi évtizedek nagyon kikezdték az épületet. A sok csapadék miatt a padlózatból sajtolni lehet a vizet, a vakolat hullása az emberi épséget is veszélyezteti. Az épület felújításra szorul. A Műemlékvédelmi Hivatal szakemberei azt kutatják, hogyan lehet a padlót vízteleníteni. Mihelyt megfelelő állványok érkeznek az egyházközségbe, s az elegendő pénz is rendelkezésre áll, hozzálátnak a templom felújításához. Addig is megpróbálják a padlózatot szárítani, az állag romlását megállítani és az életveszélyt elhárítani. __________________________________(ROMI) S egítségnyújtás a kistermelőknek Tárnái térség Zsúfolásig megtelt a helyi kultúr- ház érdeklődő gazdákkal, hogy tájékozódjanak a térség egyik meghatározó termeltető-felvásárló cége, a Verbox Kft. termeltetési ajánlatáról. Az elmúlt évet értékelve Vérén János ügyvezető úgy fogalmazott, hogy a nemzetközi mérsékelt tőzsdei árak mellett a honi ár- és belvíz, valamint az őszi gombafertőzések együttesen tették kritikussá a mezőgazdaságból élők sorsát. Mint mondta: volt sajnos olyan eset is, amikor a termelő egyetlen gramm árut nem tudott betakarítani földjéről. Az idei termeltetési rendszerben két fontos tényezőt kell figyelembe venni - szögezte le a termeltető. - Egyrészt számolni kell a termelőknél fellelhető pénztelenséggel, másrészt csak olyan növényféleségekkel érdemes foglalkozni, amire a Nyugat is vevő. így hát az idén a legnagyobb mennyiség búzából, sörárpából, valamint ipari napraforgóból köthető le a felváKell a biotermék Az elmúlt évhez hasonlóan a termeléshez szükséges anyagi fedezet egy részét a Verbox, más részét a Tamamérai Takarékszövetkezet előlegezi meg a gazdáknak. Mostantól szívesen fogadnak biotermékeket, hiszen kelendőségükre jellemző, hogy 50-60 százalékkal magasabb áron adhatók el a hagyományosan termett növényféleségektöl. sárlónál. A tavalyihoz hasonló mennyiségben kötnek fénymagra és fehér kölesre szerződést. Ezúttal közel 300 hektáron termeltetnek majd héjas és héj nélküli tökmagot. Most először kínálnak a gazdáknak lehetőséget salátamag termesztésére, mintegy 80 hektárnyi területen. ...Azért a víz az úr? Záránk A szerkesztőséghez írt levelébe öntötte minden elkeseredését a Petőfi utcában élő Ambrus Béláné.- Sími tudnék, amikor meglátom a házamat körülvevő hatalmas víztömeget - mutat körül ottjártunkkor a békalencsével borított tórendszerre. Amikor egy évtizede ideköltöztem Pestről, nyugodt, békés nyugdíjasévekről álmodtam magamnak, mivel akkor itt egy csodálatos zöld pázsit vett körül. Egy esztendeje azonban körülvette az áradat a portámat, azóta élek együtt rombolásával. Szemem láttára szakadt be az emésztőgödör, s ahogy egyre jobban ázik a vályog, úgy repedezik a fala, s dől az utcára a házam. Többször is megfordultam segítségért a hivatalban - folytatta az asszony -, mondtam, csak két átereszt, s vagy 20 méternyi árkot kellene kitisztítani, s a víz utat találna a viszneki csatorna irányában. Hiába minden könyörgés, nem igazán értik meg egy aggódó öregasszony bánatát. Csintalan István polgármester nem lepődik meg a hír hallatán, mint mondja, nem Ambrusné az egyetlen veszélyeztetett helyzetű a faluban. Ehhez tudni kell - szögezi le -, hogy 17 hatalmas vályoggödör veszi körül a katlanfekvésű községet. Ennek hozadéka most valósággal körülöleli a települést, nyakig ér a víz ott is, ahol eddig soha nem volt. Már tavaly, az árvíz után több mint 120 átereszt építettünk be a legszükségesebb vízelvezető árkok és gödrök összekötésére, s a felgyülemlett vizet a Tamába vezettük. Ezzel eddig a település belvizét összegyűjtő mintegy 12 kilométer hosszú csatornarendszer negyedét tettük „üzemképessé”. Most is dolgoznak a kotrógépek, a belterületről vezetjük ki a vizet, s megpróbáljuk mentesíteni az itt lakókat a veszélytől. Az önkormányzat által jóváhagyott belvízrendezési terv szerint kerül sorra többek között a szóban forgó Petőfi utcai gödörrendszer elvezető medrének helyreállítása és a már elkészült csatornába kötése. Aztán ha itt is megnyugtató lesz a helyzet, folytatódik a munka a keleti kanális helyreállításával, s ilyenképpen lehetséges a község ár- és belvízi biztonságának megteremtése. __________________________________(CSEH) A lkalmakból bemutató Szakköri keretek között zajlik a táncoktatás FOTÓ: PtLISY ELEMÉR Heves Habár a Kempelen Farkas Általános Iskolának a számítógépes ismeretek és az idegennyelv-tanulás jelentik a specialitásait, azért a gyerekek nem nélkülözik a mozgást sem. Az iskolában kéthetente, szakköri kereteken belül tanulhatnak az alsó tagozatosok táncot és ismerkedhetnek meg időnként a majorett lépéseivel. A program főként a kicsiket vonzza, de az ötödikesek és a hatodikosok előtt is nyitva áll az út. Fellépési lehetőségeik rendszerint az iskolai ünnepségekhez kötődnek. Tavaly a legnagyobb lehetőség a jól sikerült névadó ünnepség volt. Sztanek Józsefné és Éles Sándomé tanítványai színvonalas műsorral lepték meg a közönséget. ______■ Ú j köntösben a Szeleczky-kastély Boconád- Továbbra is fegyelmezett gazdálkodással hajtható végre az önkormányzat költségvetés rendelete, ugyanis a szaporodó feladatok aránya mögött ezúttal is elmaradt az arányos támogatás mértéke - összegezte a település gazdálkodási kilátásait Sedan János polgármester a testület legutóbbi ülésén. Ennek ellenére kevés pénzzel is lehet eredményeket elérni - vallják a boconádiak -, így hát gondos gazda módjára osztották el a rendelkezésre álló 73,2 milliós forintot. Legfontosabb feladat az idén is, hogy a közintézmények zavartalanul, jó színvonalon működhessenek. Ehhez máris biztosított az ott dolgozók garantált bérfejlesztése. Lehetőség adódik az ősszel megkezdett közutak felújítására, tovább folytatódik a község járdásítása is. Megfelelő mennyiségű pénzt különítettek el az idősekről való gondoskodásra, ápolásra, gyermek- védelemre és rendkívüli segélyekre, valamint a közüzemi díjak fedezésére. Jut pénz a rendőrőrs, a Bűnmegelőzési Alapítvány mellett a községben működő szervezetek támogatására is. Jelentős pénzösszeggel támogatja a terület a tanulók tankönyvellátását, az intézményi étkezés térítési összegét. Az idén először nőtt számottevően a könyvtári kötetek gyarapítására szánt összeg, s most van lehetőség az első lakáshoz jutás és lakásfenntartás támogatására is. Ünnephez méltóan szeretnék maradandóvá tenni a magyarság ezeréves évfordulóját. A polgármester szerint most minden erőt a község ár- és belvízvédelmi biztonságának megteremtésére kell összpontosítani, Megújul a barokk épület Jó hír a boconádiaknak, hogy új lendületet kapott a Szeleczky-kastély helyreállításával kapcsolatos csomagterv, mivel a legutóbbi pályázaton nyert forrással megkezdődhetett a páratlan értékű barokk kastély helyreállítási tervezése. de nem tűr halasztást a tavalyi árvízkor hajléktalanná vált családok részére épülő lakások mihamarabbi átadása sem. PATKÁNYOK. Hevesen, a Dankó és Május 1. utakon ismét elszaporodtak a patkányok. Az emberre is veszélyes rágcsálókat vegyszerrel irtják. A szakemberek ezért azt kérik a környéken lakóktól, hogy semmilyen elhelyezett vegyi anyaggal ne érintkezzenek, s ne mozdítsák el azokat, hogy az irtás minél hatékonyabb legyen. AJÁNLAT. A lakosság kérésére hamarosan megoldódik a hevesi Semmelweis utca aszfaltozása. Az önkormányzat két ajánlatot is kért. Az egyik lehetséges cég egymillió, a másik 175 ezer forintot jelölt meg. A város vezetése nyilván az utóbbi, kedvezőbb ajánlatot részesítette előnyben. ÜNNEPSÉG. Március 15-én Tamamérán rendhagyóan nagy ünnepséget szerveznek a szabadságharc évfordulójának tiszteletére. Ezen a napon vehetik át az általános iskola elsősei a millenniumi emlékkönyvet, illetve eddig ismeretlen veterándalok is elhangzanak majd. VÍZELVEZETÉS. Régóta nyomasztotta Hevesen, az Egri út környékén élőket a felgyülemlett csapadék- és belvíz elvezetése. Ezért az önkormányzat elvégeztette a Nyitrai-tó és a Forrás-csatorna közti szakasz kotrását. Ezzel együtt már elindulhat a külterületi csatornák tisztítása is. TÁNCOLTAK. A hét végi tehetségkutató táncversenyre három csapat nevezett Tamaméráról. A településen hagyományai vannak a mozgásnak, így nem véletlen, hogy a Megyei Művelődési Központ által meghirdetett versenyre egy busznyi fiatal érkezett. A méraiak a szakmai zsűri értékelését rock and roll, diszkó és akrobatikus tánc kategóriában hallgatták meg. MESEVETÉLKEDŐ. Ma rendezi meg a hevesi Gyermekház a városban már hagyományokkal büszkélkedő mesevetélkedő második fordulóját. Ezúttal a versenynek a körzeti általános iskola ad otthont. Nem avatnak szobrot a millenniumra Heves Az éves költségvetés elfogadását követően nagyobb vita nélkül módosították a lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló rendeletet a képviselők a testület februári ülésén. Ezután hallgatták meg Kiss József bizottsági elnököt, aki a város belterületi földútjainak kiépítési lehetőségeire adott elő egy programot. Mint ismert, Hevesen a mai napig jelentős az asz- faltozatlan utak száma, amely esős, csapadékos időben az adott utcákban szinte lehetetlenné teszi a közlekedést. A probléma gyors megoldása érdekében - a beszámolót meghallgatva - a testület úgy döntött: hozzanak létre egy munkacsoportot, melybe delegáljon tagokat a városüzemeltetési és pénzügyi bizottság, valamint az önkormányzat. Ezen szervezet pedig tárja fel a földutak műszaki állapotát, az aszfaltozáshoz szükséges anyagi vonzatokat, a munkálatok ütemtervét, és dolgozzon ki arra vonatkozóan is javaslatot, hogy a lakosság és az önkormányzat együttműködése hogyan gyorsíthatná a folyamatot. Egyben a munkacsoport arra is megbízást kapott, hogy a ciklus hátralévő három évében mely belterületi földutak szorulnak legsürgősebben felújításra. A megbízottaknak a májusi testületi ülésen kell a tervezetet ismertetniük. Változatlan maradt viszont a közterület-használat rendje is, ahogy a képviselők az eddig kialakított testvérvárosi kapcsolatokat sem kívánták megváltoztatni. A holland, olasz és erdélyi települések ismét az augusztus 20-i városi rendezvényre kapnak meghívást. Heves delegációja pedig Csíkszeredára a pünkösdi búcsúra, Gyergyócsomafalvára a Péter- Pál napi búcsúra, Breganzéba pedig a május végi borfesztiválra utaznak. A millenniumi ünnepségeken átadandó millenniumi zászló átvételéhez Heves is választott zászlóanyát. A város lakóinak javaslata alapján három asszonyt hallgattak meg arról, elfogadnák- e a felkérést. Mindhárman - Báder Miklósáé, a háziipari szövetkezet elnöke, özv. Gottschalk Róbertné nyugdíjas pedagógus és Sinkovics Istvánné, a Vöröskereszt helyi titkára - igent mondott a felkérésre, amennyiben a testület rájuk szavazna. Ám csupán egyetlen embert nevezhetett meg a nehéz döntésben a testület, ez pedig Báder Miklósáé személyére esett. A millennium alkalmából ajánlották fel a városnak egy televíziós fűm, illetve annak videós változatának elkészítését. Az ajánlatra a forráshiány miatt a testület nemet mondott. Ugyancsak a millenniumhoz kapcsolódó terv volt a köztéri szobor felállítása. A megbízottak megvizsgálták mind Kő Pál, mind pedig Somogyi József szobrainak „másolási” feltételeit, ám végül mégis úgy döntöttek, az ismert 90 millió forintos forráshiány miatt az idén nem terveznek köztéri szobrot a város valamely főterén. Szervezési és anyagi meggondolások alapján Heves az idén nem vesz részt az Utazás 2000 kiállításon, ugyanakkor igent kapott az a javaslat, mi szerint a Szerencsejáték Rt. irodát nyithat a városban, ahol lóversenyre és agarakra lehet fogadni. _______________________________(SZUROMI) j (5M0) CEGD0KT0R KFT. BEFEKTETNÉNK: ALACSONY TŐKEEREJŰ g^- PIACKÉPES TERMELŐ vagy KERESKEDELMI, GAZDASÁGI TÁRSASÁGOKBA. Érdeklődni lehet: 36/422-288 CÉGDOKTOR KFT. A KRISTÁLYCOOP CSOPORT TAGJA