Heves Megyei Hírlap, 1997. július (8. évfolyam, 152-177. szám)
1997-07-14 / 162. szám
4. oldal Horizont 1997. július 14., hétfő Rockfesztivál korhatár nélkül (Folytatás az 1. oldalról) Waszlavik az eddigi feldebrői rockbulik mindegyikén fellépett. A rock Sámán a Hírlap kérdésére elmondta, szívesen jön ide, s tiszteli a szervezőket, mert az ilyen kis településen ritkaságnak számít ekkora rendezvény. Arra a kérdésre, hogy miként telnek napjai, elárulta: nyolc éve él a Leányfalu határában lévő tanyáján nagyon egészségesen és takarékosan. A havi rezsiköltsége mindössze kétezer forint, s az olyan munkákat mint favágás, vízhordás, sportnak tekinti. Szabadidejében népzenét hallgat, táncházba jár, s úszik. Horoszkópja szerint hajlamos az egyedüllétre, s most ez így is van. Ám, mint mondja, ő majd „kifog rajta”. A magány és a társasági élet váltakozása jól kiegészítik egymást az életében. Öt énekesnő segíti munkáját. Feldebrőre a kitűnő hangú népdalénekes, Szabó Enikő (Budai Ilona tanítványa) kísérte el. A több mint ezer érdeklődő Waszlavik mellett pénteken és szombaton még tizenkét rockzenészt hallgathatott, vasárnap pedig szabadtéri diszkóban szórakozhatott. V. V. É. Széplábú és pocakos férfi nem akadt a kempingben Bemutatkoztak a bodys fiúk KISKÖRE Szombaton egész napos sportprogram várta azokat, akik a helyi Saturnus kemping vendégei voltak a hét végén. Az érdeklődés kisebb volt a vártnál, s néhány program, mint a rock and roll-bemutató ezért elmaradt, a kora délután mégis jól kezdődött. A kiskörei bodybuildinges fiúk bemutatták többéves kemény edzéssel kialakított izmaikat, alakjukat. Ez a zenés műsorszám egyben előkészítője volt a késő őszi bodybuildinges megméretésnek. A délutáni programok érdektelenség miatt elmaradtak. Nem akadt jeletkezö a széplábú férfiak vetélkedőjére, s a pocakversenyre sem jött nevezés. Azok, akik kitartottak a kemping rendezvényén, inkább a tekeversenyre neveztek be, s szórakoztak labda gurigatásával. Hagyományőrző roma együttesek megyei találkozója Del andas tűmén! BESENYŐTELEK Isten hozott benneteket! - köszöntötte a plakát, s üdvözölték egymást a 6. megyei cigány folklór találkozó résztvevői. Mondhatnánk: maguk is igyekeztek. Nyolc együttes - Vidám Fiúk (Recsk), Hosszú Út (Verpeléti, Lásho Pralah (Eger- szalók), Fekete Szemek (Tisza- nána), Roma Jag (Kápolna), Fekete Csillagok (Eger), Kále Roma (Heves), Teme Savóra (Kömlő) - mutatta be a népes közönségnek: mi az, amit őseiktől örököltek. A találkozó is bizonyította, s az ezt megelő- zőek is, hogy mindenkinek a saját értékei ápolásával, mások számára láthatóvá tételével lehet lépegetni előre, s bizonyos tévhiteket eloszlatni.- A ’90-es évek hozták meg a lehetőségét annak, hogy a cigány együttesek csak maguk ilyen randevúkon részt vehessenek - mesél az előzményekről Nagyné Váradi Anna, a Megyei Művelődési Központ munkatársa, aki lelkes és fáradhatatlan szervezője e sorozatnak. - Régebben be sem engedték a művelődési házakba ilyen találkozóra a roma együtteseket. Persze, nem is volt sok ilyen hagyományőrző csoport. Néhány évvel ezelőtt úgy kellett rábeszélnünk a romákat, szép dolgot művelhetnek, alakítsanak hagyományőrző együtteseket. Nagy örömünkre előkerültek az alumínium köcsögök, a fakanalak, s megszólaltak roma nyelven a régi énekek. A megyében egyre több a sikerekkel büszkélkedő hagyományőrző. Eljutnak külföldre, országos programokon vesznek részt, saját dalos kazettát bocsátanak ki. A színvonal-emelést szakmai tanácsokkal Csonka József, a Magyar Művelődési Intézet Nemzetközi és Kisebbségi Főosztályának szakreferense, s Erdélyi Tibor Erkel-díjas koreográfus ötleteivel igyekezett elősegíteni. Godó Lajos, országgyűlési képviselő, Rácz Ernő, Lóié Mihály, Pusoma Miklós, az Országos Cigánykisebbségi Önkormányzat megyénkbeli tagjai elismerésük mellett segítséget ígértek a fellépő és az esetleg még megalakuló hagyomány- őrző csoportoknak munkájuk folytatásához. Mária evangéliuma - rockopera a Líceum udvarán „Vonszolódó lélekkel fel a hegyre” bemutatott mű Egerben is a Gárdonyi Géza Színház társulatával, Beke Sándor rendezésében. Hűvösvölgyi Ildikó mv. nemcsak operai hangú rockénekes, hanem sugárzó személyiség, akinek személyes erkölcsi tartása átsüt a színpadon, s lélekkel tölti meg az anyai áldozatvállalás, az anyai szeretet szimbólumát, Máriát. Alakításának titka nemcsak az, hogy nyilván hiteles személyes élményekből ment, hanem a kisded, a gyermek, az ifjúkorba serdülő, s a felnőtt Jézushoz való viszonyát is sokrétűen, mindegyre átváltozva tudja elénk tárni. A várandós nő boldog mindentudásától a felnőtt gyermeket marasztaló, óvó és okosan elengedő, s céljaiban követni képes asszonyt a más szereplőkhöz való viszonyában, gesztusaiban is tudja érzékeltetni (Egres Dáviddal, Derzsi Györggyel való jeleneteiben.) Fellépése a siker egyik biztos záloga. A rendezőt nem csalta meg érzéke a többi szerep kiosztásában sem. Barát Attila János evangélista (s egyszersmind a narrátor) szerepében kulturáltan játszó, szép énekhangú, ígéretes színész. A Jézust alakító tehetséges fiatal művész, Derzsi György még a krisztusi kor előtt lehet (ha nem is az évei számát tekintjük, hanem felnőtt személyisége kiforrottságát). Megjelenésében, s kulturált rockos éneklésében viszont illúziókeltő, s külsejében még a festményekről ismert Jézus-képünknek is megfelel. Itt kell megjegyezni, hogy az egész előadás szándékoltan épít a vizuális hatásokra. A grandiózius, Székely László EGER Labilis hétköznapjainkban a mítoszok, a hagyományok és a megszokások jelentenek kapaszkodót. Igyekszünk mindent úgy tenni, mint régen, de a kéretek egyre kevésbé engedik. Bizonytalan hát az ember, és bizonytalan a művészet. S ha igazi sikerre vágyik, a biztos emberi, erkölcsi értékekből merít. A kereszténység, s más vallások által mitikussá emelt érték az anyaságé is. A Mária- kultusz minden korban utat talált a szívekhez, s joggal. Tolcsvay László, Müller Péter és Müller Péter Sziámi rockoperája e nemes szándékból született. A zeneileg igényesen megformált darab - a magyar népzenéből, a klasszikus operai és nemzetközi rockzenei elemekből építkezve - alkalmas arra, hogy a legszélesebb rétegekhez szóljon, megőrizve a téma emelkedettségét. Abban sincs semmi különös, hogy mindez szabadtéren szólal meg Egerben. Az égbolt közelsége éppenhogy ezt a pátoszt, s lelki nyitottságot fokozza a nézőben. Noha az égiek egy nyári záporral a július 11 -i egri premiert kicsit át is rendezték, a darab festői nyitóképe és lendületes táncbetétei marasztalták a nézőket. Mígnem egyórás várakozás után végigjátszhatták a színészek az egész darabot, igaz, szünet nélkül. (Bennfentesek szerint ez az előadás javára vált, lendületességét fokozta). Fogékony korszakban, gondos szereposztással ,, került színre a Madách Színházban 1991-ben már nagy sikerrel Fohász a Megváltóhoz Mária (Hűvösvölgyi Ildikó) és György) tervezte díszletben, a mögé vetített, zajló-örvénylő égboltot idéző háttérrel, füsttel, fényhatásokkal, valóban festői színpadképeket látunk. Benedek Mária mv. a kort idéző, gazdag színhatású selymet, bársonyt, vásznat, da- rócot okosan alkalmazó jelmezeiben a szereplők megjelenése megfelel eddig a képzőművészetből táplálkozó, „ templomokfreskókon nevelődött” elvárásainknak. (Talán csak a római katonák jelmezével van baj.) Leginkább az olasz reneszánsz festmények szűzanya ábrázolása idéződik elénk. Ez a sokfajta kulturális réteg mindenképpen segíti a befogadást, az előadás erénye. A darab fő üzenete: Mária képes követni és megérteni fiát, aki az úr akaratából válik a földi emberek megváltójává. FOTÓ: MAJOROS TAMÁS A küzdelmeket vállaló, a küzdelmek árán fiával együtt meg- dicsőülő anya példája nekünk is erőt és lelki tartást adhat. Az üzenetet sokrétűen hordozó előadás remek epizódalakításokkal és külön elemzést érdemlő táncbetétekkel válik szuggesztív élménnyé. A Józsefet Jézus (Derzsi alakító Réti Árpád nemcsak személyiségének egészével, hanem árnyalt, érzelemgazdag énekével is közvetíti ezt. A beszédes jelmezbe bújtatott három királyok: Vókó János, Balogh András, Kelemen Csaba kedvesen és humorral játszanak. A „clownosra vett” pásztorok (Pálfi Zoltán, Várhelyi Dénes, Horváth Ferenc) hármasából Horváth epizódalakítása tűnik ki. Fergeteges triót formáznak a besúgók: a (hitelesen, zsidó írással jegyzetelő) Pohárnok Venczel Valentin, s az őt közrefogó Füles (Tunyogi Péter) és Vak (Sata Árpád). Mária kísérőinek (Bessenyei Zsófia, Oskola Zsuzsa) szótlan, de helyénvaló jelenléte színészileg gazdagítja a produkciót, csakúgy, mint Fésűs Tamás az apostolok karában. Blaskó Balázst már lassan a skatulyától kell félteni, mert mostanában mindegyre intrikusokat alakít: kétségtelen, Heródest is mintha rászabták volna. A táncbetétek ihletettek, korszerűek, s az egri produkció pillérei. Szögi Csaba koreográfus derekas munkát végzett. S csak felsőfokban lehet említeni a kifogástalan zenei hatásért a korrepetitorokat Vass Mártát és Kalló Zsoltot. Beke Sándor küzdelmes, de szívós munka után juttatta a nyári előadást, s így társulatát is ehhez a megbízható sikerhez. Némely rendező művészi erejével tartja kézben a produkciót, ő menedzseli is, s ott ahol bizonytalan, partnereket nyer meg alkotótársnak, s mindezt kézben tartja. Az alkotás küzdelme, akár a megváltóé: „vonszolódó lélekkel fel a hegyre” viszi a művészt és befogadót egyaránt. Jámbor Ildikó Herczeg Kata HOROSZKÓPJA 1997. július 14- 1997. július 20-ig (Telefonon 77 forint/perc + ÁFA díjért hívható) EH KOS (III. 21.-IV. 20.) T.:0690-303-560 Szerelem: Rengeteg csábításnak lesz kitéve. Nem szívesen hagyna ki egyetlen helyzetet sem. Rendkívül élvezi, hogy ön körül forog a világ. Állandó partnerével viszont épp emiatt rendkívül feszült a viszony. Hivatás: Valaki a háttérből mindig a segítségére siet, ha baj van. így lesz ezután is. Vetélytársai kellemetlen helyzetbe sodorják. ~ ' BIKA (IV. 21.-V. 20.) T.:0690-303-561 Szerelem: Ez a hét sokaknak lesz emlékezetes. IgTi/T nem mindenki őrzi majd szívesen a mostani emlékeket, de valamennyi Bika-szülöttnek hosz- szű távra tartogat tanulságokat. Hivatás: Jó hírt kap, és nemcsak a munkakedve sokszorozódik meg, hanem a türelme is. Pedig már fogytán volt az utóbbi időben. IKREK (V. 21.-VI. 21.) T.:0690-303-562 Szerelem: Akiről ma azt hiszi, hogy örök boldogságának forrása, arról talán már ezen a héten olyasmit tud meg, hogy akár a szakítást is fontolóra veszi. Hivatás: Rendkívül kedvező ajánlatot kap, amire képtelen nemet mondani. Ez azonban azzal jár, hogy a következő hetekben- hónapokban csak néhány nap lazításra szabadságra lesz lehetősége. ^ RÁK (VI. 22.-VÜ. 22.) T.:0690-303-563 Szerelem: Apróbb súrlódások minden kapcsolatban előfordulnak. Ettől még nem kell szakításra gondolni! Sőt! Az ön esetében épp e nehéz pillanatok utáni békülés hoz feledhetetlen erotikus élményt. Hivatás: Barátai megorrolnak önre, ha nem fogadja el felkínált munkalehetőségüket. Ajánlom: ne változtasson! OROSZLÁN (VII. 23.—VIII. 23.) T.:0690-303-564 Szerelem: Sok váratlan esemény teszi próbára eddigi tartós kapcsolatát. Talán nem is annyira önt érik a kihívások, mint inkább partnerét. Féltékenykedéssel most nem sokra megy! Hivatás: Ne bízzon meg vakon senkiben. Most a háttérben azok próbálják aláásni jó hírét, akiktől épp jót várna. A pénz már sok jő kapcsolatot tönkretett! — SZŰZ (VIII. 24.-IX. 23.) T.:0690-303-565 Szerelem: Egyelőre szeretné titokban tartani új kapcsolatát. S bár nehezen tudja megállni, de még a legjobb barátainak sem beszél arról, aki iránt szerelemre lobbant. Hivatás: Döntéseibe sokan szólnak bele, ráadásul nincs olyan megoldás sem, amely az ön javát szolgálná. Kompromisszumot kell kötnie! MERLEG (IX. 24.-X. 23.) T.:0690-303-566 Szerelem: Titokzatos, izgalmas pillanatok kínálkoznak a héten. S ha eddig úgy terveztek hogy állandó partnerével tölti a szabadságát, most még a nyaralásról is lemond inkább, csak hogy új ismerőse közelében maradhasson. Hivatás: Kapkodással, végig nem gondolt intézkedésekkel alááshatja tekintélyét. —-V SKORPIÓ Vyary/ (X. 24.-XI. 22.) T.:0690-303-567 f \j Szerelem: Bár egész évben erre a néhány napra ran. most valahogy mégsem ér/i |ól magát. A családi nyaralás vagy más közös program nyomasztóan hat önre. Nem találja a helyét, legszívesebben egyedül lenne. Hivatás: Azok a teendők, melyek erre a hétre maradtak, sok erőfeszítést követelnek, viszont alig lesz látszata a végzett munkának. í/ I 1 /flí \ NYILAS (XI.23.-XII.21.) [ \|| U* T.:0690-303-568 \ I F] Szerelem: Partne- vl I'\X/ révei gyakran ^ *—S összezördül. A civakodás többnyire apróságok miatt kezdődik, a végén mégis egész komoly vitává fajulhat. Hivatás: Ön a csapatmunka híve, de most egyedül kell megbirkóznia a feladattal. Kedvező információk birtokába jut, ám a kapott híreket mee is kell szolgálnia. BAK (XII. 22-1. 19.) Í(Y \ T.:0690-303-569 \ / -i/Vj ) Szerelem: Ha le \l CMrJ tudja vetkőzni jjf/ gátlásait, izgalmas erotikus élményben lehet része. Ehhez nem feltétlenül kell új partner, sőt! Akit régóta ismer, attól könnyebben elfogad új kihívásokat. Hivatás: Pénzügyekben legyen nagyon óvatos! Könnyen lépre csalják, aztán hiába várja jogos jussát! Feltétlen foglalja írásba megállapodásinál a tényeket! VÍZÖNTŐ l|(|- \ (I. 20.-II. 20.) j T.:0690-303-570 Szerelem: Bizony, sokan irigylik önt mostanában, mert sugárzik egész lényéből, hogy elégedett és boldog. Talán akad, aki megpróbálja tönkretenni ezt a boldogságot. Ne üljön fel más intrikáinak! Hivatás: A most következő időszak nagyon kedvező nyilvános szereplésnek, reklámnak. Peres ügyei jól végződnek! HALAK (II. 21.-III. 20.) T.:0690-303-571 Szerelem: Nehezen tudja törölni emlékezetéből a múltat. TCmost következő napokban talán az az érzése támad, hogy ha újra kezdhetne egy rég kihűlt kapcsolatot, talán mindent jóváte- hetne. Ez csak hiú ábránd! Hivatás: Sok a teendője, mert a kollégái szabadsága miatt túl sokat vállalt magára. Most azonban már nincs kibúvó, végig kell csinálnia!