Heves Megyei Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-176. szám)
1996-07-13 / 163. szám
2 HÉTVÉGI Hä EMII ’TAT Ismét színpompás nyári életét éli a barokk Eger: a díszpolgáravatás ünnepi aktusait követően megkezdődtek a változatos programú kulturális események, amelyek sorából kiemelkedett a nagy érdeklődéssel kísért katonazenekari találkozó, illetve az immár hagyományos - s lapunk által is támogatott - kis Dobó téri Strauss-est. PERL MÁRTON felvételei s A délutáni kánikulában, a sűrű gesztenyesor alatt idős férfi újságot olvasott. Lehet, hogy szunyókált is, de mintha összerezzent volna, amikor észrevette, hogy már nincs egyedül. Mellételepedett egy fiú. Farmernadrágja nem volt kiszakadva, megnyirbálva, nem csüngött belőle a rongy, mint ahogy az divat szerint illenék, de azért tett valamit, ami már nagyon is divatos. Nem úgy ült a padra, ahogyan ez már régóta szokás, amióta a köztéri ülőalkalmatosságokat kitalálták, hanem felpóckolá magát a támla élére, talpát az ülődeszkára rakta, mintha lábát áztatná az odavetődött forró napfényben. Láthatóan élvezte a helyzetet, hogy ő két fejjel magasabban uralkodik a tájon, az öreg fenekével ül rendesen a pádon, ahogyan ezt iskolában tanították, de mennyivel kisebb a táti, mint ő. Bosszantotta a fiút, hogy a vénember nem törődik vele, ezért megnyiszogtatta egy kissé a rozoga padot, amely azonnal fel is jajdult, mert be- toncövekei nem valami nagy biztonsággal mélyedtek a földbe. Innen aztán furcsa párbeszéd alakult ki a padot kínzó fiú és az illedelmesen ülő öreg között. Az egyik cselekedett, a másik hallgatott. Elszántan kezdeményezett a Gál Elemer A pad nem bírta ... fiú. Beszéd helyett fütyült is kicsit, elég kellemes melódiát csalt elő, de ez nem hatotta meg az öreget annyira, hogy párbeszédbe bonyolódjék. Kitartott az öregek konok hallgatása mellett. Valamivel még távolabb is húzódott a fiútól, hogy szabadabb tere legyen nyüzsgő padtársának, ki tudja, mit fog még kitalálni. Nem volt remény arra, hogy a fiú helyet változtasson és más padot keressen magának, mert a rekkenő hőségben már ültek mindenütt, a padok javát lefoglalták, csak ezért kuksolt ezen egyedül az öreg, mert ez volt a leghitványabb, bizonytalanul biztató. Hűsöltek az izzó fejek, és ehhez ülni kell valahol. A leleményes fiú azt találta ki, hogy most himbálja magát. Hátha kitöri a nyakát, gondolta kajánul az öreg. A pad támláját tartó betonkar nem tetsző - hangokat hallatott, eresztékeiben recsegett, ropogott, mintha fogat húznának, de a beton és a faalkotmány ellenállt. Jó szakik csinálhatták valamikor, de azok már kihaltak, és ezzel a paddal se nagyon törődnek az utódok. Az ősz ember erre az inzultusra se válaszolt, csak olvasott tovább, pedig látni lehetett, hogy nyugtalanítja a dolog, mert hirtelen más oldalra nyitott, és belemélyedt jobban az újságba. Inkább csak elbújt benne, csak a betűket nézte, de nem látott gondolatot, mert a fiú most azt találta ki, hogy két kezével csapkod a pad támláján, és a ritmust talpával veri tompán a neki maradt ülődeszkán. Lábának jól kivehető poros nyoma már ott feküdt az erősen megkopott pádon, de már nem is egy nyom, hanem sok, mintha katonák járták volna végig piszkos talpukkal. Oldalt pislantva ezen már felháborodott az öreg férfi. Hogy nem veszi észre ez a fiatalember, hogy illetlenül viselkedik! Hogy őt bosszantsa, azért se ül rendesen a padra, a lábát rakja oda, ahová más ember az ülepét teszi le. Vagy ez az új szokás valamilyen titkos fiatal szektának a jele, hogy erről felismerjék őket? Nem hihető, döntötte el magában, világos a szándék, ez a fiú csak hergelni akar, vitát provokálni. Azért teszi meg kakasülőnek a pad támláját, hogy fennen hirdesse erejét a gyenge és tehetetlen vénséggel szemben, akinek most el kell tűrnie, hogy meggyalázzák a tiszta ülőhely szentségét. Lábbal tiporják azt a helyet, ahová csak pihentetésül rakja le a fenekét az ember. Hiába, ilyenek ezek a modortalan fiatalok! Felcserélik a szerepeket, hogy borsot törjenek az idős generáció orra alá. Amire csak támaszkodni kellene háttal, arra ráülnek, és amin ülni kellene, arra piszkos lábbal rátaposnak. Nem ezt olvasta az újságból, de erre gondolt szegény öreg. Ám a fiú, hogy jeleskedjék ötleteivel, újabbat kezdeményezett. Most kiegyenesedett, felemelkedett éles ülőhelyéből, és egy elég jól hangzó sztep-ritmust vert ki a pádon, két ügyes lábfeje úgy táncolt a vastag, viseltes deszkán, mint egy bokától lefelé függetlenített bábjátékos haláltánca a színpadon, amit csak végtagok játékaként lehet látni. Meg kell adni, jól csinálja, ördön- gős fickó! Az öreg el is mosolyodon magában, ördögadta kölyke, hogy miket tud! Azért jónak látta a hallgatást, nem kell szóba elegyedni velük, mert annak beláthatatlan következményei lehetnek. Valami visszatartotta őt a párbeszédtől, pedig megérdemelt volna a fiú egy kurta dicséretet, olyan remekül játszott. És hogy ezt nem kapta meg, látványosabb mókába fogott. Cirkuszi mutatványba is beillett. Akrobatikában tüntette ki magát. Egy jól sikerült szal- tóval hirtelen a pad mögé vetette magát. Talpra esett, nagyot dobbant a föld, megingás nélkül állt szálegyenesen. Hiába, tud ez a fiú. Kár érte, hogy ilyen széllelbélelt, vélte az öreg, csak nem tud mit kezdeni az energiájával, mintha nem volna tere, ahol kitombolja magát, egy dióhéjba zárt tigris, aki ki akar tömi csonthéjas ketrecéből... Még csak ezután következett a lélegzetelállító mutatvány. Ráhajolt a karfára, két erős kinyújtott tenyerét rámérte a támla élére, csodálatos, hogy éppen az ő mérete volt, mert acélujjai pontosan átérték a kissé ferdén, de függőlegesen álló támladeszka vastagát, amelyet jól átmarkolt egy roppanással. Egy pillanatnyi csend, rezdülés nélküli koncentrálás. Ezután kimerevített, egyenes testtartással lassan fektette magát a támla fölé a levegőben, kínosan egyensúlyozva, és vízszintesen kinyújtott testtel megállt a levegőben, szinte rezzenetlenül, mintha most ő parancsolna a levegőnek is, mert még arra sincs szüksége. Csak a cirkuszi hipnotizőr tud ilyen látványt varázsolni egy levegőbe emelkedő testtel, de a fiú ezt saját testével hívta elő. Aztán csak vett egy kis levegőt, és akkor próbálkozott újra, mert már a lábai remegtek a vízszintes tartásban, csakhogy a kivénhedt, rozoga pad korhadó eresztékeiben nem bírta a tortúrát, és nyekkent egy nagyot. A gyanútlanul ülő, elcsodálkozó öregember most már félni kezdett. Levegőben érezte a bajok árnyékát. Csodálta ezt a megviselt, agyonvésett, faragott fapadot, amelyik még ezt is kibírja. Tornaszer, nyújtó lett a fiú keze alatt. Csak baja ne essék a fiúnak. Ha történik valami, ő nemigen tudna segíteni. Ezért óvatosan felemelkedett ültéből, hogy elmenjen. Ám ebben a pillanatban mintha csak felbillent volna a pad másik fele, ahol a fiú mérte össze erejét az öreg ülőkével, egyszerre csak a földre huppant a szertomász, és fejét vakargatta. H iába, szegény pad ezt már nem bírta elviselni.
