Heves Megyei Hírlap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-19 / 66. szám
1996. március 19., kedd 5. oldal PÉTERVÁSÁRA És KÖRZETE éAz átlagosnál jobb a helyzet Istenmezején A tavalyi maradványból fejlesztenek Mátraderecskeiek Sárospatakon A jó üzlet alapja a jó kapcsolat Délelőtti sétán az iskolakertben Rendkívüli ülésen tárgyalta Istenmezeje önkormányzata a község idei költségvetési rendelettervezetét. A képviselők végül is elfogadták a dokumentumot, amelyről Nagy László jegyző adott tájékoztatást. Amint az elmondottakból kiderült: nem állítható, hogy elérkezett a Kánaán a kis faluba, de az átlagosnál mindenképpen jobb helyzetben van a település. A jegyző szerint ennek legfőbb oka, hogy az elmúlt esztendőben a létszámgazdálkodás ész- szerűsítése, valamint az egyéb területeken is jellemző megfontolt, előrelátó testületi gondolkodás eredményeként jelentkezett a mintegy hétmillió forintos pénzmaradvány, amelyből a fejlesztéseket finanszírozhatják, illetve általános és céltartalékot - utóbbit a szennyvízelvezetés megoldására - képezhettek.-A testület nem vállalta a Az önkormányzati lakások privatizációját követően Pétervá- sárán, a Keglevich út 15. számú ház új tulajdonosai a közelmúltban elsőként tartották társasházzá alakuló közgyűlésüket. Az összejövetelen megegyezés született a közös képviselő, valamint a gondnok személyét illetően, akik térítésmentesen látják el teendőiket. Abban is megállapodtak a tulajdonosok, a szerződés néhány pontját még módosítják, vállalkozó önkormányzat veszélyét, s az ezzel járó „szolid ha- zardírozást”. így a normatív támogatások rendszerének változása ellenére is reális, megvalósítható költségvetéssel rendelkezik a falu - összegezte az alapvető tényezőket a jegyző, majd hozzátette: a legfontosabb cél az idén is az intézmények működtetésének biztosítása, emellett lehetőség nyílik a már megkezdett fűtéskorszerűsítések folytatására, illetve befejezésére, valamint út- és járdafelújításokra, az általános iskola eszközeinek bővítésére, a ravatalozó korszerűsítésére, az ön- kormányzati konyha bővítésére. Végezetül azt is megtudtuk a szakembertől: összesen 58,5 millió forintból gazdálkodnak az idén, ebből 43 millió az állami normatív támogatásból, illetve az átengedett pénzeszközökből várható bevétel. lévén a közös helyiségek némelyike valamelyik lakáshoz tartozóan szerepel a dokumentumban. A tizenkét bérlőből lett „gazda” arról is döntött, hogy április végéig otthonaik vízfogyasztásának méréséről gondoskodnak, valamint ugyancsak a jövő hónap elsejétől létrehozzák azt a számlát, amelyre a már említett közös költséget, illetve a felújítási alapba szánt összegeket fizetik be. A tél is megérkezett Sárospatakra, egy időben a mátrade- recskei önkormányzat „delegációjával”. Utóbbiak a Bodrog menti Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulás meghívására érkeztek, s ugyancsak hangulatos programokon vettek részt a testület tagjai, akiket a BVTT - a mátraderecskei szennyvízhálózat kivitelezője - mint üzleti partnereit invitálta a másfél napos vendégségre. Mint a társulat ügyvezető elnöke, Laki József elmondta, a mintegy százéves múltra visszatekintő „cég” a rendszerváltás után tette meg az első lépéseket a profilváltás Téma és variációk „Négy különféle nemzetiség képviselője volt az asztalnál: egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezetö, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta.” Rejtő Jenő Három testőr Afrikában című opuszának kezdősorai jutottak eszembe - talán nem szentségtörés -, midőn körzetünk egyik apró településének március 15-i megemlékezésén az alábbiak történtek: A pártállami idők „három tavasz ünnepe” helyett mára sokkal inkább 1848 szellemiségének rokonságát érezhetjük 1956 és 1989 üzenetével - mondá a szónok, majd hozzá- tevé: „A kultúrműsor után kérem, vegyenek részt a koszorúzáson, amelyen - mivel nem áll rendelkezésünkre külön ’48-as emlékmű - a két világháború hőseinek emlékművére helyezzük el a hála virágait.” (suha) irányába, hiszen a Bodrogköz meliorációs programja - rövid haldoklás után - megszűnt. Mivel megfelelő gépparkkal rendelkeztek, belevágtak a mélyépítési munkákba. Elsősorban a Borsod megyei ivóvízprogramból vették ki a részüket, melynek lezárultával Heves megyében sikerült néhány település szennyvízberuházásának kivitelezését „megkapni”. Azt is megtudtuk Laki Józseftől: a derecskéi beruházást, bár a jövő év a határidő, szeretnék idén befejezni.- Amikor ugyanis az árajánlatunkat elkészítettük, 70 százalékos inflációval terveztünk a beruházás végéig, amelyet az anyagárak változása már- A bajkonuri kiképzés alatt az űrhajó szinte minden egyes csavarjáról megtanultuk, miként működik. Nagyon komoly felkészülés volt, s nagyon komolyan is kellett vennünk, hiszen tulajdonképpen az életünkért tanultunk. Ugyanúgy az „iskolapadban”, mint a súlytalansági vagy a túlélési gyakorlatokon - emlékezett a több mint tizenöt évvel ezelőtt történtekre dr. Magyari Béla, hazánk egyik kiképzett űrhajósa, amikor Pé- tervásárán tett látogatást. - Bár a kiképzést követően Farkas Bertalan vehetett részt az űrutazáson, az, hogy magam is a „küszöbön álltam”, feledhetetlen marad számomra. Az orosz kiképzőtiszt - amikor válaszmost túllépett. Szeretünk ott dolgozni, hiszen az önkormányzatok még mindig jobb helyzetben vannak, mint a mi térségünkben, s - néhány kivétellel - a fizetési morál is jónak mondható - indokolta a „megyeváltást” az elnök. - Épp ezért - amennyiben erre lehetőségünk nyílna, egy másik brigád Hevesbe „költöztetésével” szeretnénk a körzetben félbemaradt beruházások befejezését elvégezni. Mindez egyelőre csak terv, de bízom benne, hogy megvalósítható. Mint az is, hogy az érintett önkormányzatokkal sikerül olyan jó kapcsolatot kialakítani, mint a derecskeivei. (suha) tásra került a sor - azt mondta nekünk, ha gumiból lenne az űrhajó, tán mind a négyen beférnénk. De mivel ez nem lehetséges, hát kettőnknek a Földön kell maradnia. Kérdésre válaszolva az ezredes elmondta: a jelen gazdasági helyzetben nem valószínű újabb program elindítása. Azonban reményét fejezte ki, hogy tíz-tizenöt éven belül feloldódik a jelenlegi szorítás, s akkor újra részt vehet - immár kiképzőként - egy újabb magyar űrrepülés előkészítésében. Mert a szakemberek adottak ehhez - tette hozzá —, csupán a mintegy tízmilló dollár, s ugyanennyi forint előteremtése szükséges... Ülésezik a testület Szentdomonkoson Ma délelőtt kilenc órakor ül össze a polgármesteri hivatalban Szentdomonkos önkormányzata. ^képviselők a község idei költségvetését vitatják meg, és várhatóan el is fogadják azt. Megjelent a negyedik Derecskéi Hírmondó Immár negyedik számát érte meg a Mátraderecskei Hírmondó, az önkormányzat információs kiadványa. A legfrissebb számban többek között olvashatnak a gépjárműadó és a vízdíjak emelkedéséről, s egy jó hírről is: a szemétszállítási díjak nem változtak. Bükkszéken a költségvetésről A bükkszéki polgármestei hivatalban pénteken délelőtt tíz órától ülésezik a képviselő-testü: let. A tanácskozás napirendjén az idei költségvetés, valamint az ehhez kapcsolódó szerződések megvitatása szerepel. Csomós László fogadóórája A pétervásárai, 2. számú választókörzet MSZP-s ország-» gyűlési képviselője, '~CsómÓS László minden szerdán - így holnap is - fogadóórára várja választóit a polgármesteri hivatalban. A honatyát délután két órától kereshetik fel. Pétervásárai Városi Televízió Március 19-25. Kedd: 16.00-24.00: Szív Tv Szerda: 16.00-24.00: Szív Tv Csütörtök: 16.00-24.00: Sav Tv Péntek: 16.00-24.00: Szív Tv Szombat: 1430: Dr. Magyari Béla űrhajós Pétervásárán; 15.00: Kilátó; 16.00-24.00: Szív Tv Vasárnap: 13.20: Cigánybál a Kakas Fogadóban; 14.20: Gyöngyösi Energia - Pétervására bajnoki labdarúgó-mérkőzés; 16.00-24.00: Szív Tv Hétfő: 16.00-24.00: Szív Tv Hajdani színjátszók találkoztak - Recsken a nemrégiben elkészült idősek klubjában. A régi emlékek felidézése mellett a szervezőknek nem titkolt céljuk volt, hogy a mintegy harminc éve sikeresen működött együttes tagjainak segítségével a régi hagyományokat is feleleveníthessék, illetve megismertethessék az ifjabbakkal. Mint Dudás Lászlóné, az óvoda vezetője elmondta: a nyugdíjasklub keretében működik egy népdalkórus, de ezzel a találkozóval reményeik szerint sikerül rábírni a fiatalabbakat is, hogy vegyenek részt a csoport munkájában. FOTÓ: SUHA PÉTER Pétervásárán elsőként Immár „társas” a ház Nem volt gumiból az űrhajó Magyari Béla Pétervásárán: „az életünkért tanultunk” Tájképek a fedémesi kocsmagalériában Magdi néni már üvegre is fest Az első, üvegre festett képek egyike Üdvözlőlap Tamaleleszről A millecentenárium alkalmából Tarnalelesz önkormányzata a község nevezetességeit bemutató levelezőlap készíttetéséről döntött. Korábban, az ötvenes években lehetett kapni a falut ábrázoló képeslapot, amelyekből azonban ma már alig egykét példány lelhető fel. A „friss” fotók elkészítésére a szentdomonkosi Matyikó Tibort kérték fel. Két változatban készülnek el az üdvözlőlapok; az egyiken utcarészlet, palóc ház és látkép, a másikon a tájvédelmi körút egy-egy részlete látható. Várhatóan rövidesen elkészül az első megrendelés alapján mindkét változatból kétezer darab, amelyek hamarosan kaphatóak lesznek a helyi üzletekben és a postahivatalban. K. M. Verebélyi Antalné, Magdi néni Pétervásárán sokak által ismert. Azt talán már kevesebben tudják, hogy megalakulása óta tagja volt egy - azóta sajnos megszűnt - alkotóközösségnek, ahol tájképeivel sajátos színfoltját adta a nyaranta elkészülő alkotásoknak. Néhány napja mutatkozott be második önálló kiállításával, a fedémesi kocsmagalériában. Amikor otthonában felkerestem, csodálkozással vegyes szemérmességgel mondta: „...nincs énrólam mit írni, hiszen egyszerűen csak azt csinálom, amit szeretek, főleg amióta nyugdíjas vagyok, s időm is jut a festegetésre.” Később aztán - a saját készítésű tojáslikőr mellett - köny- nyebben megy a beszélgetés...- Már gyerekkoromban is festegettem vízfestékkel. Az akkori kántortanítóm - még ötvenhat előtt - engedte meg először, hogÿ olajjal is megpróbálkozzam. Annyira megszerettem, hogy azóta szinte nem is festek mással.-Nagyon is időszerű a kérdés: a művészfestékek sajnos nem tartoznak a legolcsóbb anyagok közé. Egy nyugdíjas megengedheti magának, hogy az apró tubusokért több száz forintot kifizessen?- Bizony, ez elgondolkodtató, mert valóban magasak az árak. De a gyerekeim, unokáim ajándékozási gondjai legalább megoldódnak: általában ők vásárolják nekem a festéket. Azonban a pénznek - pontosabban a hiányának - is szerepe volt abban, hogy komolyabban kezdtem el foglalkozni a piktúrával. Ugyanis, amikor a lakást berendeztük, nagyon csupaszak voltak a falak. Pénzem azonban nem volt arra, hogy vásároljak, így aztán hozzáfogtam magam a „dekoráció” készítéséhez. Vásznam még a Vezekényi Alkotótáborból van „raktáron” - kanyarodik vissza a mához -, s ugyanúgy néhány farostlemezem is. Sőt, legújabban üveglapra is dolgozom, kísérletképpen. Ezekből az egészen friss képecskékből is került a paravánokra Fedémesen.-Már. másodszor tetszett szóba hozni Vezekényt...- Igen, mert a képek és a hajdani táborhoz - és főként persze a lakóihoz - fűződő emlékek számomra elválaszthatatlanok. Minden évben ott voltam, a kiállításokat is a csoportnak köszönhetem, és - ami sokkal fontosabb — nagyon jó volt, hogy együtt voltunk, s megbeszéltük: hogyan látjuk egymás alkotásait, mit kellene vagy lehetne másként csinálni. Nagyon hiányzik ez a közösség, de annyira megszerettem ezt az egész dolgot, hogy semmiképpen sem hagyom abba. Amíg élek, én már festegetek... Suha Péter