Heves Megyei Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-14 / 37. szám

4. AZ OLVASÓK FÓRUMA - TUDOMÁNY ÉS VILÁGA HÍRLAP, 1994. február 14„ hétfő Kedves Olvasóink! Mindenekelőtt engedjék meg nekünk, hogy megköszönjük azt a sok-sok levelet, telefont, személyes érdeklődést, amelyet lapunk, illetőleg Az olvasók fó­ruma oldalunk kapcsán kap- tunk-kapunk Önöktől. Külön örömmel tölt el bennünket, hogy amióta olvasói fórumun­kat beindítottuk, eddig soha nem tapasztalt érdeklődést, bi­zalmat tapasztaltunk az Önök részéről. Éppen ezért, hogy „ne legyünk késében”, s valameny- nyi észrevételt, véleményt kö­zölhessünk, ezentúl hétfői lap­számunkban is szentelünk he­lyet az Önök fórumának. Kérjük, továbbra is fordulja­nak hozzánk: osszák meg ve­lünk örömüket, sérelmüket, ta­pasztalataikat. A leveleken, a telefonhíváso­kon, a beküldött fotókon kívül meghirdetünk egy fotópályáza­tot: az Önök feladata csupán annyi, hogy kapják lencsevégre a visszás „látványokat” - az il­legális szemétlerakókat, a ré­góta feltúrt utcákat, stb. A legkirívóbb esetekért az il­letékesek, pontosabban a felelő­sök „Citromdíjat” kapnak majd szerkesztőségünktől. Mikes Márta Szomorú tapasztalatok Az egri kórház gyermekosz­tályán szerzett kellemetlen ta­pasztataimat szeretném ismer­tetni Önökkel - s úgy gondo­lom, nem állok ezzel egyedül, hiszen több ismerősömtől hal­lottam hasonló panaszokat. Január 17-én délután vittem be az osztályra másféléves kis­lányomat, akinek ment a hasa, s köhögés miatt hányt. Eleve úgy indultunk, hogy ambuláns keze­lést (infúziót) kap, s vihetjük is haza. Benntartották. Amikor a felvétele megtörtént, kaptam egy papírt, amelyen többek kö­zött az állt, hogy másnap dél­előtt 11 órakor érdeklődjek. Másnap be is mentem, s a ke­zelőorvos ismertette a gyerek állapotát. Tájékoztatott, hogy éjjel infúziót kapott a kislá­nyom, s bőven teáztatták. Ez­után bekísért a kórterembe, s később, ahogy hozzáértem gyermekemhez, közöltem a nő­vérkével, hogy a kicsi lázas. „Csak az anyuka keze hideg” - volt a válasz. Igaz, nem is volt lázas, csak 37 fok fölötti hőe­melkedést mértem. Majd a nő­vérke közölte velem, hogy a gyerek kimozogta, kihisztizte az infúziót, azért van ennyire legyengült állapotban. Ez elke­serített, hiszen a gyerek saját lábán jött be a kórházba, most pedig teljesen elesett volt. Fel­tehetően vírus okozta az álla­pota romlását, de zokon vettem a „hiszti” kifejezést. Délben 12-kor újra hányt a gyerek, majd ezt követően 10 percenként. Szinte több folya­dékot, mint amennyit itatni tud­tunk vele. Fél egy körül ismét szóltam a nővérkének, hogy a gyerek lázas. Ettől kezdve 14 óráig könyörögtem: nézze meg orvos a gyerekemet. Vártam fél 3-ig, majd bekopogtam egy szobába, ahol közölték, hogy elment az orvos. Egy másik doktort kerestem, s megkértem, nézze meg a kislányomat, mert nagyon beteg. Ő azonnal elren­delte az infúziót. (Kedden dél­után 4 órától csütörtök délután 2 óráig egyfolytában kb. hat liter infúziót kapott.) Ezt az orvost megkértem, hogy legyen a kisgyerekem ke­zelőorvosa, mivel az előző meg sem nézte őt 11 óra után, s el­ment. (Egyébiránt az első or­vossal utóbb sikerült tisztázni a dolgokat.) A felkért doktor megvizsgálta a beteget, meg­kérdezte problémáimat. A szomorú tapasztalatokhoz hozzátartozik, hogy amikor minden nap 11-kor bemehettem gyermekemhez, este 6 óráig nem tudtam meleg vizet en­gedni a csapból. Hasmenéses kisbabánál a hideg vizes lemos- datás nem igazán hasznos. Kedden az ebédje jéghideg, vízben főtt, kőkemény, hüvely­kujjnyi répa volt. Azt hiszem, egy „átlag” anyuka is tudja, hogy hasmenéses gyereknek pépes, keményítős ételt kell adni. Nem szakmai, orvosi szem­pontból nézem e dolgokat, mert ahhoz nem értek. Én „csak” egy háromgyerekes anyuka vagyok, aki félti kicsinyét, s bízik az or­vosokban, a kórházban. De amikor azt tapasztalom, hogy sokkal rosszabb állapotban talá­lom a lányom, elgondolkodom. Miután több napot töltöttem a kórházban, láttam egyet s mást. Volt az osztályon két kisgyerek, akiket „kötelezően” elláttak, etettek, gyógyszereitek. Rossz volt látni, hogy soha egy jó szó, simogatás, játék... Ezek a gye­rekek csak „voltak” a kórtermi ágyukban. A nővérek hozzáál­lása ezen az osztályon nulla; tisztelet a kivételnek. Pénteken délelőtt felkerestem a gyermekosztály vezetőjét, tisztázandó a „félreérthetett” dolgokat; végül is nem akartam tüskével a szívemben távozni. S ekkor a fogadtatás tette be a kaput: „Unja már ezt a témát, zárjuk le, különben is ismer ő engem látásból”. Ezt többször is kihangsúlyozta. Mivel a szobá­ban benn volt még egy orvos és két nővérke, én csak álltam le­forrázva; s a mai napig nem tu­dom, mivel érdemeltem ki ezt a „megtisztelő” bánásmódot. Csak annak örültem, hogy a kislányomat kihozhattam a kór­házból, ahová — azt hiszem - soha egyik gyermekemet sem merem bevinni. B.-né Eger A döbbenet pillanatai A február 5-i, szombati számban Sárközi Judit tollából megjelent Agika különös esete- című cikkre szeretnék reagálni. Biztos vagyok abban, nem én leszek az egyetlen. Az első pillanatokban, mi­után elolvastuk a cikket, nem ta­láltunk szavakat erre az esetre. Soha, semmilyen újságnak nem írtam semmiféle cikkre, hírre véleményt. Most viszont meg kell tennem. A társadalom nem maradhat közömbös! Teljes mértékben egyetértek a szerzővel, miszerint „az a csoda, hogy Agika még él!” Nagyon szomorú és és felhábo­rító ez az egész. Nekünk szintén két kislányunk van, egyikük 4 és fél éves, a kisebbik 15 hóna­pos. Soha nem bántotta a na­gyobbik a kisebbet. Elgondolni is szörnyű, hogy egy ugyan­ilyen idős kisgyerek 15 hónapos korára milyen kínokat állt már ki. Milyen anya az, aki úgy megrázza a gyerekét, hogy be- vérzik a szeme, fejbeveri, mert nem hagyja olvasni. Nem tudja, hogy a nagyobbik gyerek mit csinál egy tehetetlen, hathetes csecsemővel? Kíváncsi vagyok, hogy a cikkben leírtak megtör- téntek-e a a gyerekkel a cse­csemőotthonban. A gyereket hazautaló hatóság gondol-e arra, hogy a kicsi milyen lelki zavarokkal fog küzdeni? Ag­resszív lesz ő is, vagy éppen félni fog a saját árnyékától? Tisztában van az apja és az anyja, hogy ez egy kisgyerek, akit nevelni kell, vigyázni rá? Akárhogyan is történtek a dol­gok, a sérüléseket elszenvedte a gyerek, tehát veszélyben van... Ifj. Szarvas Aladár Miért nem intézkedik a Hungária biztosító? Kötelező gépjármű-felelős­ségbiztosításunkat a Hungária Biztosító Füzesabonyi Fiókjá­nál kötöttük meg. 1992-ben a befizetési csekket megkaptuk, a díjat befizettük. Tavaly nem küldtek csekket; a biztosítónál számlára fizettük. Reklaimációink - és az ígért intézkedés - ellenére ebben az évben sem kaptunk csekket. A befizetés határideje lejárt, ismé­telten nem tudjuk, miért nem küldtek csekket. Miért nem intézkedik a bizto­sító? Az ügy intézése nekünk szükségtelen időtöltés és több­letköltség, a biztosítási kártya hiánya pedig nagy kellemetlen­séget okozhat. Káló Mihályné Kál, Szabadság u. 5. Köszönetek Még 1991 őszén írtam egy levelet újságuknak, amelynek akkori címe az volt: „Húsz év az Eger - Gyula" buszjáraton”. Ebből idéznék: „Kívánom, Bajkó úr, hogy a nyugdíjig hát­ralévő időt ezen a vonalon töltse el erőben, egészségben, s ma­radjon ilyen udvarias! Köszönt­sék még sokszor az utasok: Jó napot Péter, Péter bácsi!” Tegnap ismét Békéscsabán jártam. S az eddigi, megszokott sofőr helyén egy erőteljes fiata­lember ült, aki aznap ment elő­ször ezen a járaton. Udvariasan és türelmesen bánt az utasokkal. Megkérdeztem: és Bajkó úr? Közölte, hogy december 22-től nyugdíjban van. Bajkó úr, most azt kívánom, hogy a nyugdíja­sideje teljen erőben, egészség­ben. Utódjának hasonló jókat! Kozma Béláné Eger, Bocskai u.13. Azzal a kéréssel fordulok Önökhöz, hogy a lapjukban mondhassak köszönetét azon segítőimnek, akiknek címét nem tudom. Ugyanis véradá­sukkal segítettek sikeres műté­temhez. Hálával tartozom Varga Zoltánnak, Varga Bélá­nak, Ökrös Aladárnak és Mik­lós Kálmánnak. Jó egészséget kívánok mind a négyüknek, s még azt, hogy sok betegtársa­mon tudjanak segíteni! Makó Mihály Verpelét, Bajcsy u. 26. Január 28-án Gyöngyösön történt. Csörög a telefon. Rá­kérdeznek a számra, a névre. Aztán a kedves női hang, akiről kiderül, hogy a Richter gyógy­szertárból beszél, folytatja: „Ön itthagyta a visszajáró 400 forin­tot.” Azt hittem, álmodom. Alig hittem, hogy jól hallom. Több­szöri köszönöm szépen elrebe- gése után elköszöntem, s még pecek múltán is azt motyogtam: ez hihetetlen, ilyen csak a me­sében létezik. De lám, a Richter gyógyszertárban az emberek lelkét is megörendeztetik. Dudás Istvánná Gyöngyös, Zöldhíd u. 3. IV. 3. Kiváló mérnök, tábornok és politikus volt egy személyben Hollán Ernő, Széchenyi István, Deák Ferenc és gróf Andrássy Gyula közvetlen munkatársa, az 1867-es kiegyezést követő vasútépítési program kivitelezője. A Magyar Tudományos Akadémia tagja, aki két tárcánál is volt államtitkár, és a hazai vasútépítés gondolatát valósította meg. A 170 éve született tu­dóst - aki a Magyar Mérnök és Építész Egyesület első elnöke is volt - páratlan szervező és alkotóereje tette kora tudományos életének egyik legkiemelkedőbb alakjává. Neve a modern Magyarország képével fonódott össze Küzdelem a hazai vasutakért Százhetven esztendeje, 1824. január 13-án Szombathelyen született Hollán Ernő. Apja ke­resett orvos volt a Dunántúlnak e fontos szellemi központjában. Családjából közéletünk két jeles tagja indult világgá. A fiúk idő­sebbje, Hollán Adolf, aki szin­tén az orvosi pályát követte, és nagy szerepet játszott egészség­ügyünk igazgatásában. A fiata­labbik, Ernő viszont a katonai pályához vonzódott. Ifjúságá­nak első éveit szülővárosábann töltötte, de alig 15 éves korában már felvették a Bécsi Hadmér­nöki Akadémiára. Annak hama­rosan az egyik legkitűnőbb nö­vendéke lett. Ott alapozta meg műszaki tudását, főleg mint le­endő hadmérnök, az erődítések, a katonai építmények, az utak létrehozása körül. Húsz éves korában - már mint mérnökkari hadnagy - te­vékenyen részt vett a komáromi erődítmények előmunkálatai­ban. Két év múlva - mint fő­hadnagyot - Lembergbe, onnan 1848 derekán - századosi rang­ban - a kassai kilencedik hon­véd zászlóaljhoz helyezték át, a szabadságharcban később oly híressé vált vörössipkásokhoz. Ez a csapat különösen Fehér- templom védelmében, valamint a a Szenttamásért folytatott küzdelemben ért el sikereket. Később - már mint őrnagy - Péterváradon tevékenykedett a délvidék legfontosabb végvárá­nak hadmérnöki főnökeként. Hollán nemcsak műszaki té­ren emelte az erődítmények el­lenállóképeségét, hanem teljes sikerrel vezette a körülzáró se­reg támadó műveletei elleni vé­dekezést is. A világosi fegyver- letétel után Pétervárad helyzete tarthatatlanná vált. De Hollán személyes érdeme volt, hogy - a várat körülzáró hadsereg pa­rancsnokával folytatott tárgya­lásai révén - az őrség teljes ke­gyelmet nyert. A tudós katona ekkor visszatért Szombathelyre, ahol - mint magánmérnök - a műszaki tudományokkal foglal­kozott. 1851 végén - egy rossz­indulatú besúgás miatt - letar­tóztatták, és fél évig a bécsi bör­tönben raboskodott. Onnan ki­Amellett, hogy Hollán Ernő a már említett Magyar Mérnök és Építész Egyesület elnöki tisztét két évtizeden keresztül ellátta, könyvkiadó vállalatot is veze­tett... Nevezetesen az egyesület ki­adóját, amely akkoriban a tu­dományos-technikai művek szabadulva, mérnökként foly­tatta tovább életét, és jelentős érdemeket szerzett a talajjaví­tásban és az alagcsövezésben. Erre az időszakra esett a magyar felsőiskoláknak írt A mértan alapvonalai című művének megjelenése, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia később Marcibányi-jutalommal ismert el. 1856-ban megalakult a Fe- rencz József császár Keleti Vasúttársaság, s ennek felkéré­sére Hollán Ernő elvállalta a Budáról Kanizsán át az ország határáig építendő vonal kisajátí­tásának munkálatait. 1856-ban a Magyar Sajtó című lapban közzétette Magyarország Vas- úthálózatának Rendszerét. A tudós-mérnök nevét a szabad­ságharc emlékei hazafias va­rázzsal ékesítették, és kiváló egyéni tulajdonságai révén ha­marosan komoly befolyást ví­vott ki magának. A Magyar Tu­dományos Akadémia 1858-ban levelező tagjává választotta. Hollán Széchenyi István, majd Deák Ferenc szűkebb köréhez tartozott. Deák szívesen hall­gatta közgazdasági - és főként közlekedési - ügyekben Hollán véleményét, aki nem csupán a vasutakat értékelte, hanem a közlekedés egyéb eszközeit is éppoly fontosnak tartotta. Élére állt annak a mozgalom­nak, amely Magyarország mér­nökeit tömörítette. így 1866 nyarán - buzdító szavára - Bu­dapesten megalakult a Magyar Mérnök és Építész Egyesület. Ennek két évtizeden át az el­nöke volt, amely az egyik leg­tekintélyesebb tudományos tes­tületként tevékenykedett. 1865-ben Hollán Ernőt or­szággyűlési képviselővé válasz­tották. Tagja lett annak a bizott­ságnak, amelyet a képviselőház a kiegyezésre vonatkozó tör­vényjavaslat előkészítésére ho­zott létre. Gróf Andrássy Gyula kormányának megalakulásakor Hollán Ernő gróf Mikó Imre közmunka- és közlekedésügyi miniszter mellett államtitkár lett. Ezzel megkezdhette azt a nagyarányú szervezőmunkát, amelyet a hazai vasúthálózat egész sorozatával ajándékozta meg az ország mérnökkarát. Érdemeinek elismeréseként 1885-ben - örök emlékezetül - alapította az egyesület a Hol- lán-pályadíjat, amellyel évről évre a mérnök közlönyben meg­jelent legjobb tudományos cikk íróját tüntették ki. megalkotása érdekében folyta­tott. Amellett, hogy rengeteg támadásnak volt kitéve, s végig­járta lelki golgotáját, rendíthe­tetlen odaadással dolgozott a vállaira nehezedő feladatok tel­jesítésén. 1870 tavaszán miniszterével együtt visszalépett, de egy év­vel később már a honvédelmi államtitkári feladatokat látta el. Ez nem tartott sokáig, miután 1872 végén ettől a poszttól is megvált. Azt követően mint képviselő tevékenykedett a tör­vényhozásban. Azok közé a szerencsés emberek közé tarto­zott, akik - a sors jóvoltából - még életükben megérhették munkásságuk jótékony hatásait, így Hollán láthatta, hogy ha­zánk főbb vasúti hálózata elké­szült. Ezzel a nemzet szellemi és anyagi életének fejlődését segítette, méghozzá több évti­zedre. 1876 elejéig volt tagja az országgyűlésnek, ahol - főleg katonai ügyekben - többször is felszólalt. 1881-ben altábor- naggyá léptették elő, és a szé­kesfehérvári kerület parancs­noka lett. 1886-ban nyugállo­mányba vonult, miközben a fő­rendi ház tagjává nevezték ki. A Magyar Tudományos Akadé­mia - amellett, hogy rendes tag­jává választotta - 1892-ben Hollán Ernőt az igazgatóta­nácsbeli feladatok elvégzésével bízta meg. Rokonszenvet kiváltó egyé­niségét, mindennapi életét ked­vezően befolyásolta házassága. Feleségét, Békássy Antóniát 1854-ben vezette oltárhoz. Vas vármegye első alispánjának lá­nyával 46 éven át élt boldog há­zasságban, s az asszony keserű óráiban is támasza volt. Életé­nek utolsó szakaszában sokat betegeskedett, és hosszas szen­vedés után, 1900. május 28-án - 66 éves korában - hunyt el Bu­dapesten. Az Akadémia tisztel­gett emléke előtt, hiszen a nem­zet érdekeinek önfeláldozó har­cosa volt, és a hazai vasútháló­zatot Széchenyi István szelle­mében építette ki. Neve a mo­dem Magyarország képével fo­nódott össze... (mentusz) Ahol a Nemzeti dal példányait nyomták Néhány szó egy híres lakóházról Talán kevesen tudják, hogy Budapesten, a Kossuth Lajos utcában álló egykori Hor- váth-házban volt Hollán Ernő lakása is. Ez az épület egyebek mellett arról nevezetes, hogy ebben az épületben nyomtatták 1848-ban a Nemzeti dal legelső példá­nyait. Később is népes volt a ház, miután kiváló mérnökök, közé­leti személyiségek sokasága fordult meg benne. Hollán Ernő ugyanis ott szervezte meg - 1866 nyarán - a Magyar Mér­nök és Építész Egyesületet. Ez 627 taggal - az akkori hazai mérnöktársadalom legkiválóbb koponyáit összegyűjtve - ala­kult meg. Ennek megalapozásában olyan munkatársakra számítha­tott, mint például a budapesti műegyetem tanára, Stoczek Jó­zsef, továbbá Reitter Ferenc, - akinek nevét mellesleg ma utca is őrzi hazánk fővárosában -, il­letve Hieronymi Károly, mint igazgató. 1863 tavaszán Hatásos beszédet mondott Egerben is... Hollán a sajtó útján, emel­lett pedig - számos alkalom­mal - élő szóval is rendkívül élénk, továbbá az egész or­szág számára hasznos - tevé­kenységet fejtett ki a magyar- országi vasútfejlesztés érde­kében. Irányadó szerepet vállalt abban, hogy az elfogadott há­lózat egyes vonalain a követ­kező években megindulhatott a közlekedés. Tevékeny tagja volt - többek között - az Or­szágos Magyar Gazdasági Egyesületnek is. Ennek olyan bizottsága alakult, amely az akkori Nagyvárad-Kolozs­vár- Brassó közötti vasút megvalósítását tűzte zászla­jára. Hollán tagja lett továbbá az alföldi vasutat megalapító bizottságnak is. Érdekességnek számít, hogy 1863 tavaszán Egerben is felszólalt, mégpedig egy vasúti nagygyűlésen, ahol buzdító beszédével magával ragadta az érdekelteket. Utóbb a Budapest- Miskolci vasút megvalósítására társulatot alapított. Beszédét egyébiránt már­cius 26-án az akkori Egri Posta című lap teljes terje­delmében közölte. Hollán-pályadíj

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom