Heves Megyei Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-29 / 149. szám
HORIZONT HÍRLAP, 1993. június 29., kedd Látószög Milliós játékok Mindig történik valami. A minap például arról értesültem, hogy a dunántúli nagyvárosban egy magán zálogház 50 millió forintos hitelt folyósítvalakinek a felkínált 114 darabos régiség-gyűjteményért, jóllehet a műkincsek legfeljebb 35 milliót, vagy — a legújabb szakértői vélemény szerint — annyit sem érnek. Sajnálnám a rászedett zacit, hiszen futhat a pénze után. Az üzlet túlzott nagyvonalúsága azonban úgyszólván a legkisebb részvétet is feledteti velem. A tulajt a legkevésbé sem érdekelhette komolyabban az ügylet, hiszen ellenkező esetben aligha té ved ekkorát. Bizonyos, hogy nincs otthon választott munkájában, különösebb szakmai hozzáértés nélkül tevékenykedik a pályán. Ha értene dolgához, egészen biztosan inkább alulértékeli az elhelyezett kollekciót, hogy visszamaradt pénzét egyéb vásárlásokra fordíthassa, másutt forgassa. Később pedig az esetleg véglegesen nála hagyott holmin jó haszonnal túladhasson. Egyszóval eszembe sem jut megkönnyezni, vigasztalni a dunántúli céget — kereskedőt vagy társaságot — mert meggyőződésem, hogy nem hiányzik számára túlságosan, amit vesztett. Lelkem rajta, de inkább a szélhámosként is emlegetett, s talán joggal annak tartott korábbi tulajdonossal — aki egyébként nem akar jelentkezni —, a túlbecsült cuccot ügyesen értékesítő emberrel szorítanék kezet. Az elismerésemet kifejezve. Feltétlenül megérdemelné, mert vitathatatlanul ő a győztes. Minden kétséget kizáróan felülkerekedett partnerén, olyat sikerült elhitetnie, amire esetleg mások, vagy sokan vállalkozni sem mertek volna. Nem kajánkodnék, ha velem történik az eset, s személyem a szenvedő alanya a dunántúli városban meglehetősen nagy port kavart ügynek. Jómagam azonban — sajnos — nem vagyok abban a helyzetben, hogy a jóval kisebb összegeket, az említettnek akár csupán parányi töredékét is könnyelműen fi- zetgethessem bárkinek. Nagyon meggondolom hovatovább már a fillérnél is, hogy mire adjam, noha az alig nagyobb vagy kisebb forint sem ér már sokat. Aki 50 millióval dobálózik — azt talán már büntetni is lehetne. Nem túlzottan látszik tisztának a lehetőség, ami ennek a magán zálogháznak megadatott a sorstól. Annál is inkább, mi vei az igencsak tekintélyes summa voltaképpen csak egyetlen tétel a forgalomban. Valószínű, hogy akad még hasonló, alig kisebb, vagy talán nagyobb adás-vetel az üzletkönyvben. Netán a könyvön kívül, de mindenképpen a cégvezetés gyakorlatában. S másnál, másutt szintén találhatnának ilyenféléket, ha jobban utánanéznének. Egyáltalán nem ritka, hogy szinte egyik napról a másikra, a teljes ismeretlenségből is milliókkal lépnek színre a szerencséjüket próbálgatok, sokmilliós vállalkozásokat tudnak kockáztatni, elveszíteni észrevehetőbb megrázkódtatás nélkül. A még annyira irritáló tőkék eredetét nemigen firtatják, kutatják már, a legtermészetesebbnek tarják, ami előfordul a gazdaságban, társadalomban. Pedig — bármennyire is állítják annyian — korántsem eny- nyire nyilvánvaló. Mármost túlzottan sok a rendellenesség, s a „fejlődésnek” csupán az elején tartunk. Ha beletörődünk, több rossz tapasztalatunk is lesz. S közöttük az idézett zaciü- gyet esetleg már szóra sem tarthatjuk érdemesnek. Gyóni Gyula Átlagosan egy építkezés jut településenként Kedvezmények — otthont teremtőknek Az egész országban mintegy 180 ezer lakásigénylést tartanak nyilván az önkormányzatok, de becsült adatok szerint legalább ugyanennyi — köztük sok rossz állapotban lévő — komfort nélküli lakás áll üresen. Évente mintegy 40 ezer új otthon kialakítása lenne indokolt, ezzel szemben 1993 első negyedében a több, mint3ezerképviselő-testületösz- szesen 3743 építési engedélyt adott ki, vagyis a településenkénti átlagos építkezések száma alig haladja meg az egyet. A megyék között Nógrádban (44) és Tolnában (53) a legkedvezőtlenebb a helyzet, míg a lakásépítési listát — immáron évek óta — a fővárost körülölelő Pest megye vezeti, ahol az idei év első három hónapjában 635-en láttak neki új otthon kialakításának. Bács-Kiskunban 133, Békésben 80, Hevesben 75, Jász- Nagykun-Szolnok megyében 93, Komárom-Esztergomban 63, Somogybán 213 és Zalában 108 volt a kérelmezők száma. Mint ismeretes, úgynevezett szociális lakások — pénz hiányában — nem épülnek, a magánerős otthonteremtés is a rossz gazdasági helyzet miatt torpant meg ilyen rémisztőén. A csökkenés nem újkeletű. Míg 1987-ben több, mint 57 ezer, addig 1991- ben már csak 33 ezer új otthont építettek egy év alatt. Ilyen előzmények után hozott határozatot a kormány a lakás- gazdálkodásról, amelynek egyik igen fontos eleme a támogatási rendszer megváltoztatása. Ennek lényegéről kérdeztük dr. Pusztai Erzsébetet, a Népjóléti Minisztérium államtitkárát. — Az embereknek nincs elegendő pénzük lakásépítésre. Akik mégis belevágnak, azok az elviselhetetlenül magas hiteltörlesztésre panaszkodnak. Ezért vette tervbe a kormány, hogy a jelenlegi törlesztési rendszer helyett bevezeti az úgynevezett halasztott kamatfizetést. Ez annyit jelentene, hogy a hiteligénylők éppen a kezdet kezdetén, amikor a legtöbb a kiadásuk, mentesülnének a kamatfizetéstől. A be nem fizetett kamatokat hozzáadnák a kölcsön összegéhez, és így azt csak késleltetve kellene visz- szafizetni. Ez a lehetőség, a jelenlegi több mint 30 százalékos kamat mellett nagy segítséget jelentene főleg a kispénzű fiataloknak. Az intézkedéssel azt is el szeretnénk érni, hogy a család jövedelmének 25 százalékánál többet ne kelljen törlesztésre fizetni. — Változik-e a gyerekek után adható szociálpolitikai kedvezmény mértéke? — Igen, és éppen ezzel az új hitelkonstrukcióval összefüggésben. A gyermektelen fiatal házasok, amennyiben a hiteltörlesztés első 8 évében gyermeket, vagy gyermekeket vállalnak, azok megszületése után tartozásuk ősz - szegéből levonhatják a szociálpolitikai kedvezményt. Egy gyermek után 50, kettőnél 200, háromnál 600, minden további gyermek esetén pedig további 100 ezer forint lenne ez. Ebben a magánerős építkezők és azok részesülhetnek, akik kimondottan eladásra épített lakást vásárolnak. A lakásbővítésre vállalkozók az új otthonhoz adható kedvezmények felét kaphatják meg. — Mikortól lép életbe az új szabályozás? — Várhatóan 1994-ben. Az elkövetkező hónapokban az érintett minisztériumokkal folytatjuk a szakmai egyeztetést. Az új támogatási rendszer elfogadása azt jelentené, hogy a jelenleg átlagosan felvehető 720-850 ezer forint helyett, a 8 ezerforintos havonkénti törlesztést vállaló családok 1,8 millió forint erejéig kapnának hitelt. (FEB) Falikép (Fotó: Gál Gábor) Egy iparművész vallomásai Zajácz Tamas a Rudnay-teremben Rövid időn belül másodszor vitte közönség elé munkáit Zajácz Tamás bőrműves iparművész. Szeged után Egerben rakta fel a falakra azokat az ábrázolásait, amik választott anyagának, a bőrnek a segítségével mutatják be, mi is lakozik ebben a „bőrművesben”. (Ő nevezi így magát.) Szerinte a bőr előbb lépett az ember szolgálatába, „mint az ember dísze, rangjának jelképe”, mint a textília, a vas, vagy a márvány. Ezen nem is lehet vitát nyitni. Az is igaz, hogy előbb írtunk bőrre, mint papírra, szerszámait is előbb alkotta meg kőből és bőrszíjból, mint egyebekből. Előbb volt a bőrtapéta, mint a papírból készült. Ez mind így igaz. A bőrduda is ősibb, mint az orgona. Mindez, amit most háromnyelvű katalógusából idéztem kissé szabadon, igazolni látszik, miért is fordult az iparművész, Tiszaújvárosban élve és lakva, a bőrök irányába. Ez azonban csak az egyik kérdés, amit a kiállítás felvetett. A bőr, mint anyag, a lakás bármely terében kelleti magát. Más gond nem adódik, mint kimérni azt a falfelületet, vagy azt a bőrdarabot, amellyel és ahol a lakást kellemes hatásúvá szeretnénk varázsolni. A bőrből készült dísztárgyak bevezetnek egy gondolkodásvilágba, ahol az anyag fajtája, minősége, kidolgozása kivallja, merre irányul az ott lakók gondolkodás- és érzelemvilága. Van, aki a fémet szereti, van, aki a textilt. (ízlések és pofonok, nemde?) Zajácz viszonylag nagyméretű bőröket képzel el a szobafalakra, olyanokat, amiket nem lehet kikerülni, amiket meg kell nézni, amikben ki kell kutatni mindazt, amit különféle jeleivel a művész telerakott. Az egyiken hatalmas fa, már majdnem a gyökerénél elágazóan bomlik vaskos gallykoszorúvá — bokor lenne ez inkább, gondosan metszett, tenyésztett kertészeti remeklés leképezése? — ki tudná ezt megmondani? Tény, hogy mélység- és erdőérzetet varázsol a térbe, mintha húzná is a tekintetet, keressük meg, mi lehet a gallyak mögött, között? Aztán megjelenik egy lányfej, azzal a hullámosán szétterített hajjal, amelyet olyan sokszor és olyan sokáig elnézegettünk más művészeknél is, akik a mitológiai alakokkal foglalatoskodtak. Feltűnik a Krisztus-arc is, az ikonográfiái tanulmányok eredményeképpen mértéktartóan. Kutatjuk is, hogy a bőrön látható tekintetek, lélekábrázolások hogyan hatnak? Az emberi bőr tulajdonságai, no meg az emberi lélek hogyan viselkedik „állati bőrbe kötve?” A kérdést még hangsúlyosabbá teszi számunkra, amikor azt látjuk, hogy a szakmailag kiválóan kezelt bőrök némelyike festéket kap, mondjuk kéket és ezáltal az a természetes hatás, amit a bőr anyaKrisztus ga nyújt egyébként, megváltozik, átmegy valami másba. Amit már nehezebben tudunk követni. A kiállítás mély hatást tett ránk, nem véletlenül jutottak eszünkbe filozofikus gondolatok. Csak úgy és annyira, ahogyan a szürke polgár bemegy az arra rendelt „szent helyre” és hagyja magát megérinteni azoktól az alkotásoktól, amelyek a számára ismeretlen ember nagyon is ismerős belső vágyát hozzák elébe: a kitárulkozásét, mert azt szeretné elérni, hogy a társak, a lelki- és kortásak válaszoljanak neki: értik-e, amire ő gondol, vagy kifogásolják a módot, ahogyan az anyaghoz hozzányúlt? Zajácz felívelőben van, kitűnő ízléssel, puritán vonalvezetéssel örökíti meg rokonszenvet keltő élményeit. Neki a világ ilyen. És mi elhisszük ezt. Hitele van. A bőr szokatlansága ellenére. Ha Krisztus-fejről esik szó. Farkas András Egy példás évkönyv Az Angolkisasszonyok iskolájának 1992-93. tanévéről Valaha szép hagyomány volt hazánkban, hogy minden középiskolának, minden tanév munkájáról nyomtatott évkönyvet kellett megjelentetnie. Még a kisebb diákokat tanító polgári iskolák is megbecsülték magukat és tanulóikat ilyen évkönyvvel. Csak „a szocializmus építésének” évtizedei szoktatták le iskoláinkat erről a kötelező igényességről. Ezt a régi nemes hagyományt elevenítette föl az Angolkisasszonyok egri leánygimnáziuma, amikor az iskola újraindulása után 1991-ben már az első tanév munkájáról is kiadta szerény évkönyvét. Tavaly azután a második, most pedig már a harmadik új tanév eredményei jelentek meg így: szép nyomtatott füzet formájában. Befelé az önellenőrzés, kifelé az egész magyar társadalom iránti nyitottság jeleként. A napokban volt a Sanda Maria Leánygimnázium évzáró ünnepsége, s utána a bizonyítványosztás a jelenlegi 133 növe- dék, a 11-13 éves (I-II-III. osztályos) kislányok számára. Az ünnepélyen Juhász Mária igazgatónő egy igazi meglepetéssel is szolgált: bejelentette, hogy nyolc nappal az iskolaév utolsó tanítási napja után — már kész is van nyomtatásban az új évkönyv, a lezárult tanév teljes eseménytörténetével és minden tanuló minden év végi osztályzatával. Elmondta az igazgatónő, hogy a 36 oldal terjedelmű, szép kiállítású évkönyvet az egri Radó Nyomda egy hét alatt ingyen készítette el, 250 példányban, az iskola iránti tiszteletből, hogy mindjárt az évzárón megkaphassák ezt emlékül a tanulók, a tanárok és az* intézet legáldozatosabb segítői. Lehet, hogy elfogultság részemről, de én akkor tekintek igazán „nagykorúnak” egy középiskolát, ha rendszeresen megjelenő évkönyvekben is kifejeződik a munkájának értéke és saját oktató-nevelő tevékenysége iránti igényessége. (Ma is hálával őrzöm egy régi iskolám évkönyvét az 1940-41. tanévről. Jólesik néha újraolvasnom benne egykori tanáraim és diáktársaim neveit.) Miért tartom fontosnak az iskolai évkönyvek megjelenését? Azért, mert ezek kitűnő eszközei annak, hogy a diákok és tanáraik igazán magukénak érezzék az iskolájukat, büszkék lehessenek a maguk és társaik eredményeire. Nagy nevelő értéke van annak, hogy például ebben az évkönyvben az Angolkisasszonyok iskolának minden tanulója megtalálja kinyomtatva a maga és az iskolatársai nevét, és hogy milyen osztályzatot érdemeltek a bizonyítványukban magatartásból, szorgalomból meg a különböző tantárgyakból. Közli az évkönyv dr. Seregély István egri érsek ünnepi beszédét, melyet a Bazilikában mondott el az Angolkisasszonyok egri intézetének 140 éves jubileuma alkalmából. Az is nagyon tanulságos, ahogy Nagy Stafánia magyar és latin szakos tanárnő — a tanári testület egyik legrégibb tagja, aki már az 1940-es években is itt tanított — „Elődeink” címmel összefoglalja az intézet történetét az 1852. évi alapítástól a legutóbbi évtizedekig. Közben egy régi képen láthatjuk, hogy az Angolkisasszonyok egri intézetének homlokzata a Káptalan utcában (a mai Kossuth Lajos utcában) már 1854-ben elnyerte mai alakját, miután az eddig egyemeletes épületre második emeletet húztak. E történeti részeket követi az évkönyvben az 1992-93. tanév krónikája. A 20-22. oldalon a mai tanári testület tagjait (1 pap, 10 rendtag, 10 civil tanár) és a munkakörüket sorolja fel az évkönyv, azután a 23-26. oldalon az osztályok tanulóit az érdemjegyeikkel. A további fejezeteket csak a címükkel idézem: „Képek iskolánk belső világáról, Az iskola berendezés, könyvtár, szertárak, Tervek és reménykedések a jövőbe nézve.” Ahogy tüzetesen végigolvastam ezt az iskolai évkönyvet, önkéntelenül a nagy Széchenyi szavai jutottak eszembe, aki ezzel a szállóigévé vált mondattal végezte be 1830-ban a magyar reformkor legnagyobb hatású könyvét, a „Hitelt”: „Sokan azt gondolják: Magyarország — volt; — én azt szeretem hinni: lesz!” Dr. Pásztor Emil Energiatakarékossági pályázat — prolongálva Megyénkbeli középiskolások a nyertesek között A most zárult tanév során a gimnáziumi osztályok részére az Ipari és Kereskedelmi, valamint a Művelődési és Közoktatási Minisztérium támogatásával és a területi áramszolgáltatók bevonásával a Magyar Villamos Művek Rt. iskolai versenyt hirdetett az energia tudatos hasznosítására. A versenyen az energia témakörében készített bármilyen pályamunkával — energiatakarékosság, új felhasználási öteletek, előállítási módszerek, stb. — részt lehetett venni, hiszen a fő célkitűzés az volt, hogy felhívják a figyelmet az energia tudatos hasznosításának fontosságára, különösen az ifjúság, mint a legfogékonyabb réteg és az energia jövőbeni felhasználója körében. Mint Fábián Istvántól, az ÉMÁSZ Rt. versenyt menedzselő munkatársától megtudtuk, az áramszolgáltató területén működő gimnáziumok közül nyolc tanintézet diákjai vettek részt a vetélkedésben és 21 pályamunkát küldtek be. A Heves megyei pályázók különösen szép sikerr- rel szerepeltek. így a hevesi Eötvös József középiskola (60 ezer Ft.), az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium (30 ezer Ft.), a füzesabonyi Remenyik Zsigmond Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Diákotthon (10 ezer Ft.) díjazásban részesült. Ezen kívül 1000-1000 forintos vásárlási utalványt kaptak: Káló Péter, Szabó Attila, Sebők László, Gál Richárd, Kara- nyicz Balázs, Molnár Attila, Csikós Magdolna, az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium diákjai. A bíráló bizottság általános megállapítása, hogy a gimnáziumi tanulók jó ismerősi az energiával kapcsolatos kérdéseknek. Örvendetes, hogy magas színvonalú dolgozatokat küldtek az áramszolgáltatóhoz, amelyek a középiskolai oktatás színvonalát is dicsérik. Minthogy a pályázat kétfordulós — az ÉMÁSZ Rt. a felkért zsűri által legjobbnak talált és a fentiek szerint egyszer már díjazott dolgozatokat továbbította az országos versenyre — elképzelhető, hogy valamelyik pályázónak újabb helyezést sikerül elérnie. Egyéként az ÉMÁSZ a pályázat díjazására és lebonyolítására háromszázezer forintot fordított és a sikeren felbuzdulva elhatározták, hogy őszszel újabb pályázatot írnak ki az energiatakarékosság ösztönzésére. Meggyőződésük ugyanis, hogy a fiatalok közvetítésével a családok szemléletváltoztatása is elérhető.
