Heves Megyei Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-20-21 / 145. szám

HÍRLAP, 1992. június 20—21., szombat-vasárnap

7.

Napóleon és a hajók

1815. július 15-én szállt a császárságról másodszor is lemondani kényszerült Napóleon a Bellerophon nevű angol hadihajóra, hogy egy angol kikötőben a Northumberland-ra átszállva október 15-én kikössön Szent Ilona szigetén. A francia nemzeti ünnep, a Bastille bevételének másnapján alighanem még a franciák közül is csak kevesen emlékeznek meg erről a napról.

A XVIII. század végén a Szajnán közlekedő vízi batárt a párizsiak „Corbeillard”-nak hívták, mivel Corbeil volt az utolsó állomása. Négy ló vontatta, a viteldíj fejenként hét sou volt. Ezen a határon érkezett Korzikáról 1784. október 21-én a 15 éves Napóleon (’’Napóleoné de Buonaparte úr”) négy társával együtt a fővárosija, miután felvételt nyertek a párizsi Akadémiára.

Ugyancsak jó szolgálatot tett a hajó Napóleonnak, amikor Egyiptomból Nelson őrködő fregattjait kijátszva vissza vitorlázott francia földre, és akkor is, amikor 1815. februárjának utolsó napjaiban — Cambell ezredes távollétét kihasználva — Elba szigetéről visszatért a francia szárazföldre. (Ez persze nem tartotta vissza a derék Cambellt attól, hogy később ki ne jelentse: „Tehetség dolgában Napóleon szerintem nem állt magasabb szinten egy alprefektusnál.”)

A gőzhajóról Napóleon — és ezt alighanem később keservesen megbánta — nem akart tudomást venni. 1803. júniusában ugyanis a Journal des Débats- ban cikk jelent meg arról, hogy „....fényes sikerrel próbáltak ki

egy új találmányt

.... annak

......... feltalálója......elindította

h

ajóját, amelyet kerekek hajtottak, akár egy kocsit. Ez a sokat ígérő gépezet az amerikai Fulton úrnak, a híres feltalálónak a műve.” (Fulton akkor már híres volt, miután 1801-ben tengeralattjáróját, a Nautilust bemutatta Brestben.)

Napóleon azonban, jóllehet Anglia elözönlésére készült, és hatalmas sereget vont össze a bou- logni partoknál, nem ismerte fel a gőzhajó hadászati jelentőségét. Lekicsinylőén jelentette ki: „...minden fővárosban egy csomó kalandor nyüzsög.... ezek részben sarlatánok, részben szélhámosok : ez az amerikai se más; ne is halljak róla többet.” Mire azután mégis meggondolta magát, már késő volt: Fulton az

amerikaiaknak adta el találmányait! Miközben a Bellerophon az angol partok felé tartott, a szövetségesek lázas tanácskozásokat folytattak arról, hogy mi legyen Napóleon sorsa. A brit kormány arra mégsem vállalkozott, hogy kiszolgáltassa őt a Bourbonoknak. Blücher, a Napóleon által többször is megvert porosz marsall kivégzést javasolt, de XVIII. Lajos polgárháborútól tartott erre az esetre. Végül is a brit kormány döntött úgy, hogy elzáratja „ezt az egyént” (this fellow), de nem Angliában, hanem egy szigeten, ahol később majd „a súja is domborulna”. Több javaslat is elhangzott a Bécsi Kongresszuson: Mauritius, San- ta-Lucia és Trinidad. Egyiket sem fogadták el. Végül Szent Ilona mellett döntöttek. A sziget nem Anglia, hanem az Indiai Társaság tulajdona volt.

A szigetet, ezt a roppant sziklát, 1502-ben, Helénának, Konstantin császár anyjának a nevenapján fedezték fel. A brazil partoktól 2900, Afrikától 1900 kilométerre fekszik. Montchenu márki, akit XVIII. Lajos azzal küldött a szigetre, hogy tartsa szemmel a foglyot, azt írja, hogy a szigetnél „magányosabb, meg- közelíthetetlenebb, könnyebben védhető, nyomorúságosabb és barátságtalanabb” hely nincs az egész világon.

Erről a szigetről már nem volt menekvés az időközben súlyosan — feltehetően gyomorrákban — megbetegedett Napóleon számára.

Az 1821. május 5-én elhunyt „Buonaparte tábornokot” (az angolok következetesen így írták a nevét, és a „volt császár” elnevezést is megtagadták tőle) öt nappal később temették el Szent Ilona szigetén, egy kis völgyben. A sírt befedő hatalmas kőlap jeltelen maradt. Bertrand marsall ezt akarta rávésetni: „Napóleon, született 1769-ben, meghalt 1821-ben.” Hudson Lowe, a sziget angol kormányzója azonban ragaszkodott a „Buonaparte Napoleon” felirathoz (ezzel is hangsúlyozni akarván a császár korzikai származását).

A császár hamvai — Lajos Fü- löp király fia, Joinville herceg utazott értük Szent Ilonára — 1840. december 14-én hajón érkeztek a Szajnán Neuillybe, Párizs kapujába, hogy azután az Invalidusok Dómjában találjanak örök nyugvóhelyre.

Tehát mégis btínös ital a kola?

Míg a szocializmussal szakított Mongóliában épp most örvendenek annak, hogy végre hozzájuk is eljutott a kapitalizmus „bűnös terméke”, a kóla, Szingapúrban, a kapitalista mintaállamban már ott tartanak, hogy kitiltják az iskolákból, mert valóban bűnösnek találják, legalábbis a gyermekek súlyfölöslegében.

A távol-keleti ország, amely újabban sorozatban lepi meg a világot meghökkentő egészség- és köztisztaságvédelmi intézkedéseivel, tervbe vette a Coca- és a Pepsi-Cola árusításának betiltását az iskolai büfékben túl magas cukortartalma miatt — jelentette a Reuter.

A cél az egészséges életmód terjesztése és a diákok elhízásának megelőzése — közölte az egészségügyi minisztérium szóvivője.

A szingapúri kormány úgy találja, hogy a két kólaféleség cukortartalma túlságosan magas, és hozzájárul a jövő generációjának kövérségéhez. A minisztérium szakemberei ezért most egy olyan lista összeállításán munkálkodnak, amely a 10 százaléknál alacsonyabb cukortartalmú üdítőitalokat tartalmazza, s csak az e listán szereplő termékek árusítását engedélyeznék a tanintézetekben.

Szingapúrban januárban betiltottak a rágógumi gyártását, árusítását és importját.

A Moncame mongol hírügynökség jelentése szerint ugyanakkor az ázsiai országban egy magáncég épp most kezdte meg a kóla és a fanta üdítőitalok gyártását hongkongi alapanyagból. A mongol fogyasztók nagy örömmel vették, hogy végre hazai valutáért is hozzájuthatnak az oly sokáig tiltott gyümölcsnek számító italhoz. Nem nehéz megjósolni, hogy Szukola néven árusított mongol kóla és a Szu- mandi név alatt forgalmazott fanta hiánycikk lesz, mert csak napi 500 liter készül belőle, és azt is egyetlen boltban, a főváros legnagyobb közértjében árusítják.

UFO-lesen

A roswelli emlékek negyven év múltán

1947. július 8-án a roswelli Daily Record közzétett egy sajtóközleményt, amely szerint Új- Mexikóban lezuhant egy ismeretlen repülő szerkezet. A roncsok egy része 120 kilométerre Roswell városától, Mac Brazel farmján több száz méter hosszan szóródtak szét. Néhány nap múlva Brazel felkereste az illetékes területi seriffet, aki értesítette telefonon a roswelli katonai titkos- szolgálat egyik tisztjét, J. A. Marcel őrnagyot. A roncsok egy részét még aznap elszállítottak Texasba, egy másik katonai támaszpontra. Azonnal megkezdődött az objektum felkutatása. A 10 méter átmérőjű, korong alakú tárgyat kb. 240 kilométerre találták meg a Brazel-farmtól. A fémszerű objektum a bekövetkezett robbanás miatt alaposan megsérült, oldalán egy óriási lyuk tátongott. Az objektum körül itt is — mint Brazel farmján — furcsa, fóliaszerű, hajlékony „anyagdarabok” hevertek sza- naszéjjel. Mac Brazel lánya szerint úgy néztek ki, mintha sárga virágok lettek volna beléjük préselve. A nagyobb darab rudakon pedig valamilyen — hieroglifákhoz hasonló — jeleket találtak, amiket azóta senkinek sem sikerült megfejtenie. A jármű roncsától néhány mérföldre kis lények oszlásnak indult tetemeit találták meg. Ezek után megkezdődött a hadsereg és a titkosszolgálat által indított eltussolási kampány. Még 1947. július 8-án Roger Ramey tábornok utasítására egy sajtóközlemény jelent meg, melyben az állt, hogy az Új- Mexikóban lezuhant tárgy nem UFO volt, hanem az amerikai hadsereg meteorológiai léggömbje.

Az UFO-katasztrófa Mac Brasel számára sokkal megrá- zóbb volt, mint ahogy egy kívülálló, gondolta volna. A férfit az első újságban megjelent hír után fogva tartották a katonai támaszponton, és csak akkor engedték ki, amikor a második sajtóközlemény után lecsendesedni látszott a roswelli történet visszhangja.

Brazel szomszédja a következőkről számolt be:

’’Láttuk Brazelt, de ő nem akart megismerni. Msyd láttuk, hogy elvezetik a légierő emberei, és ekkor szó nélkül elment mellettünk. Furcsán viselkedett.”

A területen élő szemtanúkat figyelmeztették, hogy hallgassanak az eseményről. Amikor Brazelt végre hazaengedték, a lezuhant objektumnak már nyoma sem volt, mindent módszeresen

■ még a legapróbb bizonyítékokat is — eltüntettek. A roncsokat különböző katonai támaszpontokra szállították, ahol a légierő technikusai és hírszerzői alaposan megvizsgálták.

A Roswellben történtek még több mint negyven év távlatában is államtitkot képeznek. Csak néhány ember mer beszélni a történtekről. D. Enderson pilóta nagyon sok szigorúan titkos dokumentum tartalmát ismerte. Özvegye így emlékszik vissza:

— „Tudott titkot tartani, és nem mondott el semmit arról, amiről nem volt szabad. Én is

I

csak harmincnégy évvel később hallottam tőle a roswelli esetről. Férjem volt annak a gépnek a pilótája, amely a földönkívüliek holttestét és a roncsokat szállította el a helyszínről.”

1981-ben, két héttel a halála előtt elmondta a feleségének, hogy a hadsereg minden cafolata ellenére a roswelli eset valóban megtörtént. Arról is beszámolt, hogy látta a kis tetemeket, melyeknek nagy, ferde vágású szemük volt. Még soha nem látott olyan anyagot, amiből a ruhájuk készült.

„A féljem igazmondó ember volt — állította a feleség —, soha nem kételkedtem a szavaiban. Amit ő elmondott, azt el is hittem.”

Jessi Marcel, a titkosszolgálat tisztje — aki elsőként látta a roncsokat — hallgatásáért, példamutató titoktartásáért igen szép karriert futott be. 1979-ben — röviddel a halála előtt. — volt olyan bátor, hogy egy videoszalagra rögzített interjú alkalmával bevallja, hogy az általa látott roncsok és fóliára emlékeztető anyagok nem földi eredetűek, hanem egy idegen űrhajóból származnak.

Részlet'az 1979-es interjúból:

— Gondolt-e arra, hogy amit észlelt, egy meteorológiai ballon maradványa?

— Nem az volt, meglehetősen jól ismerek szinte mindent, ami akkoriban a levegőben lehetett, akár hazai, akár külföldi. Ismerek továbbá jószerivel minden készüléktípust, amelyet meteorológiai megfigyelésre vagy légi követésre alkalmaztak mind a polgári, mind a katonai szervek. Bizonyosan nem volt sem időjárásvizsgáló, sem célkövető készülék, és nem is repülőgép, avagy rakéta. Hogy mi volt, nem tudjuk... Mindenféle anyagok voltak, egy-másfél négyzetcentiméter keresztmetszetű rudacskák, valamilyen hieroglifákkal, amelyeket senki sem tudott megfejteni... Nagyon kemények voltak, de rugalmasak, és nem égtek. Igen sokat találtam egy furcsa, pergamenszerű anyagból, ami barna színű volt és hihetetlenül szilárd, valamint sztaniolhoz hasonló fémfóliadarabokat is, de azok nem sztaniolból voltak.”

Marcel, amikor a támaszpontra szállította az anyagot, megállt a lakásánál, hogy nehány darabot mutasson belőle fiának, aki akkor tizenegy éves volt. Az ifjabb Marcel igen jól emlékezett az említett eseményre. Erről az 1988-ban Washington és Moszkva által közösen készített „ufós műsorban” tájékoztatta a sok millió érdeklődőt.

— „Apámat megdöbbentette az a hivatalos közlemény, hogy a lezuhant tárgy nem egy ufó volt. Pontosan tudta, nem egy léggömb darabjait szedték össze, de mert katona volt, rá is vonatkoztak a szigorú katonai utasítások. Egyszerre nem állhatott ki a nagyközönség elé azzal, hogy márpedig a lezuhant test nem léggömb. A titkot magában kellett tartania.”

Elgondolkodtató, vajon mi lehetett a titkolódzás első számú

szerint az ufóból valószínűleg négy, emberszerű lény katapultált. Éz kb. két mérföldre keletre volt attól a helytől, ahol a roncsokat megtalálták. Mind a négyen meghaltak. A környéken lévő katonai és civil személyeket szigorúan felszólították a hallgatásra, az újságírókat pedig úgy tájékoztatták, hogy a lezuhant tárgy meteorológiai léggömb volt.”

Ebben az állítólagos titkos jelentésben még szó esik arról, hogy az említett objektum valószínűleg egy kis távon üzemelő felderítő jármű lehetett. A jármű fedélzetén nem találtak semmiféle élelmet. A teremtmények kinézésükben emberszerűek voltak, de valószínűleg más evolúciós folyamat eredményeképpen jöhettek létre. A dokumentum leszögezi, hogy a tárgy egyik földi országból sem származhat. Az ufókutatók a jelentés elolvasása után képet alkothattak arról is, hogy az Egyesült Államok kormányzata mindennél titkosabban kezeli az ügyet, és nagyon fontosnak tartja. Valamint arról, hogy a repülő csészealjak léteznek, és e szerkezet működési elvének megismerésén egy tudóscsoport dolgozik.

A kormányzat ezek után is következetesen tagadta a Majestic- 12 okmány valódiságát. Érdekes elgondolkodni azon, hogy ha a roswelli eset valóban megtörtént, akkor ez az évszázad legnagyobb eseménye. Hajó hasonlatot akarnánk keresni, akkor olyan ez a történet, mintha Kolumbusz akkor, amikor felfedezte Amerikát, senkinek sem szólt volna minderről...

A légierő tisztje a titokzatos repülő szerkezet maradványainál vizsgálata közben

oka. A történtekkor 1947-et írtak. Még csak ét év telt el az emberiség történetének legszörnyűbb háborúja óta. Tehát az embereknek nem az jutott volna elsőként az eszükbe — a hír hallatán —, hogy a földönkívüli lények holmi barátságos gesztussal is közeledhetnek felénk. A katonai vezetésnek bizonyára fogalma sem volt, hogyan magyarázzák meg a roswelli eseményeket, s tudták, az lenne a legnagyobb felelőtlenség, ha azt mondanák, hogy földönkívüli lények látogattak el hozzánk, nem tudjuk megakadályozni, hogy ne száguldozzanak égboltunkon, és azt sem tudjuk, hogy mit akarnak.

A nevezetes esemény után több mint harminc évvel az ufókutatók nyilvánosságra hoztak egy szupertitkos dokumentumot, amelyet valaki névtelenül küldött az „ufós szervezet” számára. Ez volt talán a történelem legbizalmasabban kezeit okmánya. Majestic-12 — ez volt az anyag neve, amelyet tulajdonképpen egy 12 emberből álló testület állított össze. A testület megalakítását — szigorúan titkos paranccsal — Truman elnök rendelte el. Feladatuk volt a roswelli anyag feldolgozása. Azt vizsgálták, hogy milyenek a repülő szerkezetek paraméterei, mit tudnak és honnan jöttek. A dokumentum tartalma megdöbbentette az ufókutatókat, ugyanis a Majestic-12 csoport tagjai mind egyetértettek abban, hogy olyan fokozott biztonsági intézkedéseket kell tenni, amelyek megakadályozzák a pánik elszabadulását.

Néhány részletet a dokumentumból:

„1947. július hetedikén titkos akció kezdődött, aminek célja a roncsok biztonságba helyezése volt. A légifelderítés jelentése

V. Tana Judit