Heves Megyei Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-25-26 / 21. szám
4. SZEMTŐL SZEMBE HÍR LAP, 1992. január 25—26., szombat—vasárnap Honnan fütyül a szél? Beszélgetés a központosítási törekvésekről és egy másik alternatíváról A napokban — az MSZP szervezésében — a megyei önkormányzatok egyéves működéséről tartottak tanácskozástEgerben. Ezt Baja Ferenc, a párt országos elnökségének tagja és önkormányzati ügyvivője vezette. Ugyanő volt a vendége a Baloldali Klub összejövetelének is, ahol főként a belpolitika történéseiről és az ellenzék lehetőségeiről tartott előadást. Lapunk a két eseményen hallottakkal kapcsolatban tett fel néhány kérdést.----- kérem, műén központfüggők, és semmi— Először is arra mondja el, miről volt szó ezen a bizonyos tanácskozáson! — Országos szinten másodszor szerveztünk ilyen tanácskozást, amelynek témája a középszintű önkormányzatiság — ezt most a megyei közgyűlés testesíti meg — problematikája volt. Erre a vitasorozatra azért került sor, mert értékeltük a középszint egyéves működését, s a kialakult helyzettel elégedetlenek vagyunk. Elsősorban azért, mert az önkormányzati területen elkezdődött egy nagyon erős centralizáció. Mindez a kormánykoalíció oldaláról indul ki, és a törvényekben, azok végrehajtási utasításaiban és ennek következtében különböző államigazgatási intézményekben jelenik meg. Rajtolt a köztársasági megbízotti hivatalok rendszerével, most folytatódik a megyei közgyűlések mellé telepített hivatalokkal. Ennek a szellemiségével mi nem tudunk egyetérteni, hiszen ez a szerkezet egy olyan informális hatalmi rendszert hoz az önkormányzatokba, ami majdhogynem újra teremti a tanácsi felállást és annak elosztási mechanizmusát. Nem szeretnénk persze, ha a szocialista párt prekoncep- cionáltan támadná meg a kormánykoalíciót, a tapasztalatok begyűjtése érdekében szervezünk ilyen találkozókat. Érzékelhető, hogy ennek a középszintnek a kiüresítésefolyik. Úgy látjuk, a kormányzat célja, hogy a választási ciklus végére ezeket a szinteket teljesen ellehetetlenítse, és esetleg a megszüntetésére is kísérletet tegyen. Ezt mi nem fogadhatjuk el, már csak azért sem, mert az európai önkormányzatisághoz mindenütt hozzátartozik a középszintű önigazgatás. Nem arról van szó, hogy visszatérjünk a régi megyei tanácsi rendszerhez, hanem arról, hogy milyen típusú formára volna szükség. A másik kérdés az, hogy a középszint hogyan válhat az adott régió fejlesztési „motorjává”. Mi természetesen elismerjük azt is, hogy a szakmaiságnak bizonyos elemei jelennek meg a dekoncentrált hivatalokban, és ez lehet pozitívum is, hiszen nem lehet minden településen megfelelő szakember. Az a probléma, hogy ezek a hivatalok egyértelféle beszelőviszonyban sincsenek a középszintű önkormányzatokkal. Ebből következően szétszabdalják a közigazgatás mind regionális és helyi szabályozását, mind pedig a fejlesztéseknek a kérdését. — A központosítás önmagában még nem tekinthető negatív jelenségnek, hiszen mondjuk a franciországi példából látható, hogy működhet az normálisan is. — Igen, van ezen kívül egy elvi kérdés is. Az, hogy hogyan lehet ezeket a regionális fejlesztési , es testü- által ellenőrizni. Pillanatf irogramokat e etek g például a pályázati rendiknél csupán az Országgyű% nyilaj szere] lés szerepel kontrollként: ez égy teljesen szerencsétlen dolog. Felviszik a pályázatokat országos elbírálásra, amikor ezek egy bizonyos régiókban képződnek. Könnyen elképzelhető, ho^ ilyen módon azok a pályázatol kerülnek kedvező elbírálásra, amelyeket a koalíciós többség támogat, és így ez már egyértelműen politikai döntés lesz. Miért nem ellenőrizheti mindezt a demokratikusan választott középszintű önkormányzat? Hiszen ok jobban tisztában vannak a helyi problémákkal, s rá vannak kényszerítve arra, hogy ezeket a forrásokat nyilvános vitában osszák fel. További baj, hogy nagyon megerősödött az úgynevezett kijárásos elintézési rendszer, amely ellentétes a demokrácia szellemével. Körülbelül ezek a problémák kerültek szóba a tanácskozáson és persze az is, miként lehetne befolyásolni a kialakult szituációt. Ügy gondoljuk, új alkotmányra lenne szükség, benne új önkormányzati törvénnyel. Ebben a munkában folynak előkészületek, s ezek egy része foglalkozik az önkormányzatokkal is. Ehhez gyűjtünk mi is tapasztalatokat. — Ebben a választási ciklusban gondolják mindezt? — Attól függ: ha a helyzet rendkívül veszélyessé válik, akkor még ebben a ciklusban, de módosítási javaslatra mindenképpen szeretnénk kísérletet tenni. Tisztában vagyunk ennek a realitásával, hiszen ez kétharmados törvény, de nekünk köte— Elkezdődött egy nagyon erős centralizáció Baja Ferenc: lességünk ezt szakmailag megalapozni, s ha társadalmi igény van rá, akkor ezzel előállni. Ehhez szövetségeseket kell keresnünk a Parlamentben, nem pártérdekből, hanem azért, hogy működjön a magyar közigazgatás, méghozzá állampolgár- és önkormanyzatbarát közigazgatás. Ne pedig egy félhorthysta megyerendszer. — Mi tehát a működés módját akarjuk demokratikussá tenni, mert úgy látjuk, hogy nem a szakszerűség, a demokratikus- ság, hanem a politikai kijárás és elkötelezettség alapján oldódnak meg dolgok. Nem véletlen, hogy az önkormányzati normatív támogatás alig emelkedett, ugyanakkor a pályázati alapokra fordított költségek (a Parlament költségvetésében) nagyban megemelkedtek. Oda lehetett volna adni a megyei önkormányzatoknak ezeket az összegeket, és ott helyben megpályáztatni a jelentkezőket. Miért kell a Parlamentben dönteni arról a vízműberuházásról, ami itt van Egerben? Probléma az is, hogy a települési önkormányzatok képtelenek lesznek ellenállni ezeknek az erős centralizáló törekvésnek. Az is látszik, hogy a köztársasági megbízotti hivatalok megpróbálnak a megyei városokkal — vagy a nagyvarosokkal — össze- szovetkezni a középszintű ön- kormányzatokkal szemben. Nyilvánvaló, hogy a „központ” először a megyei testületeket fogja feldarálm, és utána következnek a városok. Mindez azt jelenti, hogy megszűnik a kormánynyal szemben egy demokratikus igazgatási alternatíva lehetősége- „ — On az előadásában utalt rá, hogy az átmenet időszakában az MDF helyesen ismerte föl, hogy sikeres lehet az ideologikus, tekintélyelvű, központosító imázs, már csak a régi reflexek továbbélése miatt is. Aztán a gazdaság is, amelyben az állami tulajdon részaránya körülbelül hetven százalékos. Némelyek akár azt is mondhatják, hogy ez az ország „vevő” az előbb felsorolt törekvésekre. — Nem értek egyet azzal, hogy ez az ország ilyen. Azt gondolom, hogy az ittélők, tapasztalva, végigelve az elmúlt időszakot ebben a kelet-európai harapófogóban, a hétköznapokban az apró haladás reményét érezve, elsősorban a racionalitás és az érdekelvűség talaján állnak. Az tehát, hogy ma úgy reagálnak a politikai „túlhatalom” központosító törekvéseire, hogy nem jelenítenek meg egy ellenalternatívát, azt jelenti, nogy megértették azt, miről van szó, honnan fütyül a szél jelenleg. Nagy tévedés azt hinni, hogy az emberek a tekintélyelvűségre vágynak Magyar- országon. Úgy érzik, pillanatnyi érdekeik azt kívánják, hogy ezt a magatartásmódot elfogadják. Elutasítják a politikát, tehát nem is érdekli őket, hogy az állam most itt etatista... Megpróbálnak a csalódásuk után, a rendszerváltásba vetett hit kiüresedése után visszaállni a hetvenes-nyolcvanas évek életfilozófiájára, amelynek lényege, hogy a politikához semmi közöm, es ameddig az életszférámat nem érinti keményen a centralizáció, addig elfogadom azt. Látni kell, hogy Magyarországon nagy engedetlenségi mozgalmak vannak. Gondoljunk a behajthatatlan adókra, a lakbérfizetésre, és még sorolhatnám azokat a mozzanatokat, amelyekben az állami túl- hatalmat figyelmen kívül hagyják. S lévén, hogy a politika — ebben a pártok a felelősek — nem volt képes egy másik alternatívát megjeleníteni, ezért az állampolgár passzivitásba vonul. Mert ha ma egy SZDSZ vagy más vezette markáns ellenzéki alternatíva létezne, amiről elhinnék az emberek, hogy érdemes hozzájuk fordulni, akkor apasz- szivitasból politikai aktivitás keletkezne. Minderről nem az állampolgárok tehetnek, hanem az ellenzéki pártok, mivel nem voltak képesek reagálni a kormány- koalíció egységdemonstrációjára. — Az előadásában viszonylag sokat beszélt arról, hogy az SZDSZ mennyiben felelős az imént felvázolt helyzet létrejöttéért. A szocialisták miben érzik saját felelősségüket? — Az alternatíva hiánya ránk is vonatkozik, de az ebben való felelősségünk rendkívül kicsi. A választás után a szocialista párt szinte azonnal érezte, hogy miről van szó. A televízió például bemutatta — még a választások napján — Vitányi Iván kéznyúj- tásat a szabaddemokraták felé. Már akkor látszott, hogy minket az ellenzéki pártok nem akarnak elfogadni. Burkoltan ugyan, de megKérdőjelezték a demokratikus választások minket érintő eredményét. S olyasmit sugalltak, hogy valamit kéne még tenni azért, — a megszerzett százalékokon túl — hogy szóbaálljanak velünk. Ez nevetséges. — Ezen kívül szerintem nem érezték át kellő időben a hatalom jellegét, azt, hogy a hatalom mindig összetart. Azt, hogy a koalíció létrejöttével az ellenzéki kerékasztal szétszakadt, s megpróbálták ennek átmentését a Parlamentbe. Ez körvonalazódott a paktum megjelenésében, amely szerintünk lehetetlen ügy egy polgári demokráciában. Az erre való reagálásban azért nem érzem a felelősségünket, mert mi mindent kipróbáltunk: azt is, hogy szerényen visszahúzódtunk, megfogalmaztuk, hogy mi egy harmadik alternatíva Kívánunk lenni, s ezt ma is tartjuk. Ezt nem feladva szövetséget ajánlottunk a magyar társadalom modernizációja érdekében. Mi az elejétől fogva azt mondtuk, hogy ebben az átmeneti időszakban talán speciális szabályokat kellene kidolgozni arra, hogy a parlamenti pártok működése milyen legyen. Nem feltétlenül az lett volna a döntő, hogy ki a kormánypárti és ki az ellenzéki. Megbeszeléses, konszenzusos szakaszban kellett volna megállapodnunk, hogy a társadalom érdekében — ebben a szakaszban — apolitikai vitákat háttérbe szorítsuk, és a szakmai oldalra koncentráljunk. Állandóan hangoztattuk a hatpárti konzultáció szükségességét, folyamatosan beszéltünk az ellenzéki összefogás fontosságáról. De mindezt félreértették, azt gondolták, erre azért van szükségünk, hogy „plusz” legitimitást szerezzünk. Ez egy tévedés. A mi legitimitásunk a választásokon született meg. — De nem tekintem a helyzetet reménytelennek: a választásig van két év, s nem tudjuk, mi mindent fogunk még megélni. A nyilvánosság előtt egyelőre léteznek ezek a bizonyos görcsök, de remélem, hogy a pártok közeledésével körvonalazódni fog egy másik alternatíva, amely nem csak szellemében lesz más, de a lakosság felé azt is sugározza, hogy ez a másik erő képes lesz Magyarországot felemelni — méghozzá egy másféle gondolkodásmód mentén. Arra, hogy egy önkormányzatbarát, egy embercentrikus, egy humánusabb, szociálisan érzékenyebb, a társadalmi párbeszédre jobban törekvő hatalmi struktúrát hozzon létre. Havas András „Ma mindenki pénzt akar, és eladja a gyűjteményeit...” Négyszemközt dr. Füköh Leventével, a gyöngyösi Mátra Múzeum igazgatójával gazdagítását. Például a megüresedett termekbe az életmóddal kapcsolatos tárgyakkal egészítettük ki a gyűjteményt — a századfordulóig. Helyet kapott egy polgári enteriőr, bemutatjuk, hogyan nézett ki ez a múzeum, amikor még az Orczyak kastélya volt. Van egy terem a gyöngyösi oktatástörténet számára. Emellett szeretnénk egy társadalom- tudományi kiadványt megjelentetni, amely az elmúlt évek legjelentősebb kutatási eredményeit ölelné fel. — Nem feltételezem, hogy a rendszerváltozás a Mátra Múzeumnak több pénzt is hozott volna... gyűjteményünk részei szerepelnek — és várnak a sorukra a raktárakban. De a közelmúlt is produkált már múzeumi tárgyaltat: mi őrizzük például Nemecz József mellszobrát, a Dukesz Artúr- emléktáblát, és számos utcanévtáblát. Nálunk van a szovjet hősi emlékmű márványtáblája is. Egy pár év múlva ezek mind értékesek lehetnek, s elképzelhető, hogy érdekes időszaki kiállításokat rendezhetünk belőlük. — Külön vitrinje volt a munkásőrségnek a múzeumban: egy kitömött „formán” lehetett tanulmányozni az öltözéket, kiegészítőket. Ez is eltűnt a nagyközönség szemei elől — de nyilván a gyűjteménynek része maradt. Saját termet kapott annak idején a gyöngyösi bor, bemutatva azt is, hogy a hetvenes években a borexport hány százaléka indult a Szovjetunióba. Ebből a részlegből megtartottuk a korai és a századfordulóra jellemző szőlőművelési eszközöket, a többi szintén „pihen”. — Bizonyára jó néhány kiállítóterem felszabadult emiatt. Sőt, önök is fellélegezhettek, talán m őst már pusztán szakmai szempontok alapján válogathatják ösz- sze az egyes kiállításokat... — Jó ideig tartotta magát az a mondás, hogy nekünk a kiállításokat „Árpádtól Kádárig” kell rendezni. Most elkezdhetjük a valóban értékes anyagok további — Pontosan most még azt sem tudom megmondani, hogy ebben az évben mennyi pénzzel gazdálkodhatunk: ez csak márciusra derül ki. Nincsenek túlzott reményeink, így a terveinket is ehhez igazítjuk. Az épületen nem tudunk látványos felújítást végezni, ezért inkább a szakmai munkára koncentrálunk. Még mindig az a legolcsóbb, ha kitartóan fejlesztjük a gyűjteményeinket. Érdekes szituáció alakult ki: ma mindenki pénzt akar, ezért igyekszik eladni a gyűjteményeit. Álatalában a saját erőnkből még így sem tudunk megvenni sok mindent, ezért ahol csak lehet, pályázunk, hogy pénzhez jussunk. Mivel ezt nem tegnap óta csináljuk, így sikerült egy- olyan anyaghoz jutnunk, amely túlmutat egy vidéki kisváAz idén tovább csökken a látogatók száma? „A kiállításokat Árpádtól Kádárig rendeztük...” megértjük majd, miért volt oly közkedvelt mondás szakmai körökben, hogy a kiállításokat „Árpádtól Kádárig” építik, s hogy miért örül egy muzeológus, ha megvásárolhat egy ezerdarabos légygyűjteményt... — Rákényszerültünk arra, hogy a „napi politikának” megfelelően átrendezzük a történeti gyűjteményeinket — mondja Fűkön Levente. — Maga a történeti kronológia nálunk az első világháborúval lezárul, „kivettük” a második világháborút, és „a demokrácia útja...” című fejezetet. Persze ez nem azt jelenti, hogy kidobtuk volna a dokumentumokat, pusztán most nem mint kiállítási darabok, hanem mint a H ogy ezáltal tisztul-e a kép, azt ebben a pillanatban nehéz megítélni. Minden változik, a szocializmus lebontása elkezdődött, ez világos, de hogy helyette mi épül...? Azt gondolná az ember, nogy ilyen viszonyok közepette legjobb annak, aki a múlttal, s nem a jövővel foglalkozik. Szóval egy múzeumigazgatónak például jo. Dr. Fűkön Levente, a gyöngyösi Mátra Múzeum igazgatója nem biztos, hogy osztja ezt a nézetet. Az alábbiakban elmondja például, hová tűnt a munkásőr a múzeum egyik terméből, illetve, hogy hol van Dukesz Artúr, vagy Nemecz József emléktáblája. Segítségével azt is ros múzeumának lehetőségein. Tárgyi anyagunkban és a szakembereink létszámában másodikok vagyunk az országban, a Természetrajzi Múzeum után. Viszont még mindig nincs minden területnek specialistája nálunk. — Kénytelenek vagyunk szemfüleseknek lenni, és minden lehetséges eszközzel szolgálni a saját gyarapodásunkat. Két nemzetközileg jegyzett természettudományos kiadványunk is van, amelyek indirekt módon valutát hoznak nekünk: meg tudunk velük jelenni a nemzetközi könyvcsere-piacokon, s helyettük olyan tanulmányokhoz, folyóiratokhoz és értekezésekhez jutunk, amelyeket csak valutáért tudnánk megvásárolni. Sokan persze nem értenek meg minket. Most vettünk meg egy ezerdarabos légygyűjteményt, és örülünk neki. Az egyik kolléganő a poloskákat vizsgálja, minden vágya eljutni a Távol-Keletre, ahol a legszebb poloskák találhatók. Van, aki évek óta dolgozik egy felmérésen, azt kutatja, hányán vándoroltak ki Heves megyebői a századforduló környéken. Az egri tanárképző főiskola növény és állattani tanszékével közösen elkezdtük az Északi-középhegység vizsgálatát — ezt a munkát dr. Suba János vezeti. Ehhez is meg kellett pályáznunk pénzt, és tavaly kaptunk is 3 millió forintot — négy évre. Ha egy munkatárs el akar jutni egy fontos, nemzetközi konferenciára — szponzorokat kell keresnie. Hát ilyen a helyzet... És ehhez jön akkor egy szám: tavaly 16 ezer fővel csökkent a látogatóink száma, az előző évhez képest. Összehasonlítva más múzeumok látogatottságával az országban: ez még nem is olyan nagy szám. Doros Judit A rendszerváltozás egyelőre nem jutott el odáig — és remélhetőleg nem is fog — hogj újraírják Darwin elméletét vagy Arkhimédész törvényeit. A történelemben perszí akadnak újdonságok, vagyis fogalmazzunk inkább úgy: tudomást szerzünk bizonyom dolgokról, amikről eddig nem volt tudomásunk, vagy éppen tudtuk, de nem tudhattiilr nvilfcin
