Heves Megyei Hírlap, 1991. december (2. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-03 / 283. szám

4. HORIZONT HÍRLAP, 1991. december 3., kedd Látószög Falura menni Meglehetősen sok szó esik a falusi turizmusról. Amikor emlegetik, többnyire csak a csöndet, a jó levegőt ragadják ki érvként, ajánlatként, ritkábban pedig a kedves kis utcákat, meg az ezeket szegélyező családi házakat, közöttük, amelyek a régi időket is idézik. Egyszóval a környezeti ártalmaktól, a „civilizációs fertőzésektől” kevésbé kímélt városokkal szem­beni legszembetűnőbb másságot iparkodnak kiemelni az ide­genforgalom terelésénél. Pedig amikor kistelepüléseink szóba kerülnek — másra is lehetne emlékeztetni. A falu értékeit sorolgatva a hajdani élet megragadó emberi kincseire is jobban felhívhatnák a figyel­met. A falusi ember ugyanis nem volt „buta paraszt”, a legke­vésbé sem érdemelte ki, hogy jelzőjével máig általánosságban illessék az ostobát. Gondoljunk csak arra, hogy a tanulatlan paraszt is volta­képpen mennyit tudott valaha, különösebb iskolák nélkül mi mindenhez értett a háza körül, a földjén, s a világban napja­inkban! A parasztemberek többsége — hogyha nem mind­egyike — valóságos ezermester is a szakmája mellett, ritkán megy iparosért, ha elromlik, cserére szorul valamije. Nem be­szélve arról, hogy fő foglalkozását akkor is igen hozzáértően, magas színvonalon űzi, ha csekélynek tartott tudományát ne- talán csupán örökölte, elleste. A szántóföldön, az istállóban, az ólban egyaránt otthonosan mozog. Gyakran — sőt legin­kább — fel is dolgozza, ügyesen értékesíti azt, amit termelt. Józan eszével eligazodik olykor az élet legbonyolultabbnak vélt, tartott dolgaiban is. Mesterségében — mert nyugodtan így is nevezhetjük, amivel foglalkozik — a világ valamennyi más, hasonló helyén eredményes. Sokoldalú, gazdag ismeret- anyagával minden további nélkül konvertálható. S ezt — a na­pokban tartott gyöngyösi országos konferencián egy profesz- szor is állította — még a diplomás, tudós ember mindegyike sem mondhatja el magáról. Nos, ilyenformán falura ezért az érdekes, értékes emberért is feltétlenül érdemes utazni. Látni, tapasztalni kell ezt a típust a városinak, hogy teljesebb legyen a képe a valóságról, vilá­gunkról. S nem utolsósorban, hogy ennek az embernek a kör­nyezetéről is többet, jóval többet megtudjon, mint amennyit a kényelmes vendégszoba, netalán a vidéki étkek íze mutathat. Alaposabban is tanulmányozni kell az udvarát, kertjét, föld­jét, hogy már a gyerek se csak könyvben, tévében lásson kiska­csát, bocit, fejőstehenet, búzát, kukoricát, lent vagy kendert, s hogy a mezők virágait megkülönböztethesse. Egyszerűen nem maradhat ki a nevelésből a falu, aki csak teheti, itt kell, hogy töltsön családosán legalább néhány rövidke vakációt. Mert a csöndnél, a jó levegőnél, a kedves „tisztaszobánál”, meg a finom falusi étkeknél, hamisítatlan italféléknél az egyéb tapasztalat sem ér kevesebbet. Olyan élményt jelent a pihenés mellett, ami a legbiztosabban feledhetetlen marad. A kirándulóban, a víkendezőben, az üdülőben is értékké válhat. Gyóni Gyula Édes anyanyelvűnk... Elnézést kérek az Olvasótól azért, hogy személyes élménnyel kezdem ezt a kis rövid eszmefut­tatást. A negyvenes évek elején, gimnazista koromban igen szigo­rú és kissé törtető magyartaná­rom minden tőle telhetőt elköve­tett azért, hogy osztálytársaim­mal együtt megtanuljunk ma­gyarul. Ismertük mi már akkor csaknem mindannyian s elég jól elődeink, nagyjaink nyelvét, hi­szen otthon, a családban — egy­két más nemzetiségű társunk Ki­vételével — magyarul beszél­tünk. Igen ám, de dr. Nagy József tanár ur azért hadakozott, hogy a „konyhanyelvből” és a zavaros, kevert utcai nyelvjárásból kive­zetve, megtanítson a szép ma­gyar beszédre és írásra. Az ő szá­jából hallottam először úgy meg­fogalmazva, hogy édes és szép anyanyelvűnk, amelyet mindany- nyiunknak úgy kell ismernünk, mint saját magunkat, vagy mint kedves édesanyánkat. A várható siker élményétől is hajtott tanár úr mindent belénk préselt, amit csak lehetett, mert ahogy mon­dotta: nektek az életben a nyel­ven keresztül kell megőriznetek nemzeti lényeteket és magyar­ságtudatotokat. Eddig az emlék! Természete­sen mondanom sem kell, hogy a későbbi években rájöttünk arra is, hogy édes anyanyelvűnk mel­lett a lehető legjobban meg kell tanulnunk az állam hivatalos nyelvét is, hiszen ez az érvénye­sülés feltétele volt számunkra. A legtöbben tehát két-, sőt három- nyelvűek vagyunk. S ez — úgy érezzük — az erdélyi kultúra és civilizáció egyik igen fontos mozgatórugója, egymás megis­merésének és elfogadásának alapvető feltétele. Eddig az a bizonyos erdélyi ki­sebbségi filozófia! Az érvénye­sülés, a túlélés bölcs tudománya! S így felvértezve, a szó szoros ér­telmében megdöbbenve, sőt két­ségbeesve nézem és hallgatom a Román Televízió parlamenti tu­dósítását, ahol és amikor éppen a Románok Nemzeti Egységpártja (a Vatra) fő szellemi vezere és szószólója, a marosvásárhelyi Radu Ceontea professzor gyűlö­lettől izzó eszmefuttatásba vagy éppen ordítozásba kezd arról, hogy a magyar nyelvnek nincs mit keresnie Romániában, leg­alábbis a közigazgatásban, a bí­ráskodásban es általában a köz­életben, hiszen az elfogadás előtt álló alkotmány világosan ki­mondja: Romániában a hivata­los nyelv a román! Eddig, és nem tovább! Nem alázhatjuk meg még egyszer a hivatalos nyelvet! Az állam egységét a nyelv egysé­ge szavatolja! Nincs értelme annak, hogy a neves közéleti személyiség és szenátor (aki bősz elszántsággal készül Európába!), valamint ko­lozsvári elvbarátja, a két évvel ezelőtt még Ceausescut géniuszi rangra emelő Ion Gavra képvise­lő minden elfogult gondolatát papírra vessem. Nehez és meg­alázó olyan elmélettel foglalkoz­ni, amely szerint teljesen magyar faluban hivatalos helyen csak az állam nyelvét szabad használni, még János és János viszonylatá­ban is! Ó, sárba tiport édes anya­nyelvűnk! Megtanultunk nagy nehezen Téged, s akkor bizony os urak, gyűlölettel a hanghordozá­sukban, habzó szájjal, hisztéri­kus jeleneteket előidézve reánk parancsolnak, hogy legyünk szí­vesek és feledjük el azt a nyelvet, amelyet édesanyánktól örököl­tünk! Szemem lesütve szégyenke­zem a szenátor és képviselő úr, valamint társai helyett is, miköz­ben a tévé képernyője előtt csak­nem mozdulatlanságba mereve­dem. Mert ilyen „civilizált” és „európai szellemű” gondolko­dás láttán mit is tehet az ember? Közben dr. Nagy József tanár úr alakja tűnik fel előttem, amint éppen édes — Erdélyben talán sarba tiport? — anyanyelvűnkről beszél... És kisunokámhoz for­dulok gondterhelten, aki ma- gyar-házifeladata papírra veté­sén fáradozik, s közben Petőfi versét tanulná, ha nem zavarná meg őt is a gyűlölet izzó pará­zsa"' Okos György (Kolozsvár, 1991. november) A munkásotthon homlokára „Hirdessük: itt nem boldogul más, Csak aki alkot, aki munkás.” (Juhász Gyula) — Na, menjen innen a büdös francba — mondta a csepeli em­ber a munkásotthonhoz legköze­lebb fekvő kocsmában. Pedig nem bántottam én, csak megkér­deztem, hogy mit szól ahhoz, hogy itt nem messze kongresszu- sozik az ő pártja. Merthogy ő munkás, s az MSZMP többször is kijelenti, hogy csak ők azok, akik képviselik a bérből és fize­tésből élőkét. Erre küldött el engem az úr a büdös francba. Mire én besétál­tam a csepeli munkásotthonba. A tizenhét éves fiún kék ing és vörös nyakkendő volt. Zseben a fityegő hirdette: ő rendező. — Ez milyen egyenruha raj­tad? — érdeklődtem, mire ő el­ment, hogy megkérdezi a főnö­két, megmondhatja-e. A főnök oda is állt mellénk a biliárdasz­talhoz — mert a munkásotthon egy szabadidős központ —, s a pipáját morzsolgatva közölte, hogy megmondhatja, de ő végig­hallgatja a beszélgetést. — Ez az R-gárda egyenruhája — mondta a fiú. — Az a felada­tom, hogy embereket figyeljek. — Mit kell rajtuk figyelni? — kérdeztem, és önkéntelenül is fi­gyelni kezdtem az embereket, mit csinálnak, hogyan eszik a virslit, miképpen súgnak össze a folyosózugban. Láttam például a kollégámat, aki a büfében ko­nyakot kért. — A munkásotthonban most alkoholtilalom van — jelentette ki a büfés, de aztán ránézett a kollégám mellén lógó igazol­ványra, és sóhajtott: — Ja, maga újságíró, akkor magára ez nem vonatkozik. És kitöltötte a konyakot egy kávéscsészébe. Ezt figyeltem meg, miközben a srác válaszolt: — Meg kell mutatnom, hogy hová üljenek. Azt figyelem, hogy melyik megyéből jöttek. — Én azt hallottam az ismerő­seimtől, hogy a Munkáspárt az idősek pártja. Akkor te miért vagy itt? A fiú nem lepődik meg, nem tiltakozik, rám néz, és teljesen őszinte a szeme: — Nézd, én voltam kisdobos, úttörő és ifjúgárdista. Azért sze­retem ezt a partot, mert nem úgy viselkedik, mint azok, akik a Par­lamentben vannak. Jó volna, ha újra hatalmon lennénk, és akkor biztosan nem fenyegetne senkit a munkanélküliség. — Egy kicsit rosszul fejezted ki magad — szól közbe a főnök, és szakadatlanul mosolyog. — A Munkáspárt nem hatalmon akar lenni, hanem a hatalom részese. Nem egyeduralkodni akar, ha­nem a Parlamentbe bekerülni. — Igen — bátortalanodik el a fiú —, ezt akartam mondani én is. Azt mondta egy ember ugyan­ezen a napon egy másik országos eseményen, hogy szerinte sokkal nagyobb provokáció Csepelen munkáspárti kongresszust ren­dezni, mint Salgótarjánban. Cse­pelre ugyanis mindig hivatkoz­tak, mint bázisra, a választások pedig azt bizonyították, hogy egyáltalán nem nagy ott a tábo­ruk. Hasonlóan vélekedett a cse­peli ötvenhatos emlékbizottság is. Ők kijelentették, hogy az MSZMP kongresszusa nemkívá­natos Csepel számára, mert ez a kerület soha nem volt vörös. Igaz ugyan, hogy mindig is a munkás- mozgalom fellegvára volt, de ez nem jelenti azt, hogy bolsevik lett volna. Példaként azt hozzák fel, hogy Csepel állt ellen a legto­vább 1956-ban a szovjet tankok­nak. Csepel ehhez hasonló plaká­tokkal telt meg a kongresszus napjára. A félsziget bejáratánál hatalmas felirat fogadta az érke­zőt: Mocskos Thürmer, puccsos. Odébb egy plakátra valaki tollal odaírta: Meg élünk. A kommu­nisták. Mondom az elnöknek, Thür­mer Gyulának a déli sajtótájé­koztatón, hogy szerintem ez a két helyszíhes, kétnapos esemény úgy fog bevonulni a köztudatba, mint körbezárt kongresszus. Ugyanis akárcsak Salgótarján­ban, Csepelen is rendőrkordon vette körül a munkásotthont. Pe­dig nagy megmozdulást Csepe­len nem várt senki, a közeli ABC-ben tízszer többen tolong­tak, mint akik egy röpke tünteté­sen bizonyítottak antikommu- nizmusukat a kordonok előtt. — Mit gondol, elnök úr — kérdeztem Thürmert —, önöket féltik-e a csepeliektől, vagy önöktől féltik Csepelt? Nevetett az elnök, s vele az egész elnökség, jó tréfának tar­tották, amit mondtam. — Mi nem tartunk senkitől, és nem is félünk senkitől — vála­szolta. — Mi azt vállaltuk, hogy Salgótarjánban is, Csepelen is a kongresszus területén a rendet biztosítjuk. A mieink provokáci­óra nem adnak okot, s mint al­kotmányos pártnak, jogunk van ahhoz, nogy ott tartsuk a kong­resszusunkat, ahol akarjuk. Az a rendőrség feladata, hogy az ut­cán a rendet biztosítsa. Hogy ha ők ezt vaskorláttal tudják meg­tenni, akkor tegyék azzal. Mi kö­szönjük az ő munkájukat. Ezalatt a rendőrök támasz­kodtak a vaskorlátra, bámulták az utcát, csakúgy, mint egész nap, s az utca egesz nap remény­telenül üres volt, néha kukkan­tott csak be valaki távolról, hogy mi ez a nagy felhajtás. Én már a végén nem kérdez­tem meg egy csepeli embert sem, hogy mit szól ehhez. Örültem, hogy el tudtam iszkolni, mert amikor a sarki presszóba belép­tünk a kongresszus után, sötéten néztek rám a csepeli munkásem­berek, valami miatt látszott raj­tam, hogy onnan jövök, s mint ilyen, biztosan közéjük is tarto­zom, különben mit keresnék én ott, s emiatt bizony engem abban a presszóban meglehetősen utál­tak. — Menjünk — mondta a kol­légám, s en csak egy kicsit cso­dálkoztam, hogy ilyet javasol még rendelés előtt. — Menjünk — bólintottam én is, és a szemem sarkából néztem, hogy emelkedik-e valaki a szék­ről, jön-e utánunk, de nem jöt­tek, csak néztek továbbra is bő­séges utálattal, mi meg bepattan­tunk az autóba, gázt adtunk, s Csepelen már meg sem álltunk, száguldottunk egyfolytában a Nyugati pályaudvarig. Kovács Attila Bécsben az egri fizikusok Hell Miksa évszázados nyomdokain Az elmúlt tanévben hírt ad­tunk arról, hogy az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola matematika-fizika szakos hall­gatói, első- és harmadévesek bé­csi tanulmányúton vettek részt, melynek keretében ismerkedtek két évezred művészeti és műsza­ki emlékeivel. Ez alkalommal a bécsi tudományegyetem csilla­gászati tanszékének oktatói ré­széről jött az ajánlat, hogy a fizi­ka tanszék oktatói tekintsék meg nemcsak európai, hanem világ­hírű intézményüket, ismerkedje­nek az oktatok, és kölcsönösen ismeijék meg azokat az intézmé­nyeket, amelyeket annak idején Hell Miksa — kolozsvári oktatói tevékenységét megszakítva — Eszterházy püspök, valamint a bécsi udvar meghívására Eger­ben és Bécsben korának legmo­dernebb csillagászati eszközeivel szerelhetett fel. Bécs városa az idők folyamán több csillagvizsgáló intézetnek is helyet adott. Az egyetemi csil­lagvizsgáló, hivatalos nevén az Egyetem Csillagvizsgáló Intéze­te közel fél évezredes múltra te­kint vissza, egy olyan időszakra, amikor az egyetem tevékenysé­gét világhírű tudósok nevei fém­jelzik, úgymint Regiomontanus és Marinoni. Ez utóbbi tanítvá­nya Hell Miksa. Az egyetemi csillagvizsgáló hírnevét tulaj­donképpen Hell Miksa az általa alapított és szerkesztett csillagá­szati évkönyvekkel alapozta meg, mely időrendi sorrendben a világon a második korszerű év­könyvsorozat. A lenyűgöző épület méretei­ben majdnem azonos az István- dóméval. Noha már a város ugyancsak körbenőtte a valaha lakatlan Wahring-dombot, a vá­ros zajától a kutatók tevékenysé­gét több hektár teijedelmű park védi. Belépve az intézet boltíves előterébe, a tudomány hajléká­nak szent bűvölete áraszt el. A küldöttek apránként megismer­kednek az épület és az intézet történelmével Emst Göbel egye­temi docens rendkívül lelkes be­mutatása alapján, melyet bősé­ges mosoly es gesztikuláció kí­sér. Újból utal a magyar kapcso­latokra, hisz Littrow-t Budáról hívták meg igazgatónak, aki megpróbálta az akkoriban nagy­nak számító új távcsövet felsze­relni, de még mindig nem érik el a budai egyetem felszereltségé­nek szintjét. A két Littrow mel­lett több magyar csillagász tanul és dolgozik, Nagy Károly, Kon- koly-Tnege Miklós, Gotthard Jenő, Schulhof Lipót. Ez utóbbi nevét bécsi belvárosi utca is őrzi, és a kettes szám alatt a város Eu­rópa egyik legrangosabb óramú­zeumának ad helyet. Nem sok ország vallhatott ma­gának annyi csillagászati intéze­tet, mint akkoriban Magyaror­szág: Gyulafehérvár, Kolozsvár, Eger, Buda és Nagyszombat. Nemhiába határozta el és hagyta jóvá Ferenc József császár egy új, nagyszabású intézmény felépíté­sét, amely a monarchia legna­gyobb intézménye lett. Ezen új intézet igazgatójának, Edmund Weissnek a nevet a hallban már­ványtábla őrzi, szemben az átel­lenes falon levő, az uralkodónak emléket állító táblával. A kereszt alakú főépület köz­ponti kupolája 36 méter magas. Körlépcső vezet a kupolába, körben a falak mentén, körül­ölelve egy hatalmas, mélyen a földbe süllyesztett, az épülettől szerkezetileg független beton­oszlopot, melynek szerepe, hogy a 68 centimeter nyílású, 10,54 méter fókusztávolságú — korá­nak legnagyobb, a mai Európá­ban méretét tekintve a harmadik — távcsövét rezgésmentesen tartsa. Megilletődötten állunk az óri­ási központi kupola puritán egy­szerűseggel berendezett, tudo­mányos megfigyeléseket célzó csarnokában, fejünk fölött az öt és fél tonnás távcsővel. Vezetőnk figyelmeztetésére csoportunk egyenletesen oszlik szét a desz­kapadozaton, amely — a vezér­lőasztal egyik gombjának meg­nyomására — lassan emelkedni kezd, míg elérjük az olyan pon­tos, kiegyensúlyozott távcsövet, amely súlyától függetlenül akár kisujjal is mozgatható. A távcsö­vet ma a csillagászok saját moz­gásának mérésére használják. Az asztrofizikai megfigyelések egy Bécstől 30 kilométerre lévő, új obszervatóriumban történ­nek. Emberi kapcsolatok, intéz­mények közti Kapcsolatok bővü­lése e látogatás célja és eredmé­nye, s noha a résztvevők nem is mind csillagászok, de oktatóként is kiválóan Hasznosíthatják majd a látottakat és hallottakat... Dr. Szőcs Géza Színek és fények kábulata Hadd figyelmeztessek min­denkit: csak nyitott lélekkel sza­bad ehhez a kiállításhoz közeled­ni. Aki azt képzeli, hogy Szabó Emil szépen beállított emberi testeket örökít meg a kartonjain, az csalódni fog. De nem jár más­ként az a kíváncsiskodó sem, aki romantikus tájak „égi mására” számít. Annyi tény, hogy nem könnyű a műveket felfogni, velük azono­sulni, esetleg vitatkozni. Ezek a grafikák sokszor olyanok, mint­ha a szerző a lelkében felvillanó színes fényeket akarná visszaad­ni ecsetje segítségével. Kaval- kádszeruen tobzódnak a színek a szemünk előtt, szinte már káprá- zik a szemünk a látványtól. A ké­pek központi magja gyakran csak a centruma annak a furcsa érzésvilágnak, ami az alkotóban nagyon egyéni paraméterek sze­rint kialakult. Olykor ennek a vulkáni magnak a keretében fel­sejlik egy emberi arc vagy emberi test. Mintha a teremtés csodáját láthatnánk megkísérteni. A szimbolikus ábrázolásmód főként akkor tűnik alapelvnek, amikor egy-egy zenemu „mon­danivalóját” akarja érzékeltetni. Soha ilyen ellentmondást és mégis izgalmasan szép elszántsá­got...! A kiállítást megtekinteni azért is érdemes, mert minden néző magát szembesítheti beleérző készségének mélységével. Szabó Emil anyaga a Mátra Művelődési Központban látható Gyöngyösön. (g. mól-) f HEVES MEGYEI „ MUNKAÜGYI (1 KÖZPONT ■■ 3301 EGER, KOSSUTH L U. 9. TEL: 36/12-256 Kirendeltségek címei: Eger, Klapka u. 9. T.: 36/13-149. Gyöngyös, Kossuth út I.T.: 37/13-046. Hal van, Kossuth lér 1 T.: 38/11-301. Ilexes, Tanácsköztársaság tér 3. T.: 39/11-416. Füzesabony, Rdkőczi ül 62. T.: 39/41-053. rétet fására, Kossuth L. it I. T.: 36/68-449. állásajánlatai: FIGYELEM! Az Észak-magyarországi Regionális Átképző Központ egri ki- rendeltsége az Egercsehiben és környékén élő lányok, asszo­nyok részére nőiruha-készítő tanfolyamot indít, intenzív oktatás keretében a Heves Megyei Munkaügyi Központ anyagi támoga­tásával. A képzés időtartama: 5 hónap, indításának tervezett időpontja: 1991. december 10. A tanfolyamra a Munkaügyi Központ kirendeltségein nyilvántartott munkanélküliek jelent­kezhetnek a következő címen: Eger, Kossuth L. üt 9. „E” épület 405. szoba, telefon: 06/36/12-226. Jelentkezési határidő: 1991. december 6. EGYÉNI ÉS TÁRSAS VÁLLALKOZÓK FIGYELEM! A Heves Megyei Munkaügyi Központ városi kirendeltségei vár­ják a munkaerő-felvételi szándékaik bejelentését. A kirendelt­ségek segítséget nyújtanak a megfelelő munkavállalók kiválasz­tásához és felkutatásához. Érdeklődni a Munkaügyi Központ kirendeltségein lehet, az emblémában feltüntetett címen és tele­fonon.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom