Heves Megyei Hírlap, 1991. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-03 / 206. szám
4. HORIZONT HÍRLAP, 1991. szeptember 3., kedd Látószög Depók, diszkontok Nemrég még megbámultuk, napjainkban úgyszólván teljesen megszoktuk a depókat, diszkontokat kereskedelmünkben. Az egyik vagy a másik üzlettípus, eladási forma hovatovább már legjelentéktelenebb településünkről sem hiányzik. Ha más nem, hát az itallerakat valamely régi színben, csűrben vagy üres garázsban feltétlenül megjelenik a vásárlók örömére. Ami csak nyílik közülük, mind kedvez a vevőnek. Itt és ott is általában sokkal, de valamelyest feltétlenül olcsóbb „árfekvésű” a kínált cikk, s ez tagadhatatlanul kedvre deríti a már jó ideje inkább csak drágulásokkal ismerkedő fogyasztót. Ha csupán néhány forintot nyer is a beszerzésen, képes a falu vagy a város túlsó végébe fáradni. Egyszóval boldog az ember a depó, diszkont, kislerakat létesítésének puszta hallatán, hát még akkor, amikor ki is próbálhatja az újszerű kereskedelmi egységet. Elfelejti, bizony, hogy elfelejti a kegyes szemfényvesztést. Alighanem már eszébe sem jut, hogy ez és az még néhány éve vagy éppenséggel hónapja, sőt hete másutt is annyiba került, mint mostanság a divatos helyen, netalán annyiba sem. Menti a menthetőt, s ugyancsak elégedett, ha túljár a közeli, esetleg a tőszomszédos ABC eszén. S a jó vásárral eldicsekszik fű- nek-fának, akaratlanul is hírét viszi felfedezett üzletének, reklámozza kínálatát. Amit mond, csábító másnak is. így egyre nő az érdeklődés, a forgalom — s virul, gyarapszik az élelmes vállalkozás mindenütt. Mivel a kisebb, olykor lényegesen alacsonyabb ár is igen szépen visz a depók, diszkontok, lerakatok „konyhájára”. Rövid idő alatt is szépen meggazdagodhatnak belőlük. Ráadásul különösebb kockázat nélkül is, hiszen az ilyen árudákban nemigen tartanak olyasmit, ami például köny- nyen megromolhat, a kereslet kiszámíthatatlansága miatt az eladó nyakán marad. A rizikót jobbára mások viselik. Kétszeresen is elgondolkodtató a kialakult helyzet. Egyfelől azt példázza, hogy mélyen a kiskereskedelmi ár alatt sem marad el a kellő haszon, másfelől pedig azt lehet gyanítani, hogy a hagyományos helyeken nem csupán azt a bizonyos kockázatot iparkodnak megfizettetni a gyanútlan vevővel. Túlontúl sok az a költség, amivel az árut útközben — a gyártótól az értékesítőhelyig — terhelik. Nemegyszer többen tartják a tenyerüket a kelleténél, a boltban és a központjában is sokkal nagyobb a létszám, mintsem valójában szükséges. Ráadásul sem itt, sem ott eszükbe sem j ut a Vezetőknek, beosztottaknak, hogy ha már ennyien vannak, néhányon például közülük is elmehetnének a termelőkhöz az áruért, hogy legalább valamelyest csökkenthessék a magasabb rezsit, s a cikkek árát. Noha igazából ennek örülne a vevő. Széles jókedvében alighanem a mégoly divatos depótól, diszkonttól, kislera- kattól is elszokna hamar. Gyóni Gyula így kezdődött egy évvel ezelőtt... Az Angolkisasszonyok egri leánygimnáziumának évkönyve Bakócz Tamás különös életútja Egy volt egri püspök, és a pápai trón A napokban lapunk egy olvasójától levelet kaptam, melyben az iránt érdeklődik, hogy igaz-e az, hogy egy volt egri püspököt majdnem pápává választotta bíborost testület? A kérdést a pápa magyarországi látogatása nyomán vetette fel egy pedagógus. A kérdés valóban erdekes, és a magyar egyháztörténet egy, a levéltári források alapján ma már tisztán látott, igazan izgalmasnak mondható eseménye, mely leplezetlenül rávilágít a XIV-XVI. század fordulójának politikai erővonalaira és az egyház életére. A jobbágycsaládból származó Bakócz Tamás — apja kerékgyártó volt — külföldi egyetemeken végzett tanulmányai végeztével már mint a doktori cím birtokosa tért haza, s rövidesen Mátyás király kancelláriájába került, s hamarosan már királyi titkár, a centralizált állam paptisztviselőinek idealizált típusa lett. Óriási egyházi bonyodalmak közepette sikerült elnyernie II. Ulászló királytól 1493-ban az egri püspöki méltóságot. Az történt ugyanis, hogy 1491-ben Nagylucsei Orbán egri egyházfő halala után VI. Sándor pápa arra való hivatkozással, hogy ő korábban, még mint Rodrigo Borgia bíboros, csakis Orbán javára mondott le a VIII. Incétől neki adományozott egri püspökségről, s így Orbán püspök halála után javadalma tényleges urának tekintette magát. Pár hónappal VI. Sándor papai trónja elfoglalása után, 1492 augusztusában a „felmagasztalásával megüresedett egri püspökséget” Ascanio Sforza bíborosnak adományozta. Bakócz, aki már számított az egri püspökségre, arra törekedett, hogy bizonyos kárpótlás ellenében Ascanio Sforza kardinális lemond egri igényéről. De mivel ez nem történt meg, II. Ulászló Eger püspökévé nevezte ki Bakócz Tamást, akinek csak öt hosszú esztendő szívós politikaidiplomáciai munkája eredményeként sikerült elnyernie az Apostoli Szentszék megerősítését egri egyházfői méltóságában, mivel meg abban az időben is Ascanio Sforzát tekintették egri püspöknek. Mindez fényesen szemlélteti azt a légkört, melyben az ilyesféle ügyek Rómában, IV. Sándor pápasága alatt intéződtek. De Bakócznak az egri püspöki székből az esztergomi érseki méltóságra emelkedése sem hétköznapi eseménynek számított. Esztergom érseke ugyanis Mátyás király hitvese, Beatrix királynő unokaöccse, Estei Hippolit, mint kisgyermek, 6-9 esztendős volt. Tizennégy éves korában VI. Sándor pápa Hippolitot bíborossá nevezte ki. Az országgyűlés törvényt hozott az országban tartózkodó sok idegen, így Estei Ä lit ellen is: lassan-lassan atlanná vált esztergomi érseki méltósága. A magyar királyi és a vatikáni diplomácia hosszas alkudozása nyomán született meg a döntés: Bakócz Tamás egri püspök egyházfői tisztet cserél Estei Hippolittal. 1497. június 9-én VI. Sándor pápa is jóváhagyta a cserét. Bakócz esztergomi érsek minden politikai lépésének és kombinációinak a mélyén ott lappangott az óhajtva óhajtott cél: elfoglalni Szent Péter székét Rómában. Először Habsburg Miksa ébresztette fel benne a vágyat, amikor 1505-ben II. Ulászló oly értelmű tárgyalásokat indított, hogy halála után a Habsburg-ház részére biztosítva legyen a maf yar trón. Miksa ígéretet tett Ba- ócznak, hogy az ügy sikere esetén őt a római trónra segíti. Sőt erről Miksa még oklevelet is állított ki Bakócz számára. Hamarosan a nagy befolyású Velencei Köztársaság is megígérte részére a támogatást. Már 1510 nyarán arról értesítette Bakóczot Velence követe: „...felmagasztalása érdekében mindent meg fogunk tenni, amire képesek vagyunk. Jól tudjuk, hogy ha a pápai székre emeltetik, ugyanazt várhatjuk, mint amit magunk cselekednénk, miért is számíthatunk támogatására...” Néhány bíboros Pisában zsinatot hívott össze II. Gyula pápa letételére, mire a pápa e bíborosokat megfosztotta bíboruktól, és kiközösítette az egyházból. S most már Gyula pápa hívott ösz- sze Rómában egyetemes zsinatot, melyre a már bíborossá kreált Bakócz is meghívást kapott. A pápa követe Bakócz elindulása előtt ezt írta neki: „Itt mint Messiást, úgy várják Főtisztelen- dőségedet... mert egyedül tartják arra képesnek, hogy az egyház hányatott hajóját az üdvösség révpartjára vezesse.” Bakócz esztergomi bíboros érsek-prímás 1511. október 2-án indult el Esztergomból, s hányatott tengeri út után csak 1512. január 26-én érkezett meg az örök városba. A kor szellemének megfelelően, fényes kísérettel, 300 lovassal vonult be Rómába, több bíboros társaságában. S haladéktalanul élénk diplomáciai akcióba kezdett, melyet már előre küldött titkára és követe előkészített. II. Gyula pápa előtt a béke angyala szerepében lépett fel, s a keresztény fejedelmek kibékülésének szükségszerűségét hirdette. Közben azonban a francia király hadai megindultak, s elfoglalták Ravennát, ami Rómában méltán rémületet keltett. Bakócz ezt látva, a pápai politika ellen foglalt állást, sőt merészen kijelentette: „ A Szentatya tönkreteszi az egyházat!” II. Gyula nem tudott ellene mást tenni, mint arra kérte a magyar királyt, hogy azonnal hívja vissza Bakoczot Rómából. De az esztergomi érsek Rómában maradt, ahol 1512. május 10-én megnyílt az egyetemes zsinat. Viszont a pápa sem tétlenkedett: sikerült elemie, hogy a francia hadsereg kivonult Italia földjéről. Ekkor úgy tetszett, hogy II. Gyula pápa az egyházi államot soha nem látott hatalomra emelte: de sikerét már nem élvezhette, mert 1513. február 20-án vagy 21-én váratlanul meghalt. A római katolikus egyház és a pápai állam kormányzatát maga Bakócz Tamás vette át. 1513. március 4-én ült össze a bíbornoki testület, hogy a külvilágtól teljes elszigeteltségben, az úgynevezett konklávé keretében megválassza a római katolikus egyház újfejét. Huszonöt bíboros volt a választás részese: 18 olasz, 2 spanyol, 1-1 magyar, lengyel, angol, francia és svájci. A tanácskozás első 5 napja alatt kidolgozták a választási eljárást. Jellemző volt, hogy sok volt a bí- bomokok között a fiatalember, 22, 30, 32 éves. Ezek jelöltje Medici bíboros volt. Az első szavazási napon, március 10-én a bíborosok egy-egy szavazócédulára 5-5 jelöltet írhattak fel. Ekkor ilyen képet mutatott a választás eredménye: a spanyol bíboros 13 szavazattal vezetett, de a második helyen, 8 vokssal már a magyar Bakócz Tamás állt! De ekkor Medici még csupán 1 szavazatot kapott. Az idős és öreg bíborosok ekkor összefogtak, és 1513. március 10-én már befejezett tény volt, hogy Medici nyeri el a pápai trónt, melyet X. Leó néven foglalt el. Ezt követően a római kúria és a pápai állam főhivatalait sorshúzás útján osztották szét. Bakócz Bologna és Viterbo kormányzója lett. A magyar érsek-prímás Rómában kívánt letelepedni, de a pápa a török elleni hadjárat megszervezésének a feladatával hazaküldte. Mint 17 európai állam apostoli szentszéki legátusa, 1514 márciusában már Budán találjuk. Április 16-án kihirdette a török elleni keresztényjáraira felhívó pápai bullát, de a megindult fegyverkezés országos méreteket öltő parasztlázadásba ment át. Az 1514-es országgyűlés 24. törvénycikkében kimondta, hogy a király jobbágyi származású férfiút nem tehet sem püspökké, sem érsekké. Nyílt titok volt, hogy ez a törvénycikk félre nem érthetően a jobbágyi származású Bakócz Tamás esztergomi bíboros érsek-prímás ellen irányult, aki a pápai bulla kihirdetésével közvetlen okozója volt a parasztlázadásnak. Bár e törvényt sohasem hajtották végre, de abban Szapolyai János akarata és Verbőczy István ítélőmester jogi felfogása tükröződött, mely- ívei mintegy megbélyegezték Bakócz Tamast. Visszavonultan folytatta életét, de nem volt hajlandó elítélni a népet, sőt becsmérelte a Verbőczy sugallta hírhedt jobbágy- törvényt. Bár Velence ügynökeként egyengette a Habsburgok útját hazánkba, de gondolkodása már bizonyos mértékig is humanista, de fejlett művészi érzékével jelentékeny reneszánsz egyéniség volt. Egy sor tekintélyes történész vallja, s ennek igazat is adhatunk, hogy amennyiben valóban Bakócz Tamás került volna a pápai trónusra, Magyarországnak a hódító török birodalom ellen valóban és mindenképpen rendkívüli tekintélyű segítője lett volna. Sugár István Egri nyár ’91 Régi pesti kabaré? A Franciskánus-udvarban a Rivaldafény sorozat vendégeként mutatta be Balázs Péter Szombathy Gyulát, aki huszonöt éve a Vígszínház tagja. Szomorúan kellbevallanom, hogy újra kell értékelnem erről a művészről alkotott magánbejáratú véleményemet. Láttam sok formációban, Egerben is, komoly produkcióban is, filmen, tévében, színpadon, pódiumon. Hosszú ideig azt tartottam róla, hogy Szombathy nem igazán színészalkat. Első pillanatra, ahogy belép, ahogy megjelenik, még nem hozza magával azt a bizonyos atmoszférát, amitől a közönség rokonszenve még a megszólalása előtt a lábai elé hull. Most is ezzel a fenntartással — hogy finomítsam érzékelhető ítéletemet — ültem be a nézőtérre. Ez a kis görcs még akkor is tartott, amikor Balázs Péter feltette az obiigát kérdéseket, s a nagyon átlag színjáró polgár ízlésének tökéletesen megfelelő faggatózó mondatokat pörgette: hogy lettél színésszé, mikor határoztad el, stb... Ezek az egyébként a könyökünkön kijövo-dudorodó privatizáló életrajzi csevelyek elandalítják némely látogatóját a pódiumnak, és csak arra jók, hogy múljon az idő, bevezesse azt, aminek rögtön meg kellene kezdődnie. Szombathy Gyula az obiigát kérdéseket obligátul megválaszolta, majd „rágyújtott” hozott műsorszámaira. Kellér Andor gondolatait, mondatait szórta szét a színházról, vagy nem is arról, hanem azt vezette fel, ahogyan a színházat belülről-kívül- rol meg lehet élni. Mármint a színházi szerzőnek és következésként a színésznek is. Mert ez a két „művészi bűnöző” egy gyékényen árul az életnek nevezett zsibvásár koszos, kicsinyes, esetleg üdvözülést is tartogató piacán. Aztán Szép Ernő egyik novelláját mesélte el Züm-zümről, ahogyan azt a nagy álmodozó szövegbe másította. Olvasva — és most hallva is — a novellát, belátjuk, hogy mindaz, amit a szerelmi holafénybe ragyogtatott lányról mesél Szép Ernő, attól költészet, hogy mindenféleképpen történhetett az az eset, csak nem úgy, nem azzal a bájjal, ritmussal, dallammal, poenrend- szerrel, ahogyan ő, a költő visz- szaemlékszik mindarra, amit még hozzáálmodott. Az előadó ezúttal érzékeltette azt, ami a költészet. Nem erőszakkal — akarva, nem akarva tán —, azzal a hangsúllyal, amely aprózai valóságot, a szükségszerűen leírt cselekvést egy más dimenzióba tolja át. Mert ez a költészet dolga Szép Ernő esetében is. Szombathy Gyula és vele Balázs Péter kabarét ígért, de ez a ma is csikófrizurás Szombathy olyat adott, amire a közönség „rárobbant” tapsával. Meglepetést, azt, hogy a betli helyett irodalommal is lehet kedveskedni a közönségnek. Az meg veszi a lapot, mert egészséges szépérzékét még nem tették egészen tönkre a hívságos vásári mókák. És nogy Szombathy megérezte a hallgatóság válaszát, azt abból is le lehetett mérni, hogy minden kupiét olyan kidolgozót - tan, a szakma szabályai szerinti teljes kiérleltséggel tálalt fel, hogy a taps kifejezte az örömöt: most ez a színész megtisztelte azokat, akik miatta jöttek a Fran- ciskánus-udvarba. Nem nézte le a népszerű hivatás gőgjével a szürke mindennapok embereit, hanem magával egyenrangúnak minősítve szórakoztatta őket. Itt nem a kötelező játékidő kény; szerű kitöltése adta a lélektani keretet, hanem a színész és közönség közös szándéka: azért jöttünk össze, hogy soron lévő gondjainkat elfeledjük, önfeledten örüljünk annak, hogy mégis a lélek a fontos, az érzelem, a szerelem — és ha úgy tetszik —, a szeretet, egymás megbecsülése, amely megerősít minket az élet türelmes elviselésére. Szombathy nem született színész, de alkata ellenére, sőt azzal együtt birtokba vette, megtanulta a mesterséget. Ezt a közönség visszaigazolta, azzal a lelkesedéssel, partneri értéssel, amit minden igazi színész kíván. Lehetőleg minden este, ha fellép. A jegyzetíró pedig töredelmesen bevallja tévedését Szombathy Gyulát illetően. Mindent meg lehet tanulni. Meg is kell! Farkas András Tavaly szeptemberben a Hírlap már hírt adott arról, hogy negyvenkét évi kényszerszünet után újra megnyitotta kapuit az Angolkisasszonyok egri tanintézete. Ezt a hazánkban már több száz év óta működő női tanító szerzetesrendet 1852-ben Bartako- vics Béla egri érsek telepítette le városunkban. Iskolájuk 1852-től kezdve 1948-ig — az iskolák államosításáig — végezhette is a tanítás és nevelés szép munkáját, s ez folytatódhatott a diktatúra alatti negyvenkét éves kényszerű szünetelés után, 1990 szeptemberében. Immár itt van előttünk Eger régi-új középiskolájának nyilvános beszámolója az újjászületés utáni első tanévről. Nagyon tanulságos olvasmány ez a szerény, 20 oldalas füzet: az Angolkisasszonyok Sancta Maria Leánygimnáziumának évkönyve. Nagyszerűen példázza, hogy csupán egy év alatt is milyen eredményeket tud elérni egy céltudatos nevelőközösség, a szülők és az iskolát támogató városi közvélemény segítségével. Az intézet az egri Kossuth Lajos utcában visszakapta régi épületének egy részét, s ott — az udvari szárnyban — újraéledt a nagy hagyományú nyolcosztályos gimnázium, bár az első tanévben még csak az első osztállyal. Az évkönyv elejen Seregély István egri érsek gondolatokban gazdag üdvözlő cikkét olvashatjuk. Ezt követően az iskola vezetősége részletesen ismerteti az 1990-91. tanév történetét. Utána egy- egy táblázat a tanári testület tizenkét tagját és az iskola negyven első osztályos tanulóját mutatja be név szerint. Az előbbi névsorból kitűnik, hogy a tanárok felerészben az Angolkisasszonyok rendiének tagjai, felerészben pedig világiak, akik közt több tanárképző főiskolai oktató is van. Juhász Mária igazgatónő — aki latin, magyar és francia szakos ta nár — az angol nyelvet tanította ennek a negyven tizenegy éves kislánynak, s emellett a Hittuaomá nyi Főiskolán is adott angol és francia nyelvórákat A tanulók táblázatából megtudjuk, hogy idegei nyelvként a gyerekek vagy az angol, vagy a néme nyelvet tanulták. Mind a negyven kislánynak mim a tizenhárom év végi osztályzatát közük, mert e évszázados hagyomány a magyar iskolai évköny vekben. Az osztályzatok itteni sorrendje a követke ző: magatartás, szorgalom, magyar irodalom, ma gyár nyelv, történelem, angol vagy német nyeli matematika, természetismeret, enek-zene, raj? testnevelés, kézimunka, hittan. Nyolc tanuló min denből 5-ös lett, és senki semmiből nem bukót meg. Ä14-17. oldalakon képek is szemléltetik az isko la múlt tanévi életét. Egy I. osztályos tanuló (Tóti Mária) érdekes cikkben számol be az iskola tavass tanulmányi kirándulásáról. Sárospatakon jártak de útközben Vizsolyban is időztek egy kicsit, ahog a kislány úja: „keresztény református testvérein] templomában”, ahol láthatták az 1590-ben nyom tatott híres Vizsolyi Bibliát. Az idézett szavakbc kitűnik, hogy az Angolkisasszonyok egri iskolájá ban nem egyoldalúan katolikus neveles, hanem többi felekezet értékeit is megbecsülő keresztény é magyar nevelés folyik. Reméljük, hogy az újraéledt iskola — amely az í tanévben már két osztállyal (egy első és egy máso dik osztállyal) működik — a jövőben jnég tartalma sabb évkönyvekkel nyújt betekintést a tantestük és a tanulók szép munkájának eredményeibe. Dr. Pásztor Emil
