Heves Megyei Hírlap, 1991. május (2. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-10 / 108. szám

4. TUDOMÁNY - PROGRAMAJÁNLAT HÍRLAP, 1991. május 10., péntek Miként tehette naggyá az ember önmagát a 19. század elején? Elsősorban azzal, hogy a tudósok, kutatók a keresgélés közben számos olyan felismerésre bukkan­tak, amelyek arra tanítottak, hogy megfelelő munkával a természetadta anyagokat értékesebbé nemesíthetik. Sőt, az ember szükségleteit kielégítő anyagokká alakít­hatják át. Ezeknek a tanulságoknak hamarosan nagy eredményei mutatkoztak. Az egyik legtanulságosabb volt a répacukor gyártásának kialakulása. Amikor a nádcukornak veszélyes vetélytársa támadt Egy gyár, amely lázba hozta Európát... Azok közül, akik kávéjukba, vagy teájukba cukrot dobnak, vagy a sütemény édességét élve­zik, bizonyára kevesen ismerik a cukorgyártás érdekes történetét. Az édesítőanyag szükségletét, csakúgy, mint a sóét, már az ős­idők embere is érezte, s mégis, a szilárd cukornak a nádcukorból való előállítását csak az időszá­mítás utáni 5. században, Indiá­ban találták föl. Az újkorban még Keletről hozták a cukrot Európába, mint felette kívánatos és drága árut, ahol azután nagy titokban a háztartásokban fi­nomra forralták. Minden idők áUamférfiai és népei foglalkoztak a cukorral, sőt, Egyiptomban gyártását álla­mi monopóliumhoz kötötték. Európában Nagy Frigyes, Mária Terézia és II. József & finomító ipart élénken támogatták, ám ezen a területen ipari fejlődést csupán a fehér céklából nyert cu­kor felfedezése hozott. Igazából viszont csak később, 1806. no­vemberében, Napóleon akkori kontinentális zárlata, amely Angliával minden kereskedést megszüntetett, egyengette a ré­pacukor-termelés útját. Egyre szaporodtak a mezőgazdasággal kapcsolatos nagyüzemek, és a nádcukornak a világgazdaság­ban veszélyes vetélytársa támadt. A nagyon jó, de drága tropi­kus eredetű nádcukor még a 18. században is csak a kiváltságo­sok öröme volt. Az említett, nyugtalan háborús idők velejá­rója volt a kereskedelem bénulá­sa, amely megnehezítette a ten­gerentúli termék behozatalát. Európában, különösen az akkori Poroszországban élénk kutató­munka folyt a cukortermeléssel kapcsolatban. Az ottani tudo­mányos akadémia laboratóriu­mának vezetője, Sigismund Andreas Marggrafll ál. március 3-án terjesztette az akadémia plénuma elé azt a bejelentését, hogy a fehér céklarépa nádcukrot tartalmaz, és alkalmas ennek ter­melésére. Egyébként nevéhez fűződik az első platinavizsgálat, és több olyan nagy jelentőségű mozzanat, mint például, hogy felfedezte egyes elemek lángfes­tését, először alkalmazott mik­roszkópot elemzésekhez, vagy megkülönböztette a nátriumot és a káliumot. Marggraf nekilátott a munká­nak, igen szorgalmas kutató hí­rében állt. Megfigyelte, hogy a répa egyik fajtájának leveléből ugyanolyan cukor kristályoso­dik, mint a nádcukoréból. A ré­pából alkoholos forralással kiol­dotta a cukrot, amely hűtés köz­ben azután kivált. Fél évtizedes munka után — mielőtt eredmé­nyét igazán élvezhette volna —, 1783-ban elhunyt. Megállapítá­sát tudomásul vették, viszont más akkoriban egyelőre nem tör­tént. Néhány évtizeddel később azonban változott a helyzet, ami­kor a már említett napóleoni kontinentális zárlat bekövetke­zett Európában. Hamarosan megkeseredett a polgárok ká véja, teája, miután nem volt cukor. Ekkor Marggraf tanítványa, Achard Franz Carl fizikus és ve­gyész folytatta a kísérletező munkát. Eszébe jutott mesteré­nek korábbi tudományos közle­ménye. Próbálkozni kezdett, hogy cukorrépából cukrot ké­szítsen. Kezdetben rossz üzlet volt ez a vállalkozás, mivel nem kecsegtetett eredményekkel. Ez­után Achard, a poroszországi kunemi birtokon, amelyet III. Frigyes Vilmos bocsátott rendel­kezésére, üzemet rendezett be. Ennek mintájára a franciák Pá­rizs mellett két gyárat létesítet­tek, de szinte eredménytelenül. Tulajdonképpen gúny és nevetség volt a kezdeményezők jutalma, de Achard nem engedett. A gyö­kerénél fogta meg az ügyet. Ne­mesítő munkához látott, amelyet siker koronázott. Több német répatermelővel évtizedeken át dolgozott a fajok javításán, és nagy érdeme, hogy felismerte a csontszén hatását, amellyel szin- teleníthette a cukorlét. Sőt, a ké­kerül: megölik csinos munka­társnőjét, s az ügy felderítésével őt bízza meg a felettese. Az egészben az a legkínosabb, hogy mindenki tudja, viszonya volt hajdani kolleginájával. A szerep- osztás meglepetese a nyomozó­bíró személye, akit Hamson Ford alakít. A bal lábam Egy angol fiatalember igaz története a film, mégpedig Christy Browné. Az agykároso­dással született kisfiúról azt mondták az orvosok, hogy ha életben marad is, csak létezik majd, csak vegetál. A család azonban nem nyugszik bele a megváltoztathatatlanba, s a kis­fiú együtt nő fel a többiekkel. Édesanyja fantasztikus hite se­gítségével Christy bebizonyítja, hogy az elnyomorodott testben lobogó szellemű ember lakik. Ép bal lábával írni és festeni kezd... A lírai, szép filmet a Prizma mu­tatja be. Az egri mozik műsorán Izgalom és Ura Keresztapa III. A trilógia harmadik része folytatja a Corleone család törté­netét. A maffia révén felemelke­dett dinasztia azonban a hetve­nes évek végére felhagy a min­dennapi bűnözéssel, s vérbeli „tőzsdecápává” válik. A család igyekszik törvényessé tenni a va­gyonát, s mindebben a Vatikán­nak is nagy szerep jut. A látvá­nyos filmeposz A1 Pacino (Mi­chael) alakításával széles pano­rámáját adja az amerikai felső tízezer életének. Coppola alko­tását az egri Uránia nézői tekint­hetik meg. Ártatlanságra ítélve Az újra megnyíló Bródy mozi különös hangulatú, rokonszen­ves filmmel jelentkezik. Egy vizsgálóbíró különös helyzetbe Programbörze Kiállítások, tárlatok Az egri Ifjúsági Ház kísérleti galériájában Sze- ivolt Katalin főiskolai hallgató tárlata látható. + Miért kell védeni a természetet? címmel Szontágh Pál bélyegeiből nyűt bemutató a Megyei Művelő­dési Központban. Megtekinthető naponta délután 1-től este 7 óráig. Ugyancsak itt a második emeleti előtérben Nagy Péternek, az Egri Újság fotóripor­terének képeit mutatják be naponta délelőtt 10-től este 7 óráig. + Gyöngyösön a Vachott Sándor Vá­rosi Könyvtár adott otthont a rozsnyói múzeum anyagának, a világszerte híres vert csipkéknek. A mátraalji városba látogatóknak ajánljuk még, hogy keressék fel a Richter gyógyszertárat, ahol Sza- bolcska Éva tűzzománcaiban gyönyörködhetnek. A Helyőrségi Művelődési Otthonban Baj ári Melin­da emlékkiállítása, a 4-es számú általános iskola Kápolna Galériájában pedig Tuba József díszko­vács munkái tekinthetők meg. Még mindig Gyön­gyösön maradva: a Mátra Szálló éttermében Klin- csek Zsuzsa, Szabolcska Péter, dr. Molnár Tivadar és Tóth Mária képei kaptak helyet. Az egri Lenkey­kollégium diákgalériájában Erdei Anikó grafikus és Zagyva László szobrászművész alkotásai várják a képzőművészet rajongóit. + A világ gyermek­szemmel. Ezzel a címmel kisiskolások fotótárlata ígér maradandó élményt az egri Gyermek-Szabad­időközpont látogatóinak. Szórakoztató programok A Megyei Művelődési Központ fotóklubjában ma délután 5 órától láthatják Fodor József fényké­pezőgép-gyűjteményét. + Ugyancsak itt vasárnap délelőtt 9 órakor rendezik az V. egri ásványbörzét, ahol kőzetek, drágakövek vásárlására és cseréjére is lehetőség nyílik. + Magyar vagyok. A hagyomá­nyokhoz híven az egri Gárdonyi Gáza Színnáz két művésze, Pálfi Zoltán és Balogh András rendhagyó irodalomórát tart ma reggel 8 órakor az egri Ifjúsági Házban Petőfi Sándor verseiből. Ugyancsak itt, va­sárnap a Prizma matinén svéd rajzfilmet vetítenek, amelynek címe: Kurtafarkú Peti cica Americicá- ban. A Ki játszik ilyet? hagyományőrző gyermek­foglalkozáson szombaton délután 3 órakor papíijá- tékokat készítenek a gyerekek. Ahogyan a cukor készül mia, a fizika és a gépészet ered­ményeinek felhasználásával si­került megoldani a cukorrépa­gyártást. Sok viszontagsága után a porosz király ötvenezer tallér- nyi támogatásával Kunernben megépítette 190 esztendővel ez­előtt, 1801-ben Európa első cu­korgyárát. Ez valósággal lázba hozta a kontinenst, hiszen ezzel a cukorrépa győzte, és máig győzi a versenyt a nádcukorral. Achard 170 esztendeje, 1821 április vé­gén hunyt el. Munkásságát azon­ban ma is jegyzi a tudomány, a technikatörténet, hiszen mér­földkövet jelentett egy új, modern iparág megteremtésében. (mentusz) A királyok étele volt A ma mindennaposnak mondható, természetes cukor nem is olyan régi, mint gondol­nánk. Például a híres Lucullus lakomáin az ókori Rómában még nem szerepelhetett. Igaz, nem volt ott körítésként a burgo­nya, a rizs sem, nem ihattak egy pohárka konyakot vacsora előtt, sem kávét utána, sőt, rá sem gyújthattak. Mindezeket az em^ ntett csemegéket a rómaiak még nem ismertek. A cukorgyártás a cukornádból a távoli Indiában alakult ki. Az arabok közvetítésével a keresz­tes hadjáratok idején ismerték meg Európában. Ma is úgy tart­ják számon, hogy egykoron a ki­rályok étele volt. Egy-egy süve­get hoztak uruknak ajándékba a Szent-földön járt lovagok. 1492, azaz Amerika felfede­zése után a nyugat-indiai szige­tekre betelepítették a cukorná­dat, ahol ideális talajra talált. A történelmi feljegyzésekből tud­juk, hogy az amerikai kontinen­sen nagy ültetvényeken rabszol­gamunkával termelték. így nyil­vánvalóan olcsóbb lett. Lénye­gében csak a 17. században kez­dett a cukorfogyasztás szélesebb körben elterjedni Európában. A technológiai leírások szerint a cukorgyártás menete a követ­kező: a mintegy 18 százalékos cukortartalmú répát úsztatócsa­tornában folyóvízzel tisztítják, majd felvonó segítségével a leg­felső emeletre szállítják. Onnan ferde síkon mérlegre gördül, amely súlyát automatikusan fel­jegyzi. Onnan a répa a vágógép­hez jut, a szeleteket pedig szállí­tószalag viszi az úgynevezett dif­fúzőrökhöz. A kilúgozás lega­lább 80 foknál történik. A nyers­lé zavaros, sötét folyadék. Mérő- készüléken történő átvezetés után mésszel keverik, annak ér­dekében, hogy idegen anyagaitól elválasszák, megszabadítsák. A meszet ezután telítő ser­penyőkben tovább vezetett szénsav segítségével leválaszt­ják. A keletkező iszapot nagy nyomás alatt szűrőkhöz prése­lik, és az utolsó munkafolya­mat után előálló — már tiszta — levet sűrítik. Végezetül a szétfőzés, valamint röpítés után az étkezési célra szolgáló fehér cukor elkészül. Amint a felsoroltakból is látható, a gyártás nagy technikai felsze­relést, pontosságot, gondossá­got igényel. Reformkori gyáralapítási hullám Az első európai cukorgyár létrehozása nagy hatást gyakorolt. Ha­zánkban a reformkor időszakára vezethető vissza a nagyobb gyárala­pítási hullám. Bár hivatalosan ez a korszak 1825-ben kezdődött, és a következő években folytatódott, de a gazdasági néhány évvel koráb­ban! 1797-ben ugyanis gróf Festetics György az akkori európai konti­nens első gazdasági akadémiáját alakította meg. Ez lényegében már az új közgazdasági korszak kezdetét jelezte. Úgy tűnik, hogy a 19. század eleje a valódi reformkort megelőző nagy gyáralapítások időszaka volt Magyarországon. A Herendi Por­celángyárpéldául 1826-ban jött létre. Egy évvel később pedig a Her- mancei Papírgyár. 1830-ban alapították az első, 1834-ben pedig a második cukorfinomítót Pesten. Lényegében ez utóbbiakkal vette kezdetét a századelőn megalapozott reformkori gyáralapítási soro­zat. Az Odeschalchi-családSzolcsánban cukorgyárat hozott létre, és hasonlót nyitottak Nagyfödémesen, Bátorkeszin is. Ezek már az 1831-es esztendő történetéből valók, tehát pontosan 160 esztendeje történtek. A vasipar után a cukoriparban is részvénytársaság jött létre, még­pedig Besztercebánya székhellyel. Az iménti példák is bizonyítják, hogy akkoriban megkezdődtek a modern értelemben vett vállalkozá­sok Magyarországon. Sopron iparát igyekezett továbbfejleszteni gróf Festetics Sándor, aki cukorfőző üzemet létesített. 1837-ben ugyaneb­be az iparágba fektette tőkéjét Eszterházy Pál herceg, aki Eszterhá- zán cukorfőzőt építtetett. A feljegyzések szerint 1837 és 1939 között Forgách Antal grd/jó voltából Edelényben cukorgyár, a szász Ferdi- nánd herceg kezdeményezésére Ikerváron cukorüzem, gróf Bat­thyány Alajos befektetéseként Pozsonyban pedig cukorfőző kezdte meg működését. 1840. május 13-án pedig mi mást tehetett a király, mint hogy szentesítette a 17. törvénycikket, amely végre kimondta a szabad gyáralapítást! Útban a tanári diplomáért Az Eszterházy Károly Tanár­képző Főiskola végzős rajz sza­kos hallgatói kiállítást rendeztek munkáikból a tanszék második emeleti folyosóján. Jó hagyomány ez, hogy az al­ma mater szemlére téteti a fiata­lok alkotásait. Ezek a fiatal te­hetségek — vagy inkább tehetsé­ges fiataloknak kell neveznünk okét — most ismergetik azt az ér­zést, amikor bizonyos távolságra kerülnek tőlük azok a lapok, fo­tók, textíliák, kisplasztikák, amikbe belefogalmazták eddigi életüket, egyéniségüket. Bizo­nyos távolságról köszönnek visz- sza nekik ezek a műtárgyak, hi­szen a környezet adottságai kö­zött így, egymás mellett, egymá­sért és egymás ellenére hatva ad­nak élményt. De megjelenik az összehasonlítás, a bemérés szel­leme is, netán a kartársi vagy kö­zönségi gonoszkodás is: mi itt az eredeti, honnan számítható ki ennek meg annak a figurája, mit adott hozzá mindahhoz, amit ed­dig másoktól ellesett? A kezdés idejében nem egé­szen indokolatlanok ezek a tű­szúrásként is ható kérdések. A hallgatók oktatója, Kishonthy Jenő hatása itt-ott külsőségek­ben is fellelhető. De a fontosabb az, hogy az ő elmélkedésre hajló természete — úgy tűnik — rá­szoktatta hallgatóit azokra a kér­désfeltevésekre, amik nélkül az alkotás, mint folyamat, el sem képzelhető. A látott anyagból következtetünk erre vissza, hi­szen itt a huszonegy tanárjelölt elsősorban a hivatás komolyan vevéséből vizsgázik. Noha „csak” számot kell adniuk arról, amit a szakmában, tehát a kész­ségek fejlesztésében elértek, azért itt több is látszik. A terem­tés fegyelmét ismerték meg főis­kolai eveik alatt, a lényegre tö­rést, azt az érzést, hogy az alkotás nagyon komoly játék, tudás nél­kül semmi esetre sem megy. Nem ejtette rabul őket a talajtaían ro­mantika, az a feltevés, hogy az értelem, s vele a tudás inkább já­rulékos a művészi életben, és a fontos dolog az ösztönös indítás. Mennyi minden kell még ezen­túl! Örömünkre szolgál, hogy a hallgatók nagy része portrékkal, jellemkutatással bíbelődött. Az arc, az ismert és ismeretlen alak­zat kinyitása, a tekintetben, a vo­nalakban, a rezzenésekben je­lentkező sajátosság, ami legin­kább elárulja ajellem, az egyéni­ség rejtett adottságait — mindig (Fotó: Szántó György) is kulcskérdése a festőnek, a mű­vésznek, a rajzolónak. Gerley Emese és Sárközi Judit alkatilag is közel állnak ahhoz, ami Kis- honty Jenőben, a festőművész­ben követhető. Czimmermann Mária plasztikusan elevenít meg érzelemgazdag modelleket. Sír­kő Krisztina)o\ osztja be ábráival a rendelkezésére álló teret. Nagy Eszter reliefieit, rajzait észre kell vennünk a tavaszi napfényt árasztó ablakmélyedésben. No- vák Mária, Simon Tünde mintha azért állították volna ki dolgai­kat, hogy az egész kiállításról al­kotott benyomásainkat, vélemé­nyünket megalapozzák. Takács Bernadett középkori lovagja az egyik legromantikusabb, de min­denképpen vonzó darabja a kol­lekciónak. Kemenes Tamástis fel kellett jegyeznünk határozott szemlélete miatt. A fotókkal je­lentkező Vámosi Róbert, a tex­tilfigurákat összeálmodó Szeifert Judit engedelmeskedik készsé­gei parancsának. Lehet, hogy nem is a leglénye­gesebb vonásokat emeltük ki er­ről a tárlatról. Az első benyomás, a fehér falú folyosó tavaszi fény- özönében ezek tűntek fel a kó­száló látogatónak.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom