Heves Megyei Népújság, 1989. augusztus (40. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-17 / 193. szám

NÉPÚJSÁG, 1989. augusztus 17., csütörtök GAZDASÁG — TÁRSADALOM 3, Még mindig nagyrészt a lakosság pénzén múlik... Eger és környéke gázellátásáról A Tigáz Heves Megyei Kirendeltsége öt évvel ezelőtt számolt be utoljára tevékenységéről. A napokban az elmúlt időszak tapaszta­latait tárták Eger Város Tanácsa Végrehajtó Bizottsága elé. Nép­gazdaságunk energiaszerkezeti változása az 1980-as évek közepé­től tovább tolódott a gázenergia felhasználása felé. Érvényesüít a ’70-es években elindult tendencia, előtérbe került a gázenergia szé­les körű elterjedése. Korszerű fűtés a kistelepüléseken is Megyénkben is érvényesült az országos irányvonal, az egri, hat­vani, gyöngyösi városi gázellátás után a kisebb települések felé fordult a figyelem. így indult el ez a folyamat a Zagyva-völgyén Lőrinci, Apc, Selyp, Petőfibánya településeken, Gyöngyös vonzá­sában Nagyrédén, Eger mellett Bélapátfalván, majd a megye északi részén Mátraderecskén, napjainkban pedig Pétervásá- rán, Parádsas váron, Bükkszé­ken, Szajlán és Terpesen. Ebben az évben kezdték meg szőkébb pátriánk két fiatal váro­sának, Füzesabonynak és He­vesnek gázalapközmű-hálózat építését. Maga a szolgáltatás jö­vő évre várható. Dinamikus fejlődés Megyeszékhelyünkön az 1982-ben beindult földgázszol­gáltatás a beszámolási időszak­ban szintén dinamikusan fejlő­dött. Évente 6-7 százalékkal nőtt a gázfogyasztók száma, valamint az ennek alapját képező gázve­zeték hossza. A város lakótelepei teljes egé­szében gázenergiával ellátottak. Befejeződött az északi városrész gázellátása az építéssel egyidejű­leg, vezetékeket kapott a Tiha- méri-lakótelep, valamint megin­dult Lajosvárosban a lakótelepi közműkiépítés. A vállalat pénz­ügyi lehetőségei azonban to­vábbra is szűkösek. Csak a leg­szükségesebb alaphálózat kiépí­tésére, valamint az égető re­konstrukciós feladatok elvégzé­sére van pénz. így — érthető mó­don — előtérbe került Eger váro­sában is az önerős gázvezeték építése. A lakosság élt ezzel a „kényszerű lehetőséggel”, s az elmúlt öt évben a féjlesztések nagy hányada ezen a módon va­lósult meg. Élénk érdeklődés mutatko­zott a város gázzal ellátatlan, úgynevezett „fehér foltjai” térsé­géből. így a Széna és Attila út, a Vécsey-völgy, Verőszala, Rác­hegy utca, Baktai út, Lajosváros keleti térségéből, főként a caládi házas utcák ezzel a lehetőséggel élve szervezték meg társulásai­kat. A város lakásszámához viszo­nyítva a gázzal való ellátottság 74 százalékos: négy év alatt 13,3 százalékkal nőtt a telítettség. Az eddig tapasztalt dinamikus fejlő­dés várhatóan a továbbiakban kisebb mértékű lesz. Némi bürokratizmus, kielégítő rekonstrukció A Tigéz változtatni kíván a hosszú átfutási idő miatt joggal kifogásolt eljárási gyakorlaton, az engedélyezési és tervjóváha­gyási ügyintézés decentralizálá­sával. Tanácsi fejlesztési pénzeszkö­zökből megvalósultak az Alma- gyar-dombi lakótelepi fejlesztés gázlétesítményei, valamint ki­épült a Dobó, Fazola utcai felújí­tási programhoz csatlakozó rendszer. A szűkebb belváros re­konstrukciója teljesen befejező­dött, korszerű műanyagvezeté­kek beépítésével biztonságosab­bá vált a közterületi szolgáltatás. Az eltelt négy esztendőben Eger város gázszolgáltatásában jelentősebb üzemzavar, problé­ma nem jelentkezett. Szerviztevékenység — alkatrészhiánnyal Az utóbbi években jelentősen korszerűsödtek a háztartási gáz­készülékek. Jóval megbízha­tóbb, energiatakarékosabb be­rendezéseket hoztak forgalom­ba, felgyorsult a régi, elavult ké­szülékek cseréje. A lakossági ja­vítási igényeket szervizszerelők elégítik ki, erősített délutános műszakkal, fűtési idényben ál­landó szombati munkavégzéssel is. A bejelentett hibákat egy-két napon belül ki tudják javítani. A fogyasztók biztonságát szolgál­ják a rendszeres — rendeletben kötelezően előírt — ellenőrzési munkák is. Ezek a készülékek ál­lapotában bekövetkezett válto­zásokat, az esetleges szabályta­lan üzemeltetéseket hivatottak felderíteni és kiszűrni. A szerviztevékenység zavarta­lanságát elsősorban a különféle alkatrészek hiányos biztosítása akadályozza. Ezt a problémát több esetben jelezték a gyártó- és irányítószervek felé. Annál is fontosabb ennek a kiküszöbölé­se, mivel a panaszok, bejelenté­sek nagy része ebből ered. A lakossági gázfelhasználók körében sajnos az elmúlt időben nagyot romlott a fizetési morál. A számlatartozások többszörö­sére nőttek, jelenleg is az úgyne­vezett kintlévőség több százezer forint. (D. J.) Környezetkímélő kúpolóművet helyeztek üzembe Salgótarjánban A Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyárban 42 millió forint beru­házással az NDK GISAG cég kúpolókemence olvasztóművét helyez­ték üzembe. Ezzel megszűnik a gyár 250 tonna por-, szén- és kéndio­xid-kibocsátása. Ötven esztendő — emlékképekben (111/1.) Menekülés a történelembe Szeptemberben lesz öt évtize­de annak, hogy a hitleri Német­ország világháborút kirobbantó agressziója miatt tízezrek voltak kénytelenek elhagyni Lengyelor­szágot. Legtöbbjük akkor hazán­kat választotta úticélul, és a Tele­ki-kormány jóvoltából fogadta­tásra is talált. Ez — csakúgy, mint a magyar családok szívélyessége, szeretete — tovább erősítette a két nép közötti több évszázados barátságot. Külön érdekessége a mai tisztelgésnek az elmúlt ötven év történései előtt, hogy napja­inkban ismét hasonló vagy közös sorsként jelölhetjük egyaránt a lengyelekét, a magyarokét. Az 1939-ben hozzánk érke­zettek közül ma is itt, Heves me­gyében, Füzesabonyban él Tro­jan Marian Jdze/grafikus, aki­nek élettörténete különöskép­pen egybefonódott az iménti fél évszázad alatt végbementekkel. Emlékei segítségével idézzük fel az időszak főbb momentumait. Báthorytól Dabrowski professzorig A két nemzet közös sorsát év­századokra is visszatekintő do­kumentumok igazolják. Mit je­lent az eredeti, a przemysl-i szüle­tésű lengyelnek ez a a történelmi együttjárás? — Mindenekelőtt meghatáro­zó — feleli beszélgetőtársam —, hogy nekünk sosem voltak ha­tárgondjaink. Ugyanakkor kü­lönféle sajátos színek erősítették kapcsolatainkat. Csak nagyon röviden: a közös uralkodó, Bát­hory, aki mellesleg képes' volt megzabolázni a lengyeleket. Rá­kóczi Gdanskon keresztül ment Rodostóba. Azután e századi példa — az első világháború kitö­réséig különösen sokat nyomo­rogtak a munkások, a parasztok Galíciában, és tömegesen jöttek át Magyarországra. Akkor lega­lább 80 — 120 ezer lengyel élt Nógrád és Komárom megyében, valamint Kőbányán. Utóbbi he­lyen saját parókiájuk volt. Heves megyében nem laktak csoporto­san, mivel itt nem volt nagyipar, tehát munkalehetőség. Meg kell említenem 1918-ból Jan Dab­rowski professzor nevét. Ő, ami­kor üldözte a galíciai osztrák csendőrség, Budapestre mene­kült. Egy magyar professzor, az akkor Olaszországban tartózko­dó Divéky Adorján nevén futott. Egyébként 1936-ban ketten szerkesztették a magyar — len­gyel monográfiát. — Társalgásunk során vi­szont 1939 szeptembere a kiin­dulásipont. Mikor, hogyan szán­ták rá magukat a családjá val a tá­vozásra hazájukból? Első este — az egri várban — Sok honfitársammal együtt 1939. szeptember 5-én a csalá­dom Przemyslből indult el kelet irányába. Akkor én nyolc és fél éves voltam. Szeptember 18-án már Dolinánál jártunk, és más­nap pontosan 12 óra 5 perckor léptük át a magyar határt. Bu­szokkal érkeztünk a borongós időben. Magyar tiszt fogadott minket. Leadtuk a kézi fegyvere­ket, majd következett a parancs­nokság iratainak az elégetése. Apám, mint alkalmazott, 15 ezer zlotyt kapott. Nagy összegnek számított ez, hiszen néhány hét­tel korábban 2 zloty ért egy dol­lárt! Ezután mi Husztra men­tünk, ahol laktanyában szállásol­tak el bennünket. Igazán jól fo­gadtak a honvédek. Szeptember 20-án már Miskolcon voltunk, a Tiszai pályaudvaron. Az azt kö­vető este értünk Egerbe. A várba vitték a csoportunkat. Érdekes, hogy abban a teremben dolgoz­tam később restaurátorként, ahol az első „magyar náthámat” szereztem. Jól láttak el: nápolyi­val, szőlővel kínáltak valameny- nyiünket. — A Füzesabonyhoz való, mai napig tartó ragaszkodást mi­lyen élmények alapozták meg? — Oda telepítették akkor a lengyel csendőröket és repülősö­ket. Mivel hozzájuk hasonlóan apám is — aki polgári alkalma­zott volt a katonaságnál — sötét­kék ruhát viselt, ezért mindany- nyiunkat Füzesabonyba irányí­tottak. Novemberig a Széchenyi utcában laktunk egy özvegynél, Kovácsné Katica néninél. Na­gyon kedves volt hozzánk. Apám közben megtudta, hogy lengyel gimnázium nyílik Bala- tonzamárdiban. Elküldte oda a bátyámat, akit Kelemen Istvánná stafirozott. — Sokáig Füzesabonyban sem maradhattak... — Az újabb állomásunk Gyöngyös volt, az Orczy-kas- tély. Itt tanított engem is dr. Andrzej Czelusnyak hitoktató tanár, aki a zöld határon át jött Gyöngyösre, öt nyelven beszélt, hegedült, és egy hónap után már magyarul prédikált. Mint kisgyerekre, ra­gadt rám is a magyar nyelv. Igen sok jó barátot szereztem ennek révén, és már akkor többször tol­mácsoltam. — Végül azonban ez a vi­szonylag jó sors sem tartóztatta a családot... — A szüleim el akartak jutni vagy Franciaországba, vagy az USA-ba. Emlékszem, 1940 hús- vétja után Barcsra, az átszállító­helyre indultunk. Ám Párizs ösz- szeomlása után szó sem lehetett az utazásról. Balatonkilitire, a ci­vil büntetőtáborba kerültünk. — Ez az elnevezés, hogy civil büntetőtábor, valójában mit ta­kart? — Felemás benyomásaim vannak arról a néhány hónapról, amit ott töltöttünk. Volt ott egy németpárti főjegyző, aki rendkí­vül komolyan vette a büntető jel­zőt. Reggelire, vacsorára mindig kávét, kis kenyeret kaptunk, ebédre rendszerint káposztás krumplit. Szerencsére lakott a faluban egy jószívű magyar hen­tes. Megengedte, hogy legeltes­sük a birkáit, cserébe tőle kap­tunk húst. Pontosan 1940 máju­sától szeptember végéig éltünk Balatonkilitin. Boglár: a lengyel oázis A dokumentumok, az azóta megjelent visszaemlékezések, ta­nulmányok tanúsága szerint Esztergom-Tábor, Vámosmiko- la, Szikszó, Keszthely és sok más település mellett Balatonboglár nevét emlegetik valódi menedé­ket adó helységként. Bizonyára Trojan Marian is boglárczyknak vallhatja magát? — Amikor a bátyám kijárta a negyedik osztályt, mehetett utá­na a család. Balatonbogláron há­romféle tábor létezett abban az időben. A tiszteknek a katonai, a szülőknek a civil, valamint az if­júsági. Három nemzet lobogója lengett mindenfelé: a magyar, a lengyel és a francia. Magam egy éven keresztül délelőttönként a lengyel, délutánonként pedig a magyar általános iskolába jár­tam. Olyannyira sikerült elsajátí­tanom a magyart, hogy én vol­tam az első lengyel gyerek Boglá­ron, aki már magyarul magyar verseket mondott. Negyedikes koromban magántanuló lettem Boba Imrénél. Ö 1941-ben érettségizett, és közben általános iskolában oktatta a magyart. Bogláron volt akkor már dr. Andrzej Czelusnyak is, aki le­ventezenekart szervezett. Egy ünnepségen 1943-ban — máig is emlékezetes nekem — játszották a lengyel himnuszt is, amire még a német tiszt is szalutált... — Az elbeszéléséből eddig úgy tűnik, nem lehetett igazán okuk panaszra az azon vidéken tartózkodó lengyel menekültek­nek... — Én csak azt mondhatom el, amit átéltem: a magyarok min­dig, mindenütt rendkívül szívé­lyesek voltak velünk, nyugodtan kijelenthetem, szeretettel visel­tettek irántunk! Ami pedig Bala- tonboglárt illeti, nem használha­tok rá más jelzőt: igazi lengyel oázis volt az a település! S éppen a nagy világégés közepette. (Folytatjuk) Szalay Zoltán Csehszlovák területen atomerőmű épül... Nullszintmérés a Börzsönyben A nullszint, azaz az alapszintű sugárzási viszonyok megállapí­tásához szükséges mérések el­végzését kérte a Közép-dunavöl­gyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság a Börzsöny körzeté­ben, valamint az Ipoly és a Duna itteni szakaszán. Mint Gulyás Ágnes, a Kövizig környezetvé­delmi mérőállomásának vezető­je az MTI-nek elmondta: a mé­résekre azért van szükség, mert csehszlovák területen, Muhinál, a magyar határtól nem messzire atomerőmű épül. Még üzembe helyezése előtt el kell végezni azokat az úgynevezett nullszint- méréseket, amelyekhez az atom­erőmű működésekor a környe­zetben történt változásokat vi­szonyítani lehet. Az Ipoly és a Duna érintett szakaszának vizs­gálatára a környezet nullszintjé- nek megállapításánál már nagy tapasztalattal rendelkező Al-du- nai Környezetvédelmi és Vízü­gyi Igazgatóságot, valamint az Országos „Frédéric Joliot-Cu- rie” Sugárbiológiai és Sugár­egészségügyi Kutató Intézetet kérték fel. A nullszintmérések elvégzését még az év elején Balpgh László, az érintett terület országgyűlési képviselője, a Pest Megyei Ta­nács elnöke levélben kérte Ma- róthy László környezetvédelmi és vízgazdálkodási minisztertől. A méréseket ősszel és tavasz- szal is el fogják végezni, hogy a vegetáció változását is figyelem­mel kísérhessék. A munka anya­gi fedezetét a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztéri­um biztosítja. Az ősi búzafajok csak kása készítésére voltak alkalmasak A kenyér történetéről Mióta eszünk kenyeret? És vajon milyen lehe­tett őseink mindennapi kenyere? — A múlt század huszas éveiben Nagyváthy János Magyar házi gazdaasszony című könyvében így ír: „Jó kenyérnek azt tartjuk, amely domború, hé­ja sem igen lágy, sem kemény, sárga vagy barna, de nem fekete égett; a béli szívós és nem elmorzsál- ható. Ha a bélit benyomják, ismét magától felduz­zad, inkább apró sűrű, mint igen lyukatsos, jóízű, nem savanyú, több napok múlva is a tejet felissza, mint a spongya, ha a fenekét megütik ököllel, az egész kenyér megrendül”. A mai kenyér eredete után kutatva egészen tá­voli időkhöz érkezünk. Kis-Ázsiában és Észak- Iránban időszámításunk előtt 10-8 ezerben, Kö- zép-Európában 5 ezer körül már foglalkoznak búzatermesztéssel. Igaz, ezek az ősi búzafajok — az alakor és a tönkebúza — csak kása készítésére voltak alkalmasak. Vaseszközeikkel a kelták már magasabb szintű földművelést folytattak, javult a búza minősége, ekkor (i.e. 4-1. században) kezdődött a maihoz hasonló kenyér fogyasztása. A kelták forgó kézi­malmokat és sütőkemencéket is használtak. Az első magyar kenyérsütők nevét 1139-ből is­merjük. A dömösi apátság szolgái voltak: Meiri faluban Vrabog, Kimis, Haladi, Muncasti, Scege, Gukus, Tenkudi, Hidegkút faluban Cosar, Ede- lényben Kimis és Gonoidi, Esztergomban Milost, Enyingen Casmer és Dömösön Cigu. A malmokról az első írásbeli említést a Na­gyobb Gellért-legenda 12. fejezete tesz: „Éjféltáj­ban malomzörgést hallott, olyan malomét, ami­nőt egyebütt nem látott volt. Elcsodálkozott, hogy mi is lehet az. S nyomban utána a nő, aki a malmot hajtotta, énekelni kezdett...” A középkorban használt kézimalom alig válto­zott, és még századunkban is használták. Az első magyar vízimalmokról az első említés 1061-ből való. Irodalmi emlékeink szólnak a dunai hajó­malmokról. A szélmalmok viszont csak a 18. szá­zadban jelennek meg hazánkban. Valamennyi malom kővel őrölte a gabonát. De a kőmag héját is összetörte, a korpa bennmaradt a lisztben, — et­től szitálással kellett megtisztítani. Mechwart András találmányával, a máig használatos hen­gerszékkel sikerült a malomkövet helyettesíteni. A gőzenergia elterjedésével felépülnek az első gőzmalmok is. A mai, modem malomban már valamennyi fo­lyamat — még az anyagmozgatás is — gépekkel, automatikus úton történik. Es természetesen tu­dományos liszt- és tésztavizsgálattal ellenőrzik már 100 éve — a kenyérhez felhasznált anyago­kat. A kenyér történetének nevezetes korszaka, a 19. század második fele, amikor Magyarországon Mokry Sámuel elkezdi a búzanemesítést. Később Baross László, Fleischmann Rudolf és Székács Elemér minőségi búzái nevezetesek. 1950-től ter­melnek intenzív búzákat. ínséges években a legkülönbözőbb növények­kel pótolták, helyettesítették a búzát fűrészpor­ból, kukoricacsutkából, sás és nád gyökeréből, tölgy és bükk makkjából sütötték a nyomorúságos kenyeret. A kenyérsütés csak lassan vált iparrá, még las­sabban nagyiparrá. A városokban ugyan pék sü­tötte a kenyeret — kisipari módszerekkel. De fa­lun még nem is olyan régen házilag dagasztották a foszlós, fehér óriás kenyeret. A sütőipar korszerű­sítése Magyarországon csak 1953 után indult meg. (Szabó Sándor felvétele — MTI)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom