Heves Megyei Népújság, 1989. június (40. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-29 / 151. szám

6. 1989. június 29., csütörtök Amatőrök profi szemlélettel Foci — katonás tempóban A H. Gáspár SE bajnokcsapata. Állnak (balról jobbra): Oláh Ferenc szakosztályvezető, Stupek István edző, Mikó Attila, Sütő Zsolt, Kovács Sándor, Csanády Dénes, Sípos Lajos, Kovács László, Vona Ár­pád, Komjáti József, Lászlók Ervin, Geiger János klubelnök. Guggolnak: Hegedűs Pál, Gacsal Tamás, Szabó Zoltán, Fülep István, Szabó László, Szászi Csaba, Jacsó Ákos, Rácz Zoltán, Kun Zoltán. (Foto: Kerek József) A megyei labdarúgó-bajnok­ságban még nem általánosan el­terjedt a profi következetesség­gel végzett, rendszeres edzés­munka. Mindezt persze igazság­talanság lenne valamiféle restség számlájára írni, inkább az életkö­rülmények ludasak ebben. Edzésre csak munka után jut idő, vagy még akkor sem. Miért van ez így? Sokan másodállás után kajtatnak, vagy éppen a házuk falait húzzák fel, felemésztve minden tartalék energiájukat. Hiába szeretnének a nap hu­szonnégy órájából akár négyet- ötöt is a focipályán tölteni, egész egyszerűen nincs rá mód. A fentebb említettek alól talán egyetlen gárda képez kivételt a megyében, s ez a H. Gáspár SE. Volt olyan időszak, hogy napi két edzéssel készültek a pontva­dászatra. Már a kakasokkal kel­tek, teljesítették a hajnali penzu­mot, majd a mindenki számára kötelező kiképzési foglalkozá­sok következtek. A délután új- fent a pályán találja őket, s ez így ment napról-napra, hétről-hét- re. A katonás tempójú focit az el­lenfelek képtelenek voltak át­venni, a hatvaniak utcahosszal nyerték a bajnokságot. Csak a Gyöngyöshalász szorongatta meg őket időnként, szívósan a nyomukba eredve, megáltalko- dottan pályázva babérjaikra. Egy ízben két pontnyira meg is közelítették a listavezető honvéd csapatot, de a szalmalángot az el­ső esőcsepp ellobbantotta. Stu­pek István edző bizonygatta, hogy nem okozott neki álmatlan éjszakákat a halásziak hajszája. Sejtette, hogy a végén az ő csapa­ta fog nevetni. A tavaszi idényt ugyanis négy rangadóval kezd­ték, míg ellenlábasuknak a haj­rára maradt a neheze. A gáspárosok 90 százalékos mérlege önmagáért beszél. Az őszi és tavaszi terveket jócskán túlteljesítve a maximumot nyúj­totta a társaság. Pedig közbejött a katonacsapatok „réme”, a le­szerelés is, amely rendszerint ala­posan szétzilálja a sorokat. Ezt is sikerült különösebb megrázkód­tatás nélkül átvészelni, és fügét mutattak a mezőny többi, az ő skalpjukra áhítozó gárdájának. Az ellenfelek hálóját nyolc­vankilencszer zörgették meg, míg kapusuk csupán tizennégy­szer nyúlt a háta mögé. A gólkü­lönbség úgy hízelgő igazán, ha különválasztjuk a hazai és az ide­genbeli meccseket. Hazai kör­nyezetben 56-2, más pályákon 33-12 volt a rúgott és kapott gó­lok aránya. A középpályások „termé­kenysége” bizonyult igazán dön­tőnek, hiszen lövéseik többször találtak utat a kapuba, mint a csatárokéi. A találkozókon hu­szonnyolc játékos jutott szóhoz, ebből tizennyolcán tíznél több­ször játszottak bajnokin. A leg­többször, szám szerint huszonki­lencszer Vona Árpád lépett a pá­lyára, de Szászt Csaba, Szabó László, Csanády Dénes, Kun Zoltán, Kovács Sándor, Kovács László és Sípos Lajos is orosz­lánrészt vállalt a „zongoracipe- lésből”. A produkció azonban igazi csapatmunka volt, minden „csavarnak” a helyén kellett len­ni ahhoz, hogy a végén fenékig üríthessék a siker poharát. Hogy teljes legyen az öröm, Csanády huszonhét találatával még a gól­királyi címet is megszerezte. Az igazi megméretés persze az NB IlI-ban vár a fiúkra. Igaz, nem mindenkire, hiszen Szászi, Csanády, Vona, Kun és Kovács L. augusztusban leszerel. Termé­szetesen a leghőbb vágyuk a bentmaradás kiharcolása, de sok múlik azon, hogy milyen erők lépnek a távozók helyére. Min­denesetre a kispad gazdája reális esélyt lát ennek elérésére. Dehát, ki bizakodjék, ha ő nem... A mérleg számokban: Otthon: 16 15 1 - 56- 2 31 Idegenben: 14 11 2 1 33-12 24 Összesen: 30 26 3 1 89-14 55 (buttinger) Demjén és Verpelét nyerte a szpartakiád váltót Nagy mezőnyök Makiáron A falusi dolgozók 38. hyári szpartakiádjának egri körzeti döntőit Makiáron bonyolították le. Atlétikában és labdajátékok­ban több mint hatszázan vetél­kedtek, azaz népes mezőnyök­ben kellett bizonyítaniuk a leg­jobbaknak. Eredmények: Atlétika, férfiak, 100 m:l. Fó­nagy (Nagyvisnyó), 2. Katona (Mátraballa), 3. Cserős (Eger- bocs). 400 m: l.Fónagy, 2. Ta­mási (Andomaktálya), 3. Laka­tos Gy. (Demjén). 800 m: 1. Ber- nát (Verpelét), 2. Sípos (Mak­iár), 3. lüss F. (Párád). 1500 m: 1. Lakatos R. (Demjén), 2. Ké­pes (Makiár), 3. Pusomai (Mak­iár). Szpartakiád váltó: 1. Dem­jén, 2. Verpelét, 3. Egerszalók. Nők, 100 m: 1. Abrudán (Recsk), 2. Kupi (Verpelét), 3. Nagy E. (Verpelét). 400 m: 1. Juhász (Egercsehi), 2. Korózs (Andor- naktálya), 3. Kozma (Verpeléti. Szpartakiád váltó: 1. Verpelét, 2. Andomaktálya, 3. Egerszalók. Ügyességi számok, férfiak. Ma­gasugrás: 1. Katona (Mátrabal­la), 2. Kozma (Recsk), 3. Besse­nyei (Párád). Távolugrás: 1. Ka­tona, 2. Cserős, 3. Székely (Ver­pelét). Súlylökés: 1. Kovács L.(Tamalelesz), 2. Balázs (Tar- nalelesz), 3. Tóth Zs. (Mátrade- recske). Gránátdobás: 1. Viktor (Bükkszentmárton), 2. Tóth B. (Pétervására), 3. Urbán (Verpe­lét). Nők, magas: 1. Kupi, 2. Far­kas (Verpelét), 3. Kocsis (Verpe­lét). Távol: 1. Kupi, 2. Juhász, 3. Egervári (Makiár). Súly: 1. Su- sán (Szilvásávrad), 2. Várallyai (Andomaktálya), 3. Besenyeiné (Párád). Gránát: 1. Várallyai, 2. Besenyeiné, 3. Kiss A. (Mátra- derecske). Kézilabda, férfiak: 1. Verpe­lét, 2. Egerszólát, 3. Makiár. Nők: 1. Szilvásávrad, 2. Makiár. Röplabda, férfiak: 1. Egerszólát, 2. Bükkszék, 3. Recsk. Nők: 1. Egerszólát, 2. Párád, 3. Pétervá­sára. Kispályás labdarúgás, fér­fiak: 1. Bélapátfalva, 2. Sírok, 3. Egercsehi. Nők: 1. Andomaktá­lya, 2. Makiár, 3. Sírok. A Vasast piszkálják, az osztályozó „folytatódik” Győztes — újrajátszás nélkül (?) Miért roppant össze Karpov? A szovjet szaksajtót és a sakk­szerető közvéleményt élénken foglalkoztatja, hogy vajon miért roppant össze az exvilágbajnok Anatolij Karpov a rotterdami Vi­lág Kupa-verseny hajrájára. Mint emlékezetes, olyasmi tör­tént az éppen megbízhatóságá­ról, kiegyensúlyozott játékáról közismert sakkozóval, ami pá­lyafutása során még sohasem. Az utolsó három partit elveszítette, s noha három fordulóval a befeje­zés előtt még fölényesen vezetett (fantasztikus mérleggel, ^játsz­mából 9.5 ponttal állt), végül mégis a holland Timman mögé szorult a táblázaton. Nyikolaj Krogiusz nemzetközi nagymester a Szovjetszkaja Rosszija hasábjain azt fejtegeti, hogy Karpov 13. mérkőzése in­dította el a „lavinát”. A balsze­rencsés sorszámú partiban soká­ig jobban állt a volt világbajnok, ám nem érte be a várható döntet­lennel, s amikor kölcsönös idő­zavar alakult ki, szinte törvény­szerű módon hibázott. Aztán az utolsó előtti és az utolsó játszmá­ban — a jugoszláv Ljubojevics il­letve az az angol Nunn ellen — villámgyors javításra törekedett, ki akarta köszörülni a csorbát — ez a sietség pedig a legritkább esetben vezet eredményre. Most is visszaütött a túlzottan éles tak­tika. Jurij Averbah nagymester, aki az Izvesztyija különtudósítója volt Rotterdamban, Karpov elbi­zakodottságával magyarázza a hármas vesztő szériát. Folytatódik a harc a Vasas és a Szeged labdarúgócsapatai kö­zött az NB I-es tagságért. Amint ismert, a fővárosi együttes az utolsó percben megadott bünte­tővel vívta ki a jogot az élvonal­ban maradásra, de a tiszapartiak nem hagyták annyiban a dolgot, s két óvást postáztak az MLSZ címére. Zádori Gyula technikai vezető úgy véli, a jelenleg érvé­nyes szabályok alapján újraját­szás nélkül győztesnek kellene kihirdetni a szegedieket. — Az első, Fáy utcai találko­zón Teodoru Vaszilisz, a Vasas játékosa nem léphetett volna pá: lyára, mivel a mérkőzést megelő­zően összegyűjtött három sárga lapot, ami után eltiltás jár — je­lentette ki a szegedi csapat veze­tője. — Ezt természetesen nem most fedeztük fel, már múlt pén­teken jeleztük az esetet a szövet­ségnek. — A vasárnapi sorsdöntő mérkőzést miért óvták meg? — Erre két okunk volt. Az egyik a pálya rossz világítása. A küzdelmet az utolsó három perc­ben már nem lett volna szabad tovább engedni, mivel a játéktér kétharmada félhomályban volt. Az óvás másik oka, hogy véle­ményük szerint Németh Lajos játékvezető akkor is helytelenül járt el, amikor nem rendelte el a büntető újrarúgását. A találko­zóról készült felvétel is egyértel­műen bizonyítja: a labda ellövé­sének pillanatában hárman is a tizenhatoson belül tartózkodtak. Ezt a szabálytalanságot a bíró nem vette figyelembe. — Még mindig vitatják a bün­tető jogosságát is? — Szabó Gyula balszeren­csénkre kézzel ért a labdához, s ezen a tényen nem is érdemes vi­tatkozni. De a játékos is úgy érzi, hogy önkéntelenül követte el a szabálytalanságot, mivel felug­rás közben valaki hátulról meg­lökte. (A videofelvétel nem ezt mutatta. — a szerk.) — Mit vár az óvástól? — Számomra teljesen egyér­telmű: a Szegedet kell győztes­nek nyilvánítani... — mondta vé­gezetül Zádori Gyula. Boripari sportnapok Dobogón az Egervin Budafok volt a helyszíne az idei országos boripari sportna­poknak. A résztvevők között eredményesen szerepelt az Eger­vin dolgozóiból alkotott csapat, amely a sportágak eredményei alapján számított összetett pont­versenyben a harmadik helyet szerezte meg. Az atléták között győzött Va- riskó Ferenc, három számban lett második Burgermejszter Edit, de értékes helyezést csípett el lurkó Angéla, Szűcs Dóra és Gál Zsolt is. Teke egyéniben Hargitai Ottó másodikként végzett, a Hargitai, Ladovány, Kovács, Szabó, Koz­ma összetételű csapat a dobogó harmadik fokára állhatott. A csapatsportágakban újabb há­rom harmadik helyhez juttatta az Egervint: a női tekézők (Sulyá- né, Varga, Lakatos), a férfi aszta­liteniszezők (Variskó, Bak, Lip- ták), a férfi sakkozók ( Terenyei, Rátkai, Bessenyei). A kispályás labdarúgásban döntőt játszott az Egervin. Eredményeik: Eger- vin-Pannonvin 15-0, Egervin- Kecskemét 2-0, Eger-Balaton- füred 3-1, Promontonvin -Eger­vin 2-0. Áz együttesben játszott Jánosi Lajos, Verebélyi Béla, dr. Sike József, Kelemen Attila, Ro­mán Péter, Utassy Dénes. Sorsoltak az MLSZ-ben Ősszel két FTC-MTK-VM Szerdán az MLSZ Székházában az NB I-es liga tagjainak jelen­létében megvitatták a válogatottak és az élvonalbeli csapatok őszi menetrendjét, s elkészítették az elsőosztály sorsolását. A nemzeti tizenegy programjának összeállítására Bicskei Berta­lan szövetségi kapitány tett javaslatot. A szakvezető két változatot dolgozott ki: egyet arra az esetre, ha netalán sikerülne a csapatnak ki­jutni az olaszországi világbajnoki döntőre, egy másikat pedig arra, amennyiben — s ez a valószínűbb — a válogatott elbukik a selejtező­kön. Ez utóbbi esetben Bicskei csak rövidebb időszakokra fogja ki­kérni a játékosokat klubjaiktól. A ligaülésen megjelent Klész László ezredes, a HM Testnevelési és Sportosztályának vezetője, s megvitatta a klubvezetőkkel az élvo­nalbeli labdarúgók bevonultatásának kérdéseit. Megegyezésre jutot­tak abban, hogy a jövőben csak azok a futballisták kerülnek sorkato­nai szolgálatuk idején a Bp. Honvéd csapatához, akik egyesületükön keresztül ezt kifejezetten kérik. A tanácskozásra meghívták Nagy Miklóst, az MLSZ játékveze­tő bizottságának a közelmúltban megválasztott elnökét. Az élvonal­beli játékvezetők a liga döntése alapján — s ezzel a javaslattal dr. Laczkó Mihály, az MLSZ elnöke is egyetértett — ősztől semmiféle meghívást nem fogadhatnak el azoktól a kluboktól, amelyeknek ép­pen mérkőzést vezetnek. Vitát kavart, de végül abban is megegyeztek a liga tagjai, hogy azok az egyesületek, amelyek akár a szövetségnek, akár valamelyik klubnak még nem egyenlítették ki tartozásaikat, nem igazolhatnak játékost. Az NB I. sorsolása: I. forduló, augusztus 12: Ü. Dózsa — Tatabánya Siófok - Rába ETO FTC - MTK-VM Csepel — Bp. Honvéd Váci Izzó — Pécsi MSC Videoton — Veszprém DVSC - Vasas Békéscsaba — Haladás 3. forduló, augusztus 26: Ü. Dózsa — Veszprém Siófok — Vasas Videoton — MTK-VM DVSC - Pécsi MSC FTC — Váci Izzó Haladás — Bp. Honvéd Békéscsaba — Tatabánya Csepel — Rába ETO 5. forduló, szeptember 9: Ü. Dózsa - MTK-VM Békéscsaba — Veszprém Csepel — Vasas Haladás — Tatabánya Siófok — Pécsi Videoton — Váci Izzó DVSC - FTC Bp. Honvéd — Rába ETO 7. forduló, szeptember 23: Ú. Dózsa — Váci Siófok - FTC Tatabánya — Veszprém Bp. Honvéd — Vasas Békéscsaba — MTK-VM Videoton - DVSC Csepel — Pécsi MSC Haladás — Rába ETO 9.forduló, októberé, (szerda): Ú. Dózsa - DVSC Rába ETO — Vasas Haladás — Veszprém Békéscsaba — Váci Izzó Csepel — FTC Tatabánya — MTK-VM Siófok — Videoton Bp. Honvéd — Pécsi MSC II. forduló, október 21: Ü. Dózsa — Siófok Tatabánya — Váci Izzó Bp. Honvéd — FTC Rába ETO — Pécsi MSC Csepel — Videoton Békéscsaba — DVSC Haladás — Vasas Veszprém — MTK-VM 13. forduló, november 4: Veszprém — Váci Izzó Tatabánya — DVSC Bp. Honvéd — Videoton Rába ETO — FTC Csepel — Ú. Dózsa Haladás - MTK-VM Békéscsaba — Siófok Vasas — Pécsi MSC 15. forduló, november 18: Tatabánya — Siófok Bp. Honvéd — Ü. Dózsa Haladás - Pécsi MSC MTK-VM - Váci Izzó Rába ETO — Videoton Békéscsaba — Csepel Veszprém — DVSC Vasas — FTC 2. forduló, augusztus 19: Pécsi MSC — FTC Tatabánya — Csepel Bp. Honvéd — Békéscsaba Rába ETO — Ü. Dózsa Haladás — Váci Izzó MTK-VM - DVSC Vasas — Videoton Veszprém — Siófok 4.forduló, augusztus30.(szerda): Pécsi MSC — Videoton FTC — Haladás Váci Izzó - DVSC Veszprém — Csepel Tatabánya — Bp. Honvéd Rába ETO — Békéscsaba MTK-VM — Siófok Vasas — Ü. Dózsa 6. forduló, szeptember 16: Pécsi MSC — Ü. Dózsa DVSC - Haladás FTC — Videoton Váci Izzó — Siófok MSC Veszprém — Bp. Honvéd Rába ETO — Tatabánya MTK-VM — Csepel Vasas — Békéscsaba 8. forduló, szeptember 30: Izzó Vasas — Tatabánya FTC — Ü. Dózsa Váci Izzó — Csepel Veszprém — Rába ETO MTK-VM — Bp. Honvéd Pécsi MSC — Békéscsaba Videoton — Haladás DVSC - Siófok 10. forduló, október 14: Siófok — Haladás Videoton — U. Dózsa DVSC — Csepel FTC — Békéscsaba Váci Izzó — Bp. Honvéd Pécsi MSC — Tatabánya MTK-VM - Rába ETO Vasas — Veszprém 12. forduló, október 28: EJ. Dózsa — Haladás FTC — Tatabánya Váci Izzó — Rába ETO MTK-VM — Vasas Pécsi MSC — Veszprém Siófok — Csepel Videoton — Békéscsaba DVSC - Bp. Honvéd 14. forduló, november 8. (szerda): Ú. Dózsa — Békéscsaba Siófok — Bp. Honvéd FTC — Veszprém Váci Izzó — Vasas Pécsi MSC - MTK-VM Videoton — Tatabánya DVSC - Rába ETO Csepel — Haladás 16. forduló, november 25: Tatabánya — tí. Dózsa Rába ETO — Siófok MTK-VM - FTC Bp. Honvéd — Csepel Pécsi MSC — Váci Izzó Veszprém — Videoton Vasas - DVSC Haladás — Békéscsaba A válogatott programja: szeptember 6., szerda: Észak-Irország — Magyaror­szág vb-selejtező október 11., szerda: Magyarország — Spanyolország vb-selejtező október 25., szerda: Magyarország — Görögország barátságos mérkőzés november 15., szerda: Spanyolország — Magyaror­szág vb-selejtező

Next

/
Oldalképek
Tartalom