Népújság, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-27 / 126. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXIX. évfolyam, 126. szám ARA: 1988. május 27., péntek 1,80 FORINT Érdekünk AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Téma volt: a testvérkapcsolatok és az idegenforgalom Szűrös Mátyás munkatalálkozója megyénk vezetőivel Manapság is szóbeszéd tárgya az idei időjárás. Legalábbis, ami az enyheséget illeti, hiszen ez volt jellemző a télre és a tavasz eddig eltelt részére is. Hogy mit jelentett ez a gazdaságra nézve? Mindenképpen előnyt, különösen, ami az enyhe telet illeti. Kevesebbet kellett fűteni és kevesebb energiát használtak fel az üzemek, a gyárak, a termelővállalatok. Az Állami Energiafelügyelet által közzétett jelentésből például kitűnik, hogy az esztendő első hónapjában több mint hat százalékkal mérséklődött az energiafelhasználás, a tavalyi januárhoz képest. Kétségtelen, az elmúlt esz- ■ tendő tele rendkívüli volt, a kemény hidegek miatt, a tervezettnél sokkal több fűtőanyagot használtunk fel. Jó tehát, hogy ebben J az évben a népgazdaság j energiafogyasztása az esz- j tendő elején visszaállhatott a korábbi, normális szintre. Fontos erről beszélni azért is, mert az egyre szi-' gorodó közgazdasági feltételek között a , biztonságos energiaellátás hatalmas terheket jelent. Ez egyaránt megmutatkozik a vállalatoknál, de az egyéneknél, a háztartásokban is. Kétségtelen, a nyolcvanas évek első felében a kormány által meghirdetett, az energiafelhasználás ésszerűsítésére irányuló program megvalósítására jelentős eredmények születtek. Lényegében megállt az energiafogyasztás növekedése, és ezért sokat tettek a vállalatok. Ügy tűnik viszont, hogy az elmúlt időszakban, mintha lanyhult volna az a törekvés. hogy még hathatósabb intézkedéseket tegyenek az energiatakarékosságért. Gondolunk itt elsősorban különböző szervezési intézkedésekre, módszerek alkalmazására. A tapasztalatok azt igazolják, hogy még vannak jelentős tartalékok a veszteségek feltárására és azok megszüntetésére a szakemberek bevonásával. Nagyon lényeges, hogy az i esztendő további részében, az első négy hónapban szerzett előnyt az energia- 1 felhasználás mérséklésében, a gazdálkodóegységek megtartsák. Érdeke ez a vállalatoknak és a népgazdaságnak egyaránt. Természetesen a fogyasztás nagyobb mértékű csökkentése csak akkor válik lehetővé, ha mindenütt felgyorsul a szerkezetváltás és átalakítás. Akkor, ha a termelésben zöld utat kapnak a kisebb mennyiségű energiával készülő termékek. valamint gyártási folyamatok. A ma még igen nagy anyagi terhet jelentő energiaellátás számottevően így mérsékelhető. Emellett nyilvánvalóan a takarékosság hagyományos formáiról, módjairól sem feledkezhetünk el. Erre kényszerít a helyzetünk, mai életünk. Mentusz Károly Megyénk testvérkapcsolatairól és idegenforgalmáról esett szó Szűrös Mátyás és szűkebb hazánk vezetőinek munkatalálkozóján (Fotó: Perl Márton) Tegnap, késő délután, megyénkbe látogatott Szűrös Mátyás, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkára, s munkamegbeszélésen találkozott Egerben, a megyei pártbizottság székházában, Heves megye vezetőivel. A vendéget Barta Alajos, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának első titkára üdvözölte, s köszöntötte abból az alkalomból, hogy a múlt hét végi országos pártértekezleten újjáválasztották a Központi Bizottság titkárának. — Szívből köszönöm a jókívánságokat — fogadta az elismerő szavakat Szűrös Mátyás —, s elmondhatom, hogy a pártkonferencia jól sikerült, leginkább abban az értelemben. hogy megmutatkozott nemzetünk politikai kulturáltsága. Különösen annak örültem, hogy a résztvevők megerősítették külpolitikánkat. A Központi Bizottság titkára, csütörtöki programjáról is számot adott. Délelőtt. mint az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. a Parlamentben fogadta az NSZK-beli Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) ifjúsági szervezetének. valamint a Német Ifjúsági Unió képviselőit. Találkozott emellett a nyugat-berlini képviselőház szabaddemokrata párti (FDP) csoportja küldöttségének vezetőivel is. Ezután a megbeszélésen — amelyen részt vettek: Virág Károly, Kiss Sándor és dr. Asztalos Miklós, a megyei pártbizottság titkárai, továbbá Németh László, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának tagja, az egri városi párt- bizottság első titkára és Bá- gyi Imre, Heves Megye Tanácsának elnökhelyettese — Kiss Sándor adott tájékoztatást megyénk külkapcsola- tairól. — Csuvasiával 1969 óta létezik az együttműködésünk — mondotta —, s ez már kezdetben túlnőtt a protokolláris jellegű kapcsolatokon. Az állami és tömegszervezetek együttes tevékenysége mellett, csaknem húsz gazdálkodó szerv és intézmény kézzelfogható. s eredményeket is felmütató kooperációjáról számolhatok most be. Külön hangsúlyozta, hogy a csuvas néppel már hagyománynak számít a főiskolák vezetői közötti, kétévenkénti, baráti látogatás, csakúgy, mint az ifjúság hazafias nevelésének erősítését szorgalmazó, kölcsönös előadások tartása, valamint a fiatalok, különösképpen az úttörők csereüdülése. A testvéri nép hozzánk látogatott vezetői különösképpen érdeklődtek a háztáji gazdálkodás és a lakosság ellátásának szervezése iránt. Konkrét együttműködésről is beszámolt a megyei pártbizottság titkára: így a Finomszerelvénygyár és a Csebokszári Aggregát- gyár, továbbá a Mátraalji Szénbányák Thorez Bánya(Folytatás a 2. oldalon) Grósz Károly fogadta Ni Cse-fut vett Gáspár Sándor, a Szak- szervezetek Országos Tanácsának elnöke. Jelen volt Csu An-kang, a Kínai Nép- köztársaság budapesti nagykövete. Magyar—osztrák külügyminiszteri tárgyalások Várkonvi Péter külügyminiszter meghívására csütörtökön hivatalos látogatásra hazánkba érkezett Alois Mock alkanceílár, az Osztrák Köztársaság szövetségi külügyminisztere. Az osztr4k diplomácia vezetője megérkezését követően ünnepélyes külsőségek között koszorút helyezett el a Magyar Hősök Emlékművén a Hősök terén. Ezután a Külügyminisztériumban megkezdődtek a hivatalos magyar—osztrák külügyminiszteri tárgyalások. A megbeszéléseken hangsúlyosan szóltak az 1995-re tervezett közös világkiállítás politikai jelentőségéről. Megelégedéssel állapították meg — újból megerősítve a két ország készségét a világkiállítás közös megrendezésére —. hogy az előkészületek az elképzeléseknek megfelelően, kellő ütemben folynak. Szó esett az általános preferenciarendszerből eredő vámkedvezményekről is, amelyeket Ausztria — parlamentje határozatának értelmében — július elsejétől biztosít Magyarországnak. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt elnöke, az Elnöki Tanács tagja csütörtökön az MSZMP KB székházában fogadta Alois Mock alkancellárt, külügyminisztert, az Osztrák Néppárt elnökét. A szívélyes légkörű találkozón áttekintették a nemzetközi helyzet néhány időszerű kérdését, valamint a jól fejlődő kétoldalú kapcsolatok legfontosabb területeit. Tegnap a hazánkban tartózkodó thaiföldi miniszter- elnök, Prem Tinszulanonda, a magyar gazdasági élettel ismerkedett. Csütörtöki első programja során a Ganz Mozdony- és Vagongyár Vállalatot kereste fel. Délután Martonvásáron, a Magyar Tudományos Akadémia Mezőgazdasági Kutatóintézetét látogatta meg kíséretének egy csoportjával. A magas rangú politikus ezt követően Herceghalomra érkezett, ahol az állami gazdaság tevékenységéről tájékozódott. Prem Tinszulanonda részt vett a Magyar Gazdasági Kamarában egy kerekasztal- megbeszélésen is. BNV-zárás A tegnapi napon bezárta kapuit a 87. Budapesti Nemzetközi Vásár, a beruházási javak hagyományos tavaszi seregszemléje. A kiállítást az egy hét során összesen 350 ezren keresték fel. S bár az idén kisebb volt az érdeklődés, mint korábban, ám mindenképpen élénkebb volt az üzleti élet. Ezt bizonyítja — többek között —, hogy nagy értékű szerződéseket kötött a MOGÜRT Gépjármű Külkereskedelmi Vállalat. Ezeknek megfelelően még 1988 folyamán 4470 újabb Dacia, és 1850 Polski Fiat 126-os személygépkocsi érkezik hazánkba. Űrhajósok látogatása a megyei pártbizottságon — örülünk, hogy mi, Heves megyeiek lehetünk a gazdái annak az eseménynek, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia Inter- kozmosz Tanácsa szervezett — mondotta Barta Alajos, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának első titkára köszöntőjében, mellyel az említett testület erőforrás- kutatási állandó munkacsoportjának XIV. ülésén részt vevő, szocialista országokbe- li űrhajósokat üdvözölte. Tegnap délelőtt, a megyei pártbizottság egri székházában fogadta megyénk első számú vezetője Sigmund Jähn vezérőrnagyot, a Német Demokratikus Köztársaság, Georgij Ivanov ezredest, Bulgária és Dimitriu Pruha- riut, a Román Szocialista Köztársaság űrhajósát. A találkozón — amelyet Farkas Bertalan ezredes, a Magyar Népköztársaság űrhajósa szervezett és gondozott — jelen volt még Haffnerné dr. Miskolczi Margit, a megyei pártbizottság osztályvezetője, dr. Vasas Joachim, az MSZMP Heves Megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságának igazgatója és Baj Attila, az MTA Interkoz- mosz Tanácsa titkára. Barta Alajos beszámolt a kedves vendégeknek a múlt hét végi országos pártértekezleten történtekről. Egyebek mellett, több felszólalásból is idézett, hangsúlyozva, hogy nagyobb megbecsülést kíván mindaz az érték, amelyet az elmúlt négy évtized alatt létrehoztunk. S nem szabad megfeledkezni a létrehozók munkájáról sem, meríteni kell — a jövő érdekében is — a múlt tapasztalataiból. Megemlítette Barta Alajos azokat a főbb feladatokat is, amelyek az elkövetkezőkben a még eredményesebb, hatékonyabb munkavégzéshez szükségesek. Kitért arra is, hogy a megyében jelenleg az MSZMP országos értekezletének anyagát ismertetik, ennek volt fontos része Lukács Jánosnak, a Politikai BízottBaráti beszélgetés a szocialista országokból érkezett űrhajósokkal (Fotó: Perl Márton) ság tagjának, az MSZMP KB titkárának szerdai látogatása. Ebből is kiderült, igenis igény van az ilyen találkozásokra. amikor a párt- alapszervezetek titkárai is elmondhatják véleményüket, s választ is kaphatnak kérdéseikre. A vendég űrhajósok nevében Sigmund Jähn kért szót. — Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen két esztendeje éppen Egerben vehettünk részt űrhajóskongresszuson. Már csak ezért is örömmel fogadtuk a hirt, hogy a mostani tanácskozást megint csak ebben a szép, magyarországi városban rendezik. — Természetesen azzal is tisztában vagyunk — toldotta meg NDK-beli kollégája szavait Georgij Ivanov —. hogy nagyon sok függ az űrkutatás eredményeitől, elsősorban abból a szempontból, milyen lesz az emberiség jövője. A további beszélgetés során felidéződtek Farkas Bertalan nyolc évvel ezelőtti űrutazásának pillanatai, majd a hangulatos társalgás befejezéseként, a megyei pártbizottság vezetői az Egert bemutató, orosz nyelvű könyvvel ajándékozták mega kozmosz meghódítóit. V A thaiföldi miniszterelnök vidéken is Grósz Károly, a Miniszter- tanács elnöke csütörtökön a Parlamentben fogadta Ni Cse-fut, a Kínai Országos Szakszervezeti Szövetség elnökét. A szívélyes, baráti légkörű megbeszélésen részt