Népújság, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-24 / 71. szám

NBflujwq 1988. március 24., csütörtök Hetvenöt éve született a görög- országi Patraszban Makrisz Aga­memnon görög származású Kos- suth-díjas szobrászművész, a Ma­gyar Népköztársaság kiváló mű­vésze. Művészeti tanulmányait 1938-ban fejezte be Athénban, az ottani képzőművészeti, főis­kolán. 1945-ben politikai okok­ból Párizsba emigrált, majd 1950 óta hazánkban; az utóbbi idő­ben felváltva Magyarországon és szülőhazájában él. Portrészobra­in a nemzetközi munkásmozga­lom, a görög szabadságharc, a haladó irodalom és művészet nagy képviselőit — Marcel Cachin. Paul Eluard, Csók István stb. — örökítette meg. ö készítette a Szekszárdon 1959-ben felállított tanácsköztársasági emlékművet; 1963-ban a mauthauseni Mártír- emlékmű monumentális kompo­zícióját, s — egyebek között — a kecskeméti Aranyhomok Szál­ló épületplasztikáit is. 1951-ben nagy sikerű önálló kiállítása volt Budapesten, a Fényes Adolf Te­remben. Művészi formanyelvét a klasszikus görög tradíció és a mo­dern plasztikai törekvések, öt­vözése jellemzi. Fontos szerepel tölt be — feleségével, a kitűnő grafikussal, Makrisz Zizivel együtt — a magyar képzőmű­vészet szervezeti életében is. A Nap kél: 5.39 órakor, nyugszik: 18.02 órakor. A Hold kél: 8.43 órakor, nyugszik: 1.15 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon GABOR nevű kedves olvasóinkat! Eredeti alapszava áz óhéber Gab­riel volt, jelentése: „isten az erősségem”. [időjárás Várható időjárás ma estig: A keleti, északkeleti megyékben többnyire erősen felhős idő lesz, ismétlődő esővel. Másutt válto­zóan felhős idő várható szórvá­nyos esővel, záporral. A meg­élénkülő északnyugati szelet a Dunántúlon időnként erős szél­lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul. Debrecenbe kéne menni... Napok óta tele van az egész magyar sajtó a deb­receni sportklub ügyeivel. Felmondott, felmentették, kirúgták a technikai vezetőt, az edzőt, a klubelnök is levelet írt, amiben köszöni, de nem kéri tovább. Egy kis vitát rendeztünk itt a szerkesztőségben a tör­téntekről. A vélemények megoszlottak. Van, aki nem szeretne itt dolgozni, mert hogy utál levelet írni. Amikor viszont a fizetésekről esett szó, elbizonytala­nodtunk. Merthogy hatan sem keresünk annyit — ötvenezer forintot —, mint ott egy labdarúgóedző... (kis szabó) — AGÁRVERSENY NAGY- FÜGEDEN. A Magyar Eb­tenyésztők Országos Egyesü­letének Gyöngyösi Szerveze­te rendezésében agárver­seny lesz Nagyfügeden. Itt van az ország jelenleg egyet­len ilyen jellegű pályája. Az eseményre vasárnap, délelőtt 10 órától kerül sor. — ELISMERÉS A FŐISKO­LÁSOKNAK. Tegnap délután az egri Ho Si Minh Tanárkép­ző Főiskolán ünnepélyes kül­sőségek között emlékeztek meg a Tanácsköztársaság, valamint a KISZ zászlóbon­tásának évfordulójáról. Ezen a fórumon vehették át ju­talmaikat a házi tudományos diákköri konferencián ered­ményesen szerepelt tanulók. A 150 hallgató, valamint 20 közösség, mintegy kétszáz­ezer forint jutalomban ré­szesült. — NEMZETKÖZI TÁNC­HÁZ ÉS ZENÉSZTÁBOR. Július 28-tól, augusztus 7- ig, Jászberényben nemzet­közi táncház és zenésztábor lesz. A szakmai szempont­ból jelentősnek ítélt ese­ményre a Déryné Művelődé­si Központban kell jelent­kezni, Jászberény, Lehel ve­zér tér 33. szám alatt. Rész­letes felvilágosítást a 12-163, vagy a 11 -976-os jászberényi telefonon lehet kérni. — KERTBARÁTOK, KIS- TENYÉSZTÖK. A Hazafias Népfront Heves Megyei Bi­zottsága mellett működő kertbarátok és kistenyésztők megyei szövetsége tegnap Egerben tartotta első félévi tanácskozását. Értékelték elmúlt évi munkájukat, s pontosították ’ idei elképze­léseiket, majd arról tájéko­zódtak, hogy a Mészöv, va­lamint a Testöv milyen mó­don képes segíteni a kister­melők munkáját. — MŰSZAKI VIZSGÁZ­TATÁS. A Heves Megyei Autóklub egri műszaki állo­mása újabb korszerű műsze­rekkel gazdagodott. Ennek köszönhetően március 31- től újra végzik a gépjármű­vek műszaki vizsgáztatását. Előjegyzéseket már most fel­vesznek. — HISTÓRIA. A hatvani TIT és a helyi közművelő­dési egyesület által szerve­zett História filmklubsorozat március 30-án kezdődik. Ek­kor a Törvénysértés nélkül (rendezők a Gulyás-fivérek) c. filmet vetítik, a Vörös Csillag Filmszínházban, dél­után 4 órakor. A hat film­ből álló sorozatra bérlete­ket még korlátozott szám­ban lehet váltani a mozi pénztárában. ORVOSI ÜGYELET EGERBEN: felnőtt betegek ré­szére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HE­LYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Te­lefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet: este 19 órától holnap reggel 7.49 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosz­tályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakos­sága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügye­let Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek la­kossága részére 17 órától hol­nap reggel 8 óráig. HELYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. He­ves, Vörös Hadsereg u. 32. Te­lefon: 11-831. FÜZESABONY: központi or­vosi ügyelet működik Füzes­abony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány, Szihalom. Mező- szemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN : szombat reggel 8 órától, hétfő reggel 8 óráig és munka­szüneti napokon reggel 8 órá­tól másnap reggel 8 óráig a 10-133-as telefonszámon. Hétköz­napokon 16 órától másnap reg­gel 7 óráig a 12-570-es üzenet- rögzítőn lehet bejelentést tenni. Holland tojásosztályozó gépsor Szerencsen (MTl-fotó: Kozma István — KS) A Szerencsi Állami Gaz­daságban holland gyártmá­nyú tojásosztályozó és -cso­magoló gépsort helyeztek üzembe, amely óránként 28 ezer 800 tojást válogat és mér meg tizedgramm pontos­sággal. A gépsor 5 év után kerül az évi 70 millió tojást előállító gazdaság tulajdo­nába. A Takarítás a Tavaszi Fesztiválon Az egri Gárdonyi Géza Színház által életrehívott produkciót mutattak be teg­nap Budapesten a Ta­vaszi Fesztiválon. Az Or­szágos Kamaraszínházi Ta­lálkozón az Almássy téri Szabadidő-központban két előadásban játszották Nádas Péter Takarítás című darab­ját. Az Elek Judit által ren­dezett előadás fő szerepeit Berek Kati, Epres Attila és Román Judit alakította. Füstölgés, diétaügyben Bosszúsan füstölögtem, amikor kedvelt napi újságom­ban (Népszava) a karikatúrát megpillantottam. Dluho- polszky László követte el a rajzolatot „Sikerkönyv 1988- ban” címmel. Szomorú arcú figurák veszik közre a joviálisán dundi szakácsot. Kezükben könyv, ezzel a felirattal: „Diétás szakácskönyv”. Az abszolúte humor- talan, irritáló rajz, gondolom csakis azért jelenhetett meg, mert a lapkészítök és a karikaturista nem fanya- f lodtak még soha diétás étkekre. Különben tudnák: a diétás készítményű étkek még a szocializmus építésének boldog időszakában is, (amikor nem ismertük az árren­dezések, áremelések fogalmát) drágábbak, ióval drá­gábbak voltak a normál étkezési „kellékeknél”. És mai helyzetünkben sem nevezhetők — még jóindulattal se — olcsóknak! A Népszava lapkészítőinek és karikaturistájának aján­lom szíves figyelmébe lapjuk, a Népszava 1888., február 3., szerdai száma Nyugdíjasok fórumában megjelent „A diéta és az ára” c. cikkét. Ebből megtudhatják a szük­ségeset, amit eddig nem tudtak. Érdemesnek tartom idézni az írás egyik passzusát: „Az energia- és zsírsze­gény étrend otthoni betartása még nagyobb gondot je­lent a nyugdíjasoknak, közülük is főként a szerény jö­vedelműeknek. Sonka, tojás, sajt, gyümölcs, mirelit, so­vány hús, lehetőleg teflonban elkészítve. E recepteket csak kevesen tudják betartani. Sokukat feljavítja a kór­ház, s onnan hazakerülve ismét leromlik állapotuk. így a korszerű táplálkozásnak egyelőre mind a kórházaknak, mind a betegeknek, az anyagiak szabnak határt.” És megjegyezném: más napilapokkal egyetemben a Népszava is közölte a kormánynak azt a döntését, hogy a 70 éven felüli cukorbetegek, a diétás étrendre szoru­lók kapjanak 100 forint támogatást. Ez sem ötlött volna az eszébe senkinek? A diétával „humorizáLó” karikatúra és „A diéta és az ára” c. írás megjelentetése között még egy hónapnyi idő sem telt el — lám az olvasói emlékezet ezt számon- tartja. S az olvasó most azt kérdezi a lapkészítőktől: hát ennyire nem tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal? Vagy netalántán a jobb csinálta ezt a balfogást?! Pataky Dezső Lenkey-napok a katonai kollégiumban A honvédtábornokról el­nevezett egri katonai kollé­giumban március 22-től Len- key János ifjúsági napokat rendeznek. Eddig a fiatalok hallhatták már Avar János külpolitikai előadását, és tegnap délután találkozhat­tak az űrhajós, Farkas Ber­talan mérnök-ezredessel, ak* az űrben töltött élményeiről beszélt a leendő katonák­nak. A programsorozat ma sportversennyel. valamint kulturális rendezvényekkel folytatódik. Pénteken kerül sor ifjúsági nagygyűlés ke­retén belül a KISZ KB Vö­rös Vándorzászlajának ün­nepélyes átadására, mivel elmúlt évi munkájuk alap- ján ebben az elismerésben részesültek. Ekkor tesznek fogadalmat az új KISZ-ta- gok. A nap hátralévő részé­ben a diákok irányítják a kollégium életét. Ekkor ke­rül sor egyebek mellett az elsősök avatására, s egyéb más vidám programra is. Este nagyszabású bált ren­deznek, amelyet a Dobó gimnázium tánccsoportja nyit meg, s lesz szépségkirálynő-, valamint szívtánc-, szívki- rálynő-választás is. Szomba­ton rendezik meg az or­szág honvéd kollégiumai kö­zött meghirdetett, az 1848— 49-es forradalom és szabad­ságharcot. annak emlékét idéző nagyszabású vetél­kedőt. Délután Kőszán Ibo­lya színésznő látogat el hoz­zájuk, majd saját maguk rendezte vidám színielőadás- sai zárul a nap. A vasárnap játékos ügyességi vetélkedő­vel telik, majd a Lenkey ifjúsági napok a „hatalom” visszaadásával ér véget. Középpontban a nyugdíjasok Területi bemutatók Szakmunkás- tanulók a pódiumon Egerben rendezik meg azt a bemutatót, amelyen a táj­egység szakmunkásképző in­tézeteinek diákszínpadai sze­repelnek. a fiatalok pénte­ken érkeznek a vendéglátó 212-es Számú Bornemissza Gergely Ipari Szakmunkás- képző Intézetbe, ahol szere­tettel és programmal vár­ják őket. Az egri Gárdonyi Géza Színház művésze. Szi­ki Károly és Szabó Viola zenész szórakoztatja a diá­kokat, majd videovetítésre kerül sor. Szombaton délelőtt 9 órá­tól állnak pódiumra a Me­gyei Művelődési Központban a csoportok; három miskol­ci és két egri színjátszó együttes. A változatos kí­nálatban szerepelnek Ka­rinthy. G. B. Shaw, Bara- nyi Imre és mások művei. A produkciókat minden ér­deklődő megtekintheti. Tegnap egész napos tanács­kozást szervezett a Haza­fias Népfront Heves Megyei Bizottsága a megyei nyugdí­jasklubok vezetőinek és az idősekkel foglalkozó bizott­ság tagjainak. A program első részében tájékoztató hangzott el a Nyugdíjas Egyesületek Országos Szö­Az elmúlt évi helyszíni felmérés és az éves statisz­tikai adatok alapján 1987- ben a Gagarin Hőerőmű Vál~ lalatnái történt trösztön be­lül a legkevesebb baleset. Ebben a tekintetben a vál­lalatnál minden területen megfigyelhető előrelépés. Ügy a rekonstrukciós mun­kákban, mint a termelésben sikereket könyvelhettek el. A vezetés felismerte, s a dolgozókban is tudatosodott, hogy a munkavédelem a korszerű és eredményes te­vékenység elválaszthatatlan része. Ezért erősítették meg jól felkészült szakemberek­kel, korszerű eszközökkel a vétségének, valamint a Nyug­díjasklubok „Életet az éveknek” Országos Baráti Körének elképzeléseiről, fel­adatairól. Ezt követően pe­dig az egri postás nyugdíjas­klub életéről, s működésé­nek tapasztalatairól számol­tak be a jelenlévők. biztonságtechnikai szerve­zetet. Egy új, a mai köve­telményeknek megfelelő sza­bályzatot készítettek és ad­tak ki. Figyelembe vették, hogy a dolgozók testi épségének megóvása érdekében bizto­sítani kell a jó munkahelyi közérzetet. Fejlesztették az üzemegészségügyet. Együtt­működési szerződést kötöt­tek a Mátrai Állami Gyógy­intézettel, s így folyamato­sak a vizsgálatok. Az elmúlt évben több. mint harminc munkavédelmi oktató részé­re tanfolyamokat szervez­tek. és rendszeresek a vál­lalati oktatások is. Munkavédelem a termelésben Előbb fizetik a béreket A Magyar Nemzeti Bank közleménye szerint az áp­rilis 2-án és 3-áín esedékes béreket március 30-án, a 4- ón és 5-én járó munkabére­iket pedig március 31-én kell kifizetni. TK Merkúrtól "1 ^ jelentjük J Trab. Lim. Hyc. Bp. 192 Trab. Combi Hyc. Bp. 25 Trab. Lim. Spec. Bp. 12 414 Trab. Lim. Spec. Db. 10 521 Trab. Combi Bp. 3 809 Trab. Combi. Db. 3 094 Wartb. Stand. Bp. 3 514 Wartb. Stand. Db. 1 753 Wartb. Spec. Bp. 4 195 Wart. Spec. Db. 3 359 Wartb. Spec, tolót. Bp. 11 778 Wartb. Tour. Bp. 3 015 Wartb. Tour. Db. 2 276 Skoda 105 S Bp. 11 965 Skoda 105 S Db. 8 956 Skoda 120 L Bp. 27 951 Skoda 120 L Db. 15 860 Lada 1200 Bp. 47 647 Lada 1200 Db. 34 171 Lada 1300 S Bp. 24 352 Lada 1300 S Db. 17 451 Lada Szamara Bp. 1581 Lada Szamara Db. 521 Lada 1500 Bp. 16 196 Lada 1500 Db. 12 093 Lada Combi Bp. 937 Lada Combi Db. 6 307 Polski Fiat 126 P Bp. 2168 Polski Fiat 126 P. Db. 1 737 Dacia Lim. Bp. 14 871 Dacia Lim. Db. 11519 Dacia TLX Bp. 3 327 Dacia TLX Db. 3 989 Zastava Bp. 19 031 — KLUBVEZETŐK MŰ­HELYE. Egerben, a Megyei Művelődési Központba pénteken 18 órától tartja le közelebbi foglalkozását klubvezetők műhelye. Szőri baton 9 órakor pedig Dán Lajos egyházügyi titkárr találkoznak a műhely tagji NÉPÜJSAG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOOS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lap­kiadó Vállalat. Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ igazgató. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pí. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex- 063-349. Vidéki szerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa u. 1. sz. 3200 Telefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. 3000 Telefon: 38-11-051. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bár­mely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hlrlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a. 1900 — közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20 062. — Révai vyomda Egri Gyáregység Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVATH JÓZSEFNE dr. — HU ISSN 0133—0705

Next

/
Oldalképek
Tartalom