Népújság, 1987. december (38. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-19 / 299. szám

8

NÉPÚJSÁG, 1987. december 19., szombat

Többre sarkalló jubileum

Ez év! hatodik számunk, kai folyóiratunk 15. évfolya. ma zárul. Ilyenkor ünnepel, ni illik, méghozzá úgy. hogy a meghitt percekben visz. szapillantunk, mérlegeljük az eredményeket, a kétségtelen sikereket, s a megoldásra vá. ró gondokat egyaránt. Arra is jó ez az alkalom, hogy te. endöinken töprengjünk, arra koncentrálva energiánkat, hogy az eddiginél is többet, rangosabbat, színvonalasabbat nyújtsunk.

Hajdanán a korábbi munkatársak arra vállalkoztak, hogy továbbviszik a régebbi szándékú, de nem hosszú életű kezdeményezések megőrzésre méltó hagyományait, s emellett fórumot biztosítanak szükebb hazánk helytörténészeinek, közéleti vezetőinek, irodalmárainak, hogy ízelítőt adjanak publikációra hivatott alkotásaikból.

A kezdeti nehézségek után figyelemre méltó fellendülés bontakozott ki. Az 1984-et megelőző esztendőkben

azonban — különböző okok miatt — érzékelhető visszaesés következett be. Megmutatkozott ez az érdeklődés,

azaz a példányszámok vészes zuhanásában is. Nehezítette a helyzetet a felelős szerkesztő tragikusan hirtelen halála is.

Ezt követően a megyei pártbizottság, a megyei tanács illetékeseinek mérlegelése, javaslata nyomán létrejött az új kollektíva, amelynek alapvető célja a hullámvölgy minél hamarab. bi megszüntetése volt.

A sajtóorgánum nevének megőrzése a folytonosság vállalását, az értékes örökség egyértelmű megbecsülését je. lezte. Alapvetően megváltozott viszont a rovatbeosztás, a számszerű bővülés arra utalt, hogy az új stáb több területet óhajtott átfogni, eljutva az eddiginél jóval szélesebb rétegekhez is.

A decemberi első, már új köntösben megjelent szám — többek között — ekként magyarázta a programot: „Alapvető feladatunk — a szerkesztőbizottság tagjainak közreműködésével, azaz a kollektív bölcsesség jegyében — kialakítani a Szemle köz. érthető, olvasmányos, magya. ros, szabatos, érzékletes v/í. nes, a legbonyolultabb kérdéseket is világosan taglaló stílusát, azt a megnyilatko.

zá: módot, amely természetesen nem zárja ki a szerzők egyéni karakterének maradéktalan érvényesülését sem ,.. azért munkálkodunk, hogy folyóiratunk hó tükre legyen a valóban támogatásra méltó, az egyértelműen pártos alkotó lendületnek, amit szíikebb hazánk értelmisége nap mint nap produkál."

Az azóta eltelt három esztendő — s ezt adatok sora igazolja — valóra váltotta ezeket az elképzeléseket, polgárjogot kapott a nyitottság, s az az óhaj, hogy mindenkihez szóljunk. Létrejött — a Megyei Művelődési Központtal társulva — galériánk, miniszínpadunk, mindkét fórumon neves személyiségek mutatkoztak be.

Egyszóval felfigyeltek ránk. Nemcsak a hevesi tájakon, hanem azon túl is.

Természetesen nem elégedhetünk meg azzal, amit eddig elértünk, hanem a helyesen választott úton továbbhaladva a mostaninál jóval többet kell nyújtanunk mindazoknak, akik számítanak ránk.

önöknek, olvasóinknak.

SIMONYI IMRE

A mályvádi erdő

Mályvád, felé decemberen heten mentünk egy szekéren — félfarral meg 'az a lány kuporgott a saroglyán.

Mentünk mint a ^kivándorlók hét szótalan erdőirtók

fejszét fogván marokra a mályvádi makkosba.

De még előbb — Barmod alatt — megugrottak a kis lovak: az árkon túl kdkastoll lengett a kökénybokor

hegyén ... — (Hogy az öreg mordult, vc.gy a négy kerék csikordult, vagy a fogunk, vagy talán csak az a lány sirdogált?)

Hál csak ;mentünk bánatokkal Szekérderékig rakottam,

.keserves annakidején, negyvenhárom decemberén.

Az a bánat, az a ború volt akkor az útravaló,

s egy karéj özvegy kenyér: fele só, fele remény.

S ahogy közelednénk Geszthez: hazafelé rövidébb lesz

— így dörmögte az öreg — simább is meg rövidebb . ..

(S máris mintha a jegenyék talpalnának hazafelé

kétoldalt — ahogy az út Mályvád alá kanyarult...)

Magas volt a kastély ,tornya.

— Azt az erdőt mintha volna égigérő uraság: irtottuk toronyiránt.

S esztendőre Mályvád felől seregeltünk seregestől — de ottmaradt az a lány, de ottveszett \az a lány .. .

(A szerző kapta meg december 3-án a Hevesi Szemle egyik nívódíját)

A cseppnyi településen, a két osztállyal rajtoló gimnáziumban dacunk detonációként hatott. A kalapokat mélyen megemelték előttünk. Aztán sorjáz- lattá'k a szörnytörténeteket erről az echte kiskirályról.

— Évtizedek óta dőzsölnek a járási kapitánnyal. A megyei atyamesterrel kialakított szesztestvéri kapcsolat is háborítatlan. Kukkantson ki az ablakán, hiszen szemben lakik vele. Alkonytájt egymás után suhannak id;e a szolgálati kocsik. A csomagtartókat ajándékokkal préselik tele, s a kába utasokat hajnaltájt támogatják az ülésekre, hogy otthon felsóhajthassanak: első osztályú kanmuri volt. Párjaikra több nem tartozott. Végtére is, a gyengébb nem által kínált csemege titkolni való ráadás.

— S ott az országos tótumfaktum. Előtte mindenki kaptákban áll. A puszipajtása. Még a képzőben ismerkedtek össze.

— Öh. Louis! — hüledeztem. A hajótöröttek aligha számíthatnak kikötőre. Irány az újabb ütközet. Tépázott vitorlákkal, kétségbeejtő esélyekkel.

Bátorságunkat torokolajjal edzettük. Gyakran és mind sűrűbben.

Szálltunk a nirvána felé. amikor Pali toppant be. Rá- révedtünik, eszünkbe ötlött, hogy ellenfelünkké kérhetik. Tisztséget, pénzt ajánlhatnak neki.

Rákezd te:

— Képzeljétek, az öreg felkeresett, s könyörgött: ne csatlakozzak hozzátok. Feldühödtem, kizavartam, itt vagyok.

Szertefoszlott a mámor. A kerubszárnyú hit sugarazta be lelkünket, s töredékesen dudorásztuk a rosszul meg- jegyzett mozgalmi dal foszlányait.

... A harcban nem szabad megállni...

Különösképp a még hátralévő nagy ütközetek, erőpróbáié csaták előtt.

Nem mi ástuk ki a csatabárdot, mégis védekeznünk kellett.

Magunkra nevettünk: Sziszifuszkénj a győzelem reményében?

Záporoztak a pörölycsapások.

A járási pártbizottság titkára a megértés köpenyét vette magára.

— Önök mellé állunk, de tanítsanak. Megvizsgáljuk panaszukat, de gondoljanak tanítványaikra.

Azt már nem. Eszünk ágában sincs bárd alá hajtani a fejünket. A szarvasmarhák sorsa ez. azokat terelik.

így töprengtünk, s ekként összegeztem.

— Idegeink felmondták a szolgálatot. Bárhol felvesszük a csákányt, de ezen a helyen soha.

A megyei lap tollnokái az ellenpárt centrumában ejtőztek, minket szóra sem méltattak, ám a nyersen szubjektív cikk mégis napvilágot látott.

Summázata?

Nyakasok, nehezen kezelhetők, nem tisztelik az érdemeket, szabotálják a munkát.

Tajtékoztunk a dühtől, számunkra az írott szó elvesztette becsületét.

Vívódtunk, s döntöttünk:

— Békére szomjúhoztunk, napsütötte révbe vágytunk, nem akadtunk babértépdesést. Le kívánnak teríteni bennünket. Hát ezt nem engedjük! Ez a rend nevelt minket, ennek szellemében cselekszünk. Irány felfelé! Minél magasabb régióba. Keressük az elvhű kommunistákat. Azokat, akik nemcsak hirdetik az igazat, hanem, ha kell, áldozatot is hoznak érte.

PÉCSI ISTVÁN

Az idegen

(Kisregény — részlet)

Egy Danuviát kaptunk, s mínusz tizfokos hidegben surrantunk a fővárosba.

Szerkesztők hümmögtek, politikusok semlegeskedtek, aztán csak rokonlelkekre találtunk.

Sanyesz és karikaturista barátja oknyomozó körútra utaztak a kisvárosba. Ránk voksoltak. Fel is jelentették őket minden létező fórumon.

Sorjáztak a vádak:

— összehaverkodtak a trióval. A Zöld Batár étteremben donbézoltak. Még a pb munkatársa sem hiányzott. Arcátlanság! Odafenn mentegetőzniük kellett, de azt az értünk viaskodó írást csak lehozták, s a H-i háború híre szinte futótűzként terjedt az országban.

A nacsalnyik berendelt. Egyszer, kétszer, háromszor. Reggeltől estig gyúrtak. Társaimmal természetesen szintén külön szobában vesződtek. Engedelmességet, megbá-