Népújság, 1987. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-18 / 272. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1987. november 18., szerda A tétova hatalom vígjátéka Széljegyzetek a Figaró házasságához (Fotó: Tóth Gizella) Újabb premierre készül az egri Gárdonyi Géza Színház. A rendező, Valló Pé~ tér régi ismerős: az egri nyári játékok meghatározó személyisége volt hosszú éveken keresztül. Most sokan örömmel üdvözölték, amikor újra a városba érkezett. A nemrég alakult önálló társulattal Beaumarchais Figaró házassága című darabját próbálják, amelynek premierje december 4-én lesz. Arra kértük Valló Pétert, hogy beszéljen nekünk erről a népszerű darabról, elképzeléseiről. — Először is arról számoljon be. hogy miként tért most vissza, s milyen érzésekkel! — Örömmel fogadtam a meghívást, mivel úgy érzem: -nekem is részem van abban, hogy Egerben a színjátszás bizonyította létjogosultságát. Jó néhány évet áldoztam erre az életemből, ahogy mások is. Nem ment könnyen mindez, sok küzdelembe került, de most úgy láthatjuk: megérte. S az nagyon jólesett, hogy gondoltak rám ebben az új korszakban. — Ritkán találkozhattunk az elmúlt éveiében rendezéseivel. a színházbarátok hiányolták. Ezen az időszakon túljutott-e már? — Valóban hullámvölgybe kerültem. Ügy érzem, nagyon »fiatalon és sebezhetőén indultam el, s elfogyott a bennem lévő gyú- anyag. Mintegy ..kirendez- tem” magamból a kezdeti érzelmi többletet. De mar eljutottam egy új, egy másik nézőponthoz: a kama- szos hevület elhagyásával nézem magam körül a dolgokat. Szélsőséges jellem vagyok, kudarcaim is ilyenek. összemérve mégis több fényes esztendőm volt, mint sötét. Jelenleg a budapesti József Attila Színházban dolgozom rendezőként. — Egészen sajátos, úgynevezett „ látványszínházat’’ teremtett. Változott-e stílusa világlátásával együtt? — Az ember látásmódja sokat alakulhat, de nézetem szerint szinte születéstől meghatározott. Változatlanul szép színpadkép megteremtésére törekszem. ezt sokan esztetizálásnak tartják. Ugyanazt a gondolati tartalmat másként és másként is meg lehet jeleníteni. Én ezt az utat já~ rom. Nagyon sok mindent meghatároz számomra a környezet: így például Egerben sokkal jobban érzem most magam, mint valamilyen ipari városiban. — Annak idején Szikom János szolnoki Figarója nagy visszhangot keltett a színházi világban. Most maga is hasonló .,áttörésre” készül? — Nem kívánok színházi polémiába bocsátkozni. Különben is, azt az előadást El Kazovszkij közreműködése miatt döntő mértékben uralta a képzőművészet. Elképzeléseim szerint az egri bemutató inkább gondolatilag mond újat, eredetit. — S mi lenne ez a megközelítés? — A köztudatra a népszerű opera nagyon rányomta a bélyegét. Általában a Figarókat ügyes, hetyke legényeknek ábrázolják. Pedig sokan úgy tartják, hotgy Beaumarchais a forradalmat készítette elő rmunkásságá- val, 1789-et előlegezte meg. Érdemes ezért megnézni Figaró múltját: a történet kezdetére hagy fel közéleti tevékenységével, A szövegből kiderül, hogy darabot ír. de betiltják; közgazdasági tanulmányt vet papírra, de bevonják. Amikor elénk kerül a harmincas évei elején járó fiatalember, már egy olyan életszakaszban van. mikor egy minimális programot tűzhet csak maga elé. Beállt inasnak, Al- maviva gráfhoz, s ott szeretné megőrizni tisztességét. Pontosabban menyasszonya Zsuzsi ártatlanságát. De ez sem megy könnyen: a darab ennek a kis belviszálynak a történetét meséli el. Az elbizonytalanodás állapotát festi le, a tétova hatalmat, .amelyet Almaviva testesít meg. Nagyon mély értelmű ez a vígjáték, 'katarzisa intellektuális. — Erez-e valamilyen kapcsolatot a jelen, s az ábrázolt helyzet között: miért kötődik ehhez a műhöz? — Ez egy kifejezetten városi színdarab. A polgárság életlehetőségeit vizsgálja metsző gúnnyal. Valamiféle kapcsolat könnyen fölfedezhető: e század nyolcvanas éveiben sem lehetett tudni, hogy mi lesz a végén. Én is úgy képzeltem, hogy Bob Dylan módjára. farmerben fogom végig élni az életemet. De aztán minden átalakult, a mai harmincasok is belekeveredtek valamibe, amire nem is számítottak. Kicsit a fel- bolydult méhkasra emlékeztet e korosztály. Ezt az életérzést francia szellemességgel ábrázolja Beaumarchais. Darabja abszolút remekmű, amely az első betűtől az utolsóig színre kívánkozik. — A társulat nem nagy létszámú. Hogy sikerült kiosztani a szerepeket? — Az adottságokhoz kerestük a művet. Így valósággal a társulat bőrére szabott ez a darab. — A műsorlapon feltűnt, hogy a díszleteket is a rendező tervezte. Ez nem túlságosan gyakori dolog. — Jó ideje magam teremtem a játékhoz a teret: ez alkalommal is zilált, kusza világot alkotok. Olyat, amelyben élünk: lakócellásat, de egyben történelmet is idézőt. — Volt alkalma éveken át megismerni az egri közönséget. Mit mondana el a frissen induló csapatnak, kollégáinak róla? — Egy város közönsége nem egyik napról a másikra változik. Hosszú, kitartó munkára van szükség. A népszínházi és avantgárd törekvések idővel célt érnek. Egy ponton túl — ha kitartóan dolgoznak — bizonyára széles rétegekkel találkoznak. Erre itt minden esély megvan. Gábor László A Ludwjg-gyűjtemény a Nemzeti Galériában Nagy jelentőségű kortárs művészeti kiállítás nyílt a Magyar Nemzett Galériában Irene és Peter Ludwig aacheni gyűjteményéből, mely egy évig Magyarországon marad. Eltekintve a bemutatott festmények és szobrok vitathatatlan értékétől, a kiállítás fontosságát emeli a két tudós gyűjtő módszeres törekvése arra, hogy Európa népei a képzőművészet értékei révén közel kerüljenek egymáshoz. Tanulják megbecsülni egymás jelenlegi és múltbeli kincseit, a közös Európát, melyet az utódok számára megőrizni kötelességünk. Claes Oldenburg: Pult női fehérneművel kává a Hungáriában Márványasztal és a Duna vize HA. Kortyolgatom a kávémat a budapesti Hungária kávéházban. ahogy régebben nevezték, a New Yorkban. Csendben ülök, jólesik egy kis nyugalom a lótó-futó szerkesztőségi munka után. Még csak a második kortynál tartok, amikor hirtelen óriási zaj-zsivaj, külföldi turisták érkeznek. Az idegenvezető harsányan magyaráz a kávéház múltjá- , ról, híres vendégeiről. A turisták kérdeznek, kattognak a fényképezőgépek, a filmfelvevők, dolgoznak a videó- felvevők. Álmélkodnak a vendégek, bámulják a csillárokat, a freskókat, asztalo- t kát, amelyeken olyan sok remekmű, vers, novella, re- I gény és újságcikk született. Úristen, hol is vagyok? Olyan természetes a Hungária, mert nap mint nap itt vagyok, ez olyan nekem, mint egy párizsi lakosnak az Eif fel-torony, egy egyiptominak a szfinx, egy görögnek azAk- ropolisz, vagy egy argentinnak a pampa. Érdemes itt alaposabban körülnézni, elmerülni egy kicsit a “New York kávéház múltjában. Ha ezt meg akarjuk ismerni, egy kissé el kell mé- lyedni Magyarország történetében. Menjünk vissza az időben, amint ezt Karinthy Frigyes, a híres magyar író tette, akin a harmincas esztendőkben a világhírű svéd Olivecrona’ professzor agyműtétet hajtott végre. 1892. Magyarország a millenniumi ünnepségre készülődik, vagyis arra emlékezik vissza nagy fénnyel-pompával, kiállításokkal. hogy ezer éve jöttek be a magyarok Európa legkeletibb tájairól apró lovaikon a Duna partjára. A honfoglalás évfordulója 1896-ban volt, de több nagy épület, így a New York palota már korábban elkészült. Bródy Sándor, az egyik nagy író így írt: „Nem sokemeletes, csaknem egyforma házak tömege, amelyből monumentu- mos épületek emelkednek ki. Már nagy, de még lehet látni, hogyan lett naggyá .,, Mintha az elmúlt éjjel támadt volna az egész.. Ilyen hihetetlen tempóval épített, kiemelkedő épület a New York palota is. 1892 tavaszán még üres volt a telek. 1894 őszén már készen hivalkodott a látványos palota. „Egy amerikai biztosító- társaság hóbortos, túlméretezett reklámötlete, a társaság építtette a palotát, rendezte be a kávéházat meg- hökkentésül, bizalomkeltésül, gazdagsága fitogtatásá- ul. És mily furcsa; a világ legnagyobb és legszebb kávéháza — így írnak róla a lapok —. a külvárosban startol. Hiszen még a fiatalok is a városon a belvárost értik, a Nagykörutat pedig csak abban az időben nyitják meg hivatalosan, nagy sietve, hogy az 1896. évre, a nagy nemzeti parádéra elkészüljön” — írja a Bal négyes páholyban Kellér Andor. A gigantikus reklámötletből maradandó műemlék lett. Az épületet a kor kiváló építőművésze, Hauszmann Alajos tervezte, s a kivitelezés költségeit illetően teljesen szabad kezet kapott. Falait faragott kőburkolat fedi. sárga és vörös gránit a lábazata. Felül toronymegoldással zárják le a reneszánsz és barokk elemekből álló konstrukciót. A homlokzatot allegorikus szobrok díszítik, az erkélyeket Senyéi Károly szobrász- művész Atlaszai tartják vállukon. Körül az épületen fáklyás Luciferek világítják meg az utca esti forgatagát. Mintha az építőművész a figurális díszekkel beleálmodta volna művébe a kávéház eljövendő szerepét. A genius loci már a falakon kívül is jelentkezik. Körúti rikkancsok kürtölik szerte a szenzációt. A mérnökegylet komoly közlönye éppen úgy beszámol róla, mint az Ország-Világ, a Vasárnapi Újság és a napilapok ..." Hosszú és mozgalmas évtizedek hullottak le azóta az idő megállíthatatlan homokóráján. Majdnem száz év. A kávéivásra a törökök tanították meg a magyarokat. A lófarkas vitézek százötven évig tartózkodtak itt, tehát adtak elég leckét ebből és másból elődeinknek. A kávé és a kávéház szeretetét a magyarok megőrizték, ezért maradt meg a New York utóda, a Hungária is. Ide gyakran betértek a magyar írók, így például Molnár Ferenc, a híres „Pál utcai fiúk” című ifjúsági regény írója, újságírók és sok más művész, vagy aki csak annak hitte magát. Ha a márványasztalok mesélni tudnának. A hosszú évtizedek távlatából a csúnya is megszépül, és az álromantikából is romantika lesz. Voltak keserves helyzetek is, a főpincéreknek számtalanszor kellett hitelt adniuk a pénz nélküli íróknak, költőknek és bohémoknak. Az is gyakran megtörtént, hogy valaki leült a nagyok asztalához, és semmit sem fogyasztott. csak egy pohár vízből kortyolt egyet-egyet. Az sem volt ritka eset, hogy valaki egy utalványt, amelyre mondjuk csütörtökön egy könyvkiadó pénztárában fel lehetett venni negyven pengőt, eladta szerdán valakinek húsz pengőért. csak azért, hogy en- ni-inni tudjon a New Yorkban. (Folytatjuk) Molnár Károly Duane Hanson: Nö bevásáHnkocsHral Hoy Ijrhtenslein: Pow won Robert Longo: Most mindenki
