Népújság, 1987. október (38. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-27 / 253. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. október 27., kedd 40 ÉVE KEZDŐDÖTT Másutt át néni élheti érzés... Néhány nap híján negyven esztendeje alakult meg az Egri Barátság Sportrepülő Egyesület. Az alapítók az időszak nehézségeit leküzdve v teremtették meg az ifjúság számára oly vonzó sportág létfeltételeit a megyeszékhelyen. A fel- szabadulás utáni, építőmunka és a háborús időszak emlékei mellett sokan jöttek a hívó szóra, az 1947. november 2'i alakuló-tobor- zó gyűlésre. A négy évtizeddel ezelőtti események szervezője volt — a klub elnöke — Takács Márton is. akivel a sporttörténeti eseményeket idéztük fel. — A mai KISZ-bizottság épületében, a Széchenyi utca 18. szám alatt vártuk azokat, akiket a háborús emlékek nem tartottak távol a repülés varázsától — emlékezik változatlan lelkesedéssel az ősz hajú sportember. — Rövid idő elteltével két helyiséget kaptunk a Káptalan utca 18. számú épületben, ahol megkezdtük az elméleti oktatást és a műhelyben a modellezést a tervrajzok alapján. Elsősorban a fiatalokat vártuk, hiszen az Egri Barátság célja a tanulók, valamint a paraszt- és iparos fiatalság bevonása, a repülés tömegsporttá fejlesztése volt. — Milyen irányítással működtek ebben az időben? — 1948 tavaszán az összes magyar repülőegyesület az OMRE-ben (Országos Magyar Repülő Egyesület) tömörült, amelynek egri csoportja lettünk. Az OMRE- tagság fenntartásával szervezetten beléptünk a Magyar Szabadságharcos Szövetség egri szervezetébe is. Ezt a kettőséget a jobb támogatás reményében tartottuk fenn, ugyanis úgy tűnt, hogy a honvédelmi sportok irányítását az MSZSZ veszi át. — Végül több irányítója is volt az egri repülős életnek, amely az utóbbi húsz esztendőben holtvágányra jutott. A hagyományok azonban nem engedték végleg elsorvadni a jó feltételekkel bíró egri repülősportot, amely két évvel ezelőtt újraéledt poraiból... — Az MHSZ megyei vezetésének, valamint párt*, állami és vállalati szervezetek segítségével újra elkezdtük a munkát, s ma már ismét komoly eredményekkel büszkélkedhetünk. A honvédelmi előképzésben, a vitorlázó- és motoros repülésben, ejtőernyőzésben, sárkányrepülésben, valamint a repülés előiskolá- jábqn, a modellezésben számos fiatal vesz részt. Az ő felkészülésüket azok az idősebb repülők segítik, akik tevékenyek voltak az alakulásnál is, s ma többségükben a Repülős Baráti Kör tagjai. Ma is ugyanazt, a sehol egyebütt át nem élhető érzést kínáljuk a fiataloknak, mint negyven esztendeje. Honfi Gábor BIRKÓZÓ OB Csomós (Eger SE) ezüstérmes Az éremszerzés reményével utaztak Túrkevére, az idei ifjúsági kötöttfogású birkózó országos bajnokságra az Eger SE fiatal versenyzői. A 134 fős mezőnyű OB küzdelmei megfeleltek a sportággal szemben támasztott követelményeknek, a döntők magas színvonalú összecsapásokat hoztak. örvendetes, hogy bajnoki aranyért indulhatott harcba az 50 kg-os egri Csomós, aki ebben az évben már több jó eredménnyel hívta fel magára a figyelMEGYEI BAJNOKSÁG A megyei labdarúgó-bajnokság tizedik fordulójának mérkőzéseiről a következő jelentéseket kaptuk tudósítóinktól: Petőfibánya—Gyöngyöshalász 1—0 (1—0) Petőfibánya, 500 néző. V.: Barta. Petőfibánya: Kemenár — Bekecs, Komáromi, Lehotai, Lé- nárt. Szabó L., Jambrik, Tóth Gy., Huszár Gy., Tóth J., Mó- ezár. Edző: Pásztor István. Gyöngyöshalász: Horváth — Tuza, Tóth Gy., Bársony T., Szabó B., Szabó Gy., Szabó L., Varga T. (Tóth J.), Mészáros, Antal, Győri (dr. ördög). Edző: Bársony József. Látványos góllal dőlt el a mérkőzés sorsa, amikor a bal oldalon felfutó Móczár a kiinduló kapus mellett biztosan lőtt a kapuba, 1—0. Hamar kiderült, hogy a hazai együttesnek nem lesz könnyű dolga a szervezetten játszó ellenféllel szemben. A több támadást kezdeményező hazaiak rászolgáltak a győzelemre. Jók: Kemenár, Lehotai, Szabó L., Tóth Gy., ill. Horváth, Bársony T., Szabó B., Szabó L. Kiállítva: Antal a 40. percben. Ifik: 2—0. Novák József H. Gáspár SE— Pétervására 7—1 (2—1) Hatvan, 300 néző. V.: Dévai. fí. Gáspár SE: Rozmaring — Zámbó, Szántai. Orosz, Olexa, Török (Laczkovics), Búd, Sza- kolczai, Feczer, Fekete, Farkas. Edző: Oláh Ferenc. Pétervására: Kovács — Gál, Pál, Földi, Ivády P., Nagy M. (Kovács J.), Zagyva, Kifusz (Kása), Bukrán, Ivády A., Szarvas. Edző: Bocsi Attila. A szellemesen és időnként jól játszó hazaiak nagyobb arányú győzelmét a jól védő Kovács akadályozta meg, aki 11-est is hárított. A gólokon kívül még négy kapufát is lőttek a pirosfehérek. G.: Búd 2, Farkas, Szakolczai, Török, Feczer, Fekete. ill. Kifusz. Jók: Zámbó. Szántai, Farkas (a mezőny legmet. Helytállásáról, és társai szerepléséről a következőket mondta Lakatos András vezető edző: — Csomós nagyon magabiztosan versenyzett mindvégig. A döntőben az első számú válogatott, Hamzók (Kalocsa) volt az ellenfele és az első menet végéig az egri fiú három ponttal vezetett. Akkor egy pillanatnyi megingás elég volt, hogy Hamzók nyerjen. Csomós ezüstérmével a mindenkori legjobb egri birkózók nyomjobbja), ill. Kovács, Nagy M.. Bukrán. Ifik: Eger SE II.—Pétervására 4—2. Marosvári János Selyp—Tarnaörs Z—1 (2—1) Tarnaörs. 250 néző. V.: Sándor. Selyp: Kökény — Králik, Lánczos, György, Juhász Cs., Tordai, Szabad (Hepp), Juhász L.. Kurucz, Szabó, Szabalics (Molnár). Edző: Nagy László. Tarnaörs: Csömör — Peredi, Király, Farkasinszky, Maga J., Papp (Bodonyi). Raffael, Agócs. Mága, Esvégh. Edző: Sütő László. Mindkét csapat óvatosan kezdett, a hazaiaknak sikerült megszerezni a vezetést. Ezt követően a vendégek még az első félidőben fordítani tudtak. A második játékrészben Kökényt és Agócsot „kakaskodásért” kiállította a játékvezető. G.: Szabó, Szabad, ill. Maga. Jók: Szabó, Juhász Cs., Lánczos, Szabad, ill. Király, Farkasinszky, Mága L. Ifik: Tarnaörs—Selyp 1—2. Nyúl György Kompolt—Sírok 1-1 (1-0) Kompolt, 200 néző. V.: Mo- csai (Pest m.) Kompolt: Csukás — Klein Z.. Parádi F., Parádi Z., Antal Gy.. Rajnai S., Vigendorf. Klein F. Antal V. (Antal I.), Lázók (Káló), Pusoma L. Edző; Káló Mihály. Sirok: Varga — Szűcs, Erdélyi B., Veres, Szalai, Sipos. Aux, Bujáki. Doktorcsik, Bóta (Hangonyi), Szabó (Erdélyi F.). Edző: Benkő János. Küzdelmes mérkőzésen az első félidőben megérdemelten jutottak vezetéshez a hazaiak. A második játékrész hajrájában egy kezezés utáni szabálytalan góllal egyenlítettek a sirokiak. Kiállítva: Rajnai S. a 88. percben reklamálásért. G.: Pusoma L., ill. Hangonyi. Jók: Parádi F., Klein F., Pusoma L., Rajdokaiba lépett. A 74 kg-os Bodor nagyon odafigyelt a felkészülés során. Ötödik lett súlycsoportjában, ami feltétlen jó eredmény egy OB-n, de azt is bizonyítja, hogy még többre képes. Az 54 kg-os Krémer nem jutott a legjobb hat közé. Az egri B-korcsoportos úttörő birkózók Csepelen vettek részt országos felmérőversenyen. Csak az öt felső súlycsoport lépett szőnyegre, a nehézsúlyú Sütő ötödik lett. stop nai S.. ill. Erdélyi B., Sipos, Aux, Bujáki. Ifik: 3—1. Klein Péter Apc—Nagyréde 2—0 (2—0) Apc, 300 néző. V.: Gál. Apc: Németh — Csorba, Szőke L., Illés, Kiss, Nagy, Jan- csó, Kovács III., Kovács I., Varga (Jakab), Jambrik. Edző: Or- szágh János. Nagyréde: Berta — Ivádi, Nádudvari, Jerem, Darók, Budai. Nagy (Klenovics), Kovics. Szechei, Forgács, Bárdos. Edző: Kovács Ferenc. A hazaiak szinte végig támadták a 90 percet, győzelmük megérdemelt. Kiállítva: Kiss, ill. Darók. G.: Kovács III., Kovács I. Jók: Csorba, Illés, Kiss, ill. Jerem, Budai, Forgács. Ifik: 4—1. Jambrik Tamás Poroszló—Kápolna 4—3 (2—1) Poroszló, 200 néző. V. Vár- allyai. Poroszló: Rajna — Nagy S.. Fazekas, Nagy László, Kiss J., Görbe, Szabó Gy., Erdélyi (Kiss Z.), Nagy Lajos, Habócz- ki. Veres T. Edző: Czövek Károly. Kápolna: Hajdú — Burai. Szuromi I., Szabó, Gál, Kökény. Báder János, Báder József, Bo- dó. Domán, Bodó J. (Taisz, Hangó). Edző: Birkenstock István. A mezönyfölényben játszó hazai együttes 4—1-es vezetés után kiengedett, így maguknak tették nehézzé a mérkőzést, az időnként sokat szabálytalankodó kápolnaiakkal szemben, G.: Nagy Lajos 3, Kiss J., ill. Taisz, Bodó, Kökény. Jók: Fazekas, Nagy Lajos, Habóczki, Szabó Gy., ill. Hajdú, Báder János, Taisz. Ifik: 6—2. Orosz Károly Tarnalelesz—Gyöngyös- oroszi 3—1 (1—0) Tarnalelesz, 600 néző. V.: Vin- czepap. Tarnalelesz: Józsa — Kovács. Petőfibányai Keresztesi Lajos a GYSE új ügyvezető elnöke Az elmúlt napokban nagy jelentőségű elnökségi ülést tartott a városi tanács termében a Gyöngyösi Sport Egyesület dr. Tir Dezső sportegyesületi elnök vezetésével. Az elnökség, a megfelelő káderelőkészítő munka és egyeztetés után — alkalmatlanság, egészségi állapot- romlás és elköltözés miatt — elnökségi tagokat mentett fel és helyükre a bázisszervektől, a Gagarin- tól, a Mátraalji Szénbányák Vállalattól, a helyi honvédségi alakulattól vezető kádereket kooptált az elnökségbe. Ezen kívül határozatot fogadtak el Zséfár Ferenc és dr. Pusztai János volt elnökségi tagok erkölcsi elismerésére. Az elnökségi tagok sorába kooptálták Keresztesi Lajost, a városi tanács nyugdíjas általános elnökhelyettesét, aki korábban is vezető sportfunkciókat eredményesen töltött be. E munkájáért megkapta a Népköztársaság Sport- érdemérem ezüst fokozatú kitüntetést is. Tanácsi vezetőként részt vett a GYSE megszervezésében és a szakosztályok munkájában. Az elnökség egyhangúlag megválasztotta Keresztesi Lajost a Gyöngyösi Sportegyesület ügyvezető elnökének, aki munkáját október 26-án kezdte meg a klub élén. Ezután megköszönték és elismerték Aliné Mező Mái ria tevékenységét, aki több mint egy éven keresztül eredményesen látta el az ügyvezető elnök munkáját is NB-s eredmények Egri Spartacus—Mátrano- vák 7—1 (2536:2456) NB lies férfi csapatbajnoki tekemérkőzés. Eger: Molnár D. 410, Széphegyi 445. Tóth B. 424, Molnár Ä. 418, Révász 425. Tóth J. 414 fa. Hatvani KVSC—Dabas 3 —0 (13, 14, 5) NB Il-es női röplabdám érkezés. Hatyan. V.: Kálás, Policsány. HKVSC: Laska, Kovács. FARKASNÉ, Keresztfalvi, BRAUN, OLDAL. Csere: Sáfrány. Tóth. Edző: Kre- nyácz István. Biztosan győztek a hazaiak. Ifik: 3—0. Egri Lendület—Gyula 3— 0 (2—0) országos nagypályás női labdarúgó-mérkőzés. Eger, 200 néző. V.: Molnár. Lendület: Bagí — Kollár, Soós, Vaj,mi, Szomolyainé <(Lubai) — Gál (Ballagó), Nagy, Papp (Simon), Lőj — Nagyné, Faragóné. G.: Faragóné 2, Nagy. Jók: Soós, Vajmi. Szomolyainé, Gál. A hazaiak végigtámadták a mérkőzést, s csatáraik a kidolgozott helyzetekből hármat értékesíteni is tudtak. így nem maradt el a biztos győzelem a lelkes gyulaiak ellen. A Lendület legközelebb vasárnap, 10.30- kor a népkerti pályán fogadja a Szegedi Paprika együttesét. Holló, Ivády, Zay, Orosz G., Berki (Suha), Sike, Balogh, Tumpek, Radics (Kifusz). Edző: Szabó István. Gyöngyösoroszi: Demény (Bá- ranyi — Ludányi, Molnár, Dudás. Szőke, Tóth, Rácz. Görbe, Dezső, Besze, Baranyi E. Edző: Zsiska Sándor. Korrekt játékvezetés mellett biztosan nyert a hazai csapat. G.: Balogh 2, Orosz G., ill. Besze. Jók: Orosz G., Ivády, Balogh, Tumpek, a vendégek közül senki nem érdemel dicséretet. Ifik: 1—1. Pál Tibor Füzesabony—Párád 2—0 (1—0) Párád, 300 néző. V.: Paksi (Borsod m.) G.: Veres. Román. A vendég- csapatból Mudriczki. Fejes és Szabó nyújtott jó teljesítményt. Kiállítva: Udvari (Paküse) az 50., Veres (Füzesabony) a 60. percben. Ifik: Paküse—Füzesabony 2—0. A bajnokiág állása: 1. Gy.-halász 2. Petőfibánya 3. Selyp 4. H. Gáspár SE 5. Nagyréde 6. Poroszló 7. Sirok 8. Apc 9. Kompolt 10. Füzesabony 11. Tarnalelesz 12. Gy.-oroszi 13. Pétervására 14. Tarnaörs 15. Párád 16. Kápolna 10 8 1 1 27- 7 17 10 6 2 2 21- 4 14 10 6 2 2 18- 4 14 10 5 2 3 22- 9 12 10 6 - 4 17-13 12 10 6 - 4 16-19 12 10 4 3 3 19- 8 11 10 4 3 3 16- 9 11 10 2 5 3 9-10 9 10 4 1 5 9-16 9 10 4 1 5 11-23 9 10 3 2 5 11-20 8 10 3 1 6 18-22 7 10 2 1 7 13-24 5 10 2 1 7 7-24 5 10 2 1 7 9-31 5 Az ifjúsági bajnokság állála: 1. Apc 10 9 150-10 19 2. Eger SE II. 10 8 234- 8 18 3. Petőfibánya 10 82 43-13 16 4. Selyp 10 7 1 2 37-16 15 5. Pétervására 10 6 1 3 31-19 13 6. Füzesabony 10 5 1 4 25-14 11 7. Sirok 10 55 29-24 10 8. Gy.-halász 10 4 2 4 17-27 10 9. Nagyréde 10 4 1 5 30-26 9 10. Kompolt 10 4 1 5 21-26 9 11. Gy.-oroszi 10 2 3 5 14-25 7 12. Tarnalelesz 10 1 4 5 11-26 6 13. Tarnaörs 10 2 2 6 22-38 6 14. Párád 10 2 2 6 11-29 6 15. Poroszló 10 2 1 7 20-29 5 16. Kápolna* 1010 5-70 0 Megjegyzés: * — a későbbiek folyamán a Kápolnától két büntetőpont levonva. Új síház Galyatetőn Új létesítménnyel gazdagodott a galyatetői sport- centrum. Az elmúlt hétvégén a társadalmi munkások, szocialista brigádvezetők, az országos síszövetség, a Gyöngyös Városi Tanács, a megyei tanács ifjúsági és sportosztályának képviselői társaságában adták át a Gyöngyösi Vasutas Sport Club közel L40 négyzetméter alapterületű síházát. Az új épületben, 21 sportoló elhelyezésére, a sí és szánkó tárolásához, és 50—70 sportoló melegedéséhez teremtettek kulturált feltételeket. Az építkezés 1985 augusztusában indult. A gyár fiataljai és szocialista brigádjai közel hétezer társadalmi munkaórával segítették az építkezést. A Heves Megyei Sí Szövetség elnöke Mákos Márton alezredes is lelkesen kapcsolódott a munkába és társadalmi munkásaival együtt komoly segítője volt a kezdeményezésnek. Erre a munkára, a nehéz és vidám percekre emlékeztek az építők hét végén, az új galyatetői síházban. Az átadási ünnepségen Holéczi Tibor, a Magyar Sí Szövetség főtitkára értékelte az elvégzett munkát és átadta a szövetség ajándék- serlegét. A köszöntők sorát Kovács János, a Heves Megyei Tanács ifjúsági és sportosztályának vezetője folytatta és átadta Kelemen Árpád igazgatónak, az ÁISH „Kiváló Szervező Munkáért” díszplakettjét. A kollektívának és a GYVSC elnökségi tagjainak elismeréseket adott át még Murcsányi László Gyöngyös Város Tanácsának elnökhelyettese és AU István az ifjúsági és sportosztály vezetője. A szocialista brigádoknak elismerő oklevelet, Madár Sándornak, Barna Istvánnak és Berger Józsefnek ajándéktárgyakat és anyagi elismeréseket nyújtottak át. „TENISZPALÁNTÁK’’ BAJNOKSÁGA Remekeltek a 7-es iskolások Befejeződött Gyöngyösön, a városi korcsoiportos teniszbajnokság. Amint arról Szekrényes Zsolttól, a GYSE edzőjétől értesültünk, a Gagarin Hőerőmű Vállalat tenisztelepén egyidejűleg öt pályán is folytak a _csatá- rozások. A tö|bbna;pos rendezvényen 13 általános iskola csalknem száz diákja mérte össze tudását. Eredmények. Fiúk. Gyermekek: 1. Punyi, 2. Ludányi, 3. Kalicz (mindhárman 7-es isk.). Újoncok: 1. Szig- nárovits (7-es isk.), 2. Rech- torisz (3-as isk.), 3. Punyi és Bálint (1-es isk.). Ifjúságiad: 1. Szabó (Nemecz szakkö- zélpisk.), 2. Felsőbányái (kér. szakközépisk.), 3. Rechtorisz és Radó (mindketten Berze gimn.). Serdülők: 1. Szignárovils, 2. Felsőbányái. 3. Rechtorisz és Kincses (1-es isik.). Lányok. Gyermekek: 1. Ambrus (5-ös isk.), 2. Ben- gyel (1-es isk.), 3. Marosi (2-es isk.) és Szignáravits (7-es is.), Újoncok: 1. Sípos (7-es isk.), 2. Ambrus, 3. Molnár (6-os isk.) és Tra- bal)k (7-es isk.). Serdülők: 1. Molnár, 2. Farkas (Berze gimn.), 3. Benedik (Berze gimn.) és Sípos. Ifjúságiak: 1. Benedik, 2. Farkas, 3. Halász és Hammer (mindannyian Berze gimn.). Az iskolák közötti pontverseny végeredménye: 1. 7-es Sz. Ált. Isk., 2. Berze Nagy J. Gimn.. 3.- 1-es Sz. Ált. Iskola. Totónyeremények' A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 43. heti totónyeremények az illeték levonása után, a következők: 13 plusz 1 találatos szelvény 3 darab, nyereményük egyenként 3 009616 forint; 13 talála- tos szelvény 3 darab, nyereményük egyenként 1 324 728 forint a 12 találatos szelvények száma 205 darab, nyereményük egyenként 25 848 forint, 11 találatos szelvény 2746 darab, nyereményük 1930 forint, 10 találatos szelvény 20 592 darab, nyereményük 386 forint. A közölt adatok nem véglegesek. Három ezüst és egy bronz Tamperébül Tamperében befejeződött a 10. alkalommal megrendezett nemzetközi ökölvlvótorna. A zárónapon a magyarok szereplését nem kísérte szerencse: mindhárom versenyző vereséget szenvedett, így három ezüstéremmel zárták a küzdelemsorozatot. A magyar csapat Hra- nek Sándor (75 kg) révén még egy bronzérmet is szerzett.