Népújság, 1986. október (37. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-21 / 248. szám
NÉPÚJSÁG, 1986. október 21., kedd 5. Az egész olyan egyszerű: megáll az Eger Szálló előtt egy felvezető rendőrautó, mögötte egy Lada, amelyből ruganyos léptekkel, szikra súlyfelesleg nélkül lép a vendéglátókhoz egy bajuszos fiatalember. Farkas Bertalan, a Magyar Népköztársaság űrhajósa. Semmi csoda: a begördülő négy tárgyalóbusz ontja magából a többi űrpilótát! Egyszerűen lelépnek a buszról. Mint a többi ember. Akik szintén lehettek hozzánk 100—300 kilométerre mint bármely honfitársunk. Csak ők függőleges irányban voltak annyira __, ami nagy kettő! — Szuperemberek? —1 Ez a protokoll lendülete: Alekszej Leonov az ér- Ma is jó barátságban: Bikovszkij és kezest követő kavarodásban még tanítványát Ma- S. Jähn. az NDK űrhajósa gyári Bélát is hódolattal üdvözli... Aztán az Eger Szálló galériáján dr. Varjú Vilmos, Eger város tanácselnöke mond rövid köszöntőt. Leonov közben pillanatok alatt középpontjává válik a csapatnak. Amikor Kubászovot említi a szónok, azonnal mellébújik, feltűnően, hogy „sütkérezzék" a „nagy” ember fényében. Nevetés. Suttogva kérdem: Reykjavik kézfogása után várható-e kéznyújtás az űrkutatásban is? Árny suhan át a szovjet űrhajósok kiképzési főnökének arcán: — Most nem. Tudományos kapcsolatok léteznek ugyan. És mosolyog hozzá. Hát- borzongató! Egy másik, ötvenes úr — élő legenda! Az első hét kiválasztott között volt. aki Gagarinnal érkezett a még épülő Csillagvárosba. Kötelékben hajózott Tyeresková- val; Akszjonovval 1976-ban ő próbálta ki a hat gépből épített fényképező kombájnt, és az első hét közül egyetlenként az Interkoz- mosz-programban is repült az idén ötvenedik éves Sigmund Jähnnel, az NDK űrpilótájával. Régóta nem hallottunk róla. — Pedig dolgozom! Az űrhajósok felkészítése a feladatom ! — Önökben, hetükben a hőst keresték a kiválasztok — ma már egy mesterség űzőit. Jelent-e ez engedményt a felkészítésben ? de egyelőre egyetlen közös vállalkozás sincs napirenden. A Marsra utazás koncepcióját _ ugyan egyeztetjük, de hát az nem holnap lesz! — Ápolják-e a kialakult kapcsolatot az 1975-ös nagy randevú résztvevői? — Természetesen. Deke Slayton és a többiek jó barátok maradtak. Levelezünk, össze-összefutunk a világban — ha az emberi kapcsolatokon múlna, akár holnap repülhetnénk. De az elhatározások a politika szférájában születnek, és a mai amerikai elhatározások egészen másfajta kalandok felé mutatnak. — Ö, nem! Talán egy picit más személyiséget keresünk. és mindig kettőt egymáshoz. a hosszú űrutazásokhoz. Párost, aki jól érzi magát együtt. — Könnyebb nekik? — A munkájukat egyre jobban megismert körülmények között végzik; nekünk ezt kellett kipróbálni. De az ő munkájuk összetettebb: anyagok előállítása, népgazdasági célú kutatások — ez már ipar! Megrendelt feladatokat kell elvégezni. a legszélesebb témakörökben Szóval: más! Egy kicsit. De alapvetően ugyanaz! Gurragcsa, az első mongol űrhajós talán a legbarát- kozóbb ebből a nyíltszívű társaságból. Lebilincselően mesél. — Ötödik osztályba jártam. amikor Gagarin körberepülte a Földet — mondja. — Emlékszem, a hírbe bele- bizsergett a testem! — Ügy képzelte el az űrutazást. ahogy az megtörtént? — Hát bizony, az űrhajóban való munka jóval nehezebb és megterhelőbb volt, mint gondoltam — magyarázza. — Keményen igénybe vette az erőnket. Nagyon jó kondíció kellett hozzá; sajnos manapság már nincs annyi időm a tornára. Faggatnám arról is, milyen érzés kerítette hatalmába odafenn? Mit látott, mihez hasonlítható mindez? Felnevet. — Ezt nem lehet elmondani! — rázza a fejét. — Képtelenség! De úgy hallottam. hogy nemsokára újságírók is felmehetnek. Jelentkezzen! Biztos sikerül majd! A Jókai utcában már inkább nézelődik a csoport: szemmel láthatóan rabul ejti őket a barokk kisváros szépsége, bája. Csak Ruko- visnyikov arca vált savanyúra, amikor mellélépek — már látta a faggatózást. Fejét mintha baltával formálták volna, kék szeme valami eszméletlen erkölcsi erőt sugároz, ö volt a Szojuz— Apolló program főpróbájának mérnöke Filipcsenko mellett, és a bolgár űrhajós. Ivanov parancsnoka. — ön az egyetlen, aki az itteni űrpilóták közül kényszerleszállást hajtott végre. Mekkora túlterhelést kapott? — Olyan 10—11 g. körül! — Tehát körülbelül 800 —900 kg volt a testsúlya leszálláskor: mintha autó ülne a mellén! „Normál” ember a kezét sem lenne képes felemelni — hogyan szálltak le? — Le kellett szállni; az automata hibája miatt kézi irányítással. Leszálltunk. — Láttam egy filmet, amelyen a Holdra a Földön készülő Armstrong holdkompja lezuhant; ö katapultált, és megmenekült. De dühöngött, hogy ennyi pénzért ilyen technikát adnak alá! ön hogyan reagált arra. hogy túlélte? — Semmi méreg nem volt bennem! — Mit mondott Ivanov- nak, akinek az élete egyetlen lehetősége volt az űrállomáson végzendő munkára? — Mikor zökkentünk, azt mondtam: hazaérkeztünk. Ennyi. Ivanov visz- sza sem szólt. Húsz perc alatt megtalált bennünket a helikopter, és ezzel vége volt az űrutazásnak. Arcán most, a kellemetlen emlékek felidézésekor sincs nyoma indulatnak. Felkészítették e megpróbáltatásra. Állta. Mint Farkas Bertalan is. egy ország „Bercije” a vendéglátóra nehezedő terhelést. Mindenkihez van egy mosolya; oroszul, angolul társalog. Mindenkinek csupán a vezetékneve olvasható a mellére tűzött kis azonosító lapon, egymást mégis a keresztnevükön szólítják. Egyesek — a biztonság kedvéért — kézzel írták rá a kis kártyára keresztnevüket. így például Atykov mindenkinek csak Oleg, az amerikai Acton pedig egyszerűen csak Loren, Bikovszkij pedig Va- lerij. A legvígkedélyűbbnek Acton tűnik. Mellén számtalan jelvény: szovjet kollégáitól kapta. — My friends — mutat körbe. Azaz: barátaim. A kubai Tamayo MendezEgyszerűen nincs szivünk tovább faggatni őket; egész héten tárgyaltak, ez egy „levezető program" a számukra. Hallgatják a székesegyzel a családjáról beszélgetünk. — Két gyermekem van — mondja, és huncutul hozzáteszi: — Ja, és egy feleségem. Kacsint hozzá. — Amikor földre szálltunk, és megérkeztem Kubába. úgy éreztem, hogy egész Havanna a családomhoz tartozik, akkora ünneplésben részesítettek. Az űrhajózás terveiről is faggatom. — Jelenleg két-háromszáz napig tartózkodnak fent a társaink — mondja. — Talán nem szükséges hozzá sok idő, és. egy kis „kozmikus falut” is kialakíthatnak odafent. Russel Schweickart, e díszes űrhajós csapat elnöke is a „kérdőívre kerül" a Fa- zola-kapunál. Néei a kovácsoltvas remeket, — amely idősebb az ő egész országánál. Tűnődésében tűnődéssel zavarom: ház zengő orgonáját, hívők és marxisták arcán ugyanaz az áhítat. Derülnek a Szép- asszony-völgyben, ahol a mi- kófalvi néptáncegyüttes ad rövid műsort a környék folklórjából. Tamayo Mendez Kubából, és Schweickárt az USA-ból borosüveggel a fején, baboskendővel átkötve táncol; a nagypolitika ellenszenvének nyoma sincs közöttük. A mongol űrhajósra számol a román Prunariu: a Várkapitány pincére magasra tartott lopóból spricceli nyitott szájába a bort, azt az időt mérik, ameddig egyfolytában nyelni bírja . .. Ismét nemzeti vetélkedésbe csap át a mulatság: soha békésebb megméretést! AzSDI, az űrfegyverkezés emlékét is eltünteti a virtuskodás, a mosoly, a jó egri bor. És az sem megvetendő, hogy ezt a vetélkedést természetesen — hazai versenyző nyeri... Schweickart feláll: papírról fordítják beszédét, de arcáról ugyanezek olvashatók: jó itt! Taps van, tánc van, beszélgetés; aztán a cigányok a hűvös októberi estében a pince előtt is húzzák egy kicsit. Annak egyszer csak vége: elbűvöl ten nézi az egész csapat a Holdat. Amelyen a Föld egyre nagyobb árnyékot hagy, teljes a holdfogyatkozás. Érezni valami furcsát. És akkor valaki elkezd vonítani. Ügy, kutyául. Vele vonít mind a tízegynéhány ország fiainak legjava, űrpilótája. Vonít, vonít az egész csapat. Kutyaként. És számunkra e pillanatban változnak át igazán. Emberré! Kőhidi Imre Roma János A városnézésre Kubászovval indulunk. Meglepő, milyen nagy érdeklődést tanúsít az egri vár iránt: — Bátor emberek lehettek a védői — jegyzi meg. — Nem kisebb bátorság kell ahhoz, hogy valaki űrrepülésre vállalkozzon — vágom rá. — Csodálatos érzés az űrben repülni — magyarázza. — Aki egyszer megjárja a kozmoszt. újra visszakívánkozik. — Farkas Bertalan — az önnel való közös utazás után — beszámolt arról, hogy odafent megkínálta gulyással, ízlett-e a magyaros étel? — ízlett. De egy másik étel. az uhá. az még jobb. A halászlé! Csettint egyet a nyelvével: — Erőspaprikával csodálatos! — Hogyan telnek a napjai? — Akinek csak tudom, elmesélem az élményeimet Jelenleg az újonnan indulóknak adom át a tapasztalataimat. és tervezem egy könyv írását is. Témája: az űrrepülés. A séta közben a várba érkezünk. A kínai arcú Wang- gal — amíg a lemenő nap bearanyozza az egri tetőket — szóba elegyedünk: — ön kínai is. amerikai is. Hogyan látja e két nagyhatalom űrbéli lehetőségeit? — Én amerikai kínai vagyok! — De csak van véleménye? — Persze; ahogy én látom, ma már megbízható rakétaeszközök állnak Kína rendelkezésére ahhoz, hogy kereskedelmi műholdak fellövésére vállalkozzék. De emberrel repülni — az egy más dolog. — Egyes vélemények szerint ez küszöbön áll! — Én miután ismerem a ma is létező amerikai—kínai együttműködés tartalmát — a kilencvenes évekre teszem az első önálló kínai űrrepülőt. — Az amerikai asztronauták csapatából vált-e ki raja ki a Challenger katasztrófája után? — Nem! Nem! Tudjuk, hogy veszélyes foglalkozás: de ez a mesterségünk! — Önök egy életen át egyetlen. — no. jó esetben két- három repülésre készülnek. Hogyan lehet a repülés után folytatni azt az életet, amelyről tudni, hogy túl van a csúcspontján? — Kenyéren és sajton! — Hogyhogy? — Élni kell. Ez ilyen egyszerű! — Van-e abban tendencia, hogy az egyformán 200 milliós Szovjetunió és USA első hét-hét kiválasztottja mind-mind paraszti sorból lett ürpilóta? Ez kellene ahhoz, hogy elviseljék? — Tényleg? Nem hiszem! De. tényleg farmerek gyerekei voltak. Lehet... — Ahogy én tudom Faliad riportkönyvéből ... — ... kitűnő riport! — ... Shepardnak „megártott'' a repülés. Ahogy társai fogalmazták: az ö orra egy picit magasabban „szúr'' a levegőbe! — ö — első volt! Mi: foglalkozásként űzzük ezt a szakmát. De nem volt kirívó különbség közte és a többiek között. A repülés után mindenki egy ideig az eget nézi: vágyik vissza! Ó: elment farmernek. Tehéncsordája volt! — Hogy azután a Holdutazás résztvevőjeként térjen vissza az űrhajós csapatba ... — ... és leszedje magáról a start előtti másodpercekben azokat az érzékelőket, amelyek szervezetének reakcióit közvetitették volna az Apolló 14-ről. Ne feledjük: az Apolló 13 valamivel korábban majdnem odalett ám! — emeli fel ujját a jó hat láb magas asztronauta. — ... és ő tartja a három felcsempészett golflabdával a Holdon való golflabdaelütés távolsági világcsúcsát: a látóhatár mögött estek le! — Igen, — bólogat az elnök — az elsőkből kevés van. Már mi sem tudjuk észben tartani a mai. az újabb repüléseket. — És a Szovjetunióval közös munkát? — Nem sajnos. De azt hiszem, a Marsra jutáshoz majd össze kell fognunk. Ügy 2000 körül ez megvalósíthatónak látszik. A városnéző buszok foteljein ma miért ülnének hétköznapi ember módjára? Alekszandrov. Kubászov, Jähn. a román Prunariu és a többiek A józan életű asztronauták megkövültén figyelték az amerikai Michael fotóriporter (szeszltornamutatványát Ilyen nemzetközi, sőt Föld körüli gőzös még nemigen ment Kanizsára... A mikófalvi néptáncegyüttes így vizsgálta Russel Schweickart mozgáskoordinációját ...
