Népújság, 1986. október (37. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-17 / 245. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXVII. évfolyam. 245. szám ÁRA: 198«. október 17.. péntek 1.80 FORINT | Felszólalás Kisebb értekezleteken, tanácskozásokon és sokkal fontosabb konferenciákon, vagy éppenséggel kong- resszusokon is nemegyszei tapasztalható, hogy a felszólaló .. mellébeszél. Vagyis nem egészen a központi. a felvetett témához kapcsolódik, hanem egyszerűen csak hallatja a hangját. Pusztán abból a meggondolásból, hegy ne nézzék holmi álmatag. lusta. passzív résztvevőnek, hanem igenis: aktívnak lássák. No meg aztán sikkes. rangos dolog is mások elé állni, nyilvánosság előtt szerepelni. S közben az illetőnek eszébe sem jut. hogv a találkozón valami okosabbnak is eszébe kellene jutnia. Roppant kevés, ha általánosságokat emleget, vagy legfeljebb a saját munkahelyéről. munkájáról tart mégoly kimerítő, alapos, akár önálló előadásnak beillő tájékoztatást is. Mert sem a sablonos beszédre. az üres közhelyekre. sem pedig a mindenütt, mindenkivel naponta előforduló dolgokra nem kíváncsi a hallgatóság különösebben. Bizonyos, hogy sokkal szívesebben vennék az egybegyűltek. ha — különösen. amikor az említeti felszólaló hosszadalmas is. .sem az időt. sem a társait nem sajnálja — a holmi „locsi-pccsi" helyett értelmes. okos gondolatok születésének lennének tanúi Észrevennék. hogy aki szót kér és kap. a legkevésbé sem akarja türelmüket próbára tenni. Nincs szándékában bárkit is untatni, bosszantani. Igenis, a segítség szándékával jött. ült a többiek közé. s lépett valamennyiük elé. Még odahaza gondosan áttanulmányozta a vitaindító anyagot. jó előre készült véleményének, javaslatának másak előtti kimondására Esetleg konzultált is az ügyben. Az előtte elhangzottakat pedig külön mérlegelte, s további impulzusokként hasznesította. Szánt-szándékkal kerüli az ismétléseket, amit mond. az mind csupa többlet, a napirendre került téma egyféle — akár sajátos — kiegészítése. Amit mindany- nvian várnak tőle. Érthetetlen, hogv mindezeket mégis még mennyien figyelmen kívül hagyják a szerényebb és rangosabb megbeszéléseken egyaránt. Megmagyarázhatatlan. hogy ma is mily sokan vannak, akik komolyabb felkészülés, nagyobb fegyelem nélkül indulnak. érkeznek a tanácskozásokra. s .megfeledkeznek igazi szerepükről. Arról. hogy a felszólalás véletlenül sem lehet csupán elegáns „alakítás", hanem a mindennapi munka egyfajta folytatása. Alkotás, ha úgy tetszik, a szó lehetőségével. erejével. Gondolatok sokaságával, meggyőző érvekkel. Ne felszólalásunkkal, hanem szavainkkal próbáljuk meg minden esetben megtisztelni a tanácskozásokat és a tanácskozókat. Legyen valahányszor súlya annak, amit mondunk. S soha ne hátráltasson, hanem előbbre vigyen bennünket ...! Gyóni Gyula AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Kádár János találkozott Mir Hoszein Muszavival Kádár János csütörtökön fogadta a hazánkban tartózkodó Mir Hoszein Muszavi iráni miniszterelnököt (MTI-fotó — Népújság-telefotó — KS) Kádár János. a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára. az Elnöki Tanács tagja, csütörtökön a Parlamentben találkozott Mir Hoszein Muszavival. az Iráni Iszlám Köztársaság miniszterelnökével. A megbeszélésen a nemzetközi élet időszerű kérdéseiről folytattak eszmecserét. A találkozón jelen volt Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke. Nagy Gábor külügyminiszter-helyettes és Kázmér Zsigmond. hazánk teheráni nagykövete, valamint Ali Reza Moajeri miniszterelnök-helyettes. és Ah Akbar Farazi, Irán magyarországi nagykövete. Losonczi Pál. az Elnöki Tanács elnöke ugyancsak csütörtökön fogadta a hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó iráni kormányfőt A szívélyes légkörű találkozón megállapították, hogy a két ország kapcsolatai jól fejlődnek. Egyetértettek abban, hogy további kölcsönös erőfeszítések szükségesek az együttműködési lehetőségek teljesebb kihasználása érdekében. A találkozón jelen volt Marjai József miniszterelnök-helyettes. Hetényi István pénzügyminiszter. Nagy Gábor és Kázmér Zsigmond. iráni részről Ali Reza Moajeri, Abbasz Ali Zali mezőgazdasági miniszter. Ahmad Azizi, a nemzetgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Aíj Mohamed Besrati. valamint Ali Akbar Farazi. Az iráni kormányfő a nap folyamán Budapest nevezetességeivel ismerkedett. A városnéző sétára elkísérte Hetényi István pénzügyminiszter és Pénzes János, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese. A magas rangú vendég ellátogatott a Szépművészeti Múzeumba, majd á várnegyedbe. Muszavi miniszter- elnök megtekintette a városrész építészeti emlékeit, s gyönyörködött a főváros látképében. Az iráni kormányfő kíséretének tagjai csütörtökön tárgyalásokat folytattak magyar partnereikkel. Várko- nyi Péter külügyminiszter Ali Mohamed Besratit fogadta. A megbeszéléseken a magyar—iráni kapcsolatok helyzetét áttekintve megállapították: mindkét fél részéről megvan a készség országaik kölcsönösen előnyös együttműködésének további fejlesztésére. Abbasz Ali Zalit fogadta Marjai József, s az iráni mezőgazdasági miniszter találkozott Veress Péter külkereskedelmi miniszterrel, valamint Váncsa Jenő mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszterrel is. (MTI) Elutazott Richard von Weizsäcker Magyarországi látogatása befejeztével Richard von Weizsäcker nyugatnémet államfő sajtótájékoztatót tartott a budapesti Intercontinental Szállóban (MTI-fotó, Manek Attila felv. — Népújság-telefotó — KS) Baranya megyében tett látogatásáról a fővárosba visszatérve Richard von Weizsäcker, az NSZK államfője csütörtökön a magyar és a nemzetközi sajtó képviselőivel találkozott Bevezetőjében méltatta azt a vendégszeretet, amivel látogatása minden helyszínén és szintjén találkozott. Utalt arra. hogy államfői minö(Folytatás a 2. oldalon) Sajtótájékoztató az Űrhajósok Nemzetközi Szövetsége II. kongresszusáról Csütörtökön folytatódott az Űrhajósok Nemzetközi Szövetségének ÍI kongresszusa. A Magyar Néphadsereg Művelődési Házában megrendezett nyílt napon szovjet és amerikai űrhajósok, valamint űrkutatási szakértők tartottak előadásokat az űi hajózással kapcsolatos kérdésekről. Késő délután a Magyar Tudományos Akadémia kongresszusi termében a kongresszus résztvevői sajtótájékoztatón ismertették a hétfő óta tartó tanácskozás eddigi munkáját. A sajtótájékoztatón Farkas Bertalan ezredes, a Magyar Népköztársaság űrhajósa üdvözölte a résztvevőket. Ezt követően átnyújtották a kongresszus (Folytatás a 2. oldalon) Németh Károly francia újságírót fogadott Németh Károly, az MSZMP főtitkár-helyettese csütörtökön fogadta Jacques Coubard-t, a l’Humanité főszerkesztő-helyettesét és interjút adott a lap számára. „Félidejéhez érkeztek a magyar—NDK barátsági napok, s mi már értékeltük is az eddig végzetteket. Nagyon hasznos volt számunkra az a program, melyet vendéglátóink összeállítót, tok. s bizonyos vagyok abban, hogy a folytatás épp oly eredményes lesz, mint a kezdet...” Werner Warnecke, az NDK kulturális és tájékoztató központjának igazgatója így kezdte válaszát tegnap Varga Istvánnak, a Hazafias Népfront Heves Városi Bizottsága titkárának üdvözlő szavaira: A baráti delegáció ugyanis Heves megyei látogatásának harmadik napját az ifjú városban töltötte. A Mészáros Albertnek, a népfront megyei titkárának kíséretében érkezett küldöttség fogadásán megjelent többek közt Sári József, a városi pártbizottság titkára is, aki — miután véget ért a tájékoztató a település múltjáról. jelenéről és jövőjéről — a pártélet mindennapjaival ismertette meg a vendégeket. Nem volt elegendő idő a látogatók valamennyi kérdésére felelni, ugyanis Christel Warnecke, illetve Bernd (Folytatás a 2. oldalon) Kiállítás az NDK-ról (Fotó: Szántó György) Somogyi Imrének, az MSZMP KEB titkárának látogatása A Hevesi Mozaik '86 kiállításon Somogyi Imre és Barta Alajos érdeklődéssel szemlélte Mata Pál parádi üvegműves csiszolt Eger címerét (Fotó: Kőhidi Imre) Csütörtökön délelőtt Egerbe látogatott Somogyi Imre, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Ellenőrző Bizottságának titkára dr Farkas Lászlónak, a KEB munkatársának kíséretében. A vendégeket fogadta Barta Alajos, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának első titkára, majd tájékoztatást adott szűkebb hazánk gazdasági, politikai és társadalmi életéről, továbbá a pártmunka Időszerű feladatairól. A megbeszélésen jelen volt Horváth Árpád, az MSZMP KB politikai munkatársa, Virág Károly, a megyei pártbizottság titkára. dr. Tóth István, a megyei pártbizottság fegyelmi bizottságának eLnöke és Vere- bély Dénes fegyelmi referens. Az eszmecsere során szó esett a párt fegyelem főbb kérdéseiről. Délután Somogyi Imre és dr. Farkas László dr. Varjú Vilmosnak, Eger Város Tanácsa elnökének kalauzolásában megtekintették a belvárosi rekonstrukciót. Programjuk befejező részében dr. Habis Lászlónak, a megyei tanács osztályvezető-helyettesének kíséretében a Kemény Ferenc Sportcsarnokban a Hevesi Mozaik '86 című kiállítást nézték meg. Az SZKP KB delegációja megyénkben A Szovjet Kommunista Párt Központi Bizottságának háromtagú delegációja látogatott tegnap Heves megyébe Kaznacsejev Alekszej Álekszejevics vezetésével, aki az SZKP KB propagandaosztályának alosztályvezetője. A küldöttség tagja volt Arszejenko Anatolij Gri- gorjevics, a7 Ukrán Kommunista Párt KB alosztályvezetője és Poloszin Valeri) Fjodorovics, az SZKP lenin- grádi Szmolnij kerületi párt- bizottságának első titkára. A vendégeket Egerben, a megyei pártbizottságon Kiss Sándor titkár fogadta és tájékoztatta a megyében folyó ideológiai tevékenységről és a fiatalság körében végzett politikai nevelőmunkáról is. Ezt követően a Ho Si Minh Tanárképző Főiskolát keresték fel, ahol dr: Gallovits László, a pártbizottság titkára és Somorai László, a KISZ-bizottság titkára számolt be a hallgatók életéről, az ifjúság politikai tudatának állapotáról. Majd a felsőtárkányi Hámán Kató Politikai Képzési Központba vezetett a szovjet vendégek útja. Itt. dr. Nagy Imre, a megyei KlSZ-bizott- ság titkára szólt az ifjúsági szövetség tevékenységéről, s a megyei eredményekről. A küldöttség csütörtökön a kora esti órákban visszautazott Budapestre.