Népújság, 1986. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-13 / 216. szám

NÉPÚJSÁG, 1986. szeptember 13., szombat 13 Vízilabda és foci Le kell győzni a Tatabányát Öttusa Dobó-kupa Ezen a szombaton újra re­mek sportprogram ígérkezik. Bevezetésként fél 3-kor a sportuszodában az Eger SE vízilabdázói a bajnoki raj­ton a Budapesti Spartacus- sal mérkőznek. Ezt követő­en 16 órakor kerül sor az NB I-es labdarúgó-mérkőzésre, amelyen ezúttal a Tatabánya lesz az ellenfél. Kiss Tibor vezető edző nem volt rózsás hangulatban pénteken. Elmondta, hogy már csak 14 játékosa van, közülük is többen sérüléssel bajlódnak. Éppen azt ecsetel­te, hogy a tavaly novem­ber óta nem játszó Méhesit is szerepeltetnie kell, amikor kopogtatott ajtaján a hát­véd és közölte, nem tudja vállalni a játékot, mert a csütörtöki edzés után újra bedagadt a térde. Ekkor egy újabb összeállítást adott meg, de érkezett Fodor is a regge­li edzésre, s közölte, hogy fáj a mellkasa, erős hányin­gerrel küszködik, nagyon rossz a közérzete. — Csináljak így csapatot! — csattant fel a vezető edző. Egyetlen egyszer sem tud­tunk az általam elképzelt összeállításban szerepelni. Ebben a hónapban 16 edzést tartottunk. Ebből Póta négy­szer, Szert kétszer, Csomány ötször, Vojtekovszky hétszer, László háromszor tudott a többiekkel együtt gyakorol­ni. Lengyelt hétfőn műtik, Jegesinek részleges szakadá­sa van. Szabót és Juhászt már nem is említem. Rájuk sajnos nagyon sokáig nem számíthatok. Ugyanakkor sokan bántanak bennünket a szurkolók közül. Pedig tá­mogatásukra most lenne csak igazán szükségünk. Mindezekhez Szölgyémy Fe­renc, az ESE ügyvezető el­nöke hozzátette, hogy a re­mélt szinttől való elmaradás okainak boncolgatása napi téma az egyesületben. „Az a vélemény, hogy mégsem le­het reális helyzetelemzést végezni ilyen körülmények között. A vezetés tisztában van azzal, hogy a játékosok mindent megtesznek a lehe­tőségeik határain belül. Az viszont tény, hogy az Eger­nél sokkal erősebb csapatot is megingatott volna egy ilyen sérüléshullám. Az a célunk, hogy a védelem megerősítésével szervezetteb­bé tegyük a hátsó alakzatot, s erre építve fejlesszük a támadójáték színvonalát. Valamennyien érezzük, hogy a szurkolók türelme fogytán van. Azt nyugodtan mondhatom, hogy helyzetünk reális ismeretében sorsdöntő mérkőzés következik. Min­denképpen le kell győzni a Tatabányát. Egyben biztos vagyok, bármilyen összetéte­lű csapat lép a pályára, mindenki megtesz mindent a sikerért. A mérkőzést Németh L. ve­zeti. A várható összeállítás a következő lesz: Bodolai — Szert, Fegyverneki, Varga, Jávorszki — Vojtekovszky, Smuczer, Csepregi — Kónya, Fodor, Kiss. A forduló további párosí­tása : Dunaújváros—Pécs, Vasas—Haladás, Videoton— Debrecen, Rába ETO—0. Dózsa, Ferencváros—Békés­csaba. Tegnap játszották: Siófok—Bp. Honvéd 2—4. Vasárnap kerül sor az MTK-VM—Zalaegerszeg ösz- szecsa pásra. Sportvezetők speciális tagozata Kísérleti jelleggel 88 órás tanfolyam kezdődött a hé- , ten Egerben, az MSZMP He­ves Megyei Bizottsága Okta­tási Igazgatóságán. A Marx­izmus—Leninizmus Esti Egyetem keretein belül spe­ciális tagozaton 18 megyei sportvezető kap ismereteket az egységes sportpolitikai szemlélet kialakításához. A hallgatókat az első fog­lalkozáson a pártépítési tan. szék részéről Kozári József köszöntötte. A tanfolyam két félévből áll. s félévenként kollokviummal zárul. A tá­volabbi tervek szerint öt év alatt mintegy száz sportve­zető beiskolázására gondol­nak. akik általános vezetés- elméleti és sportpolitikai té­makörökben kapnak hasznos ismeretanyagot. A tanfolyam vezetésével Kovács Jánost, a megyei tanács testnevelési és sportosztályának vezető­jét bízták meg. Kosárlabda Nemzetközi torna Egerben Szombaton és vasárnap Egerben, a körcsarnokban rendezik meg a Dobó István- kupa nemzetközi férfi ko­sárlabda-emlékversenyt. Szombaton, 10 órakor kez­dődik a mérkőzéssorozat az Egri Tanép—MEAFC össze­csapással. Ezt követi 11 óra 20_kor a Besztercebánya— Paks, majd 12.40-kor a MEAFC—Michalovce mér­kőzés. Fél 4-kor kezdődik a Nyíregyházi TK összecsapása, kor a Michalovce—Tanép, s 18.10-kor a Besztercebánya— Nyíregyházi TK összecsapás. Vasárnap, 9 órától rendezik meg a helyosztókat és 13 órakor hirdetnek eredményt. Tegnap két helyszínen folytatódott az egri öttusa verseny. Délelőtt a verseny- uszodában álltak rajtkőre a résztvevők, ahol a megyei úszószakszövetség jó körül­ményeket biztosítva, pergőén rendezte a 300 méteres szá­mot. Úszásban: 1. Szondy (0. Dózsa) 3:26,8 — 1220 pont, 2. Süveg (Ü. Dózsa) 3:27,2 — 1216, 3. Molnár (Bp. Honvéd) 3:28,3 — 1208... 5. Orosz (ESE) 3:32,4 — 1176 . .. 17. Fekete (ESE) 3:45 — 1072. Tomaschof — aki már meg­szerezte a jövő évre is az I. osztályú minősítést — az úszást feladta Péntek délután az úszás Szombat Asztalitenisz: Egri Kolacs- kovszky—Borsodi Kinizsi, NB II-es férfi csapatbajnok­ság, Eger, Gárdonyi gim­názium, 11 óra. Kézilabda: Megyei férfi­bajnokság (17 óra): E. For­gácsoló—Heves (Lázár, örsi). Egri Finommechanika—Eg­ri Tanárképző (Balogh, Nagy I.) Súlyemelés: Dobó István- emlékverseny, Eger. Mün- nich Ferenc utcai edzőte­rem, 10 óra. Vízilabda: Eger SE—Bp. Spartacus, OB I-es bajnoki mérkőzés, Eger, sportuszoda, 14.30 (Koós, Kosztolánczi). Labdarúgás: Eger SE— Tatabánya, NB I-es bajno­ki mérkőzés, Eger, 16 óra (Németh L.). Egri Lendület —Femina, országos női baj­noki mérkőzés, Eger, észa­ki pálya. 15.30. Megyei baj­nokság (15.30 óra): Selyp— Domoszló. nógrádi jv. Sí­rok—Nagyréde, Földi. He­fáradalmaival lépett a me­zőny lőállásba a Legányi úti lőtéren. A pisztolylövésben: 1. Jankura (Csepel) 198 kör — 1088, 2. Orosz (ESE) 196 — 1044, 3. Korom Csepel) 194 — 1000, . . Fekete (ESE) 192 — 956 pont. vés—H. Gáspár SE, Safran- ka. Területi bajnokság. Mát- ra-csoport (15.30): Apci Va­sas—Sajóbábony, Makovinyi. Hatvan—Kazincbarcika. Ta­kács. öttusa: Dobó-kupa férfi egyéni verseny, 10 óra, Eger, Kőlyuktető, futószám. Vasárnap Kosárlabda: Dobó István nemzetközi férfiemlékver­seny, Eger. körcsarnok, hely­osztó mérkőzések, 9 óra az 5. helyért, 10.20 a 3. helyért, 11.40 az első helyért. öttusa: Dobó-kupa férfi egyéni verseny, 9 óra, Eged- hegyi lovastanya, lovagló­szám. Labdarúgás: Mátra-cso­port, területi bajnokság (15.30): Gyöngyösi SE— Recsk. Luterán. Megyei baj­nokság (15.30): Paküse— Gyöngyöshalász, Mészáros. Adács—Boldog, Pest m. jv. Poroszló—Füzesabony, Szol­Három szám után az ősz- szetett verseny állása: 1. Orosz (Eger SE) 3075, 2. Molnár (Bp. Honvéd) 3003, 3. Süveg (Ü. Dózsa) 2998 ponttal. Ma a kőlyuktetői sza­badidőparkban lesz a 4000 méteres terepfutás, vasár­nap pedig a lovaglással zá­rul a Dobó-kupa. nők m. jv. Pétervására— Petőfibánya, Répás. Tarna- örs—Kompolt. Tóth B. Gyön­gyös körzeti bajnokság (15.30): Szűcsi—Nagyfüged. Visonta—Gyöngyös tarján, Atkár—Gyöngyösoroszi, Ró- zsaszentmárton—Heréd, Visznek—lEcséd, Karácsond —Abasár. Heves körzeti baj­nokság (15.30): Erdőtelek— Tarnaszentmiklós, Tárná­méra—Komló, Pély—Tisza- nána. Tenk—Átány. Boco- nád—Kisköre. Füzesabony körzeti bajnokság (15.30): Csány—Sarud, Kál—Kisná- na, Mezőtárkány—Márkáz, Vécs—'Besenyőtelek. Detk— Kápolna. Szihalom—Fel- debrő. Egri körzeti bajnok­ság, I. osztály (15): Balaton —Egerbakta, Demjén—An- domaktálya, Felsőtárkány— Istenmezeje, Verpelét— Egercsehi, Egerszólát—Tar- nalelesz. Hevesaranyos— Makiár. II. osztály (15): Mi- kófalva—Egerbocs. Szajla— Egerszalók, Bodony—Szil­vásvárad, Noszvaj—Novaj. Látványos lovaglás Az Eged-hegyl lovastanyán, a Noszvaj felt vezető út mellett bonyolítják le az öttusázók utolsó számát, a lovag­lást. Mátyus Viktor, az Ismert szakember a gazda szemével ajánlja a vasárnap délelőtti Ingyenes látnivalót: — Az öttusázók 600 méteres pályát teljesítenek a kisorsolt lovon, az állatokat a Bp. Honvédtől kaptuk. A magyar fél- véreknek 15 akadályt kell átugrani, ezek magassága 100— 120 centiméter. A sorsolás és bemelegítés után az első lo­vas 9 órakor rajtol. Tomaschof Sándor, az Eger SE edzője, már tegnap Is a befejező számot készítette elő. Megjáratta az állatokat, szok­tatja az akadályokhoz, belovagolja valamennyit. Hét végi sportműsor Mátra-csoport Hatvanba látogat a listavezető Versenyben larzánnal Egertől a párizsi Grand Prix-ig A területi labdarúgó-baj. nokság 5. fordulójában a he­vesi csapatok közül csak a Bélapátfalva utazik me­gyénk határain túlra. Ismét lesz megyei rangadó: a Gyöngyösi SE a Recski Érc­bányász együttesét fogadja. A két gyengélkedő csapat összecsapásán döntetlenhez közeli eredmény várható. Az ugyancsak várakozáson alul szereplő Hatvani KVSC- hez a listavezető Kazincbar. cika látogat. A jelenlegi helyzetben a zagyvapartiak pontszerzése meglepetésnek számítana. Az egyénileg kép­zett játékosokat felvonultató Bélapátfalvának pontszerzé­Megyei bajnokság Az 5. forduló mérkőzé­seire kerül sor. Az élen álló öt 6 pontos csapat közül a Selyp és a Heves pályaválasztó lesz, a Domoszló, illetve a H. Gás­pár SE ellenében. A papírfor­ma szerint a listavezető cu­korgyáriak feladata tűnik könnyebbnek. Kíváncsian várjuk, hogy a legutóbb gól­parádét rendező piros-fehér csatárok fel tudják-e törni a kitűnő hevesi védelmet. A Füzesabonynak és a Petőfi- bányának győzelmi esélye van a még nyeretlen Po­roszló, illetve Pétervására si esélye van még Nagybá- tonyban is. Az Apci Vasas az utóbbi két mérkőzésén javuló játékot mutatott, de még ez sem volt elegendő a pontszerzéshez, sőt, még az első lőtt gól eléréséhez sem. Most a Sajóbábony el­len szeretnének javítani ed­digi nullszázalékos mérle­gükön. Tippjeink: Apc—Sajóbá­bony 2, Borsodi Bányász— Borsodi Építők Volán x, Nagybátony—Bélapátfalva x, St. Kohász—H. Papp J. SE x, Hatvan—Kazincbarcika 2, Gyöngyös—Recsk x, Olefin SC—St. Síküveggyár x, Ede- lény—Romhány 1. otthonában. Nyeretlenek mérik össze tudásukat az Adács—Boldog találkozón. A várakozáson felül rajtolt Gyöngyöshalász Párádon is igyekszik megőrizni veret­lenségét. A Sírok—Nagyré­de és a Tarnaörs—Kompolt összecsapásokon döntő lehet a hazai pálya előnye. Tippjeink: Selyp—Do­moszló 1, Sírok—Nagyréde 1, Heves—H. Gáspár SE x, PAKÜSE—Gyöngyöshalász 2, Adács—Boldog x, Poroszló— Füzesabony 2, Pétervására— Petőfibánya 2. Tarnaörs— Kompolt x. Gyermekkorom felhőtlen egén a legfényesebb sportcsillag Bárány Ist­ván volt. Hányszor idéz­tük pompás olimpiai, Eu- rópa-bajnoki szereplését a vásárhelyi strand me­dencéjében, álmokat táp­lálva, hogy rövidesen nyomába léphetünk. Az álmok elszálltak, akár­csak az évek. Tovatűnt ve­lük Bárány István nyú­lánk alakja is, megany- nyi nagy vizicsata film­foszlányaival, újságfotói­val együtt. És most, a tihanyi újságíró-üdülőben Jáger Ernő igazgató, az étteremasztalnál kanala­zó, ősz, sovány férfialak­ra villant szemével. * ★ — Bárány, az egykor le­gendás úszóbajnok. Évnyire a nyolcvanadiktől. Biztosan hallott róla ... Igen, s az újrafelfedezés örömét, meglepetését később napi rövid, ám izgalmas együttlétek, beszélgetések követték. ★ — Egerben születtem, ahol apám az első városi mérnök volt, s ahogy emlékszem, ne­véhez fűződött a település úthálózatának korszerűsíté­se. Első iskoláséveimet is az érseki palota környékén töl­töttem, de aztán jött Csurgó, ahová dacból adtak szüleim. Később a főváros, évfolyam- társaim között Szerb Antal­lal, a jeles irodalomtörté­nésszel. Akkor már a menő úszók közé soroltak, s bizo­nyítottunk is! Breslau, az egri sportsikerek talán leg­emlékezetesebb színhelye lett 1924-ben, amikor egy jubileumi tornán 18 kitün­Amikor Bárány István há­rom Európa-bajnoki aranyat szerzett tető plakettből 14-et elhoz­tunk a minaret tövébe. Győztem 100 gyorson, két stafétában, Bicskei Zoli 400 gyorson volt verhetetlen, Ala­dár 100 háton második lett, s nyertek a pólósok . ★ Mi történt Breslau után? S az idők zúgásában? Milyen sikereire büszke még Bárány István? — Ami fájt: el kellett hagynom Egert, az ottani úszócimborákat. Akkoriban csak Pest jelenthetett fejlő­dési lehetőséget, mivel vidé­ken még nem voltak fedett uszodák, hogy télen-nyáron edzeni tudjunk. De az ered­mények feledtették ezt a ke­serűséget, hiszen 1926-ban Arne Borg, a svéd úszócsoda előtt megnyertem 100-on az Európa-bajnokságot. 1928- ban az amsterdami olimpián Weismüller mögött, második­ként ütöttem célba, majd jött a párizsi EB, ahol há­1974-ben Bárány István ad­ta át a „Swimming World” nagydíját a vegyesúszó vi­lágranglista első helyezett­jének, Hargitay Andrásnak rom aranyérmet is a nya­kamba akasztottak. Nyertem 100 és 400 gyorson, s ott vol­tam a bajnok 4X200-as vál­tóban. S még egy sorozat, amire büszke vagyok: arany a párizsi Grand Prix-n, 100 gyorson, 1925-től öt, egymást követő esztendőben. Egyéb­ként az európaiak közül el­sőként úsztam a 100 gyor­sot egy percen belül, s ak­koriban kezdtek Weismüller nagy filmsikerei nyomán ma­gyar Tarzánként emlegetni. ★ A polgári életben eleinte nem kényeztették el túlzot­tan Bárány Istvánt, bár új­ságíróként, s elsősorban a szakirodalmat tekintve, mi­hamar elismerés övezte a nevét. — Kétségtelenül nehezen boldogultam kezdetben, no. ha két diplomát is szerez­tem különböző egyetemeken. Csak éppen olyan helyet volt nehéz kifogni, ahol a ke­nyérkereső munka mellett európai szintű sportoló, majd szakvezető lehetett az em­ber. Így aztán megváltás volt, amikor Miklós Andor, a nagy újságcézár, 200 pen­gő havi fizetéssel felvett a Pesti Naplóhoz, s fordíthat­tam, cikkezhettem. Amikor pedig átvészeltük a II. vi­lágháborút, Hegyi Gyula hí­vott, hogy a magyar sport javára gyümölcsöztessem ta­pasztalataimat. S voltam én főedző, akihez az ország ipa­ri tanulóinak úszásoktatása tartozott. Rajki Béla a Nem­zeti Sportuszodában jutta­tott működési lehetőséghez, majd 56-ig a Haladás veze­tő edzőjeként dolgoztam. És hát, persze, a szövetségi munka az 1957-es, új MUSZ- vezetőségben, főtitkárként, mellékesen pedig változatla­nul az írás. Igen örülök, hogy a Gyermekek úszások­tatása címen megjelent köny­vemet öt nyelvre is lefor­dították, majd megjelenhe­tett a Versenyben Tarzán- nal című életírásom. ★ A jelen? A jövendő? — Túl nagy reményeket én már nem táplálhatok a jövendőt illetően, minden­napjaimat viszont mindig gazdagítja a szerkesztőségi munka, mivelhogy 79 évesen, s megviselt egészséggel sem tudok tétlen maradni. Szer­kesztője vagyok a Sport és Tudomány, az Úszósport cí­mű lapoknak, ám fél sze­mem még mindig az úszó­medencék környékét pász­tázza. Hosszú idő múltán, az idén ismét jártam szülővá­rosomban, Egerben is, ahol egy szakmai tanácskozáson vettem részt. Ami pedig munkám magas szintű elis­merését jelenti: a Sport Ér­demérem arany fokozatának a tulajdonosa vagyok 1958 óta. Akkor kaptam, azóta őrzöm számtalan trófea tár­saságában, amelyeknek egy részét már kérték tőlem a Heves megyében létesítendő sportmúzeum részére is .. Moldvay Gyűlő Hatpontosok: ötből három idegenben

Next

/
Oldalképek
Tartalom