Népújság, 1986. július (37. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-21 / 170. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXVII. évfolyam. 170. szám ARA: 1986. július 21„ hétfő 1,80 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Környezetünk tisztasága Hétköznap, úgy délután öt óra körül lehetett. Négy- öttagú külföldi turistacso­port társalgóit Egerben, a Katona téren, az áfész ci­pőboltja előtt. Beszélgetés közben az egyikük rámu­tatott a szétszórt papírda­rabokra, az elszórt cigaret­tacsikkekre, s megjegyezte: .... ezek a magyarok. Mi tagadás egy kicsit feldühödtem a megjegyzés hallatán, hisz a megyeszék­hely időmként megdöbben­tően szemetes kinézetéhez jócskán hozzájárulnak az idelátogató bel-, és külföl­di turisták is, a ,,hazai" szemetelőkön kívül. Már csak azért is, mert idegen­ben jobban „felenged” az ember, s úgy van vele. hogy a járda is megteszi a szeméttartó helyett. De nem is a külföldi tu­rista megjegyzése ez eset­ben az érdekes, hanem az, hogy igencsak bajban va­gyunk mostanában a tiszta­sággal, szűkebb-tágabb kör­nyezetünk rendezett külse­jének megóvásával. S ter­mészetesen nem csupán a rnegyeszékhelyével, hanem országszerte tapasztalható a sajnálatos gyakorlat: nem fordítunk kellő gon­dot környezetünk védelmé­re, sőt. magunk is hozzá­járulunk kisebb-nagyobb mértékben a szemétkupa­cok gyarapodáséihoz. A reggelente még tiszta te­lepülések dél környékére, de különösen estére elszo­morító képet mutatnak — a szemét “szinte teljes vá­lasztékban megjelenik az utcákon, a tereken, a par­kokban, a játszótereken. De sajnos, az sem túlzot­tan meglepő látvány, ha az erdőkben, parkokban sétálva építési törmelék­kel, járműroncsokkal ta­lálkozunk — amit egy óvatlan pillanatban helyez­tek el valakik, természe­tesen vigyázva arra, hogy észre ne vegyék őket. S nem csupán magánszemé­lyek hajlamosak az ilyen­fajta megoldásokra, csi­nálják ezt a közületek, vállalatok „képviselői” is. És arra is van példa, hogy nem is annyira burkoltan. A közelmúltban a rádió­ban egy közterület-felügye­lő arról beszélt, hogy mu­száj farkaskutyával járnia, mert különben a magukról megfeledkezett szemetelők még a fizikai fenyítéstől sem riadnának vissza. Lé­vén ő a legtöbb esetben egyedül, míg a kömyezet- rongálók többen. Társadalmi összefogás­sal kellene változtatni a helyzeten — vélekedhet­nek e sorokat olvasván többen. Bizonyára ez is ( sokat segíthet környeze- j tünk tisztaságának meg- j óvásában. Azonban csu- ] pán ez aligha bizonyul elégségesnek. Határozót- tabb fellépésre, hatható- s sabb intézkedésekre is ' szükség van. Mindannyi- ; unk érdekében. Kaposi Levente Városnéző séta Egerben — Fogadás a gyöngyösi pártbizottságon — Tájékozódás a Nagyrédei Szőlőskert Termelőszövetkezetben Borisz Sztukalin megyénkkel ismerkedett A Szovjetunió magyarországi rend­kívüli és meghatalmazott nagyköveté­nek, Borisz Ivanovics Sztukalinnak és feleségének gazdag programban volt része Heves megyei látogatásának má­sodik napján is. A megyeszékhelyen a vendégek a történelmi nevezetességek­kel ismerkedtek. Ellátogattak Gyön­gyösre is, ahol a városi pártbizottságon tartott rövid fogadás után megtekin­tették a Mátra -Múzeumot. Megyénk­ben kőrútjuk utolsó állomása Nagyré- de volt, ahol a Szőlőskert Termelőszö­vetkezet gazdálkodásáról, az ott dolgo­zók mindennapi munkájáról kaptak képet. ______________________________ I Séta az egri várban / Szombaton, itt-tartózkodá- sának második napján Bo­risz Sztukalin és felesége az MSZMP Heves Megyei Bi­zottsága titkárának, Kiss Sándornak és feleségének társaságában Eger idegen- forgalmi nevezetességeivel ismerketett. 'A vármúzeum­ban dr. Petercsák Tivadar igazgatóhelyettes adott rö- vidi ismertetőt. Ezután a ven­dégek megtekintették a gó­tikus palotát, sétát tettek a várban, felkeresték Gárdo­nyi Géza sírját. Érdeklődés­sel szemlélték az egri bel­városi rekonstrukciót, s vá­rosnéző útjuk során jártak a főegyházmegyei könyv­tárban, valamint a székes- egyházban is. Az ebédet követően a szovjet nagykövet és neje Gyöngyösre utazott. Elkísér­te őket Barta Alajos, az MSZMP Heves Megyei Bi­zottságának első titkára és felesége. A mátraalji város­ban Patócs László, az MSZPM Gyöngyös Városi Bizottságának titkára kö­szöntötte őket. A bészélgetést a titkári szobában látható festmény indította el, amely a szüreti felvonulást örökíti meg. En­nek apropóján mondhatta el tájékoztatójában Patócs Lász­ló, hogy a csaknem 40 ezer lakosú városban és a kör­zetéhez tartozó 23 községben az alapvető foglalkozás a szőlőtermesztés. A városi párbizottság tikára rövi­den ismertette a 651 eszten­deje alapított Gyöngyös tör­ténetét. Jogos büszkeséggel említette meg a felszabadu­lás utáni időszak iparosítá­sának eredményeit, amelyek olyan nagyvállalatoknak kö­szönhetők, mint a Gagarin Hőerőmű, a Mátraalji Szén­bányák Vállalat, a Mikro­elektronikai Vállalat helyi gyára és a MÁV Kitérőgyár­tó Üzem. Nem feledkezett el arról sem beszélni, hogy megyénknek erről a terüle­téről évente 1,8 milliárd fo­rint értékben exportálnak a Szovjetunióba. A mezőgaz­dasági termelésben kiemel­kedőt nyújtó gazdaságok so­rában nevezte meg a nagy­rédei, a gyöngyöspatai, az abasári és a markazi ter­melőszövetkezeteket. A szó. ciális helyzetről szólva el­mondta, egy évtized alatt, 1970 és 1980 között kétezer lakás épült a városban. Em­lítést tett a VII. ötéves terv főbb célkitűzéseiről is: ez alatt az időszak alatt 1200 új lakást kívánnak átadni, mintegy 53 millió forinttal támogatják a fiatal házasok önálló otthonteremtését. Idén adják át rendeltetésének a mátrafüredi erdészeti szak- középiskolát. Komoly fel­adat a gyöngyösi kórház re­konstrukciója, amelyet há­rom ütemben végeznek el. A beruházás tervezett ösz- szege 575 millió forint. Borisz Sztukalin először az életszínvonal elmúlt két év­beli alakulásáról érdeklődött, majd azt kérdezte meg, van- nak-e kapcsolataik a gyön­gyösi vállalatoknak szovjet gazdálkodó szervekkel? — Közvetlen termelési együttműködés nincs — hangzott a válasz —, de több Ismerkedés Gyöngyös várostörténeti kiállításával cég esetében rendszeresek a szakmai tapasztalatcserék, egymás technológiáinak al­kalmazása. Ennél szélesebb körűek a kereskedelmi kap­csolatok. — Napjainkban pedig a kooperációnak kell előtérbe kerülnie, a közös vállalatok létrehozásának van nagy je­lentősége — hangsúlyozta Borisz Sztukalin. — A lehe­tőségek igen nagyok, ezért időben kell kezdeményezni. Ha vannak javaslataik, ke­ressenek meg bennünket, s azokat szívesen áttekintjük. A szóbeli megyegyezést követően a gyöngyösi párt- bizottság titkára múzeumlá­togatásra invitálta a vendé­geket. A Mátra Múzeumban — Géczi József munkatárs kalauzolásában — a város­történeti kiállítást tekintet­ték meg. majd a Mátra ter­mészeti értékeit bemutató termeken haladtak végig. Borisz Sztukalin szívesen nézte végig a vadászattal kapcsolatos tárlatot. Annál is inkább, mivel — mint ki­derült — ő maga is hódol ennek a szenvedélynek. Ezután a szovjet nagykö­vet és felesége, kíséretével együtt Nagyrédére ment. A Szőlöskert Termelőszövet­kezetben Frecska Sándor Ál­lami-díjas, a szövetkezet el­nöke, Majoros János párt­titkár és Sándor József, a Magyar—Szovjet Baráti Tár­saság helyi elnöke fogadta őket. A nagykövet nem kis tisztelettel vette szemügyre a tsz-közponl bejáratával szemben felállított táblát, melyen azoknak az elisme­réseknek a jelzései látha­tók, amelyeket 1972 óta so­rozatosan érdemelt ki a gaz­daság. — Kétségkívül jóleső ér­zés rájuk pillantani — je­gyezte meg Frecska Sándor —, de annak még inkább örülünk, hogy elmondhatjuk, szövetkezetünk eredményei folyamatosan növekedtek. Az iméntieket tükrözte a termelőszövetkezet elnöké­nek rövid beszámolója is. A 2900 hektáron gazdálkodó tsz-ben hosszú évek óta az a törekvés, hogy a meglévő hagyományokra támaszkod­janak, s azokat fejlesszék tovább nagyüzemi szinten. A fő profil a szőlőtermesz­tés, 730 hektáron érlelődik a bornak való. Ehhez ké­(Folytatás a 2. oldalon) Hazánkba érkezett az uruguayi külügyminiszter Várkonyi Péter külügyminiszter meghívására vasárnap Budapestre érkezett Enrique Iglesias, az Uruguayi Keleti Köztársaság külügyminisztere. Az uruguayi diplomácia vezetőjét a Ferihegyi repülőtéren Várkonyi Péter fogadta. Jelen volt Gualberto Talamas, az Uruguayi Keleti Köztársaság budapesti nagykövete. Enrique Iglesias a délutáni órákban sétát tett a várne­gyedben. Megismerkedett a történelmi városmag nevezetes­ségeivel. Megtekintette a Mátyás-templomot, s a Halász- bástyáról gyönyörködött a főváros panorámájában. BEFEJEZŐDÖTT AZ V. SÁRKÁNYREPÜLŐ EB Az angol világbajnok John Pendry, Európa-bajnoki címet is szerzett Csapatban is az angolok végeztek az élen — Látványos záróünnepség a Pipishegyen — Talál­kozás 1987-ben az ausztráliai VB-n A kissé hűvösre fordult időjárás ellenére — szomba­ton egész éjjel esett az eső Gyöngyösön — szép számú közönség volt kíváncsi va­sárnap a plpishegyi repülő­téren megrendezett V. Sár­kányrepülő Európa-bajnok- ság eredményhirdetésére és záróünnepségére. A fello­bogózott reptéren az egri helyőrség zenekara pattogó indulókkal szórakoztatta az érkezőket, majd 10 óra­kor a sportinduló hangjaira felsorakoztak az EB-n részt vevő 22 nemzet versenyzői, miután az elnökség elfog­lalta helyét a tribünön. A vendégek sorában ott volt többek között Virág Károly, a Heves megyei pártbizott­ság titkára, Schmidt Rezső, a megyei tanács elnöke, Farkas Bertalan alezredes, magyar űrhajós, valamint az országos szervek, testü­letek, intézmények. Gyön­gyös város párt-, állami, tömegszervezeti, valamint a környékbeli vállalatok, gaz­daságok vezető képviselői is. Az EB-szignál elhangzá­sa után Szepesi József ez­redes, az EB főrendezője mondott megnyitó beszédet. Röviden értékelte a konti­nensversenyt, amelyet sike­resnek minősített. Hangsú­lyozta, hogy hét értékelt versenyszám után avathat­nak EB-bajnokot és helye­zetteket. A jó felkészültsé­get bizonyította, hogy há­rom kisebb sérülés történt mindössze ez idő alatt, s az óvások ügyében hozott dön­téseket is elfOigadták az érin­tettek, amely a versenybi­zottság nagy szakmai hozzá­értését igazolta. Ezt követően Vízi Katalin, az EB versenybizottság tag­ja ismertette az eredménye­ket. Az 1986-os EB sárkány­repülő bajnoka az angol John Pendry lett 5665 pont­tal, aki egy évvel ezelőtt már világbajnokságot is nyert. Ezüstérmet szerzett 3371, 22. Takács Géza 3136. 25. Sum Zsolt 3065 ás 31. Kriston Barnabás 2849 pont. A díjakat és az emléktár­gyakat Ann Welsh asszony, a nemzetközi szövetség tisz­teletbeli angol elnöke. Tho­mas Bosshard, a FAI svájci elnöke és Rónai Rudolf, az MRSZ elnöke nyújtotta át. Az angol himnusz és zász­lófelvonás után ismertették a nem hivatalos csapatver­seny végeredményét is. El­ső lett Nagy-Britapnia 21248, 2. Ausztria 16041, 3. NSZK 15489 ponttal. További ered­mények: 4. Svájc 13483, 5. Franciaország 13483, 6. Csehszlovákia 13177, 7. Ma­gyarország 12421, 8. Olasz­ország 11732, 9. Finnország 11641, 10. Bulgária 11224 ponttal. A díjakat Schmidt Rezső, a Heves megyei ta­nács elnöke, Tir Dezső, Gyöngyös város tanácsá­nak elnöke és dr. Donkó György, a Mátraaljai Szén­bányák vezérigazgató-he­lyettese adta át. A versenyzők és a csapa­tok nevében az újdonsült EB- bajnok, John Pendry mon­dott köszönetét a szíves ven­déglátásért és a rendezőknek fáradságot nem ismerő mun­kájukért, majd ajándékkal lepte meg dr. Ordódy Már­tont, az EB igazgatóját. Ezt követően díjat kapott a leg­eredményesebb magyar ver­senyző, Kocsis József is, míg az EB vigaszdíját a ro­mán Georges Craioveamunak ajándékozták, aki a második nap után baleset folytán feladni kényszerült a továb­bi küzdelmet. Értékes em­léktárgyat kapott az EB-n részt vevő valamennyi együt­tes is. A díjkiosztást követően Thomas Bosshard elnök kö­szönte meg a rendezőknek és a házigazdáknak a ver­seny sikeréért végzett ál­dozatos munkáját, a részt­vevőknek a nagyszerű sze­replést, és azt kívánta, hogy Az érmeket Ann Welsh adja át az ugyancscak angol Robert Calmert 549,1 ponttal, aki az utolsó versenynapig ve­zette a listát, ám ekkor „rossz napot fogott ki”, és helyet cserélt a világbajnok­kal. Bronzérmet nyert a francia Gerard Thevenot 5093 ponttal. A további sor­rend: 4. Michael Carmet 5074, 5. Jess Flynn (mind­kettő angol) 5018, 6. Her­bert Kuhr (osztrák) 4820 pont. A magyarok így vé­geztek: 15. Kocsis József jövőre ismét találkozzanak Ausztráliában, az 1987~es VB színhelyén. A zárszót C sepr égi Oszkár alezredes, az MHSZ főtit­kár-helyettese mondotta. A magyar rendezőszervek ne­vében köszöntötte az Euró- pa-bajnokat és a helyezet­teket. Gratulált sikereikhez és ugyanezt kívánta az el­következendő időkre is. — Meggyőződéssel val­lom, hogy az EB számos po­(Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom