Népújság, 1985. december (36. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-24 / 301. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1985. december 24., kedd Uj vadászati törvény készül Terítéken (Fotó: Szabó Sándor) Hajósgondok a Dunán Öt bárkáért egy tolójármű „Mégis, mégis, ha reggel lett, A gímszarvast űzni kel­lett”, mármint Hunornak és Magyarnak, a két daliának — a monda szerint. A csoda- szarvas utódaival manapság sem kell szégyent vallanunk: vadállományunk nagyobb, mint valaha a történelmi Magyarországon volt, é$ a tervezettnél is több a nagy­vad, a szarvas, őz, vaddisz­nó. Négy-öt milliárd forint­ra becsülhető a hazánkban élő vad értéke, ebből — a törzsállományt számlálva — 50—55 ezer a szarvas. 220 ezer az őz, 35 ezer a vaddisz­nó, 15 ezer a dámvadak szá­ma. A 700 ezer mezei nyúl kevés a korábbi 2 millióhoz képest, a mezőgazdaság vegy­szeres „hadműveletei” rit­kították a tapsifülesek sora­it. No meg természetes ellen­ségük, a róka, amelyből 25—30 ezret lőnek ki évente. Mindezt dr. Tóth Sándortól, a MÉM Faipari Hivatala va­dászati és igazgatási főosz­tályának vezetőjétől tudtam meg. Hét évig sebezhető A Mezőgazdasági és Élel­miszeripari Minisztérium több évtizedes tapasztalatok­kal rendelkező szakemberé­től arról érdeklődtünk, mi­lyen szerepet tölt be a nép­gazdaságban a vadgazdálko­dás, melyek a közeljövő idő­szerű feladatai, milyen irá­nyú fejlődést követel napja­ink gazdaságpolitikája? Meg­tudtuk, hogy a vadgazdálko­dás jövőjét megszabó soron lévő feladat az új vadászati törvény előkészítése. A meg­lévő vadászati jogszabályok negyed évszázad alatt elévül­tek, a többszöri módosítások ellenére sem képesek alkal­mazkodni az elmúlt huszon­öt esztendő alatt bekövetke­zett nagy társadalmi átala­kuláshoz. A gazdálkodás gya­korlati szintjén nagymérté­kű önállósodás valósult meg, ettől elszakadt az irányítá­si rendszer: felesleges korlá­tozásokat tart fenn a termé­szetvédelem és a vadászat: a vadgazdálkodás, valamint a mezőgazdaság és az erdő- gazdaság között. Természeti kincseink közül tekintélyes értéke van erde- inknek, amelyeknek 23 szá­zaléka tölgy, 7 százaléka bükk, és 15 százaléka fenyő. Ahhoz, hogy az iparilag ér­tékes fa mennyisége ne csökkenjen, hanem nőjön, évente 8 ezer hektár új te­lepítéssel gyarapítják, és a kitermelt 20—25 ezer hek­tárnyi erdőt újratelepítik. Ez az évente 33 ezer hektárnyi új erdő hét éven keresztül „sebezhető”, ennyi idős ko­rukig károsítják a fákat az erdő vadon élő állatai. Mi­vel a vadgazdálkodás évi két­milliárd forintnyi bevétele kisebb tétel a népgazdaság­ban az erdők hasznosságánál, így a szabad téren lévő va­dászterületek kisebb mérté­kű visszaszorítása előnyös lenne a népgazdaság számá­ra. (A nagyvadakat kellene visszaszorítani természetes élőhelyükre.) Az új vadászati törvény — amely előreláthatólag 1986 első felében lép érvénybe — azt a gazdasági szférát teszi érdekeltté, ahol a ter­melés folyik. Tehát a nép­gazdaság szempontjából na. gyobb súlyú erdőgazdaság fölé nem nőhet a vadgazda­ság, nem veszélyeztetheti az erdőgazdaság érdekeit. Az erdei kárt is megtérítik Természetesen a mezőgaz­daságot is érdekeltté teszi az új törvény a vadgazdál­kodásban. A készülő új jog­szabály tételesen meghatá­rozza a vadászható állato­kat, (a többi egyértelműen védett), és amire vadászni lehet, az tenyészthető is, zárt téren, vadaskertben tartható: elejtéséről, hasznosításáról a vad tartója rendelkezik. Így a termelőszövetkezet terme­lési ágazatává is válhat a vadgazdálkodás. Egyébként jelenleg is sok helyütt együttműködnek a termelőszövetkezetek a vad­gazdaságokkal, vadászati tár­saságokkal, hiszen a vadon élő állatok takarmánya a tsz- ektől függ: és az agronómu- sok tapasztalatait is igény­be veszik a vadászok. Az új törvény lehetővé teszi majd, hogy „csendes társ”-ból egyenjogú partnerré lépjen elő egy-egy mezőgazdasági üzem, a közös érdekeltség alapján. Rendeződik a „kényes” kérdés is: a vadgazdálkodás­sal együttjáró károk megté­rítése. A mezőgazdaság eddig évente 110 millió forint kár­térítést kapott, az erdőgaz­daság semmit. De mivel az erdőkben okozott károkat is pontosan jelezték, így meg­állapítható, hogy évente 100 millió forint a becsült kár, amit a vadon élő állatok fő­ként a fiatal erdőkben okoz­tak. Ha például állami erdő- és vadgazdaság volt egy te­rületen, akkor a „saját” er­dejüket etették fel az álla­tokkal. A készülő új törvény az erdőgazdasággal szemben is — bíróság által megítélt — kártérítésre fogja kötelez­ni a vadásztársaságokat, a vadgazdaságot. 800 társaság Magyarországon jelenleg 800 vadásztársaság van, eb­ből 50 társaság területén — a Mátrában, Somogy és Ba. ranya megyében — fordul elő a vadkár 80 százaléka. Gondolnak a jogszabályt elő­készítő szakemberek arra is, hogy a vadkár megtérítésé­hez milyen anyagi hátteret lehet biztosítani. Egyrészt kedvezően változik a vadász- társaságok adózása, másrészt például 10—15 ezerrel több szarvas kilövése már fedez­né a vadhús árából az emlí­tett 100 millió forintot. De tovább növelhető a zártkert­ben tartható állomány is, a dámvadak, muflonok, vad­disznók száma. A vadkárok csökkentésének egyszerű, és anyagilag is elviselhető mód­ja a vadászterület körülke­rítése, akár több ezer hek­tárnyi részt is be lehet kerí­teni a vadon élő állatok szá­mára, megvédve a környező értékes növényi kultúrát. (Az 500 hektár alatti terület számít vadaskertnek, az itt lőtt trófea nem „versenyké­pes.”) Évente 17 ezer külföldi vadász fizet valutával azért, hogy itt nálunk lőhessen zsákmányt, szerezhessen di­csőséget. Ha egy-egy kirá­lyi vad kerül a puskacső elé, az a mi hírnevünket is öregbíti. Ezt a jövőben is meg akarjuk őrizni, a ké­szülő új törvény a vadász, sport és a vadgazdálkodás fejlődését ösztönzi, — olyan korszerű gazdaságpolitikai irányelvek szerint, hogy a népgazdaságnak is minél nagyobb haszna legyen be­lőle. I. E. Az elmúlt esztendő zord időjárása, állandóan ala csony vízállása megnehezí­tette a folyami áruszállítást, így 1984-ben csak 1,9 millió tonna terhet fuvaroztak. Muradin Pétert, a MA­HART forgalmi főosztályá­nak vezetőjét kérdeztük: — Mennyi szállítóeszköz­zel rendelkezik a MAHART? — Jelenleg harminchét hajónk és kétszázharminc­nyolc uszályunk van. Az uszályokat a teljes Duna- szakaszon (Regensburgtól— Sulináig) közlekedtetjük, és összesen kétszázhetvenöt ezer tonnával terheljük. A te­herszállítást vontató- és tolóhajók segítik. A vonta­tóhajó a klasszikus forma, ennek régi hagyományai van­nak. Az uszályokat — jól ismert kép — a folyón kö­télen vontatják maguk után. Ennél lényegesen modernebb és korszerűbb a tolóhajó. A MAHART-nak összesen 9 nagy és 3 kis teljesítmé­nyű tolóhajója van. A Du­na felső szakaszán főként vontatóhajóink járnak, a tolóhajók zömmel az Al- Dunán közlekednek. Ez ter­mészetesen nem zárja ki, hogy hajózzunk velük egé­szen Passauig. A Passau— Regensburg közötti szaka­szon azonban már nem ér­demes tolóhajóval szállítani, mert erősen megnöveked­nek a szállítási költségek, és nehezebbek a hajózási vi­szonyok is. A toló- és von­tatóhajók mellett vállala­tunknak még két önjáró ha­jója is van. Ezek nem szo­rulnak vontatásra, és áru- szállításra is alkalmasak. — Hová és milyen árut szállít a MAHART? — A folyami hajózás mint­egy kilencvenöt százalékban nemzetközi áruforgalmat bo­nyolít; elsősorban a magyar külkereskedelemnek. A Du­nán felfelé hajós nyelven: „hegymenetnek” az Al-Du­na szakaszán főként vas­ércet, foszfátot, szenet szál­lítunk, lefelé azaz „völgy­menetnek” vasárut és ga­bonát. A Duna felső szaka­szán Regensburg felé vas­árut, műtrágyát és állati ta­karmányt viszünk, de lefelé az áruforgalom már nem számottevő. Vállalatunk ér­deke a gyors, pontos, zökke nőmentes vízi szállítás, és a jövőben még jelentősebb részt vállalunk az árufor­galomból. — Elegendőé ehhez a meglévő szállítópark ? — Bárkaparkunk jelentős, hiszen a nyolcvanas évektől a hajójavító leányvállalat dunaharaszti üzemében fo­lyamatosan építik nekünk az úgynevezett személyzet nél­küli járműveket. Ebből az egységesített vízieszközböl jelenleg harmincnégy áll rendelkezésünkre. Tolóhajó­ból viszont jóval többre len ne szükségünk. A szovjet dunai hajózástól már ne­gyedik esztendeje bériünk két tolóhajót. Építenünk kell, de még nem döntöttük el, hogy a lehetséges ajánla­tokból melyiket válasszuk Ha a Magyar Hajó- és Da rugyár lesz a partnerünk, fejlesztési alapunkból je­lentősen hozzá kell járul­nunk, ha a csehszlovákiai Komarno hajógyárnak cse­reajánlatát fogadjuk el. akkor öt bárkáért kapunk egy tolóhajót. Az idő sür­get, hiszen jövőre már fuva­rozni akarunk az új toló­hajóval. — A MAHART nemcsak árut szállít, hanem személy szállító tevékenysége is jelentős. — Az elmúlt esztendőben csaknem másfél millió utas pihent, szórakozott, vagy közlekedett hajóinkon, össze­sen húsz folyami hajónk van, akad közöttük százöt­ven személyes vízibusz, és kétszáz utas befogadására alkalmas sétahajó. Egy kö­zülük Bécs—Rajka—Bécs út­szakaszon nemzetközi sze­mélyszállító hajó. Kedveltek szárnyashajóink, ezek Bécs és Budapest között járnak. Jelenleg három van a vál­lalat birtokában, de ter­vezzük egy negyedik szár­nyashajó vásárlását is. A nemzetközi személyszállítás fejlesztése valutaárbevéte­lünk gyarapodását szolgálja. Sebestyén Zsuzsa R égi fényképeket nézegetek, rajta Rozália nagyanyám. . . Arcán az élet gyűröttségei, megrokkanásában néma szavú fá­radtság, hűséges szemeiben örökölt ima. A mostoha munka inkvizítorai gyermekkora óta szenvedtették, há­ta már nagyon fiatalon utánozta a sírok dombját... Igen, ilyen volt Rozália nagyanyám. Ha rá emléke­zem megnyílnak az ismerős dolgok: úgy öntik elő a gyermekévek nap­jait mint mély fakadású friss vi­zet, s megfürdetnek vele. — „Ünnep nem sok van, fiam. Legalább ilyenkor legyünk jók...!” — mondogatta gyakran, karácsony táján. Erre a régi tanításra gondolva készülök minden ünnepeimre. Szeretem, tisztelem az ünnepeket. S kívánom, bárcsak több ünnepe lenne az embereknek. Az emberi­ségnek. Itt van karácsony — a szeretet, a béke, a megbékélés ünnepe. Most, amikor öreg írógép-batáron kopogtatom ezeket a sorokat, nincs még feldíszítve a karácsonyfám, fenyőúllat sem terjeng a szobámban. Karosszékemben ülök íróasztalom mellett. Odakünn már permetél a homály, az ég minden gyertyáját kitette ablakaiba, s az utcákon is apró kis fénybimbók nyílnak, egy­más után nyitja fel esti szemeit a város. Ülök a karosszékemben, és régi karácsonyokra emlékezem. Nagy ég! Mennyi karácsony volt már az életünkben! Mennyi jó, és mennyi rossz karácsony is. Ügy vártuk mindemkor a nagy ünnepet, mint valami csodát. Pedig nem kap­tunk (mert nem kaphattunk!) kü­lönleges ajándékokat, hiszen a kín­lódás, nyomorúság és szenvedés éveiben telt el gyermekkorunk nagy része. A karácsonyfát, ami olykor csak közönséges gyalogfenyő volt, vagyis boróka, gondosan ál­cázták, elrejtették előlünk. A fa­díszítés kora estéjén pedig elküld­ték bennünket otthonról. És mire hazaértünk, ott tündökölt és csil­logott előttünk a tisztaszoba asz­talára állítva — a csodafenyő. Uj­jongtunk a csillogó díszek láttán. Anyánk arca kipirult az öröm-te- remtő buzgalomtól. Mert ő volt a Jézuska, ő volt az angyal, aki be tudta lopni szívünkbe a csodát. Olyan volt az ünnepi este szertar­tása, hogy azóta sem éreztem ma- gasztosabbat és meghatóbbat. Anyám arcán a ráncok elsimultak, s akkor a leselkedő holnapi gon­dok is messzire elhúzódtak tőle. Frissen kisütött vaníliás-lekváros patkók párázó halma pihent a ka­rácsonyfa alatt. Mellette az aján­dékok: vastag zokni, kesztyű, me­leg sapka, gyapjúsál, érmelegítő Csupa praktikus és szükséges apró holmi. A karácsonyt megelőző na­pok estéin betléhemeztünk, szent dalocskákat zengedezve jártuk a há­zakat, megjelenítve játékunkkal a kisded születésének legendáját. És kántáltunk is rímes strófákkal, éne­kes mondókákkal, rigmusokkal kö­szöntöttük az Istvánokat és Jáno­sokat, sok boldogságot nagy gazdag­ságot kívánva nekik. Aztán arra is nagyon jól emlékszem, hogy a há­borús karácsonyokon cukros-má­kos főtt kukorica, meg tepsiben pi­rított kökény volt csak az ünnepi estek étke... Csak nemrég érkeztem haza a városból, ostromállapotban leied­zettek most is a boltok, nagy vá­sárlási roham volt minden üzletben, áruházban. Tolongott, pénzét köl­tötte, áruk között válogatott, tur­kált a tömeg. Olyan megszokott lett a zselés szaloncukor, hogy a hagyo­mányos régire, az egyszerűre nem is figyel, nem is gondol senki. Ar­ról pedig, amit még anyánk cso­magolt a kisimítgatott sztaniolba, már nem is beszélünk, mert szé­gyellünk beszélni róla, elfelejtettük, lehet, hogy igaz sem volt... Ülök a karosszékemben és olvas­gatok. Goda Gábor egyik régi írása került valah onnét a kezembe. Ezt olvasom belőle: „Az emberiség még sosem volt olyan állapotban, amely­ben ne lett volna szüksége a meg­váltásra. Mindig kell a frissítő megváltás, mert akinek nincs há­lyog a szemén, nem süket, és nem üli meg köd a lelkét, az szertenéz­ve a világban, annyi szomorúságot lát, amennyit a gyertyák fénye aligha tud megvilágítani... Évmil­liók óta járjuk az utat, várjuk a megváltókat, hisszük, hogy jönnek. és ha nem jönnek, tovább várjuk őket... Nézzetek körül a földön és gondoljatok arra, hogy naponta ez­rek halnak éhen; szent rögeszmék nevében még nem jut tej az éhe­zőknek a szent tehenek tőgyéből. Csak nézzetek szét a világban és vegyétek észre azokat, akik gyűlö­letet szítanak közeli és távoli népek között, és ne reménykedjetek abban, hogy ájtatos szavakkal kibékítitek egymással a fajok gyűlöletére min­dig kész indulatokat...” Régi holmiK — írások, fényké­pek, újságok — között matatva kezembe került elveszettnek hitt diákköri naplóm is 1954-ből. A nap­lóban csillagszórókat találtam egy karácsonyi versike társaságában. A verset az a Tóth Bertalan neve­zetű barátom írta, ki gimnáziumi diáktársam volt Miskolcon, s mos­tan ugyanabban a gimnáziumban, ahol diákként tanultunk, a magyar nyelv és irodalom tanára. A vers olyan szívenütően időszerű, hogy le kell írnom, ismerjék meg mások is, ne maradjon csak az enyém. KARÁCSONYI ÉNEK Szép volna egyszer egy igazi Karácsony.. . — Igaz szerétéiből, igaz akarásból. Ha egy sereg lenne a ,kerge világból. Szép volna Karácsony: kimennénk a hegyre. Ütnélküli hóban a jóság vezetne. S egyszercsak megállnánk. — : mint egy nagy terembe’: Igazi fenyőknél énekelnénk bátran. Sírnának a fenyvek áldott-dús ruhában. ;. .A díszek (mi volnánk a nagy éjszakában. Egy ilyen családban szép volna Karácsony. Betlehemi csillag ragyogna az ágon. Háború se lenne, s újra tnegjelenne az ilgazi Jászol... .. .Szép lenne Karácsony... M eggyújtott csillagszóróim mel­lett újra Rozália nagyanyám szívet simogató tanítására gondolok. „Ünnep nem sok van, leg­alább ilyenkor legyünk jók...!” A csillagszórók fényei mellett erre gondoljatok embertársaim ti is. Er­re gondoljatok, amikor elérkezik a karácsonyesti ünnepi vacsora ide­je, amikor fehér kenyerek, jó piros vagy aranyszínű borok, sült húsok és vaníliás sütemények illata töl­ti be a családi otthonokat. Kará­csony van, és ilyenkor megtisztul az emberi lélek is. Ilyenkor illik őszintén megtisztulni. Mert mind­nyájunknak akad lelke és szíve legmélyén tisztítanivalója... PATAK Y DEZSŐ : (^úllaqszáeók (érnie mellett...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom