Népújság, 1985. november (36. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-16 / 269. szám
Dleiuijjaq 1985. november 16., szombat KlOSZ-választmányi ülés Iparosok a háttériparban A KIOSZ hatvani alapszervezetéhez kilenc községben hétszáznegyven kisiparos tartozik, közel száz szakmában. Sokrétű tevékenységüket mutatja be az a kiállítás, melyet a helyi székházban rendeztek Hatvanban. Erre a bemutatóra — igaz, helyhiány miatt —, nem tudta mindenki felvonultatni termékét, de így is tág képet ad az ügyes kezű emberek képességeiről. Barna Mihályné paplankészítő munkája (Fotó: Szabó Sándor) Kilencvenöt évvel ezelőtt született Basch Endre kommunista, a Galilei Kör egyik alapítója, a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő alakja. Egész fiatalon kiváló matematikusnak indult, s ezért a Budapesti Műszaki Egyetemre jelentkezett. A Galilei Kör munkájába bekapcsolódva. sokat járt munkásotthonokba. szakszervezetekbe, s ott volt minden jelentősebb munkásmegmozduláson. A háború végén olasz hadifogságba esett; csak 1919 őszén került haza családjához, Szabadkára. Rövid ideig a városi mérnöki hi' vatalban dolgozott, és eljutott a kommunista mozgalomig. 1929- ben emigrációba kényszerült, családjával együtt Belgiumban telepedett le. 1931—32-ben átvette a magyar pártcsoport irányítását. Hamarosan lebukott, kiutasították Belgiumból, ám ő illegalitásba vonult és tovább dolgozott. Kitűnő szervező volt. beszélte az összes szláv nyelvet, ezenkívül tudott olaszul, németül, angolul, franciául. Részt vett a Spanyol Köztársaság védelmében, majd Franciaországban dolgozott. 1943-ban egy csoport politikai fogollyal együtt koncentrációs táborba zárták, ahonnan a foglyokat Németországba deportálták. Ott nyomuk veszett; minden valószinűség szerint a nácik valamelyik megsemmisítő táborában fejezte be életét ö is. és megannyi társa. — NEM JÁTSSZÁK. Lapunk tegnapi számában tévesen jelent meg az Állami Bábszínház vendégjátékának kezdési időpontja. Az Ifjúsági Házba meghirdetett előadást ma nem játsszák! — TÜKRÖM-TÜKRÖM Munkatársunknak, Koncz Jánosnak a Magyarország szépe ’85 választáson készült riportfotói november 22-ig tekinthetők meg az Egri Ifjúsági Házban EGERBEN : szombat reggel 8 órától, hétfő reggel 8 óráig egri felnőttbetegek és a környező községek felnőtt- és gyermek- betegei részére. Az ügyelethez tartozó községek: Kerecsend. Egerszalók, Makiár, Felsőtárkány. Andor- naktálya. Bátor. Ostoros, No- vaj, Noszvaj. Az ügyelet helye: Eger, Baj- csy-Zs. utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Egriek részére a gyermekorvosi ügyelet szombaton reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig, a kórház gyermekosztályán. Telefon: 10-841. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától este 20 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8 órától este 20 óráig. a Technika Házában. Gyöngyösön: I központi körzeti orvosi ügyelet: szombaton 7 órától, hétfő reggel 7 óráig. Helye: Széchenyi u. 1. Telefon: 11-727. Fogorvosi ellátás: szombat, délelőtt 7—13 óráig, a Kossuth L. u. 37. sz. alatt. Fogorvosi ügyelet szombaton 15—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 9—12 óráig. a Széchenyi u. 1. sz. alatt. Gyermekorvosi ügyelet: szombaton. 8—12 és 14—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 8—12 óráig. Ügyelet helye: Puskin utcai gyermekrendelő. A gyermek fekvőbetegeket a felnőtt körzeti ügyelet látja el. Kihívás: 11-727 telefonon. HATVANBAN : szombaton 8 órától hétfő reggel 8 óráig. Hatván város és a vonzáskörzet községeinek lakossága részére. Az ügyelet helye: Kórház, „faház”, Hatvan. Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. Fogorvosi ügyelet: szombatonként 6.30 órától 14 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon 3.30 órától 01 óráig. Ügyelet helye: Kórház. ,,fa- ház”. Hatvan. Kossuth tér 18. Gyermekorvosi ügyelet: szombatonként 8 órától 12 óráig, vaA Nap kél 6.50 órakor, nyugszik 16.07 órakor. A Hold kél 11.38 órakor, nyugszik 19.43 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ÖDÖN nevű kedves olvasóinkat! Az Ödön név valószínűleg az Eugén—Jenővel azonosítható. De lehet a latin „Edmundus” magyar megfelelője, melynek az ógermán nyelvből vett jelentése: „pártfogó, birtokot oltalmazó”. ^{időjárás Előrejelzés az ország területén ma estig: Jobbára derült lesz az ég, számottevő csapadék nem várható. Az északi, északnyugati szél tovább gyengül. Hideg idő várható. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1 és 5 fok között alakul. — VÁROSI NEB-ÜLÉS. Pénteken délután Egerben ülésezett a városi Népi Ellenőrzési Bizottság. A testület jelentést hallgatott meg az anyagi, erkölcsi felelősség érvényesülésének tapasztalatairól a leltározási munkában Ezen kívül tájékozódtak a vállalati gmk-k és szakcsoportok munkájáról is. Javaslat hangzott el a városi NEB jövő évi ellenőrzési tevékenységére is. sárnap és munkaszüneti napo-1 kon 8 órától 10 óráig. Ügyelet helye: Hatvan. Horváth M. u. 21. Telefon: 12-265. KÔJAL-KÉSZENLËT EGERBEN: délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. HEVESEN : Munkaszüneti napokon, reggel 7-től, a következő i munkanap reggel 7-ig az Egészségházban (Vörös Hadsereg u. 32. Tel.: 125), Heves és környéke lakosságának. Fogorvosi ügyelet: szombat, vasárnap délelőtt 8—12 óráig. Az ügyelet helye: a Hevesi Rendelőintézetben. FÜZESABONYBAN : szombat reggeltől hétfő reggelig, a Rákóczi út 52. (Központi orvosi rendelő.) Állatorvosi ügyelet: szombaton 8 órától vasárnap 20 óráig. EGRI ÜGYELET: Eger. Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. RECSKI ÜGYELET: ReCSk, Kossuth L. u. 218. Telefon: Recsk, 15. FÜZESABONYI ÜGYELET : Dormánd, Tanácsháza, Dózsa Gy. u. 37. Telefon: Füzesabony, 321. GYÖNGYÖSI ÜGYELET: Gyöngyös, Deák F. u. 17. Telefon: 13-991. HEVESI ÜGYELET : Heves, Fő út 17. Telefon: Heves, 124. TARNAMERAI . ÜGYELET: Tárnáméra, Lenin Mgtsz, központi iroda. Tárnáméra. Boco- nádi út 50. Telefon: Tárnáméra, 6. HATVANI ÜGYELET: Hatvan, Városi Tanács. Telefon: 12-720. Az ügyeleti helyekhez tartozó állatorvosi körzetekről a területileg illetékes állatorvos ad tájékoztatást. Allatkórházi ügyelet: minden munkanap 19 órától másnap 7.30 óráig, pénteken 19 órától hétfő 7.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. Kisiparosoknak a háttériparba való fokozatos bevonását szorgalmazza a KIOSZ Heves megyei vezetősége. A munkalehetőség gyarapítása mellett a megyénkbeli nagyvállalatok és kisüzemek piaci manőverezését kívánják rugalmasabbá tenni ezáltal. Többek közt erről is szó volt tegnap a KIOSZ Heves megyei választmányának ülésén. A testület munkájában részt vett dr. Asztalos Miklós, a megyei párt- bizottság osztályvezetője. Mészáros Albert, megyei nópfronttltkár, Szálkái János, megyei KlOSZ-titkár. A szövetség fölmérése szerint az évtized végére több mint hatezer kisiparos munkálkodik majd megyénkben. A gyarapodás több mint nyolcszáz fő lesz, legnagyobb mértékben — félezer fővel — a munkaviszony mellett ipart vállaló „maszekok” száma gyarapszik a becslés szerint. A főfoglalkozásban ipart űzők gárdája — várhatólag — csupán kétszáz emberrel sokasodik, mivel a szabályozók, ezen belül főleg a társadalombiztosítási járulék mértéke nem kedvez ennek a kategóriának. Az iparosszövetség bátorítja az ellátatlan területek: kistelepülések, üdülőövezetek szolgáltatási nívójának emelését újabb mesterek beállításával. Konkrét ajánlatokkal segíti elő az importpótló termékek gyártását és exA Népszínház Táncszínháza Egerben Az egri Gárdonyi Géza Színházban ma, szombaton este 7 órakor a Népszínház táncegyüttesének műsorát láthatja a közönség. A fiatalokból álló együttes nem ismeretlen megyénkben, több ízben is tartottak már bemutatót a városokban. Ismeri és megszerette őket az egész ország: szoros kapcsolatban állnak az iskolákkal is, hiszen a fiatalok esztétikai nevelését tűzték ki célul. Az együttes, melynek vezetője Györgyfalvai Katalin, a folklórból táplálkozik. Műsoraikban azonban a népi, hagyományos elemeket ötvözik a modern tánctechnikával. Szombat esti fellépésük bizonyára ismét megnyeri az egri közönség tetszését. — KÉPVISELŐI FOGADÓNAP. Sírok községben találkozhatnak választópolgárai november I8-án Zsidei Istvánná országgyűlési képviselővel 13—16 óra között, a községi tanács épületében. Az 1985/86-os tanév első megyei tan tárgy pedagógiai továbbképzését tegnap rendezték meg szűkébb hazánk valamennyi nevelési és oktatási intézménye számára. A diákok és a szülők számára ez tanítási szünetet jelentett, viszont a pedagógusok bővítették ismereteiket, a különböző tárgyak legújabb eredményeiről, módszereiről hallhattak előadást, bemutató tanításon vettek részt. Néhány téma az érdekesség kedvéért: a középisportképes áruk előállítását. Utóbbiak közül a bőrdíszműnek, a fafaragványoknak, a cserépáruknak adják a legnagyobb esélyt a nyugati piacon. Fáradoznak a KlOSZ-tisztviselők a kihaló szakmák utánpótlásának megteremtésében is. Kiváltképp a kádár, a cipész, a cserépkályhás, a férfiszabó Három fabriikett-gyártó- sor telepítésére nyílik lehetőség megyénk területén a belátható jövőben. Erről tartott tegnap szakmai tájékoztatót Egerben a Heves Megyei Tüzeléstechnikai és Kéményseprő Vállalat. A megbeszélésen mintegy harminc szakember gyűlt össze a megye különböző ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi egységeitől. A fórum résztvevőit Padányi Pál, ipari minisztériumi osztályvezető és Mo- rosvQlgyi György, a Tüzkév helyi igazgatója tájékoztatta. Mint elhangzott: Füzesabony, Heves térségében, Tarnalelesz környékén, valamint Eger északi peremén kínálkozik mód előnyös gyártósor-telepítésre. Heves vidékén például évente nyolcvan-nyolcvanöt tonna szalma marad hasznosi- tatlanul. Ebből az anyagból .mintegy negyven tonna fa- brikett készülhetne, amelynek fűtőértéke az átlagos minőségű barnaszénnel azonos. Ugyanakkor kevesebb füsttel ég el, s kisebb menykolás magyartanárok számára például dr. Nobel Iván. az OPI munkatársa a tehetséggondozás lehetőségeiről beszélt az egri Gárdonyi gimnáziumban, a történelemszakosok számára dr. Kovács Béla, a Megyei Levéltár igazgatója az állam és egyház X—XI. századi szervezéséről tartott előadást. Fizikából a szemléltetés állt a középpontban, testnevelésből a fizikai képességek fejlesztése. Valamennyi előadó kimagasló mesterek fogyása szembeötlő, A szövetség új munkaformák meghonosításával is föl kívánja lendíteni a kisipar eredményességét : fuvarszervező irodát, központi anyagbeszerző üzletet és kézműiparos boltot nyitnak, mihelyt az ezekhez kellő anyagi fedezet összeáll. nyiségü hamu keletkezik utána. Tarnalelesz körül évente hozzávetőleg tízezer köbméter faapriték vész kárba, pedig ebből a szalmáétól is értékesebb fabrikettet gyárthatnának. Ezen a két helyen valószínűleg még a jövő évben hozzákezdenek a fabri'kett-gyártósor telepítéséhez. A gépet huszonkét millió forint értékű dollárért az NSZK-ból szerzik be egy telephelyre. A befektetés számítások szerint tíz év alatt térül meg, közben tüzelőanyag-importot pótol, sőt — megfelelő minőség elérésekor — kivitelre is lehetőség nyílik. A szakmai megbeszélés alkalmával a gyártósort beszerző és telepítő ENTA-TAT Vállalat és a megyei Tüzkév képviselői megállapodást írtak alá a gép beszerzéséről, telepítéséről, illetve üzemeltetéséről. Felhívták a jelenlévők figyelmét arra, hogy nyitva hagyják a kaput újabb kezdeményezések előtt a fabri- kettálással kapcsolatban. képességű szakember volt. Az általános iskolában oktató pedagógusoknak körzeti központokban szerveztek tapasztalatcseréket és tájékoztatókat. De ugyanígy továbbképzésen vettek részt a kisegítő iskolákban tanító nevelőik is. A Heves Megyei Tanács Pedagógiai Intézete által szervezett tantárgypedagógiai nap célja az volt, hogy szakmai segítséget adjon a pedagógusoknak. A Varsói melódia Norton Néhány hete mutatta be a televízió Zorin-. Varsói melódia című lírai játékát, a Hatvani Galéria Játékszín műsorán lévő szereposztásban, Benkő Péter Jászai-dí* jas és Zsurzs Kati felléptével. A hortiak vasárnap este 6 órai kezdettel „élőben” láthatják a produkciót, személyesen találkozhatnak jeles művészekkel a művelődési házban, ahol ezen az estén első alkalommal vendégeskedik a Galéria Játékszín. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Csákvá- ron megtartott, 46. heti Lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 6. 10, 52, 57, 85. Piacokról hétvégén A paradicsom ismét melegházi EGERBEN a hét végén a/, alábbiak szerint alakultak a szabadpiaci árak: a burgonya 8. a tojás 3, a vöröshagyma 10. a fejes káposzta 7. a saláta 8. a sárgarépa 16, a petrezselyem 20. a kelkáposzta 14—20. a karalábé 15. a karfiol 28. a paradicsom 30, a paprika 24—40, az alma 12—16, a körte 24. a szőlő 40, a bab 65—75. a mák 70. a dióbél 160 forint. HATVANBAN a burgonya 6. a sárgarépa 10, a zöldség 20. a vöröshagyma 10, a fejes káposzta 6, a kelkáposzta 13. a karalábé 3, a karfiol 30, a paradicsom 17. a zöldpaprika 15—22. a fokhagyma 58, a gomba 60, az alma 13, a körte 20, a szőlő 33. a dió 40. a száraz bab 65. a mák 90 Ft-ba kerül. GYÖNGYÖSÖN a tojás 2,80. a burgonya 5, a sárgarépa 18. a petrezselyem 20, a vöröshagyma 10. a fejes káposzta 8, a kelkáposzta* 20, a karalábé 20, a karfiol 30, a paradicsom 50, a zöldpaprika 40, a fokhagyma 80, a- sóska 40, az alma 24—25, a körte 28. a szőlő 44, a dió 40, a száraz bab 80, a mák 80, a- dióbél 140 forintért kapható. HEVESEN a tojás 2,80—3. a burgonya 6, a sárgarépa 6. a petrezselyem 20, a vöröshagyma 10, a fejes káposzta 6, a kelkáposzta 15, a saláta 5, a karalábé 10, a karfiol 30, a paradicsom 10, a zöldpaprika 16, a fö- zőtök 3, az alma 18, a körte 20, a szőlő 25, a dió 50, a száraz bab 40—50 a savanyú káposzta 20, a mák 9Q forint. A ZÖLDÉRT ARAI: a burgonya 6,20, a tojás 3, a vöröshagyma 10, a fejes káposzta 7, a saláta 10, a sárgarépa 20, a petrezselyem 14, a karalábé 10, a karfiol 24, a paradicsom 15, a —paprika 17, a körte 24, a szőlő 40, a száraz bab 65—75, a mák 80, a dióbél 180, a savanyú káposzta 18 forintba kerül. ★ A hét vége asztalára a göngyölt húst ajánljuk. HOZZÁVALÓK: sertéscomb, paradicsompüré, ementáli, vagy trappista sajt, 1 kis fej vöröshagyma, 1 evőkanál zsír, piros- paprika, só, burgonya a körítéshez. A sertéshúst vékony szeletekre vágjuk, kiverjük, besózzuk. Minden szeletet megkenünk paradicsompürével, és minden szeletet egy kisujjnyi sajtrudacskára tekerünk. Fogpiszkáló va I megtüzzük. A hagymát megreszeljük, zsíron meghervasztjuk pirospaprikával megszórjuk. Egy evőkanálnyi paradicsompürét adunk hozzá, összekeverjük, beletesszük a húsgöngyölegeket. Kb. két dl vízzel felöntjük, és fedő alatt puhára pároljuk. Ha elkészült, egy tálra hosz- szában vágott, sós vízben főtt burgonyát teszünk, köréje rakjuk a húsgöngyölegeket, és az egészet leöntjük mártással. Jó étvágyat kívánunk! Lézerkarrier Huszonöt évvel ezelőtt Theodore Maiman útjára bocsátotta az első. rubinvörös lézersugarat, s aztán tanúja bolt annak_ hogyan növi ki magát találmánya több milliárd dolláros iparággá. Azóta dollárok százmillióit költötték arra hogy mégiscsak „fegyvert faragjanak" a lézersugárból — mindenekelőtt űrfegyvert. Maiman szerint azonban a lézernyalábokkal vívott csillagháború ugyanolyan fantazmagória ma, mint huszonöt évvel ezelőtt volt... Tüzeléstechnikáról tanácskoztak Egerben Fabrikett-gyártósort terveznek Cél: a szakmai továbblépés Tantárgypedagógiai nap megyénkben NÉPÜJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete).. Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNE dr. — HU ISSN 0133—0705.