Népújság, 1985. október (36. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-25 / 251. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. október 25., péntek A terepet mér kiválasztották Beszélgetés Skerletz Iván főtitkárral a Bükki Világkupa futamról Amint arról már beszámoltunk, újabb világversenj megrendezésére vállalkozott megyénk. A II. IBUSZ kupa nemzetközi tájfutó versenyt 1980. augusztus 10— 12. között rendezik Egerben, részeként a 8 futamból álló Világkupának. Hazánkban kevés sportágai ér ilyen kitüntető megbízatás, így nem csoda, hogy eg.r évvel a rangos viadal előtt már javában zajlanak a/ előkészületek. Egy ilyen méretű és színvonalú sportesemény előkészítése és lebonyolítása a magyar sport vezetés számára is kiemelt fontosságú, így ennek megfelelően a megye első számú vezetőit kérték fel a verseny feletti védnökségre. Ebből az alkalomból látogatott Egerbe Skerletz Iván, a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség főtitkára, aki a megye vezetőivel történt egyeztetés után a szervező bizottság tagjaival tárgyalt. Interjúnkat is akkor készítettük. — iMivel érdemelte ki a magyar tájfutó sport, hogy a kis számú Világkupafutamok egyike nálunk kerülhet megrendezésre? — Elsősorban az 1983-as zalaegerszegi világbajnokság sikeres megszervezésének és a magyar futók nemzetközi szereplésének köszönhető az elismerés — mondta a főtitkár. — Az pedig, hogy a számos hazai verseny közül a IBUSZ-ku- pára esett a választás, nem véletlen. A nagy hagyományú utazási iroda már több sportág nemzetközi eseményét támogatta sikerrel. minden bizonnyal ezt .is diadalra viszi. Fontos szempont volt az is, hogy a Hevesben dolgozó szakembereket képesnek tartjuk e felelősségteljes feladat megoldására. A bizalomra rászolgáltak, amit bizonyít, hogy a szeptemberben Ausztráliában megrendezett világbajnoksággal egyidejűleg megtartott IOF- értekezleten már kész versenykiírással jelentkeztek a nemzetközi szövetségnél. — Milyen fogadtatása volt az anyagnak a szakvezetők és sportolók körében? ORIENTEERING — Nem túlzás, ha azt mondom, hogy 8 Világkupafutam közül a legjobban előkészített a mienk. Az egri szervezők olyan gyorsan elkészítették a kivitelében is elismerést aratott meghívókat. hogy az még az IOF Világkupa kiadványát is megelőzte. A világ élvonalába tartozó versenyzők között népszerűek a magyar versenyek, így az újdonsült férfi világbajnok, a finn Kari Salinnen örömmel fogadta a kijelölést. Érdekesség, hogy Finnország nem rendez Világkupafutamot. A nyolc helyszín között két- két északi (svéd, norvég), közép-európai (magyar, csehszlovák), nyugati (svájci. francia) és tengerentúli (USA, kanadai) van. — Mekkora az érdeklő dés? — A II I BUSZ-kupára előreláthatólag 15 ország ezer versenyzőjének nevezését várjuk, amelyből a Világkupán rajthoz állók száma korlátozott A Világkupa-futamokat egyébként csak minden második évben rendezik a VB-k között. Ebben a kiemelt kategóriában országonként nyolc futó állhat rajthoz, s a VK-futam közül a négy legjobb eredmény számit az értékelésnél. Az első 25 helyezett kap pontot, így érdekeltek a részvételben a tengerentúliak is, akik még nem tartoznak a világ élvonalához. Az augusztus 7-i csehszlovák és a 10-i magyar VK-futam közelsége valószínűleg érdeklődésre tart majd számot a rpás földrészekről érkezők körében. — A szervezési feladatok mellett a terepkiválasztás is meghatározó lehet a sikeres lebonyolítás szempontjából .. . — A versenylerület kijelölése már megtörtént. A Bükk-hegység több olyan jól futható, de egyben részletgazdag terepet biztosít, amelyből sikerült a nemzetközi viadal számára megfelelőt találni. A térképet tavaszra kívánjuk elkészíttetni a legismertebb hazai szakemberek segítségével. A Bükki Nemzeti Park vezetését is megkerestük, akik szintén örömmel vették az újabb rangos világversenyben való közreműködést, amellyel a park határainkon túli ismeretsége tovább nő. Honfi Gábor Vízilabda MNK Biztos vendéggyőzelem Dr. Síké harcol a labdáért (Fotó: Feri Márton) Gól emberelőnyből 7 5 illetve 113. Közepes iramban kezdődött a találkozó és az első játékrészben inkább a küzdelem domborodott ki. A hazaiak meglepetése három emberelőnyből csak egyet tudtak kihasználni. A második játékrészben minden megismétlődött azzal a különbséggel. hogy a fővárosiak emberelőnyből vezetéshez tudtak jutni, amelyet a harmadik játékrészben tovább növeltek, és végeredményben a vártnál biztosabban szerezték meg győzelmüket. Tungsram SC—Eger SE 8—4 (2—2, 1—0, 3—1, 2—1) MNK vízilabda-mérkőzés. Eger, 200 néző. V.: Kiss O.. dr. Steinmetz. Tungsram: Kuna — Halmai, Pető 1, KESZTHELYI 2. GYÖNGYÖSI 2, Horváth 1, Dankó 1. Nyárádi 1. Tóth E., Nemecz. Edző: dr. Martin György, Gulyás Zoltán. Eger: Lipovics — Ancsán. DR. SIKE 2, Nagy !.. Vecse- ri 1, Vincze. Búza 1. Tóth K.. Madarasi, Gyulavári. Zalánki. Edző: Pozsgay Zsolt. Ifi-tabella /\ leriiiali i(júsri</i' labdarúgóba j n ok sa g \l a t ra -csoportjának eredményei. Hatvani KVSC — Nagybatony 10—-10. SirOk—Bél- apáttal va 2—h Ózd—Gyöngyösi SK 2—0. Sa jóba bony—Edelény 3 —1. Borsodi B. -Göd 1—1. Balassagyarmat— Borsodnâdasd 2—2. Romhány BVSC 1—3. A bajnokság állása: 1. Ózd 9 9-----61- 2 IH 2. GYSE 9 7 1 1 36- 5 15 3. BVSC 9 7 1 1 24-10 15 4. HKVSC 8 6 — 2 50- 6 1» 5. Göd 9 4 3 2 30-13 11 6. Sajóbábonv » 5 1 2 29-19 11 7. Borsodi B. 9 3 3 1 17-17 11 8. B.-nádasd 10 4 3 3 14-14 11 9. Edelény 9 3 1 5 23-20 7 10. B.-gyarmat 8 3 1 4 16-27 7 11. Nagybátony 9 36 12-30 6 12. St. Síküveg 9 3 — 6 23-44 6 13. Sírok 8 2 1 5 7-33 5 14. B.-apatlalva 10 l 2 7 14-39 4 15. Romhány 9 1 — 8 5-29 2 16. Recsk 9-1 R 6-59 L Körcsarnokban a 7. helyért Játékos búcsúval Holnap, szombaton délután 2 órakor rendezik meg az egri körcsarnokban az ESE—AFOR SC NB I B-s női kézilabda-mérkőzést. A szezonzárón a hazaiak, győzelmük esetén, — s ameny- nyiben az ellenfelek eredményei is kedveznek — megszerezhetik a 7. helyet. Ezen a mérkőzésen búcsúzik az aktív játéktól a piroskékek csapatának két játékosa, Birincsikné Grósz Éva, és Szabó Julianna. A női kézilabda NB l B. állása az utolsó forduló előtt: 1. Szegedi T. 25 2. EMG SK 25 3. PMSC 25 4. Húsos SE 25 S. Postás SE 25 6. Ózdi Kohász 25 7. Győri T. 25 8. Eger SE 25 9- D. Medicor SE 25 10. Kőlém SC 25 11. D. Közút 25 12. ÂFOR SC 25 19-6 191-421 38 18-1 512-399 36 17 1 7 569-473 35 15 3 5 464-414 35 14 2 9 418-411 30 14 - 11 481-463 28 12 2 11 574-555 26 10 5 10 476-480 25, 10 4 11 446-455 24 8 4 13 467-508 20 7 4 14 427-487 18 6 2 17 467-529 14 13. Nyír. Volán D 25 5 1 19 440-531 11 j 14. NK. Olajb. SE 25 4 2 19 473-579 10* i : Az KLKO Vállalat recski szervizébe híradástechnikai műszerészt, füzesabonyi szervizébe háztartási gépjavító műszerészt keres felvételre, mellékfoglalkozásban is. Jelentkezni lehet: a szervizek vezetőinél. Kézilabda megyei bajnokság Rájátszás az érmekért Az élmezőny sorrendjének alakulása szempontjából figyelemre méltóan alakult a következő női mérkőzés végeredménye: GYÖNGYÖSI SE—EGRI TK 15—12 (8—8) GYSE: Keresztes — Lu- dányi 2, Tóth 1, Csomós 2, Ali 1, DARÔK 8, Berta. Cs.. Szűcs. Gál, Beneiné 1, Szent- imrei, Juhász. ETK: Bessenyei — Kozma 2, VIGH 5. Czufor 2, Fésűs, Csapó 3. Takács. Cs.: Burka, Bognár. Pelyhe, Kardos, Istók. Hét- méteresből: 5 4. ill. 5 4 A főiskolások vezettek 12 percig, de ezután feljöttek a gyöngyösiek. A hajrában egy ízben döntetlen volt az állás, az utolsó percekben szerzett három góljával a GYSE végül a maga javára döntötte el a rangadó sorsát. A találkozón sajnálatos sérülés is történt. Csapó (ETK) karját törte. További női eredmények: H KVSC—ETK 10—13. Ld.: Fésűs 5. GYSE—Novaj 25— 16. Ld.: Ludányi, Ali, Da- rók 5—5, ill. Demkó 9. Szalontai 5. Dormánd—Egri TK 20—27. Ld.: Angyal 6, ill. Vizes 7, Petrás 6. Gyön- gyössolymos—Gy. Főiskola 23 —21. Ld.: Nyilas 8, Mák 6, ill. Házi 6. Heves—Füzesabony 24—29. A Zalka SE— EFSC találkozó jegyzőkönyve nem érkezett be. A ferfibajnoksáy állása: l.EgriTK 22 20 — 2 670-430 40 22 18 1 21 17 1 22 16 — 22 10 2. F.-abony 3. Zalka SE 4. GYSE 5. Heves 6. HKVSC 22 7 EFFSC II. 21 8 E. Forg. 22 9. Gy. Főisk. 22 10. Dormánd 22 11. Gásp. SE 22 12. Gy.-sm.* 22 * — 8 büntetőpont nem állások miatt 3 540-409 37 3 545-347 35 6 594-463 32 2 10 501-495 22 3 10 489-497 21 9 1 11 497-495 19 8 I 13 469-535 17 5 1 16 449-523 11 4 2 16 330-414 10 3 — 19 328-687 6 6 — 16 384-501 4 levonva, ki A felnőtt férfi és női bajnokság első négy helyezettje szombaton és vasárnap Egerben, rájátszás keretében dönti el a dobogós helyezések sorsát. Mindkét napon a körcsarnokban, 8.30-tól kezdődik a nonstop műsor. Utánpótlás-eredmények. Ifjúsági lányok: GYSE—ESE II. 17—21. ld.: Medveczky 7. ill. Polgár 8, Bessenyei 7. Füzesabony—Sírok 12—22 Ld.: Hevér 11, Bóta 9. GYSE —Novaj 21 —11. Ld.: Medveczky 9, Kosler 5, ill. Be- recz 5. Ifjúsági lányok: 1. Heves 2. ESE II. 3. Sirok 4. Gyöngyös 5. Novaj 6. Füzesabony Megjegyzés : 10 9 — 1 136- 84 18 10 7 — 3 158-106 14 9 5 1 3 152-113 11 9 4 1 4 128-123 9 10 2 - 8 114-177 4 10 1 — 9 81-166 2 a Sirok— Gyöngyös elmaradt mérkőzés dönti el. hogy ki lesz a bronzérmes. A női bajnokság állása: 1. GYSE 2. Egri TK :i. Heves 4. Novaj 5. F.-abony 6. HKVSC 7. Gy. Föisle. 12 10 — 2 273-195 20 12 9 — 3 218-150 18 12 9—3 235-175 18 12 7 — 5 172-200 14 12 3 2 7 179-203 8 12 1 2 9 179-219 4 12— 210119-233 2 Férfiered menyek: GYSE— Egri Forgácsoló 35—19. Ld.: Sellei 15. ill. Bukuli 7. HKVSC—Gáspár SE 39—10. Ld.: Kókai 12, Gulyás 10. . Ifjúsági fiúk: GYSE—E. Forgácsoló 25—16. Ld.: Gé- czi 11. ill. Gyöngy 5. Dormánd—Lenkey SE 9—32. Ld.: Petrinovics 11, Szabó 7. Ifjúsági fiuk, végeredmény : 1. GYSE 2. Lenkey SE 3. HKVSC 4. EFSC 5. Heves 6. E. Forg. 7. Gy.-solym. 8. Dormánd 14 12 2 — 346-204 26 14 8 2 4 331-211 18 14 8 2 4 230-238 18 14 7 1 6 249-247 15 14 6 1 7 230-283 13 14527 209-238 12 14 4 2 8 121-112 10 14 ------ 14 116-299 0 F ordulóról fordulóra A területi labdarúgó-bajnokság 10. fordulójában 16 labdarúgó» közreműködésével 18 gól esett, néggyel több, mint az előző héten. Ezúttal a hazai pálya előnyét élvező Hatvan és az egyetlen idegenbeli győzelmet elért BVSC gárdája volt' a legeredményesebb a Nagy- bátony, illetve a Romhány elleni 3—3 találattal. A góllövőlista élcsoportjában csupán annyi változás történt, hogy Vtassy felzárkózott a 3. helyre. Az állás: 9 gólos: Csányi (Recsk), 8 gólos: Kleiber (Edelény), 7 gólos: Tóth (Recsk), Utassy (Ózd), 6 gólos: Rózsa, Tamás (mindkettő H. Köteles J. SE). Ho- monnai (Ózd). A forduló válogatottja a következőképpen alakult: Béres (Edelény) — Baumann (Balassagyarmat), Huszár (Gyöngyös), Fegyver- neki (Özd), Lintner (B. Bányász) — Zombori (Hatvan), Kovács (St. Síküveg), Balga (St. Síküveg) — Utassy (Sirok). Juhász (Hatvan), Gál (íjalassagyarmat). A Sirok—Bélapátfalva (1 — 1). Heves megyei csapatok rangadója után a következőképpen alakult a „házi” tabella: 1. Hatván 2 2 - 5-2 4 2. Recsk 4 1 2 1 9-7 4 3. Bélapátfalva 3- 3- 3-3 3 4. Gyöngyös 2- 2- 2-2 2 5. Sirok 3- 1 2 3-8 1 A megyei bajnokságban 27 gól született, s ezeken 22 játékos osztozott. Közülük a Nagyrédén 3 gólt elért Szabad volt a legeredményesebb. Némi meglepetésnek számít, hogy a tarnaörsi ,,gólszüreten" Agócs nem talált a hálóba. A ..mester- lövészek" listájának élmezőnyében jelentős változások történtek. Az állás: 11 gólos: Agócs (Tarnaörs), 10 gólos: Bartuska (Füzesabony), 9 gólos: Kovács B. (Apc), Szabad (Selyp), 8 gólos: Huszár Gy. (Petófibánya). A hét tizenegyében a következők kaptak helyet: Schrüffel (Domoszló) — Nagy (Domoszló). Tóth Gy. (Gyöngyöshalász), Berecz P. (H. Gáspár SE), Farka- sinszki (Tárnáméra) — Kerek (Tarnaörs), ■ Csintalan (Heves), Kovics (Petöfibá- nya) — Balázs (Heves), Szabad (Selyp). Klein (Kompolt). A 33 előtt A labdarúgó mérkőzésekről szóló tudósításokban álMarosvári Csaba tálában akkor tesznek említést a játékvezetőkről, amikor kitűnően látják el feladatukat, vagy pedig kirívóan rosszul bíráskodnak, ahogy mondani szokás ,,a mérkőzés főszereplőjévé válnak’'. A hatvani Maros- vári Csabára az előbbi minősítés a jellemző. A legutóbbi forduló után beszélgettünk a szimpatikus sportemberrel, aki eddigi eredményes játékvezetői pályafutásáról a következőket mondta : — Mint Hatvanban oly sok kollégámat, engem is Fehér István, volt neves játékvezető, a helyi JT elnöke irányított a „sípos emberek" táborába 1978-ban vizsgáztam a hatvani városi játékvezető testületnél, s azóta rendszeresen bíráskodom. Kezdetben járási szintű mérkőzéseken fújtam a sípot, majd 1980-ban előbbre léptem, amikor megyei osztályú mérkőzések veze-; tésével bíztak meg. Három} évvel később feljebb kerül-» tem a képzeletbeli ranglétrán; a területi találkozókat vezető keret tagja lettem. Pontosan 23. születésnapomon debütáltam a Mátra- csoportban, a H. Papp J. SE —Vác 0—4 mérkőzésen. Ez év augusztusában nagy megtiszteltetés ért. A Mátra Területi Versenybizottságától a kibővített lígaülésen díszes serleget kaptam, amelyre a következő szöveget írták: „Az 1984—85. év legjobb területi labdarúgó játékvezetőjének”. Idáig 32 területi mérkőzést vezettem. Október 27-én következik a 33.. a rangadóvá előlépett BVSC—Ózd összecsapáson fújom a sípot. Ami pedig a jövőt illeti; később szeretnék magasabb osztályban is működni, erre még van időm, hisz nemrégen múltam 25 éves. Marosvári Csabáról még csak annyit: a MÁV-nál mint szakaszmérnök dolgozik. Munkahelyén is elismert szakember. (szigetvary) Teke NB II Sikeres tömegsportnap Gyöngyösön Javított a Spartacus Egri Spartacus— Szegedi Postás 6—2 (2419:2373) Spartacus: Utasi 388, Révász 405, Tóth J. 379. Molnár D. 407, Kátai 410, Tóth T. 430 fa. Mátranovák—Agria Bútorgyár 5—3 (2561:2487) Agria: Lukács 399, Vakarcs 411, Gembiczky 421. Kádár 425, Bárdos 404. Jéger 427 fa. A közelmúltban nagy szabású tömegsportnapot tartottak a Gyöngyösi 214. Számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben. A rendezvényen az iskola minden tanulója részt vett, amelyen a versenybíróság precíz munkája lehetővé tette, hogy a 14 atlétikai versenyszám gyorsan és gördülékenyen lebonyolódjon. Igen sikeres volt az osztályok közötti 10X100 méteres váltófutás, amelyen 330 tanuló indult. Azok a fiatalok,, akik egyéni ver- senyszámban nem indultak. 1985 méteres mezei futásban vettek részt, s a célbaérke- zők emléklapot kaptak. A gyöngyösi rendezvényen — a tömegsport jellege mellett — igen szép eredmények születtek az egyéni számokban. Fiúk. Síkfutás, 100 m: 1. Hoffmann Pál 11,6 mp. 200 m: 1—2. Hoffmann és Fehér Tibor 25 mp. 400 m: 1. Kiss Péter 55 mp. 800 m: 1. Gyurika József 2:27. 1500 m: 1. Bágyi Csaba 4:57. 3000 m: 1. Halász Csaba 10:41. Magasugrás: 1. Nagy Attila 185 cm. Távolugrás: T. Kiss Péter 558 cm. Súlylökés: 1. Szalmási Imre 11.20 m. Gra- nátdobás: 1. Tóth László 53.50 m. Lányok. Síkfutás, 100 m: 1. Lipők Mónika 14.9. 200 m: 1. Iván Ibolya 33,2. 400 m: 1. Fejes Erika 78.9. 800 m: 1. Kovács Gabriella 3:02. Magasugrás: 1. Horváth Andrea 125. Távolugrás: 1. Kiss Gabriella 380. Súlylökés: 1. Szabad Erika 7,40. Gránátdobás: 1. Fodor Erika 28.40.