Népújság, 1985. április (36. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-06 / 81. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. április 6., szombat A tanterein, mely néha múzeummá változik (Fotó: Szabó Sándor) A hatvani 5. számú Általános Iskola folyosóin sétálva egyszer csak egy olyan szárnyba érünk, ahol a látvány megállít bennünket. Mintha valami néprajzi múzeumba jutottunk volna. Balra dagasztóteknő, sütőlapát, disznóperzselő, hurkaszedő, szakajtó, mellette kendertlloló, cséphadaró, járom, karikásostor. A „dekoráció” a 2. c-sek tantermébe érve sem változik. A polcon pairazsas vasalók, kalamárisok rengetege, ko- lompok, köcsögök, rokkák, menyasszony-koszorúk, a faragott bölcsőben játéikbaba, fején keresztelő főkötő. Egy öreg tükör díszes kerete a „jóságtáblát” öleli köriül. Rajta szépen rajzolt írásfü. zet, kitárt lapjain XX. századi minit(a szerinti gyöngy- betűk. Előtte szék, rajta a bőrmelLény időnként a tanító néni -hátát melegíti. Pazarul varrott magyaros mintáit bizonyára sok menyecske megcsodálta valamelyik vásáron, úgy száz esztendővel ezelőtt. Itt a falakon, az ablakokon, a padokon és a katedráin kívül minden régi, mégsem kopottas. Ellenkezőleg: az egyszerű formák — rajtuk a sok finom apróság — elbűvölik a szemet. Villanyszerélők jártak nemrégiben erre. Munkájúik végeztével újabb cologra indultak volna, de a tanítónő szava megállította őket. — Gyerekek — fordult az osztályhoz — miivel köszönjük meg a bácsiknak, hogy segítettek rajtunk ? A kicsik szinte kórusban mondták. — Játékkal! Ügy is történt, játszani kezdtek. Nem fogócskát, nem Amerikából jöttünket. hanem ’eredeti régi magyar pásztorjátékokat. Amikor megunták, váltottak. „Virágos kenderem elázott a tó to, Lám megmondtam rózsám. ne menj a fonóba-” — énekelték a lányok. Előttük talpas guzsaly. kezükben fonóorsó. — Falun nőttem fel — mondja dr. Molnár Lajosné tanítónő. — Már gyerek koromban megszállottan vonzódtam a régi tárgyakhoz, napokig elhallgattam volna az öregek meséit, nagyokat nevettem vidám játékos kántálásaiikon. Akkor még azt sem tudtam mi a néprajz. A tanítóképzőben azt is megismertem, köszönet érte Seres János tanár úrnak. Tiboldarócra, majd Szi- halomra kerültem. Férjemet, aki állatorvos, sokszor elkísértem baromfit oltani. Olyan portákra jutottunk így be, mint azelőtt soha. Kegyetlenül fájlt a szívem, amikor láttam’, hogyan rohadnak a sarokba vetve a szebbnél szebb ISMERETEK — TISZTA FORRÁSBÓL Kalamáris a katedrán Egy jászsági tanya makettje, melyet az egyik tanítvány Dr. Molnár Lajosné tanítónő: „Már gyerekkoromban nagyapja készített megszállottan vonzódtam a régi tárgyakhoz” műremekek. A tányérokat kezdtem legelőször gyűjteni. A táskámat teleraktam vadonatúj modern „étkészletekkel”, és amikor mázas edényt láttam, megkérdeztem: nem cserélnének-e? Boldogan ráálltak. Nem is tudom melyikük örült jobban, én-e, hogy ezáltal megmentettem a feledésre ítélt értékeket, vagy ők, hogy végre olyan edényt kaptak amelyikből a városiak esznek. A férjem kezdetben bosszankodott „üzleteléseim” miatt, aztán eltelt; néhány év, és amikor hálapénzt nyújtottak feléje, azt mondta: inkább ha lehetne onnan a sarokból, azt ajándékozzák nekem ... Kicsit kótyagosnak néztek mindkettőnket. Ma már nehezebb a gyűjtés. Divattá vált ami népi, és a vastag pénztáircájú régiségvásárlók elkényeztették a falusiakat, Napjainkban ha valakinek értesülnek efféle szenvedélyéről, kiderítik a címét, és írják neki a leveleket, amelyeket rendszeresen. így kezdenek : .,Megvételre ajánlom ...” Meg lehet őket érteni. — Nemcsak az eredeti népi tárgyak divatosak, de a népiesícedő utánérzések is ... — Sokszor „felmegy a ivérnyomásom” modernizált tulipános ládák láttán. Mint minden, ami üzleti, ebben is átestek a ló túlsó oldalára. De még ez is jobb. mintha teljesen elfelejtették volna a régi szépségeket. Én még örülök is, hogy divat lett ez. — Szihalmi házuk valóságos néprajzi múzeum, hatvani lakásuk úgyszintén. Az iskolai gyűjtemény létrejötte is önnek köszönhető. Mikor „vitte be szenvedélyét” az iskola kapuján? — Viszonylag későn, 1970 után, amikor Hatvanba kerültem. Azelőtt nem mertem, mert nagyon ellentmondásosan kezelték a néprajz tudományát. Sokan beleütköztek az emberi butaság gált- ja'.ba. — Miért, hiszen valamilyen módon mindig elismer. ték a népi értékek megőrzésének fontosságát. . .? — De nem mindig karolták fal a hagyom árny őrzés egészét. A régi emberek életét áthatotta az idealizmus. Nem csoda, hogy meséikben, játékaikban fontos szerepet kapott a vallás. Dicsérték régebben a pedagógusokat, akik a kincsek megőrzéséért tették valamit, de csak addig, amíg e munka során elkerülhetetlenül el nem jutottak ódáiig, hogy egy betlehem« játékot is betanítsanak a gyerekekkel. — Az iskolában helytörténeti szakkört vezet. Milyenek a tapasztalatai? — Nagyon lelkesek a gyerekek. Komolyan veszik, hogy a szakköri belépő egy régi tárgy. Van aki csupán egy öreg cserépd arabot hoz, vagy egy egy pengőst, de ennél nagyobb értékekre is rábukkannak. Régi levelekből, cselédkönyvekből, sárgult bizonyítványokból, népszokásokból lehet igazán megismerni a múltat. Én az alsósokkal foglalkozom', az úttörőkorú- ak lelkes irányítója Nagy László kollégám, ő ragyogó partner, akárcsak a városi múzeum több dolgozóija. Nekik pénzük van a munkához. nekünk a lehetőségeink nagyok. Jól kiegészítjük egymást. — Az oktatásban milyen hasznát látja a tevékenységnek? — Bővíti a gyerekek szókincsét, színesíti fantáziájú, kát, de ami ennél is fontosabb. hogy a történelmi ismereteket e tárgyakhoz kapcsolódva közvetlenebbül sajátítják el. Másik fontos tényező, hogy ez a ’tevékenység a kultúra egészét átfogja. A zene, az ipartörténet, a díszítőművészet’ egyaránt része, vagyis szintetizálja azt a széttagoltságot amit a tantárgyszerű felosztás teremt. — Április 4-én rendszeresen nyitnak kiállítást a gyűjtött tárgyakból. — Olyankor a tanterem é* a folyosó az utcai járókelők előtt is megnyílik, kiállítóhelyiséggé alakul át. A tárlátvezetők másodikos 'kisdiákok. Minden szakterületnek külön gazdája van közülük. Lemezjátszóról Kodály és Bartók muzsikáját hallgatjuk aláfestésnek. Eljönnek a gimnazisták, az óvodások, a patronáló brigádok, a szülők és a nagyszülők. Sokan közülük nem is üres kézzel. Ilyen alkalmakkor rendszeresen előkerül valami kincs a padlásról is. Elém teszi a vendégkönyvet. „Elment az én rózsám idegen országba, Levélbe írta, menjek el utána. Nem megyek utána Idegen országba Hanem meggyászolom fekete ruhába.” — írta bele Faragó Laura a majdnem elfelejtett székely népdal gyönyörű sorait. A könyv bejegyzései sorra bizonyítékát adják: a végzett munka nem volt hiábavaló. Akik csak egy kiállítás kapcsán lettek ,,áló ozatai” dr Mo'nár Lajosné szenvedélyének, e lapokra írva megfogalmazzák, miit nyújtott számukra e „találkozás” élménye. Amit a kisdiákok nyertek ezáltal, hogy éppen az ő tanítványai lettek, az minden bizonnyal megfogal- mazhataMan. Szabó Péter A TÖRTÉNETTUDOMÁNYOK DOKTORA A múltba kapaszkodó gyökerek... Több tanulmánya és könyve jelent meg a közelmúltban dr. Für Lajosnak, a történettudományok doktorának, a Magyar Mező- gazdasági Múzeum tudományos titkárának, aki óraadó az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán. Így minden kedden Pest és Eger között ingázik. — Ezzel a magas tudományos fokozattal, s egy „nyugodt” fővárosi állással, miért tartja fontosnak azt. hogy főiskolán oktasson? — Tanítani azért szeretek, mert itt lemérhetem a saját tudásom. Megvallom, minden órára szorongással készülök, elsősorban azért, hogy sikerül-e valamit átadnom. A diákok sok területet figyelemmel kísérnek, s ezek alapján sok mindenre választ várnak. Az órák után feltett kérdéseikből derül az ki, hogy mennyire ismeri a tanár a saját tudományát. — Emellett közvetlenül tapasztalhatja, hogy hol tart a történelmi közgondolkodás. .. — Ez lényeges dolog. Az 1790. és az 1918. közötti korszakot igyekszem itt megismertetni. A magyar történelem e 130 évének a hatásai ma is élnek, velünk és bennünk. A kurzusokon szó esik a magyarság helyzetéről. Tárgyaljuk a nemzetiségi kérdéseket is, nemcsak a múlt jobb megítélése, hanem jelenünk pontosabb érzékelése miatt is. — Mi lehet az oka, hogy még a felsőfokú intézmények diákjai is hiányosan ismerik a múlt e fejezetét? — A középiskolás tankönyvek leegyszerűsítik ezt a korszakot. Nem a maguk bonyolultságában ábrázolják az összefüggéseket. Nem beszélnek jó néhány eseményről, egyéniségről, amelyek vonzóvá tennék históriánknak ezt a részét. Hiányzik a magyarsággal, tehát az önmagukkal szembeni tárgyilagosság. Például a nemzetiségi küzdelmeket egyoldalúan mutatják be. Olyan beállításban, hogy a történelmi Magyarország területén kibontakozó nemzetiségi mozgalmak mindig haladóak voltak. Ez így nem igaz. Nyilván azért írják, hogy a tanulóknak jobban megmagyarázzák azokat a tragikus pillanatokat, melyek miatt az ország 1920- ban szétesett. Ennek előkészítéséül egyoldalúan magyarázzák a múltat. Ezért félretájékozottak, vagy teljesen tájékozatlanok e kérdésben a főiskolára bekerülő fiatalok. ★ Tudományos titkárként a Magyar Mezőgazdasági Múzeum kutatásait irányítja. Könyvei, tanulmányai is nagyrészt az ”agrártörténet- tel foglalkoznak, de gyakran olvashatjuk, ettől eltérő témájú írásait is. Legutóbb például a II. világháború magyar emberveszteségről készített cikket. Nagydoktori disszertációját a közelmúltban jelentette meg az Akadémiai Könyvkiadó. A Duna-Tisza közének Szabadkától Ceglédig nyúló szórványtelepüléseivel foglalkozik, címe Kertes tanyák a futóhomokon. — A debreceni egyetemen Szabó István professzorom révén kedveltem meg az agrártörténetet. Kutatási korszakom a XVIII. század elejétől a XX. század első feléig terjed. Szeretem ezt a területet, de „hobbiként” a magyar történelmi múlt egyéb kérdéseit is elemzem. Így a nemzetiségi mozgalmakat, s a határainkon túl élő magyar kisebbség helyzetét 1919-től napjainkig. Közvetve kapcsolatba hoz- hatóak a fő feladatommal : végül is a magyar történelem egy nagy egység. — A Duna-Tisza közötti tanyarendszer históriáját a XVIII. század közepétől egészen 1945-ig feltárta. Leírja disszertációjában, hogy a kegyetlenül mostoha sívó homokra települve az ott élőknek egy szőlőt, gyümölcsöt és zöldséget bőségesen termő kultúrát sikerült kiépíteniük. Az emberi helytállás példáján túl mit mond ez a mai átlagember számára? — Ha az ember a megtett utat megismeri, rájön: hogyan jött létre ez a tanya- világ, hogy a fejlődésnek ma mely szakaszában tart. Annak idején adminisztratív úton igyekeztek a kirajzást megállítani. Nem adtak építési engedélyt. A tanyákat sokkal átfogóbb társadalmi, települési és gazdasági tényezők hívták életre annál, hogy ilyen fellépések útját állják a vállalkozóknak. A gazdasági, társadalmi létnek a mindenkori belső törvényei hozzák azt létre, ami szükséges. ★ — Azt mondják: a történelem az élet tanítómestere. {Napjainkban tapasztalhatjuk, a világ arra sarkall bennünket, hogy a mának, a jelennek éljünk. Lehet-e és érdemes-e ezen változtatni? — Könnyű lenne azt mondani, hogy minden kor embere, mindéin ízében magában hordozta a történelmet. A mai civilizációban és egy hagyományos világban élő emberi közösség között az a legfontosabb különbség, hogy régen elbeszélések, szokások hagyományok rendszerében adta át a múltat minden generáció az újabb nemzedéknek. Ma, amikor a társadalom gyökeresen átalakult, a családi szerkezet megváltozott, ez a hagyományőrzés nem jut érvényre. Viszont nem találtuk meg azokat a módszereket, amelyekkel ezeket a közösségekben természetes módon meglévő gyökereket táplálni tudnánk. — Ezt szolgálná végül is a történelemtanítás és olykor a tömegkommunikáció is. De nem adnak meg min(Fotó: Perl Márton) dent, ami e téren fontos. Az oktatásban lenne talán az egyik legsürgősebb pótolni valónk. Megdöbbenve vettem tudomásul, hogy középiskolás fiamnak és lányomnak — matematika tagozatosak — kéthetente három történelem órájuk van. Ez nagyon kevés ahhoz, hogy kifejlődjenek bennük a múltba kapaszkodó gyökerek. Pedig ezek nélkül nem élhet az ember. Dr. Für Lajos jelenleg egy tizenkéttagú kutatócsoportban a magyar mezővárosok történelmével foglalkozik. A munka XVIII. századi részét bízták rá. Emellett az alföldi tanyáknak megfelelő, dunántúli szórványtelepülések, majorok kialakulását készül feldolgozni. És természetesen minden kedden ingázik, mert szeret tanítani. Homa János
