Népújság, 1984. október (35. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-14 / 242. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXV. éviolyan, 242. szám * 1984. október 14., vasárnap 1,40 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Hétfőn kezdődik Kádár János franciaországi látogatása Kádár lános, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagja, Francois Mitterrand-nak, a Francia Köztársaság elnökének meghívására október 15'én, hétfőn hivatalos láto­gatásra Franciaországba utazik. (MTI) Az iránytű Alig kezdődött meg az oktatás, de már izzanak az indulatok. No, nemegy-egy tantestületen belül. nem is az osztályközösségek so­raiban. Inkább a családi otthon, az onnan regrutá- lódott szülői csoportosulá­sok „produkciói” szítják a hangulatot. A nem ép­pen hivatásuk magaslatán álló mamák, papák mérge­zik az iskola levegőjét, te­remtenek válsághelyzetet a diákok és a nevelők kap. csolatában. Rosszul startolt a fiú matekból, a leány fiziká­ból, veszélyben a jeles, amely alapfeltétele, hogy jövőre magasabb szinten folytassák tanulmányai­kat. Mi sül ki ebből? Pletyka, ellenőrizetlen nyílt rágalom, miszerint a kri­tikus tantárgyak mesterei alkalmatlanok tisztükre, hisz az egyiket úton-útfé- lep részegen látni, a má­sik csalja a férjét. Hogy a család zsenge hajtása ha­nyagolt volna? Képtelen­ség. És vélt sérelmükben legkülönbözőbb fórumok­hoz folyamodnak a gyer­mekük jövőjéért „aggódó' szülők, szövetségesül szó­lítván a falut, a fél vá­rost, a rádió és a tévé nyilvánosságát. De más előjelű viharok­ról is hallani. A szülői fondorkodás olyasféle vál­tozatáról, amelyet ugyan­csak el kell utasítanunk Ahogy pedzik: többfelé év­ről évre pénzt gyűjt a szü. lói munkaközösség. szép summát, ám annak a ho- vafordítása nem közvetlen diákérdekeltségű. Inkább tanároknak címzett figyel­messég. ami hol névnapi cigarettatárcában. hol menyasszonyi kelengyékben jut kifejezésre. Kik mind­ennek az értelmi szerzői? Egyáltalán mennyi bennük j a valós elem? Ne ezzel tö­rődjünk, hanem itt is a je­lenséggel. És ítéljük el azt a szülői magatartást, azt a gyengeséget, amely utat nyit az ilyesféle feltétele­zésnek. amely aláássa, megfúrja az ifjúság és bár­mely tantestület külcsönös bizalmát, az együtt dolgo­zás eredményeit. Persze megint más a helyzet, amidőn a diákok, máskor maguk a szülők okkal, igaz indokkal kér­dőjelezik meg egy tantes­tület, egy tanár magatar­tását. vagy az olyasféle atyai, anyai szorgoskodást, amely talán nem bűn, de alkalom arra. hogy nega­tív példaerejével megren­dítse a fiatalok föltekintő tiszteletét mind az oktatás hajléka, mind a felnőtt- társadalom iránt. És ijesz­tően föltegye minden ser­dülőben a kérdést: kinek higgyek, ki után menjek? Vajon én is így eltorzu­lok, mire asszony, férj, csa­lád vesz körül? Tudom, naponta érzem, hogy nehéz a szülői kö­telem. És nem könnyű a pedagógusok helyzete sem, ha minden oldalról sebez- hetetlen akar maradni. De ahogyan az apának, anyá­nak egyetlen, igaz irány­tűje a gyermek, úgy kell annak iránytűvé válnia a mindenkori magiszter, az iskolamester szemében is. Moldvay Győző VAGONBAN GURUL A CUKORRÉPA — NAPONTA MINTEGY NEGYSZAZAS KOCSIFORGALOM — ÉJJEL-NAPPAL AZ UTA­KON A PARADICSOMLÉ-SZÁLLÍTÓ VOLÁN AUTÓK Őszi szállítási csúcs Heves megyében Őszi csúcs a hatvani csomóponton (Fotó: Szabó Sándort A termést érlelő hónapok­ban, amennyire örülnek a telő hombárok és raktárak láttán a gazdálkodók, leg­alább akkora fejtörést okoz ez a terményt célba juttató fuvarozóvállalatoknak. Ilyen­kor, gyümölcsszüret idején, a már meglevő, lekötött fu­varok mellett gondoskodni kell arról is, hogy a kényes, nem akármilyen körülmé­nyeket igénylő mezőgazdasá­gi termékek megfelelő ál­lapotban és pontosan jussa­nak el a kül- és belföldi megrendelőkhöz. Szűkebb pátriánk két legnagyobb fu­varvállalójától — a MÁV és a 4. sz. Volán V. illetékesei­től — az iránt érdeklődtünk,' hogy előreláthatóan sikerül-e nekik az idén a határidő­ket tartva, megfelelni az elvárásoknak? Gulyás István, a MÁV füzesabonyi főnöke elmond­ta, hogy mind műszakilag, mind előzetes fuvarszerve­zéssel, igyekeztek felkészül­ni a várható többletmunká­ra. Az új biztosítóberende­zések és a hagyományos ké­zi váltók korszerűbbre tör­ténő cseréje is garancia ar­ra, hogy műszaki hibák miatt nem fognak hosszú órákig nyílt pályán vesztegelni a rakott szerelvények. Ám, mind e mellett felelőtlenség lenne azt állítani, hogy si­kerül majd az igényeket zökkenőmentesen kielégíteni. Pillanatnyilag legjobban a cukorrépával rakott kocsi­kat kell minél előbb útnak indítani, hiszen egy korai fagy sokat rontana a minő­ségen. Jelentős mennyiségű napraforgót szállítanak ex­portra, s mind e mellett szá­molniuk kell a Mátravidé- ki Fémművek kocsi igényé­vel is. Számos üres vagont igényelt még a Bélapátfalvi Cementgyár is. Naponta mintegy 350—400 kocsi meg­felelő ki- és berakásáról kell gondoskodniuk, ebből mint­egy száz útja külföldre ve­zet. Nagyon sokat segítené­nek a szállíttatók a zökke­nőmentes határidő biztosítá­sában azzal, ha megfelelő módon óvnák a vagonok ép­ségét. Meghibásodás esetén ugyanis a javítás 10—15 na­pot vesz igénybe! Mészáros Dániel, a 4-es számú Volán Vállalat áru- fuvarozási, szállítmányozási és kereskedelmi osztályveze­tője arról tájékoztatta la­punkat, hogy a közúti fuva­rozásra a hagyományos ér­telemben vett csúcsforgalom nenrv jélllemző: Mérséklődtek az igények ezen a területen, ennek ellenére, az őszi be­takarítás precíz lebonyolítá­sa nagy figyelmet igényel a szakemberektől. A vállalat mintegy harminc autója vesz részt a Hatvani Konzerv­gyár szállításaiban. Az itt levő kocsiparknak több mint a fele paradicsomlé-szállító gépkocsi, éjjel-nappal úton vannak. Ezt követően mint­egy 8—10 ezer tonna cukor­répát fuvaroznak majd hét végi kampányokban is a Hatvani Cukorgyárba. A termelőszövetkezetek, álla­mi gazdaságok megbízásá­ból, a Volán-gépkocsik pla­tóin utazik majd a sörárpa Kőbányára, Bőcsre, míg Nyírbátorba és Martfűre ők is napraforgót szállítanak. Kiveszi a részét a vállalat az almafuvarozásból is. Az ízletes gyümölcsök egy ré­sze megyei forgalomba ke­rül, még a másik része ex­portra. tuzséri átrakással a Szovjetunióba indul útnak. Speciális gépkocsijaikkal a szüreti feladatokban is részt vesznek, itt a megbízó a borgazdasági kombinát. Mindezeken túl, különösen az év végi forgalmat, több­letgépkocsik biztosításával elégítik ki. Jelentős meny- nyiségű szállítójárművet igényei tőlük a FÜSZÉRT, a VOSZK, a likőr- és sör­ipar. Az ezzel párhuzamo­san, évi vállalásaiknak ele­gét téve, rendelkezésére áll­nak a nagyobb megyei áru­kibocsátóknak, így a tégla­gyáraknak, a cementművek­nek és a horti gázcseretelep­nek biztosítanak elegendő járművet. Nem feledkeztek meg a lakossági tüzelő ház­hoz szállításáról sem, s a meglevő kiadási gondok el­lenére is, igyekeznek a fu­varozási határidőket rövidí­teni. Soós Tamás A BOLGÁR KOMSZOMOL-DELEGACI0 A GAGARINBAN Együtt a jövőért „Nehéz lenne válogatni a Heves megyében látottak közül, hogy mi is tetszett a legjobban... De mégis ta­lán az volt a legmegkapóbb. hogy a felnőttek, illetve a párt menyire szivén viseli az ifjúsági mozgalomban történteket, egyáltalán a*fia- ta\ok sorsát. Érezni, hogy mennyire együtt akarnak tenni mindannyian a jövő­ért.” Temanujka Bonévá. a nemrégiben megyénkbe ér­kezett targovistei Komszo- mol-delegáció vezetője fo­galmazott így szombaton, amikor a faggató kérdések­re válaszolt a Népújság Ró­zsa Ferenc KlSZ-alapszer- vezetének klubjában. Lá­togatásuknak negyedik nap­ja ugyanis — Szántó Már­ton. megyei KISZ-titkár kíséretében — e helyütt kez­dődött. Érthető, a vendégek, ami­kor tapasztalataikról be­széltek. a legfrissebb élmé­nyek között tallóztak. Így szóltak arról a találkozóról, amelyen pénteken Virág Károly, a megyei pártbi­zottság titkára fogadta őket a besenyőtelki komplex mű­velődési ház megtekintésé­nél. a poroszlói tsz-béliek vendégszeretetéről, a kom­polti kutatóintézetben ta­pasztalt érdekességekről. Szombaton Gyöngyös kör­nyékére kalauzolták a há­zigazdák őket. Útjuk során képet kaphattak a helyi vá­rosi KISZ-bizottságon folyó munkáról, illetve arról, hogyan dolgoznak a fiata­lok a Gagarin Hőerőmű Vállalatnál. Délután Temanujka Bo­névá megyei titkár és Ivan Ivanov, a Komszomol mun­katársa megkoszorúzták a kékestetői felszabadulási emlékművet, majd tsz-lá­togatásra indultak. Ma Heves megyei záró- programjukra kerül sor. Tarantella Hevesről Tavaly készült el az ország egyik legmodernebb keksz­gyártó üzeme a Heves és Vidéke ÁFÉSZ beruházásá­ban. Az idén már teljes ka­pacitással működik a 46 méter hosszú gyártósor. amelyről 1200 tonna omlós, édes és ropogós, különböző ízű és zamatú keksz kerül le. A Tarantella márkanévre hallgató édesipari termékek hamar népszerűek lettek or­szágszerte. Több millió omlós sütemény jön ki a kemencéből Meredi Gézáné és munkatársnői a FÜSZÉRT-ek számára csomagolják a kedvenc csemegét (Fotó: Szabó Sándor) Bácsi Gábor a korszerű olasz gyártmányú gépsor vezérlő­pultja mellett

Next

/
Oldalképek
Tartalom