Népújság, 1984. június (35. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-30 / 152. szám

IRODALOM ÉS MŰVÉSZET népújság,i»84.íú„íu.30.,«omb« Vitkovics Mihály és a néprajz Vitkovics Mihály. Eger város szülöttének irodalmi munkássága közismert. Eb­ben nem kis érdeme van a lokálpatrióta Lőkös Ist­ván irodalomtörténésznek, ö rendezte sajtó alá azt a legújabb válogatást is a Vitkovics-életműből, ame­lyet a kétszázadik születési évforduló tiszteletére jelen­tetett meg a Szépirodalmi Könyvkiadó néhány éve. Ebben látott napvilágot ismét „A költő regénye” címen a fiatal huszonegy- néhány esztendős Vitkovics önéletrajzi írása levélregény formában ...........amely kidol­g ozatlansága, vázlatszerű­sége ellenére is a felvilágo­sodás kori magyar széppró­za egyik érdekes és meg­becsülendő darabja” — ír­ja róla Lőkös István a be­vezetésben. A főhős Vidé- nyi — azaz Vitkovics —. a hősnő pedig Bernáth Lidi, egy gazdag egri parasztem­ber lánya. A regény kettő- jük szerelmi kapcsolatáról szól. A levelek címzettje a költő egyik jogásztársa. Nem is szólnánk többet a mű irodalomtörténeti vo­natkozásairól, értékeiről, hi­szen másutt már megtet­ték. Arra szeretnénk inkább ráirányítani a figyelmet, hogy a regény leíró részei­ben milyen néprajzi hite­lességgel tárulkoznak fel az egri és az Eger környéki nép szokásai. 1801. október 27-én Eger­ben, Vitkovics szüleinek bir­tokán lezajlott szüretről a következőket írta: „A szü­ret nálunk beállott, édes Palim, a szöllőhegyek fejér­lenek a szedőktül. és hang­zanak a parasztdaloktul. Hólnap szüretelnek Lidiék. — Ott. tudom, vígabb le­szek, mint a magunkéban, ahol többnyire palléroskod- tam, sok ízben jót, jóízűt nevettem a szedők fecsegé­sein. .. délig a szedők után vóltam, délkor vig ebédet ettünk. A szüléim bő szüret fejében üresítették ki az el­ső poharat. A két öcséim sütögették a pásztor pus­káit ... Estve legjobban mulattam magamat. A szöl- lőnk tetején ünneplettem az estve leereszkedését. Igen szép játékszín terült el előttem, s felettem a szép kékellő ég. — A körül fekvő hegyeken csillogó tűzlángok, mint annyi föld­re szórt csillagok .. imitt- amott puska pattanása és magára maradt parasztle­gények danlása... legin­kább pedig szöllőszomszé- dom fiának furuglyája és ennek elkeseredett magyar nótája egészen elandalí­tott. Egy óráig tartott ün­neplésem, s lementem a kádakhoz. Itt két öcséim- mel ettem paprikás juh- pecsenyét, és egy darabig fülelvén a pásztorok mesé- léseire, édesdeden elalud­tam. Éjfél felé felocsúdtam egy puskalövésre. Lidimrül és róllatok gondolkoztam. Virradóra tüzet rakodtam. Szalonnát sütöttem. Ó, be jóízűen esett a kávémoslék helyette. Reggelre bemen­tem a városba s ezeket ír­tam hozzád.” Ennél tartal­masabb, szemléletesebb, ér­tékesebb szüreti leírásunk, tudomásunk szerint nem maradt korábbról. A néhány évtizeddel későbbi tudósítá­sok pedig már arról tanús­kodnak, hogy a növekvő költségek miatt, közel sem olyan vidám hangulatúak a szüretek, mint a fenti rö­vid idézetünkben. Egy másik leveléből a XIX. század elejei egri bá­lozás szokásairól és táncha­gyományairól kapunk meg­közelítően hű képet. Igen érdekes, hogy a XVIII. szá­zad végére az Egerben élő németek teljesen elmagya- rosodtak, a városi paraszt­polgárság táncéletébe azon­ban bekerültek és hosszú időn keresztül fennmarad­tak a korabeli divatos né­met eredetű táncok. „ Ma Lidi bátyja bált ád. En- gemet maga hívott. Ha Li­dimet rábeszélhetném, ki­maradnék, mert sok atyafi vizsgaszemei agyonuntat­nak Már akármibe kerül­jön, kiállom e keresztet... Vendégekkel annyira tö­mött bált ritkán látni, mint ez volt. Tíz óra felé jelen­tem meg. Péter felindulóan jelenté, hogy már otthon is kerestet, és ha nem jöttem vólna ellent állott vólna sze­relmünkben. Mindjárt hú­gát ajánlá egy minuettre... Kézséggel fogtam kezet Ju­liskával. Amint szólózni akartam, Lengyeli élőnkbe toppan Lidivel... Nem ha­ragszol Vidényi, ha négye- sitjük a minuettet? Éppen nem. S a főhajtás alatt Li­dim pirongató hangon mon- dá: „Illy későn nem illik a legénynek bálra jönni!... Vége lett a minuéttnek... Lidi Lengyelivel szóbaál- lott. Juliska hozzájok vont. „Vidényi úr, egy újságot mondok: Lidi kérője táncol közöttünk.” Én megdöbben­tem. Lidi haragosan: „Az illy újságokat éppen nem örömest veszem öcsémasz- szontul.”... Erre németet húztak. Lidinek nyújtám a kezemet, mohón fogadta el. Legelőször forgolódtunk. Megállapodván nagy só­hajtva dadogá: „Vidényim! Mi igen ki vagyunk téve az emberek mostoha tárgyazá- sainak... ” Vitkovics nem volt tudatos etnográfus, mint más ko­rábbi vagy múlt századi je­les író, költő, akik közül többen még gyűjtéseket is végeztek, s' mindazt fel is használták műveikben. ö, aki nagyon jól ismerte az egri parasztságot, s maga is közöttük élt, csupáncsak leírta élményeit, a hiteles valóságot, jellegzetes és fiatalos szentimentalizmu- sával. Életének első huszonöt éve, az Egerben eltöltött esztendők olyan mély nyo­mokat hagyott Vitkovics- ban, amely egy életre meg­határozó volt népiességében. A népdalok anyanyelvi szin­tű ismerete, formai elemei­nek saját költészetében tör­ténő mesteri alkalmazása azt eredményezte, hogy több dala folklorizálódott, bekerült a nép közé és nép­dalként élt. A magyar népi írók, köl­tők alkotásainak néprajzi forrásaként ma már mind az irodalomtörténészek, mind pedig a néprajzosok elismerik. A két szakterü­let átfedéseivel, illetőleg a népies alkotások etnográ­fiai szempontú vizsgálatá­val kapcsolatban eleddig számos írás foglalkozott. El­sősorban nem ezek számát kívántuk szaporítani, ha­nem sokkal inkább az volt a célunk, hogy egy eddig kevésbé ismert oldaláról világítsuk meg a magyar irodalom XIX. század első negyedének egyik nagy je­lentőségű alakját. Ügy véljük, Vitkovics Mihály munkássága nem csak az etnográfusok, ha­nem a helytörténettel, nyel­vészettel foglalkozók részé­ről is nagyobb figyelmet ér­demelne. Fajcsák Attila Szikszói Károly ^ifiíLpi^eíni Versíró nemzet vagyunk hát váltottam én is egy napijegyet a költészethez aztán a dátumot mindig kijavítottam egy nappal ahogy a többiek és írtam a sorokat reggeltől estig amikor jött az ihlet csak fölmutattam érvényes jegyemet és ő pirulva lehúzta karjáról a szalagot költő vagy hát — súgta és homlokon csókolt én pedig arra gondoltam vajon hányán bliccelhettünk a líra oltára körül (hála a rotációnak) hamis napijegyeinkkel az adminisztráció szerint: halhatatlanul. Cseh Károly Oh ömlő {(Hűti Bordáid közt csikorogva himbálódzik a szív akár kútban a félúton megakadt rozsdás vödör Beomló félben életed napjaid mélybe zuhanó kövek de a száj betongyűrűjére odafagy a kiáltás Nem lesz történeted levelek fednek el víztükröt udvart mint manipulált térképek múltat és sorsokat Szoborterv Műemlék­terv Várossá 1 Gyöngyös 1 rendezett s ban láthatt dezett tárli bői ad izelíi Hunyadi ... . KERÉNYI KAROLY A nagy szerel 1. Aphrodité születése Az Aphrodité születéséről szóló elbeszélés Hésiodosnál maradt fenn. Uranos, Gaia és Kronos történetének a folytatása. Nyomban ezután annak leírása következik, hogyan látogat el az isten­nő először Kyprosra, vagyis Ciprusra, ahol legrégibb és legpompásabb szentélyei vol­tak, Paphosban és Amathus- ban. A történet egy Homé- rosnak tulajdonított him­nuszban folytatódik. Elő­ször az eredeti elbeszélést mondom el. Uranos atya levágott fér­fiassága a ringó tengerbe hullt. Oda dobta Kronos a szárazföldről. Sokáig há­nyódott föl-alá. Halhatatlan bőréből fehér hab — aph- ros — keletkezett körülöt­te. Egy lány fakadt s nőtt nagyra benne. Legelőbb Kythéra szigetére úszott, azután pedig Kyprosra. Ott kilépett a szép, szemérmes istennő a vízből, s finom lábai alatt zsenge fű sar­jadt. Az istenek és az em­berek Aphroditének neve­zik őt. mert habból szüle­tett. Kythereiának is hívják, mert legelőször Kythérán ért partot. Eros és Himenos — a szerelemisten „Vágy” nevű hasonmása — nyom­ban kísérőiül szegődtek, alig­hogy megszületett és belé­pett az istenek körébe. Kez­dettől fogva ez lett osztály­része és tiszte az emberek és istenek között: a lányok suttogása, a nevetés és az enyelgés, az édes gyönyö­rűség, a szerelem és a gyengédség. A folytatást a himnusz meséli el: hogyan fogadták és öltöztették fel a Hórák Aphroditét Kypros szigetén. A Hórák anyja Themis, a nemek természet rendje sze­rinti törvényének az isten­nője. Az istennő meztelen­ségének megpillantása — ez volt a felfogás a régebbi időkben, csak a dóroknál nem — Themis ellen való lett volna. Csupán felöltöz­ve, koszorúsán és felékesít­ve lehetett bevezetni Aph­roditét az istenek közé. Mind megcsókolták, amikor meg­pillantották, a kezét szoron­gatták, és törvényes fele­ségül kívánták otthonukba. A nászairól szóló történe­teket is hamarosan elme­sélem. Most befejezésül hadd említsem még azt az elbe­szélést is, mely szerint Aph­rodité egy kagylóból szü­letett, és kagylóstúl kötött ki Kythéra szigetén. Knidos városában, Kisázsia part­ján, ahol először mertek gö­rögök, nem keletiek, mezí­telen Aphrodité-szobrot — Praxitelés, a szobrász mű­vét — fölállítani, a kagy­lót a nagy szerelemistennő szent állatának tartották. 2. Aphrodité és Nérités Aphrodité első szerelme, melyet állítólag még a tengerben élt át, mielőtt az olymposi istenek közé be­vezették volna, egy kagyló­hoz fűződik. A késői elbe­szélő Zeus egyik lányának nevezi Aphroditét; de ez a történet is a tengerbe he­lyezi az istennő Olympos- előtti időszakát. Van egy kagyló, mondja az elbeszélés, kicsiny, de csodaszép, a legtisztább víz­ben található, a víz színe alatt megbúvó sziklákon: Néritésnek hívják, s egyet­len fia volt Néreusnak, Hé- siodos csak Néreus ötven lányáról tud. Homéros is csak ezeket említi. A fiáról a tengerparton élő emberek meséltek, ö volt a legszebb az emberek és istenek kö­zött. Míg Aphrodité még a tengerben időzött, öröme telt benne, s vele élt, mint a szeretőjével. Midőn eljött az ideje, hogy a sors rendelése szerint fölvétessék az Olym- posra, s szólította az apja, magával akarta vinni ked­vesét és játszótársát az Olymposra. De Nérités szí­vesebben élt testvéreivel és szüleivel a tengerben. Aph­rodité szárnyakat akart ne­ki adni. Ez sem csábította, így hát kagylóvá változtat­ta az istennő, kísérőjévé és szolgálójává pedig Eróst, az ifjú szerelemistent válasz­totta. Neki adta a szárnya­kat. Egy másik történet sze­rint Nérités Poseidón sze­retője volt, és Phaethón ha­sonmása. Amikor a szép fiú a hullámok hátán hajtotta kocsiját, Hélioshoz volt ha­sonlatos. De ez még a most elmondottnál is későbbi el­beszélés. 3. Aphrodité, Arés és Héphaistos Aphrodité több elbeszélés­ben Arest, a hadistent választotta férjéül. Más tu­dósítások szerint Héphaistos felesége volt. Végül Homé­ros tette híressé azt a tör­ténetet, melyben az isten­nő a férjét, Héphaistost megcsalja Arésszel. A thé- baiak elbeszélése szerint Aphrodité és a hadisten nászából származott a szép Harmónia, „ az egyesítő”, egy második Aphrodité. En-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom