Népújság, 1983. december (34. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-24 / 303. szám

\ NÉPÚJSÁG, 1983. december 24., szombat IS. A fellendülést tartalékaink mozgósításának köszönhetjük Évzáró és -nyitó beszélgetés Pusztai Lászlóval, a megyei sporthivatal vezetőjével December a mérlegkészí­tések hónapja. Ekkor érté­kelik, veszik számításba a szakemberek munkaterüle­tükön, de egyéb vonatko­zásban is, hogyan sikerült az évre kitűzött tenniva­lókat elvégezni, a terveket megvalósítani, de ugyan­akkor már az asztalra ke­rül az újabb elgondolás, terv, amely a múlt tapasz­talataira épül. Ilyen összeg­zést készítettünk és teszük képviselte. Nehéz, gondokkal terhes esz­tendő volt 1983. Mindeneset­re így fogunk majd rá ké­sőbb visszaemlékezni. A gaz­dasági megszorítások, elvá­rások az élet minden terü­letére kisugároztak. így ter­mészetesen ' a sportmozgalom­ra is. E megnehezedett kö­rülmények között előbbre tu­dott-e lépni a megye sport­élete? Milyen eredményekkel dicsekedhet az év utolsó hó­napjában Heves megye sport­társadalma? — A gazdasági megszorí­tások az élet minden terü­letére vonatkoznak. Célki­tűzéseinket, feladatainkat ezért úgy határoztuk meg. hogy a rendelkezésünkre álló feltételek között kell hatékonyan dolgoznunk, a meglevő eszközeinkkel le­hetőségeinkkel kell eredmé­nyesen gazdálkodnunk. 1983. év Heves megye sport­jában számottevő változást hozott. A megszorítások el­lenére is kimozdult az évek óta egy helyben topogástól, fejlődésnek indult mind a testnevelés és sport kiszéle­sítése, mind a versenysport területénv — Minősített sportolóink megtartották korábbi ered­ményeiket, az utánpótlás korosztályban pedig növe­kedett a minősített verseny­zők száma, ami a jövő ígé­rete. A csapatbajnoki küz­delmekben látványos előre­lépést hozott ez az év an­nak ellenére, hogy sajnála­tosan, a nagyhagyományú, egri férfi kézilabdázók és gyöngyösi teniszezők kies­tek. Magasabb osztályban kezdték viszont az évet az egri sakkozók, a tekézők. A vívók az OB I-ben verse­nyeznek. — A nők sporteredményei különösen figyelemre méltó­ak: az egri röplabdás lá­nyok sikeres NB I-es sze­replése mellett a Nemzeti Bajnokság második osztá­lyában versenyeznek a hat­vani röplabdások. A nők a labdarúgásból és a vízilab­dából sem akarnak kima­radni : az Egri Lendület női labdarúgói és az ESE vízi­labdázói a nagy közönség előtt is bemutatkoztak már. Az Egri Vörös Meteor és a Hatvani KVSC női asztali­teniszezői pedig folytatták kitűnő szereplésüket. — Tartalékaink és lehe­tőségeink célszerű hasznosí­tását jelentik, hogy az Eg­ri TANÉP kosarasai, az ESE férfi vízilaibdásai továbbra is az NB I-ben szerepelnek. Az év legrangosabb, legki­emelkedőbb eredményét is vízilabdázó, a nagyon te­hetséges Bíró Attila érte el, aki ifjúsági Európa-bajnoki címmel büszkélkedhet. Nagy István, hevesi atlé­tánk nemzetközi eredményei is jelentősek. Az egri és a hatvani szur­kolókat kitűnő eredmények­kel örvendeztették meg a labdarúgók. Az ESE labda­rúgóinak őszi első helye nagy siker még akkor is, ha a tavaszi folytatás na­gyon nehéznek ígérkezik. Gyöngyösön, Petőfibányán. Recsken viszont többet várt a közönség a labdarúgóktól. — Az év sikeres nemzet­közi eseményei nagyban hozzájárultak a sport továb­bi népszerűsítéséhez. Ezek között kiemelkedik a kínai női kosárlabda, a török és az NSZK utánpótlás labda­rúgó-válogatottak me­gyénkben való szereplése, a mesterfokú tornászbajnok­ság. az Agria vízi labda-tor­na, és a Dobó István ököl­vívó emlékverseny rendez­vényei. — A tömegsportban a munkahelyi és a városi rendszeres versenyeket, baj­nokságokat és a természet- járás eseményeit tartjuk a legértékesebbnek, mert fo­lyamatos, rendszeres spor­tolásra késztették a résztve­vőket. Sikeresen zártuk az olimpiai ötpróba tömegsport-, akciót is: országosan a 3. legtöbb induló volt Heves megyéből. örvendetesen előretörte^ a „szabadidős” sportfoglalkozások: a külön­böző sportági tanfolyamok, az aerobik, a sízés, a kor­csolyázás stb. — Milyen elképzeléseket nem sikerült maradéktalanul végre- rehajtani? Mi volt ennek az oka? — Ezek között elsősorban a tömegek sportját említem meg:-az iskolákban, a mun­kahelyeken, a községekben és a lakótelepeken. Növeke­dett a szabad idő, de ezt az emberek — és sajnálatosan közöttük az ifjúság — ma még nem elsősorban kultxú- rálódásra, egészségének meg­óvására, sportolásra hasz­nálja fel. A másodlagos gazdasági érdekek jelenleg még nagy befolyással van­nak az emberekre. Emiatt igen nehéz a felnőtteket és az ifjúságot a rendszeres sportolásra nevelni. — Csak részben valósul­tak meg azok az elképzelé­sek, amelyek a feltételek javításával vannak össze­függésben. Ilyenek az uszo­da- és egyéb létesítmény­gondok, amelyekben anya­giak hiánya miatt nincs elő­relépés. A sportegyesületi vezetésben még mindig rendkívül alacsony a spe­ciális sportvezetői ismere­tekkel rendelkezők száma. Lassan fejlődik az egyesü­letek és az iskolák közötti együttműködés is, jóllehet, ezirányú vizsgálataink és javaslataink már megjelö­lik a követendő utat. — Január 1-vel megszűnnek a járások, azaz megszűnnek a járási sportfelügyelőségek is. Hol tartunk pillanatnyilag az ezzel összefüggő munkák­kal, s egyáltalán hogyan lesz a jövő évtől? — Az átszervezés rend­ben folyik. A sportfelügye- lőségek Eger, Gyöngyös és Hatvan Városi Tanácsoknál önálló szakigazgatási szerv­ként, Heves városban és Füzesabony nagyközségben pedig a művelődési és egész­ségügyi feladatokat is ellá­tó összevont osztálykeret­ben működnek. A jövőben ezek a szervezetek veszik át és látják el a megszűnt járási sportfelügyelőségek feladatkörét, hatáskörét, közreműködve a megyei irányítással. A községi ta­nácsoknál a személyi felté­telek e feladatra még nin­csenek meg. Ennek fejlesz­tése csak fokozatosan, hosz- szú távon valósítható meg. Feladatkörök is ennek fi­gyelembevételével változik majd. — A szervezett bajnoksá­gokban az átszervezés nem okoz törést, mert folyama­tosan bonyolódnak válto­zatlan bajnoki rendszerben. A jövő évi megyei verseny és tömegsportnaptár már el­készült A „járási” szó a versenyprogramból eltűnik, s helyette városi, körzeti, helyi megjelöléssel szere­pel majd. Természetesen az élet és a gyakorlat bizonyos ésszerű, a megváltozott kö­rülményekhez való igazo­dást követeli meg. Ezért az illetékes sportági szakszö­I vétségekkel, sportfelügye­lőségekkel, sportegyesüle­tekkel egyetértésben, össze­hangolva az országos elkép­zelésekkel új bajnoki és ver­senyrendszert dolgozunk ki, amelyet megfelelő időben nyilvánosságra hozunk. — Az új esztendő várható­an még nehezebb lesz, mint volt az idei. Milyen reális terv megvalósítását állíthatunk a megye sportvezetői elé? Ne felejtsük el: 19S4-ben kerül sor a Los Angeles-i olimpiára, a szilvásváradi fogathajtó VB- re, stb. — Az 1983-ban tapasz­talt fellendülést a tartalé­kaink mozgósításának kö­szönhetjük. Bizonyára van­nak még felderíthető további tartalékok, amelyek biztosí­tékai lehetnek a .sportered­ményeink szintentartásá- hoz, fejlesztéséhez. — Az 1984. évi terv rea­litását az elemző és terve­ző munka megalapozottsá­ga biztosítja. Figyelembe vettük tehát, hogy a köz­ponti, állami támogatás nem fejleszthető, hogy a testnevelés és sport tovább­ra sem tartozik az alapel­látás körébe. Ezért a fej­lődő eredmények követel­ménye minden sportszerv előtt felveti: hogyan te­remtse elő és mire fordít­sa eszközeit, mert jövőre is hatékonyan, takarékosan kell majd gazdálkodni, ered­ményesen dolgozni. A jövő év az olimpia éve. Sajnos, az olimpia kiküldetésre esé­lyes versenyzők jelenleg még nem tudtak bizonyíta­ni, de nagy várakozással te­kintünk további felkészülé­sük elé. — Legnagyobb versenyünk a Fogathajtó Világbajnok­ság lesz, amelyet jövőre, augusztus 17—20 között I Szilvásváradon rendezünk. Az előkészületek rendben folynak és reméljük, hogy a siker sem marad el. És, ha ez így lesz — márpedig mindent elkövetünk, hogy így legyen —, Eger—Szil­vásvárad— meg fog jelen­ni a világ sporttérképén, és bizonyosan hosszú ideig ott is marad. — Kiemelkedő sportese­mények lesznek Gyöngyö­sön is a város 650. éves év­fordulóján. Ennek keretében rendezik meg a 19. téli út­törő-olimpiát és a Magyar- ország—Bulgária labdarú­gó válogatottjainak olimpiai selejtező mérkőzését. A többi hagyományosan meg­rendezésre kerülő nemzet­közi versenyek mellett jö­vőre a Dobó István birkózó emlékverseny is nemzetközi lesz. — Ezúton is megragadom az alkalmat, hogy a magam és a megye sporttársadalma nevében köszönetemet fe­jezzem ki a Népújság szer­kesztőségének, a sportrovat munkatársainak azért a munkáért, amelyet a test­nevelés és sport népszerűsí­tése. elterjesztése terén egész évben, színvonalasan végez­tek. Kívánok nekik, és e rovaton keresztül minden sportolónak, sportvezetőnek és a sportot szerető és tá­mogató közönségnek békés, boldog új esztendőt, jó egészséget és sok sikert. — Köszönjük a tájékoztatást, a beszélgetést. most a megye karácsony­fája alá Pusztai Lászlóval, a megyei testnevelési és sporthivatal vezetőjével, Heves megye sportmozgalmának idei sikereiről, gondjairól és természetesen a jövő esztendő igencsak nehéznk tűnő fel­adatairól. Lapunkat Fazekas István, a sportrovat vezetője Az év sportolói: Temesvári Andrea, ßuczoghy György és az oHosa- váiogateH 1958., vagyis az első szava­zás óta most került újból a sportág képviselője az el­ső helyre. Akkor Körmöczá Zsuzsa volt a listavezető. A nők • versenyének rekordere változatlanul az evezős Pap Jenőné, és az úszó Gyar­mati Andrea, mindketten három alkalommal lettek az év legjobb női sportolói. Két-két győzelem a vívó Rlejtő Ildikónak és Tordasi Ildikónak, az atléta Németh Angélának, valamint az eve­zős Ambrus Mariannák si­került. A férfiak versenyét 1983- ban a tornász Guczoghy György nyerte. Az utolsó pillanatig rendkívül szoros és nyílt küzdelem folyt a birkózó Kocsis Ferenccel. A csapatversenyt az öttu­sa-válogatott nyerte. Ez már az öttusázók nyolcadik győzelme, és csapatban ez­zel megszűnt a holtverseny az öttusa és a vízilabda-vá­logatott között. 1977-től ugyanis együtt állt 7—7 győzelemmel a két sportág válogatottja. Meglehetősen régen volt — 1975-ben —, amikor az öttusa-válogatot­tat az év legjobbjának vá­lasztották. s azóta csak 1980- ban és 1982-ben jutottak egy-egy harmadik helyhez. 1983. legjobb női sporto­lója: Temesvári Andrea te­niszező. 2. Géczi Erika, Po- vázsán Katalin kajakosok, 3. Juha Olga atléta. 1983. legjobb férfi spor­tolója: Guczoghy György tornász, 2. Kocsis Ferenc birkózó, 3. Buday Tamás és Vaskúti István kenusok. 1983. legjobb csapata: öt­tusa-válogatott (Szombat- helyi Tamás, Fábián László, Pajor Gábor; tartalék: Buz­gó József, 2. gyorstüzelő pisztoly-csapat, 3. vízilabda­válogatott. A magyar sportújságírók 1958-tól megszakítás nélkül az idén már 26. alkalom­mal választották meg az év legjobb sportolóit. Üj nevek kerültek a büszke listára a nők és a férfiak versenyé­ben egyaránt. c mozi EGHl VÖRÖS CSILLAG (Telefon: n-888) 25-én. de. 10 órakor: A kis hableány 24- én, csak du. fél 4 és fél 6 órakor: E. T. A földönkívüli Színes amerikai film Este 10 órakor nincs előadás! 25— 26—27-én, du. fél 4, féli 6 és 8 órakor: E. T. EGRI BRODY (Telefon: 11-773) 24- én. du. 4 órakor: Török és a tehenek Csak este 6 órakor: A karatézó Cobra 25— 26—27-én, du. 4 órakor: Török és a tehenek site 6 és 8 órakor: . karatézó Cobra RI ÜTTÖRÖMOZI 'Incs előadás Rí IFJÚSÁGI HÁZ l-én. de. fél 11 órakor: . molnár, a fia, leg a szamár ÖNGYÖSI PUSKIN bén. du. fél 4 órakor: eUtalálat zínes. szinkronizált szovjet lmvígjáték sak este háromnegyed 6 rakor: ■lute ., . zínes, szinkronizált amerikai >—26—27-én, du. fél 4 órakor: eUtalálat „ . „ ste háromnegyed 8 és 8 rakor: Llute ÖNGYÖSI SZABADSÁG e. 10 órakor: lorotka és az abc l-én. csak fél 4 és fél 6 rakor: ... , j_26—27-én csak du. fél 4 rakor: 'iedone Egyiptomban öté fél 6 órakor: len Hur I—II. ■ÖNGYÖSI MŰVÉSZ 6-án nincs előadás .TVANI VÖRÖS CSILLAG 5-én, de. 10 órakor: 'ótágas 4-én csak fél Sárakor: ) B. Cooper üldözése 5I-26—27-én, du. fél 4 órakor: Krisztina születésnapja fete fél 6 és fél 8 órakor: ). B. Cooper üldözése HATVANI KOSSUTH 24- én csak este fél 6 órajtor: Hattyúk tava 25- én. este fél 6 órakor: Hattyúk tava Este fél 8 órakor: Az utolsó metró 26- 27-én: Fogadó az örök világossághoz HEVES 25—26-án: A francia hadnagy szeretője FÜZESABONY 25—26-án: öld meg a sogunt! 27- én: Röpke éjszaka ( rádió ) KOSSUTH 8.30 Családi tükör. 9.00 Mit — hol — mikor — hogyan? 9.15 Színes népi muzsika. 10.05 Állj meg, pillanat! 12.30 Legszebb felvételeinkből. 13.25 Orvosi tanácsok. 13.30 Ha kedd, akkor agrárklub. 14.05 A hét embere. 14.15 Népzenei példatár. 14.25 Ma­gyarán szólva. 14.40 öregek könyve. 15.10 Üj Zenei Űj- ság. 16.00 Hírek. Időjárás. 16.05 Gyertyagyújtásig ... 18.30 Hírek. Időjárás. 18.40 A szülőföld muzsikája. 19.25 örökzöld dallamok. 20.30 Ka­rácsonyi album. 22.00 Hírek. 22.10 Európa hangverseny- termeiből. A Bécsi Filhar­monikus Zenekar hangver­senye. 24.00 Hírek. Időjárás. PETŐFI 8.35 Mikóházi betlehemesek. 8.57 Népszerű fúvósmuzsika. 9.23 A Rádió Dalszínháza. A hóember. 10.00 Szombat dél­előtt. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 A táblabíró. 13.25 Berkes Kálmán klarinéton játszik. 14.00 Dzsessz. 14.35 A Rádió Dalszínháza. János vitéz. Kacsoh Pongrác -dal­r MAI 1 MŰSOROK J játéka. 16.57 Kézfogások. 17.50 Szeress gyengéden. 18.35 Antoine de Saint Exupéry: A kis herceg. 20.00 Népdalkó­rusok, hangszerszólók. 20.35 Ünnepi dalok. 21.00 Kanárai. 21.34 Spirituálék. 22.02 Gyer­tyafényben ... 24.00 Hírek. Időjárás. MISKOLC 8.00 Hírek. Időjárás. Műsor- ismertetés. Lapszemle. 8.10 Programajánlat. 8.20 Vissza­pillantó. 8.40 Napjaink kér­dései. Ónodvári Miklós jegy­zete. — A zenét szerkesztik a hallgatók. Telefonszám: 35-510. 9.00 Észak-magyaror­szági krónika. 9.30 Mikrofon­lánc. Az ünnepre készülve. Zengő Árpád, Zakar János és Jakab Mária összeállítása. — Sport. 9.55 Műsorelőzetes. VASÁRNAP KOSSUTH 8.21 Énekszóval, muzsikával 9.00 Jevgenyij Nyesztyeren- ko hangversenye gyerme­keknek. 10.03 Párhuzamos életrajzok. 11.00 Reklámpa­rádé. 11.10 Vasárnapi koktél. 12.05 Harminc perc alatt a Föld körül. 12.35 Édes anya­nyelvűnk. 12.40 Ünnep. 12.50 Beethoven: IX. szimfónia. 14.00 Rapszódia a tél köze­pén. 14.05 Népdalkörök pó­diuma. 14.30 Szonda. 15.05 Művészlemezek. 15.58 A ne­vető ember. 17.05 Családi pénzesutalványok. 17.28 Bé­csi beszélgetés Marton Évá­val. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.30 Hírek. Időjá­rás. 18.40 Liliom. Molnár Fe­renc színművének rádióvál­tozata. 19.50 Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 20.40 Társalgó. 22.10 A zene nem ismer határokat. 24.00 Hírek. PETŐFI 8.05 Belle és Sebastien. 8.49 Arany János versei. 9.05 Mit hallunk? 9.30 Józsi hol volt, Józsi hol nem volt... 10.10 Az MRT gyermekkórusa éne­kel. 10.35 Nevezetes népda­lok. 11.01 A Magyar Rádió Karinthy Színpada. 12.11 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Tanít a táj. 14.00 Erről be­széltünk. 14.35 Táskarádió. 15.30 Hegyet hágék. 15.56 Poptarisznya. 17.48 A kamé- liás hölgy. 18.35 Bemutatjuk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új lemezét. István, a király. 20.15 Fritz Kreisler saját műveiből hegedül. 20.33 A Hungária Szálló prímása. 21.18 Közkívánatra! 22.30 Jó éjszakát!... 23.00 Hírek. MISKOLC 8.00 Vasárnapi krónika. Lap­szemle. 8.15 Programajánlat. 8.20 Riporternapló. „Ügy áll, mint a fancsali feszület.” Észak-magyarországi szólá­sok nyomában. Riporter: Zakar János. 9.00 Táncrit­musban. 9.20 Sport, 9.25 Mű­sorösszefoglaló. 9.30 Szlovák műsor. 9.55 Műsor-összefog­laló. 18.00 Hírek. Vasárnapi sportmagazin. 18.25 Műsor­összefoglaló és a hétfői prog­ram ismertetése. ( televízió ) 1. MŰSOR 8.30 Tévétorna. 8.35 Kicsi csacsi, nagy oroszlán. 8.55 Emberrablók (Angol—NSZK. kalandfilmsorozat). 9.20 A popzene műhelyei. 9.50 Cim­bora. 10.40 Wagner (Angol- magyar tévéfilmsorozat) 15.00 Varázsgömb. 9.35 A nürn­bergi mestermunka (Víg- opera-krimi). 16.05 Gegpará- dé dióhéjban. 16.30 Milotai csillagjáték. Karácsonyi né­pi játék Erdőháton. 16.40 Fe­ri világgá megy. 18.10 Bee­thoven: IX. szimfónia. 19.20 Esti mese. A benzinszívó szúnyog. 19.30 Hírek. 19.35 Karácsonyi ajándékkosár — időseknek. 21.05 Britten: Ka­rácsonyi ének. 21.30 A fáraó. (Lengyel film). 2. MŰSOR 19.30 Hírek. 19.35 Kis ember születik. (Tv-játék) 20.30 Csajkovszkij: Hattyúk tava. Balett. 22.25 Harmonia Pas- toralis. CSEHSZLOVÁK TV 1. MŰSOR 8.15 Világhlradó. 8.30 Úttörők magazinja. 10.55 Lengyel báb­film. 12.10 Tél a Tátrában. 12.20 Olasz film. 13.19 Híradó. 13.25 Dokumentumfilm. 14.00 Gyere­keknek. 14.45 Tánya meseállama (Japán meseíllm). 15.20 A hires kislány (Tévéjáték). 16.45 Szó­rakoztató riportműsor. 17.45 Gye­rek jégrevü. 18.40 Esti mese. 19.00 Tv-híradó. 19.10 Népszoká­sok .19.40 Csehszlovák tévéfilm. 22.05 Alomcsomag (Zenés mű­sor). 23.05 Finom csirke (Fran­cia filmvigjáték). 2. MŰSOR 13.40 Suppé: Fatinica (Tévéope­rett). 15.15 Karácsonyi és téli szokások. i5.45 Rajzfilmek. 16.45 Tévéjáték. 17.40 A drótos (Té­véjáték). 20.45 Történetek az életből. 21.45 Karácsonyi hang­verseny. 22.10 Mentőakció (Tévé­játék). 23.10 Emlékeznek még? (Szórakoztató műsor). VASARNAP 1. MŰSOR 8.35 Tévétorna. 8.40 Óvodá­sok filmműsora. 9.00 Mosó­macik karácsonyra (Amerikai rajzfilm). 9.25 Zsebtévé. 9.40 Közös kutya. 10.50 A jövő cirkusza. 14.35 Fekete fülű fehér Bim (Szovjet film.) 16.15 Gegparádé. 16.45 Sport 1983. 18.00 Delta. Tudomá­nyos híradó. 18.40 Tévétoma. 18.45 Esti mese. Mihasznács- ka (Bábfilm). 19.00 A HÉT... 20.00 Hírek. 20.05 Háry Já­nos (Rajzfilm). 21.10 Hajnal, alkony. Hámori Ildikó mű­sora. 21.45. Lovagias ügy (Magyar film). 23.05 Hírek. 2. MŰSOR 20.00 Shakespeare összes drámája a BBC feldolgozá- sában. Antonius és Cleopat­ra (Angol tévéfilm). CSEHSZLOVÁK TV 8.45 Gyerekeknek. 11.10 Mese­film. 12.30 Híradó. 12.40 Hang­verseny. 13.25 Téli fantázia (Szovjet fiUdórfilm). 13.55 Az év sportja. 14.50 Dokumentum- film. 15.15 Ott van a Sirius csil­lag (Tévéjáték). 16.20 Cirkuszmű­sor. 17.10 A nagymama (Tévé­film). 18.40 Látogatók (Tévéso­rozat). 19.10 Esti mese. 19.30 Tv- híradó. 20.00 Vendégünk karos- széke. 20.35 Kis Pitival a nagy­városból (Tévésorozat). 21.15 Ze­nés műsor. 21.55 Trisztán és Izolda (Angol film).

Next

/
Oldalképek
Tartalom