Népújság, 1983. december (34. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-15 / 295. szám

>-9 * 1983. december 15., csütörtök Száztíz évvel ezelőtt, 1873. de­cember 15-én született, és 1923- ban, 50 éves korában halt meg Kacsóh Pongrác zeneszerző, is­mert zenepedagógus. Kolozsvá­rott, 1896-ban szerzett bölcsész­doktort diplomát; 1898-tól. mint budapesti matematika-fizika sza­kos tanár természettudományi, főként matematikai eLMceket publikált, míg később zeneelmé­lettel, komponálással, a Zene­világ című szaklap szerkeszté­sével foglakozott. Néhány népi­es hangvételű dala tette ismert­té a nevét. Csipkerózsika című dalj átékára felfigyelve. Bakonyi Károly felkérte a János vitéz megkamponálására. Ez a mun­ka öt hónap alatt készült el, s a Király Színházban 1904 no­vemberében tartott bemutatón, a daljáték nagy sikert aratott. 1909-ben Kecskeméten, a főreál­iskola igazgatója volt; 1912-től Budapesten zened szakelőadó, a közép- és felsőfokú zenetanfo­lyamok főigazgatója, hosszú ideig a Székesfővárosi Énekkar vezetője, az Országos Dalosszö­vetség igazgatója, valamint az Országos Zenész Szövetség el­nöke. Sokoldalú munkásságot foly­tatott. Az elsők közé tartozott, akik felismerték Bartók Béla zenéjének jelentőségét. Kísérő­zenét szerzett — többek között — Molnár Ferenc Liliom és Maeterlinck Kék madár című színművéhez is. A Nap kél 7.25 órakor, nyugszik 15.53 órakor. A Hold kél 13.26 órakor, nyugszik 1.49 órakor.* Szeretettel köszöntjük névnapjukon VALÉR nevű kedves olvasóinkat. Valér nevünk latin eredetű és jelentése annyi, mint „egész­séges”. ÜÍd8ÍirH Folytatódik a változóan fel­hős, párás, éjszaka sokfelé, nap­közben elszórtan ködös idő. Csak jelentéktelen hószállingó- zás fordul elő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 7—12 fok között, a de­rült, hóval borított részeken mínusz 15 fok körül alakul. A legmagasabb nappali hőmérsék­let 0 és mínusz 5 fok között várható, de a tartósan ködös helyeken mínusz 5 fok alatt marad. (MTI) Ha elfogy a kosár..,? Lapunk tegnapi számában szóvátettük: az egri Rác­kapu téri Állami Gazdaságok boltjában a hétvégeken sorba kell állni a kosarakért. Föltáttük a kérdést: va­jon azért nem tesznek a bejárati pultra eleget, hogy elkerüljék a vásárlótér zsúfoltságát? Nos, az ABC- áruház vezetője azonnal reagált cikkünkre: azért ke­vés a kosár, mert eddig nem kevesebb, mint 137 egy­szerűen „eltűnt". Ezúton intjük a „feledékeny” vásárlókat, hagyjak a kosarakat mégis inkább a boltban. Mert ha egyszer elfogy, mi történik? Bezár az ABC? —mi— — NYUGDÍJAS VENDÉG­LÁTÓSOK. A Felső-magyar­országi Vendéglátó Vállalat Egerben, a Platán Étterem­ben tartott volt dolgozói számára nyugdíjas-találko­zót, ahol a résztvevőknek a szakszervezet ajándékcso­maggal kedveskedett. A Panoráma Szálloda és Ven­déglátó Vállalat egykori al­kalmazottjai a gyöngyösi Olimpia Étteremben talál­koztak, s elevenítették fel az aktív évek emlékeit. — MTESZ-MEGBESZÉLÉS. Dr. Kovács Jenő elnökleté­vel a Borsod, Nógrád és Heves megyei MTESZ-szer- vezetek vezetői Szilvásvára­don közös értekezletet tar­tottak. A találkozón a tes­tületek képviselői áttekintet­ték az éves együttműködést és meghatározták a jövő évi közös feladatokat. — A KÉZMŰIPAR TÖRTÉ­NETÉRŐL. Ma délután 6 órakor a gyöngyösi Mátra Művelődési Központban a Vackot Sándor Városi Já­rási Könyvtár és a TIT ál­tal szervezett Jubileumi tu­dományos estek sorozatban Lénart Andor és Löffler Er­zsébet, a Dobó István Vár­múzeum történészei tartanak előadást a gyöngyösi kézmű­ipar történetéről. — SZÁMÍTÓGÉPEK A FŐ­ISKOLÁN. Az egri Hp Sí Minh Tanárképző Főiskola nyolc személyi számítógép­pel gyarapodott nemrég. Az eszközöket a hallgatók sza­bad idejükben is használhat­ják, az intézmény ezzel is Egerben; felnőttbetegek részére este 19 órától másnap reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. ügyelet helye: kórház gyer­mekosztálya. Telefon; 10-841. Nappali ügyelet alatt kihívás nem teljesíthető. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. biztosítja a leendő tanárok minél jobb felkészítését a modern technikai berende­zésekkel való oktatásra. A tervek szerint hamarosan újabb négy, korszerű nyu­gatnémet számítógépet is vesznek. — KITÜNTETÉSEK. Nyu­galomba vonulása alkalmá­ból a Munka Érdemrend aranyfokozatával tüntették ki dr. Molnár Józsefet, az egri Ho Si Minh Tanárkép­ző Főiskola tanárát. A ki­tüntetést dr. Földeák Gábor miniszterhelyettes adta át tegnap a főiskolán. Ugyan­csak nyugalomba vonulása alkalmából kapott Kiváló Munkáért kitüntetést Palo­tás József főiskolai docens. — FIATALOK MUNKA­VERSENYE. Kiváló ifjúsági brigád kitüntetést kapott az egri Finomszerelvénygyár tanműhelyének három szak­munkástanuló brigádja az elmúlt iskolaév munkaver­senyeinek értékelése alkal­mából. A jutalmazottak: Zalka Máté szerszámkészí­tő-, Zrínyi Miklós forgácsoló-, Mező Imre lakatosbrigád. Elismerésben részesültek a legjobb brigádtagok is. A Népújság olvasószolgálata: mindennap 8-tól 17 óráig. Telex: 063-350 szám alatti rendelőben. Rende­lések közötti napi . ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727, Hatvanban: sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai* ügye­let 17 órától holnap reggel 08 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 10-04. KÖJAL-készenlét Egerben dél­után 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 11-066, 16-698, 10-004. Erdőtelek: Végre, Huszonhét érdekelt^ szerv képviselőinek részvételével tegnap átadták Erdőtelken a Hanyi—sajfoki Vízgazdálko­dási Társulat kivitelezésében készült vízmüvet. Erdőtelek és a társközség Tenk vízel­látására az eredeti terv sze­rint két kút biztosította vol­na a vízellátást, egyik azon­ban „elmentősödött”, ami annyit jelent, hogy elszökött a víz, percenként már csak 60 litert ad az egyébként várt 250—300 liter helyett. Különösebb gond ennek / // I vízmű! ellenére sincs: a jó kút per­cenként 450 liter vizet biz­tosít, és ez is elegendő a két község ivóvízszükségletének bőséges kielégítésére. Min­denesetre, már határozatot hoztak további két újabb kút tervezésére és megfúrására. Ha minden sikerül, ezek jövő év áprilisáig elkészül­nek. A két község összesen 5200 lakosa most nagyon örül: a 41 kilométer hosszú­ságú hálózatról 120 közkifo­lyón jutnak mától jó ivóvíz­hez. Átadás előtti ténykedés a gépteremben (Fotó: Perl Márton) Ülést tartott a KISZ megyei bizottsága Az elmúlt esztendei tapasztalatokról, a jövő évi feladatokról Szervezettebb összefogással A Bükk értékeinek megóvásáért Tanácsülést tartott dr. Si­mon Tibor elnökletével a Bükki Nemzeti Park vezető­sége az Egri Dohánygyár kultúrtermében a napokban, írásos beszámoló alapján először a nemzeti park 1983. évi beruházásainak jelenlegi helyzetét és jövőbeni alaku­lását vitatták meg. Mint ki­derült, szerény anyagi lehe­tőségeikből több egymással összefüggő feladatot kell megoldani. Ezek elsősorban a természet- és környezet- védelmet szolgálják. Ebben előreláthatóan hathatós se­gítséget nyújt majd a tele­pülések hulladékainak, szennyezőanyagainak el­szállítására és hasznosítására a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei tanács kidolgozott, országosan is hasznosítható tervezete. Ugyancsak a táj­egység védelmét szolgálná a 2—300 hektáros bemutató- és szórakozóterület kialakí­tására tett javaslat Bánkút és Bükkszentkereszt térségében. így a természetvédelmi te­rület nagy része mentesülne a turisták nem minden eset. ben kíméletes igénybevétele alól. Különös gondot okoz a Bükk-fennsík megközelítése is, megfelelő számú és el­helyezésű parkolóhely híján. Ezt a jövőben ugyan orvo­solják, de a szakemberek véleménye szerint sokkal helyénvalóbb lett volna a fennsíki libegő megépítése, amit a MÉM nem támoga­tott. A közeljövőben elkészül a Pazsagréti kilátó, és a na­pokban is a Hermann Ottó- emlékliget és szabadidő-köz­pont kivitelezési terve is. A sok vitára és találgatásra okot adó bánkúti menedék­ház és környékének rendbe­tétele, ez viszont az OTH elnöksége szerint is már or­szágos összefogást és támo­gatást igényel. Végül vetítettképes tájé­koztatást kaptak a részt­vevők Varga Ferenctől, a BNP geológiai felügyelőjétől a bükki barlangkutatás hely­zetéről. Majd dr. Simon Ti­bor, az ELTE természettu­dományi karának tanára Kárpátalján tett tanulmány- útjának tapasztalatait és élményeit ismertette, nem zárva ki azt a lehetőséget, hogy a Kárpátaljai Nemzeti Park és a BNP között test­vérkapcsolat létesüljön. — 1RO-OLVASO TALÁL­KOZÓ. Ma délelőtt 9 óra­kor a boldogi községi könyv­tárban, majd délután a hat­vani Ady Endre városi Gyermekkönyvtárban talál­kozik fiatal olvasóival Hor­gas Béla író. Szerdán délelőtt tartotta meg soron következő ülését a KISZ megyei bizottsága. A napirendi pontok közit szerepelt elsőként az a szó­beli tájékoztató, melyet Szabó Márton megyei titkár terjesztett elő az idei év mozgalmi munkájának ta­pasztalatairól. Ezt követően Ülést tartott a TÉSZOV elnöksége Tóth Mihály ve­zetésével szerdán délelőtt Egerben. Ez alkalommal a testület jelentést kapott Srankó László titkártól a mezőgazdasági termelőszö­vetkezetek és .társulásaik idei gazdálkodásáról, várha­tó eredményeiről. Mint az írásos anyag szóbeli kiegé­szítéséből is kicsendült: a tsz-ek a közismert mostoha időjárás ellenére is .tisztes­séggel helytálltak. Ha a gazdaságok többségében észrevehetően csökkent is a nyereség, a kilátások sze­rint egyikük sem zárja veszteséggel az évet, jó kö­zepes esztendőt hagy maga mögött megyénk. Az elnökség a szolgálta­tó és újítási tevékenység Papp Károlyné egri olva­sónk telefonon a követke­zőt kérdezte: „A sétáló bel­város kialakítása következ­tében jelentősen megnöveke­dett a forgalom a Beloian­nisz utcában és a környé­ken. Erre a területre — a 2-es és a 4-es iskolába, va­lamint a gyermekfogászatra — nap mint nap, több száz kisgyermek érkezik. Hogyan lehetne közlekedésüket biz­tonságosabbá tenni?” Dr. Varjú Vilmostól, az Egri vá­rosi tanács elnökétől a kö­vetkező választ tolmácsol­hatjuk: — Hamarosan elké­szül a megyeszékhely for­galomtechnikai terve, mely­nek létrehozásában a megyei tanács közlekedési osztálya, került sor a jövő esztendei feladatok meghatározására, a rendezvényterv megvita­tására. Az előadó ezúttal Szántó Márton mellett Ga­zsó László megyei titkár volt. Végezetül, a bizottság tagjai — Sós Tamás első titkár elnöklete mellett — különfélékről tárgyaltak. helyzetéről is tájékozódott. Az előbbi témánál megálla­pították, hogy a szövetség diagnosztikai csoportjának műszeres vizsgálatai hatá­rozott segítséget jelentenek a közös gazdaságok gép­parkjainak s mind több tsz igényli a jogi iroda munkáját is. A szövetkezeti dolgozók körében élénkülő­ben van az újító kedv. amit mi sem bizonyít job­ban, mint az, hogy már ta­valy több miint kétszeresé­re nőtt a benyújtott javas­latok száma s olyan ötletek születtek, amelyek három­negyedét elfogadhatták. A szerdai ülésen végül személyi kérdéssel foglal­koztak s alapszabálymódo­sítás került napirendre. a városi tanács műszaki osz­tálya és a rendőrség is se­gítségünkre lesz. Célunk ugyanis, hogy az említett utcákban és a sétáló belvá­rosban is a veszélyhelyzete­ket minimálisra csökkent­sük. A KRESZ-ben megje­lenő, úgynevezett lakóutca­táblák kihelyezésével pedig megszigorítjuk a gépjármű­vek behajtását a belváros­ba. „Mikor várható a Vörös­marty utca és a Hajdúhegy ivóvízellátásának rekonst­rukciója?! — kérdezte Pál Kálmánná Egerből. A kér­désre ismét a városi tanács elnöke adta meg a választ. — A megyeszékhely ivóvíz­Skultéti János a hevesi járásba látogatott Megyénk déli járásának, a hevesinek gazdasági hely­zetéről — a közelmúltról és a holnapokról — tájékozó­dott szerdán Skultéti János, a megyei párt-vb tagja, amikor is ellátogatott a já­rási székhelyre, a jövő esz­tendőben talán várossá váló Hevesre és környékére. Kérdéseire Nagy Károly, járási első titkár válaszolt, aki egyébként kiemelten is­mertette azokat a feladato­kat, melyek a várossá válás folyamatában szükségszerű­nek látszanak. így elsősor­ban a vidék közigazgatásá­nak korszerűsítéséről be­szélt, érzékeltetvén, hogy ez bizony az illetékesek szá­mára nem kis munka lesz. Skultéti János ezután a kisköreieket kereste fel. A községi pártbizottság titkára Szász János a terület ered­ményeiről, gondjairól szólt tájékoztatójában, s arról is, miként képzelik a helybéliek a jövőt. A Tisza II. vízlépcsőt megtekintve többek közt a KÖTIVIZIG üzemi és gazda­sági vezetőivel is találkozott a vendég, aki figyelemmel és segítőkészen hallgatta az e vállalatnál megvalósult sikereket, s a fölmerülő gondokat. — FARSANGI LOTTO. A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság tájékoztatja a foga­dókat, hogy január hónap­ra forgalomba hozott előfi­zetéses lottószelvényeken 5. játékhétként a farsangi lottó is szerepel. így a januári előfizetéses lottószelvény öt számsorsoláson és két tárgy­nyereménysorsoláson vesz részt. Farsangi lottószelvényt december 27-től külön is árusítanak. ellátásának gondjai nemcsak az itt élőket bosszantják, de nap mint nap foglalkoztat­ják a város vezetőit is. A vízhiány oka is ismert: az elmúlt három esztendő alatt nagyon kevés csapadék hul­lott, és az a pár centiméte­res hó sem tudta pótolni a hiányzó mennyiséget. Emiatt több kút leállt, néhány pe­dig csak kisebb hozammal működött. A jövő terveiben szerepel egy víztározó építé­se Felsőtánkány környékén, az Egeres- és a Bő-völgyben, addig azonban kérjük a la­kosságot takarékoskodja­nak az ivóvízzel, és ha meg­hibásodott kutakat látnak, jelentsék, hogy az a kevés se menjen veszendőbe. Az egri sajtókonferencián kérdezték Hogyan lehet biztonságossá tenni a gyermekek közlekedését az egri Beloiannisz utcában? - Mikor várható a Vörösmarty utca és a Hajdú­hegy vízellátásának rekonstrukciója? A mostoha időjárás ellenére tisztességgel helytálltak Nem lesz veszteséges tsz megyénkben NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063—350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349. Telefon: 12-656;' 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index'; 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÖZSEFNÉ. - HU ISSN 0133-0705.

Next

/
Oldalképek
Tartalom