Népújság, 1983. november (34. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-26 / 279. szám
1983. november 26., szombat Százhúsz évvel ezelőtt született, Alekszandr Lebegyev szovjet fizikus, akadémikus. Kisgyerek korában feltűnt rendkívüli fogékonyságával a technikai kérdések, problémák iránt. Elsősorban a fénytan és a fotoelektronika érdekeitej ilyen vonatkozású kutatásokat folytatott fiatal korától kezdve. Tudományos kutatói tevékenységét még a cári rendszer lehetőségei között kezdte meg, de nagyszerű tudományos felkészültsége és képességei igazán a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme után bontakozhattak ki. Rendkívül jelentős tevékenységet folytatott egyetemi oktatóként is; a fiatal szovjet műszaki értelmiségi generációt nevelte ki. Az ő nevéhez fűződik az első elektronikus mikroszkóp megalkotása, pontosabban ő is tagja volt annak a néhány tagú kollektívának. amely ezzel örvendeztethette meg a tudományos világot. Ezért 1947-ben, Állami-díjat kapott. Egyik megalapítója volt a Szovjetunióban a leningrádi egyetemen a Fénytani Intézetnek, ahol hosszú évtizedeken át oktatott, s jelentős kísérleteket végzett szakterületén. A Nap kél: 7.04, nyugszik: 15.58 órakor. A Hold kél: 22.05, nyugszik: 12.30 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon VIRÁG nevű kedves olvasóinkat! A latin ,,Flóra” névre is visz- szavezethető. Bár jelentésük egy, a ,,Virág”-ot mégis ősi magyar névnek tekintjük. ^o^ldőjárás Várható időjárás az ország területén ma estig: nyugat felől tovább növekszik a csapadékot hozó felhőzet. A kieső délutáni óráktól már többfelé várható eső, eleinte helyenként még ónos eső, havas esp. A megélénkülő, majd gyakran megerősödő délnyugati szél fokozatosan megszünteti a ködöt. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között alakul. Szemléletváltozás Amit oly sokszor hiányolunk, aminek változását oly lassúnak találjuk, arra most ellenpélda akad. Igen: a takarékossággal kapcsolatos szemléletváltozásról van szó. Mert ugye aki fázós, ruhát akar megtakarítani, ezért megy be a kocsmába, krúdys hangulatú forralt borokért. De ugye, nem kap sehol. Mert ott is takarékosak. Energiatakarékosság miatt nem forralnak ... (—i- i-—) — SABIN-OLTÄS. A Heves megyei KÖJÁL értesíti a szülőket, hogy 1983. november 28-tól december 3-ig részesülnek gyermekbénulás elleni védőoltásban azok a gyerekek, akik 1980. július 1. és 1983. szeptember 30. között születtek. Az oltásra a családokhoz kiküldött idézőn megjelölt időpontban és helyen kell megjelenni. után 5 órakor a Pedro-show című esztrádműsorra kerül sor. — AZ ENERGIAGAZDÁLKODÁSRÓL. Pénteken ülést tartott Egerben a Járási- Városi Népi Ellenőrzési Bizottság. Az eseményen dr. Gál János előterjesztésében összefoglaló jelentés hangzott el az energiagazdálko— EREDETI ÜTVONALON. Tájékoztatjuk az utazó- közönséget, hogy november 28-tól, hétfőtől Egerben a 3-as számú helyi-, valamint a helyközi autóbuszjáratok Baktai úti forgalomelterelése megszűnik, e naptól a buszok eredeti útvonalukon közlekednek. — JÁTSZÓHAZ. A horti Erkel \ Ferenc Művelődési Házban ma 9 órától játszó- házi programra várják a kisgyerekeket. Ugyanitt déldási program végrehajtásáról. A Népújság olvasószolgálata: mindennap 8-tól 17 óráig. Telex: 063-350 <x__ 11 ei Egerben: Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Felnőttek, gyermekek részére. Telefon: 11-000. Az ügyelethez tartozó községek: Verpelét, Tarnaszentmária, Bátor, Hevesaranyos, Egerbocs, Egerszalók, Egerszólát, Kerecsent!, Demjén, Ostoros, Novaj, Makiár, Andornaktálya, Felső- tárkány, Noszvaj, Egerbakta, Szarvaskő. Egriek részére a gyermekorvosi ügyelet szombaton reggel 8 Órától hétfő reggel 7.45 őráig, a kórház gyermekosztályán. Telefon: 10-841., Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától este 20 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8 órától este 20 óráig, a Technika Házában. Gyöngyösön: szombaton 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 11-727. Fogorvosi ügyelet: szombaton 15—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 9—12 óráig. Mindkét ügyelet helye: Széchenyi u. 1. Gyermekorvosi ügyelet: szombaton 8—12 és 14—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 8—12 óráig. Ügyelet helye: Puskin utcai gyermekrendelő. A gyermek fekvőbetegeket a felnőtt körzeti ügyelet látja el. Kihívás: 11-727 telefonon. Hatvanban: szombaton 7 órától hétfő reggel: — Hatvan város lakossága részére 8 óráig — a községek lakossága részére 7 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 10-04. Gyermekorvosi ügyelet: szombatonként 8 órától 12 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon 8 órától 10 óráig. Ügyelet helye: Hatvan, Horváth M. u. 21. Telefon: 16-23. KÖJÁL-készenlét Egerben: délután 5 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 11-066, 16-698, 10-004. Hevesen: szombat reggeltől hétfő reggelig, Beák Ferenc u. 41. sz. Telefon: 125. Az ügyelet Heves járás minden községére kiterjed. Hétvégi állatorvosi ügyelet: szombat 8 h-tól vasárnap 20 h- ig. Egri állatorvosi ügyelet: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. Recski ügyelet: Recsk, Kossuth u. 218. Telefon: Recsk: 15. Füzesabonyi ügyelet: Dormánd, Tanácsháza, Dózsa György u. 37. Telefon: Füzesabony: 321. Gyöngyösi ügyelet: Gyöngyös, Állatkórház. Telefon: 11-645. Hevesi ügyelet: Hevesi Járási Hivatal. Telefon: Heves: 124. Hatvani ügyelet: Hatvan városi tanács. Telefon: 19-97. Az ügyeleti helyekhez tartozó állatorvosi körzetekről a területileg illetékes állatorvos ad tájékoztatást. ALLATKÖRHAZI ÜGYELET: Gyöngyösi Allatkórház: minden munkanap 16.30 h-tól másnap 7.30 h-ig. Gyöngyös, Deák F, u. 17. Telefon: 11-645. Fogorvosi ügyelet: szombatonként 6.30 órától 14 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon 8.30 órától 11 őráig. Ügyelet helye: Hatvan, Rendelőintézet, _ Kossuth tér 18. Egri Allatkórház: munkanapokon 16.30 h-tól másnap reggel 7.30 h-ig, az egész megye területén péntek 15.10 h-tól hétfő 7.30 h-ig. Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. Király Józsefné az egri járásba látogatott Király Józsefné, a megyei párt-végrehajtóbizottság tagja, az Egri Dohánygyár művezetője, pénteken az egri járásba látogatott. Elsőként a járási pártbizottságot kereste fel, ahol Kalmár Imre, a pártbizottság titkára és dr. Varga János, az egri járási hivatal elnöke tájékoztatta a hamarosan megszűnő járás elmúlt időszakban elért gazdasági, társadalmi, kulturális fejlődéséről, valamint a pártmunka időszerű kérdéseiről. A tájékoztatót követően Király Józsefné Verpelétre látogatott. A nagyközség életéről, fejlődési lehetőségeiről Soós Endre, a nagyközségi pártvezetőség titkára és Polgár József Tibor tanácselnök adott felvilágosítást. A tájékoztatón részt vett Bubori Sándor alezredes, helyőrségi egység- parancsnok is. Ezt követően Király Józsefné és a vendéglátók a Budapesti Fénycsőipari Ktsz helyi üzemét látogatták meg. Itt Pék Gyula üzemvezető tartott tájékoztatót. Király Józsefné látogatást tett a helyi Dózsa Termelőszövetkezetben és a VOSZK telephelyén is. Újabb feladatok az állategészségügyben Dr. Dénes Lajos miniszterhelyettes előadása Egerben Az állategészségügy eredményeiről és jövő évi feladatairól tartottak megyei értekezletet az állatgyógyászok részvételével pénteken délelőtt Egerben, az SZMT székházában. A résztvevőknek dr. Dénes Lajos mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes tartott előadást. Vázolta népgazdaságunk és ezen belül az élelmiszergazdaság idei eredményeit. Köszönetét mondott Heves megye állatorvosainak odaadó munkájukért, hogy 1983-ban is eredményesen szolgálták az egészségügyet és megóvták az állatállományt a járványos betegségektől. s 1984-ről szólva kiemelte, hogy a népgazdasági terv alapján tovább fokozódik az élelmiszertermelés szerepe a külkereskedelmi egyensúly javításában és az ország fizetőképességének megőrzésében. Ennek megvalósításáért kérte a megye állatgyógyászainak további aktív részvételét. A tanácskozás kedves eseménye volt, amikor nyugállományba vonulása alkalmából elbúcsúztatták dr. Hu- linay János ludasi körzeti állatorvost, akinek eredményes tevékenységét Kiváló Munkáért kitüntetéssel ismerték el. „Megszépült“ a Kossuth-kép... Korábban már közöltük, hogy Gyöngyösön előkerült Kossuth Lajos utolsó hiteles arcképe. A nagy értékű művet — amely Szobonya Mihály alkotása — a Nemzeti Galéria osztályvezetője, Veledics Lajos és munkatársai társadalmi munkában néhány hónap alatt restaurálták. A megszépült Kossuth-kép a Mátra Múzeumba került vissza. Jövőre ünnepli Gyöngyös várossá nyilvánításának 650. évfordulóját. Ez alkalomból nyílik meg a helytörténeti kiállítás, amelynek egyik ékessége lesz Kossuth Lajos utolsó hiteles képmása. (Fotó: Szabó Sándor) Hét végi piaci jelentés Zöldség, gyümölcs — változatlan árakon Lapunk korábbi számában jeleztük, hogy mától a háziasszonyok Egerben az ideiglenes piacon — a Szúnyog közben — vehetik meg a konyhára valókat. Az illetékesek kérik a vásárlók türelmét, mivel az egyhetes átmeneti időszakban az ellátás nem lesz zavartalan. Az áfész- pavilon legkésőbb hétfőn, a ZÖLDÉRT standjai csütörtökön nyitnak. Megyénk többi árusítóhelyein bőséges a felhozatal. Az árak a múlt hetihez képest változatlanok. Egerben a szabadpiaci árak a következők: a burgonya 8, a fokhagyma 70, a vöröshagyma 16, a szőlő 26— 30. a naspolya 30, az alma 10, a körte 20—24, a paprika 30, a gomba 90, a száraz bab 30—36, a dió 35, a kelkáposzta 26, a fejes káposzta 8, a paradicsom 40 forint. Gyöngyösön a hét végi szabadpiaci árak: tojás 2,80, burgonya 8, sárgarépa 12, petrezselyem 20, vöröshagyma 9, fejes káposzta 10. kelkáposzta 20, saláta 8, karalábé 14, karfiol 35, paradicsom primőr 56, zöldpaprika hegyes 6, zöldpaprika 45, hónapos retek 10, téli retek 15, fokhagyma 60, paraj 40, sóska 40, téli piros alma 12, téli fehér alma 16. körte 16, szőlő 20, dió 30, száraz bab 35, savanyú káposzta 25, mák 110, dióbél 120. Hatvanban a szabadpiaci árak: a tojás 2,60, á burgonya 8, a sárgarépa 11, a petrezselyem 19, a vöröshagyma 10, a karfiol 30, a paradicsom 35, a zöldpaprika 25, a retek 10, a fokhagyma 60, az alma 10, a körte 20, a szőlő 25, a dió 30, a dióbél 120, a száraz bab 35, a savafiyú káposzta 20, a mák 100 forint. A ZÖLDÉRT árai A burgonya 6,20, a vöröshagyma 13, a fokhagyma 60, a fejes káposzta 10, a kelkáposzta 14. a karfiol 30. a petrezselyem 14—18, a sárgarépa 13, a karalábé 12, a zeller 22, a cékla 8, a feketeretek 7. a sütőtök fi, az alma 6—14, a körte 14—20, a mák 110, a dióbél 120, a dió 30, a száraz bab 35, a gomba 90. a savanyú káposzta 18. a tojás 2,80 forintba kerül. „Hatvan Az MSZMP városi bizottsága és a tanácstestület tegnap délután összevont ülést tartott a pártszékházban abból az alkalomból, hogy a települést 39 éve szabadították fel a szovjet csapatok. Az elnöklő Szokodi Ferenc, a városi pártbizottság első titkára köszöntőjét követően Maróti Sándor, a Heves megyei tanács általános elnök- helyettese mondott beszédet, felidézve a közel négy évtizede lezajlott eseményeket, és méltatva azt a fejlődést, amely ma Hatvan iparát, mezőgazdaságát, kultúráját Az év legjelentősebb helyi művészeti eseménye zajlik le ma Hatvanban. Háromnegyed 12 órakor, a. Galéria-kertben, Fehérné Lovász Mária népfronttitkár leplezi le Borsos Miklós Pe- tőfi-mellszobrát, majd a negyedik országos portrébien- nálé megnyitására kerül sor. Ünnepi beszédet Győri ImTűz ütött ki a hét közepén a gyöngyösi Mátra Építő- és Szakipari Szövetkezet telephelyén, ahol a lebontásra váró enyvezőhelyiségben lobbant fel a láng. Az eddig ismeretlen ok miatt keletkezett tűz több százezer forintos kárt okozott a szövetkezetnek. Ugyancsak tűz volt városért“ jellemzi. Ezután Angeli József tanácselnök átadta a „Hatvan városért” kitüntető érmet Mészáros Gábornak, az OTP megyei igazgatóhelyettesének, Miskolczi Lászlónak, a megyei tanács kereskedelmi osztályvezetőjének, dr. Baranyai Miklós főorvosnak, dr. Máté Józsefné tanárnak és a TÜZÉP-telep kollektívájának. A városi KISZ-bizottság az évforduló alkalmával rendezte meg az új tagok ünnepélyes fogadalomtételét, amelyen mintegy 650 fiatal vett részt. re, az MSZMP KB tagja, az Országos Közművelődési Tanács elnöke mond, azt követően pedig Angeli József tanácselnök adja át a diplomákat, díjakat a Lektorátus által erre érdemesítetteknek. Az országos kiállításon egyébként 130 festő, szobrász szerepel 183 alkotásával. a kápolnai áfész telephelyén, ahol a gépkocsigarázs és a javítóműhely borult lángba. A tüzet — feltehetően — elektromos hiba okozta, a kár itt is jelentős: elégett két személygépkocsi és egy motorkerékpár. A tűzoltóság és a rendőrség mindkét ügyben folytatja a vizsgálatot. „Építkezők boltja“ Az Észak-magyarországi TÜZÉP Vállalat jelentős anyagi áldozattal olyan üzletházat épített, hatvani telephelyén, ahol a kislakásépítők minden szükséges belső felszerelési tárgyat megvásárolhatnak. A munka befejeződött, és tegnap délelőtt a TÜZÉP-telepen átadták rendeltetésének a korszerű, tágas, árucikkel jól ellátott „építkezők boltját”. Lottónyerőszámok A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 47. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 18, 43, 44, 50, 83. Kisorsolt játékhét a tárgynyereményen a 45. heti. (MTI) Vásárnaptár A belkereskedelem hét végi vásárprogramja: November 26-án, szombaton, országos állat- és kirakodóvásárt rendeznek Dégen, országos sertésvásár lesz Cyálon. November 27-én, vasárnap Abonyban, Jászladányban, Kalocsán és Monoron tartanak országos állat- és kirakodóvásárt, Érden, Komlón és Nagyatádon országos kirakodóvásárt. Autóvásárra várják az érdeklődőket Csornán, Debrecenben, Egerben, Érden. Hatvanban, Kecskeméten, Kisújszálláson, Komáromban, Komlón, Miskolcon, Monoron, Nagyatádon, Nyíregyházán, Pécsett, Siklóson, Szarvason, Szegeden és Zalaszentgróton. Ma nyílik: A negyedik országos portrébiennálé Tűz Gyöngyösön és Kápolnán Elégtek az autók NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349.. Telefon: 12-656; 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVATH JÓZSEFNÉ. - HU ISSN 0133-0705.