Népújság, 1983. október (34. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-28 / 255. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1983. október 28., péntek V Zsúfoltak a szociális otthonok Kopogtatnak az idős emberek (Fotó: Kőhidi Imre) Nem is egy olyan nyugdíj előtt állót ismertem, akik visszafelé számlálták a napokat, hogy hányszor kell még ötkor ébredni, buszon tülekedni, a gép mellé állni. Bezzeg, majd ezután több idő jut a családra, az unokákra, a kertre — mondogatták. De találkoztam olyanokkal is, akik magányosok lévén attól rettegtek, hogy mit tudnak majd kezdeni a rájuk szakadó tengernyi idővel. Bár Heves megyében ők vannak kevesebben, mégis rájuk kell nagyobb gondot fordítanunk. S a társadalom természetesen igyekszik segíteni. Erről tanúskodik a megyei népi ellenőrzési bizottság legutóbbi vizsgálata is. A felmérés szerint az utóbbi években emelkedett az öregek napközi otthonainak száma, s egyre több otthonmaradónak szállítanak délben meleg ételt, az úgynevezett szociális étkeztetés keretében. Az 55 napközi kihasználtsága azonban csak 80 százalék körüli. Ennek fő oka a szemléletben keresendő, így azért járnak oda kevesen, mert nem szívesen élnek az öregek — az öregek között. Másrészt sajnálják kevés pénzüket gondozási díjra fordítani. Pedig a helyiségek felszereltsége megfelelő, tévé, rádió, könyvek, újság és kényelem várná őket. A NEB ülésén elmondták, hogy helyben topog a szociális otthoni ellátás. Az intézetek zsúfoltak, az épületek nem ilyen célra épültek. Mindezek megnehezítik a folyamatos gondozásra szorulók megfelelő elhelyezését, kezelését. Egyébként foglalkoztatásukról még ilyen nehéz körülmények között is mindenütt gondoskodnak. De megfelelő munkaalkalom hiányában csak az intézmények konyhájában, kertészetében tudják őket feladatokkal ellátni, s emellett esetleg kézimunkázhatnak. Jó jel, hogy Hatvanban jelenleg foglalkoztatótermet alakítanak ki, amelyben lehetőség nyílik majd az ipari üzemek „komolyabb” megbízásainak teljesítésére. A házi szociális gondozást a megyében 34 főfoglalkozású és 116 tiszteletdíjas végzi, és nagyon sok társadalmi aktíva segédkezik. Több helyen viszont azért kapnak nehezen tiszteletdíjasokat, mert ez nem számít munkaviszonynak. Jelenleg nincs olyan szociális létesítmény a területen, amelyet a tanács az ottani termelőszövetkezettel, vagy más gazdálkodó egységgel üzemeltetne. Annak ellenére, hogy a közös fenntartásban sokkal nagyobb anyagi lehetőség rejlik, ráadásul ez az idősek minél jobb ellátásához vezet. Nem utolsó szempont az sem, hogy különösen a kis nyugdíjjal rendelkezőket anyagilag is támogathatják a tanácsok. A rendszeres, illetve rendkívüli segélyre szánt összeg évről évre emelkedett. S az idén már több mint 37 millió forintra rúg. Azonban nagyon sok tanács nem segítette lehetőségei szerint a rászorulókat. Tavaly például 535 ezer forint megmaradt. Különösen a gyöngyösi járás községi elöljáróinak a figyelmét kerülte el ez a lehetőség, megfosztva a rászorulókat' pár száz forinttól. A népi ellenőrök többek között javasolták, hogy azokon a településeken, ahol a szociális gondozásra szánt összeg rendszeresen megmarad, vonják felelősségre a vezetőket. Szóvá tették azt is, hogy a szociális otthoni ellátás színvonalának javítása érdekében gyorsítani kell a háromszáztíz ember elhelyezésére alkalmas bél- apátfalvi intézmény építését. S többek között szorgalmazták a hatvani, gyöngyösi és egri nyugdíjasok házának létesítését. A megye több mint 76 ezer időskorújánál^ háromnegyed része valamelyik gyermekével egy háztartásban él. Különösen a falvakban jellemző az ilyen jellegű kötődés. Városokban ezt a lakáskörülmények sem teszik lehetővé. A kérdőívekből az az általános következtetés vonható le többek között, hogy a szülők még ak- .kor is ragaszkodnak gyermekeikhez, ha családon belüli gondozásuk kívánnivalót hagy maga után. Csak a legvégső esetben veszik igénybe a társadalom segítségét. Homa János EZ LIUÖMKA Leporolták az akácot Bejön egy jól öltözött úr a nézőtéri ajtón, megáll a tisztelt publikum előtt és halkan, visszafogott hangon, mintha szégyenkezne, köszön: — Kisztihand! Meghajol, megint köszön, majd megint: — Kisztihand! Fellépdel a színpadra vezető lépcsőn, aztán szembefordul a közönséggel és újból csak odasúgja a hölgyeknek és uraknak: — Kisztihand! A színpadon egy kerti pad, rajta egy csokor virág. Az előbbi férfi a pádhoz lép, felemeli a csokrot és ráfúj. Porfelleg keletkezik. Megint ráfúj, megint porfelhő úszik a levegőben. Így kezdődik. Szép Ernő Lila ákácát játszották ezen az estén Gyöngyösön, a Józsefvárosi Színház tagjai. Ez a mondat tényt rögzít, értékelni nem óhajt semmit. Bár a vélemény nyilvánítása végül is elkerülhetetlen. Igaz, nagy gondot nem okoz a leporolt ákác, nem is kell róla sokat mondani. Akinek tetszett, annak tetszett, aki soha nem hallott Szép Ernőről, annak okozhatott kicsinyke fejtörést a darab témája, szereplőinek „jelleme”, a letűnt világ tényeinek el- túlzásából és valós hangsúlyainak eltolásából keletkeztetett konfliktus, amelynek színpadi elődjeit nem nehéz felfedezni sem Pygmalion- ban, sem a ligeti Liliomban. Csak ez itt más. Szép Ernő megalkotta a „rothadó lápi világban nyíló virág” korabeli sémáját, amelynek révén lehetett romantizálni, lehetett sóhajtozni, nekiszomorodni, hogy milyen is ez a „büdös élet”. Megszakadhatott a szív a kis kokott megőrzött ártatlanságán, amit annak a hozzá durva férfiúnak tartogatott, aki előtt a „nő” az úri asszonyoknál kezdődött. Nem akarom számon kérni a szerzőtől a valóság ábrázolásának kötelezettségét, de még a rendezőtől, Gir ricz Mátyástól sem a színdarabválasztás magyarázatát. Könnyű kis darabocska, amely holt biztos, hogy bizonyos közönség körében holt biztos sikerre számíthat, hiszen olyan „jópofa” bemondások is vannak benne, hogy „te, marha” meg olyan, hogy „a franc essen magába”. Bevallom, vannak egészen jól sikerült pillanatai is Szép Ernőnek és nyomában a színház társulatának, amelynek tagjai mindent elkövettek, hogy a Lila ákácot „eladják”. Nem fintorgok, nem húzom el a szám szélét, a tekintetem sem fordítottam el a színpadtól. Annyit vártam, amennyit kaptam. G. Molnár Ferenc Orgonabemutató a bazilikában Mint már korábban beszámoltunk róla, az egri bazilika nagyorgonáját az idén felújították. Kedden este Kovács Péter orgonaművész adott hangversenyt ezen a nagyorgonán. Akik évek óta járnak az orgonahangversenyekre, tanúsíthatják, hogy jó néhány regiszter fényesebben, tisztábban, gazdagabban szól az elvégzett javítások után, mint korábban. Kovács Péter, mintegy a munka eredményességét bizonyítandó vette birtokba ezt a valóban párját ritkító hangszert. Egyórás, Változatos műsorában három Bach-, két Schubert-, két C. Frank-mű szerepelt. A meghitt lírai- ságtól a lélek mindent elsöprő drámájáig mindent magába foglaló Bach-muzsikát állította az előadó a műsor tengelyébe. A g-moll fúga (BWV 578) csak nyitotta a művek sorát és azokat a hangszín-kombinációkat, amelyekkel a művész még egyénibbé* még sokszínűbbé tette a felhangzó számokat. C. Frank Cantabiléje a maga melodikus bensőségessé- gével mintha csak átvezetett volna Schubert Esthajnalon című darabjához, amelyet Vágó Imre adott elő kürtön. Amit talán az est folyamán a legszebb hangulatú darabnak tartottunk, az C. Franck h-moll korái, fantáziája volt. Nemcsak azért, mert a variációs építkezés önmagában is mélyreható érzelmi hullámzást indít el a hallgatóban, de még inkább azért, mert ebben a műben a kettős fúga után a zenész a megtisztuló elmélkedés útját járatja velünk végig. Műsorszerkesztési telitalálat, hogy a ko- rálfantázia után Ochubert Ave Mariája, következett, majd Bach III. D-dúr szvitjéből az Air. Bach c-moll passacaglia és kettős fúgája (BWV 582) annak a nagy lehetőségét adta az orgonistának, hogy a megszólaltatás gondos lélektani hangszerelését sajátjaként hozzátegye a műhöz. E szám hatásaképpen értettük meg, miért is zarándokolnak a zeneszerzők Bach- hoz motívumot keresni, miért is tartják az orgonamuzsikát a zenekedvelők meg- unhatatlannak. Kovács Pétert átélt, fegyelmezett zenélésével bizonyította, hogy a bazilikában hazajáró művészként van helye. Farkas András Asperján György: Bele lehet szokni (Befejező rész) Magyar könyvkiállítás Párizsban Megérkezett a két vető. Átöltöztek, a falról leemelték a hosszú nyelű lapátokat. A fiatalabbik rettenetesen szőrös, hatalmas fogai vannak, és kiabálva magyarázott: — Huszonöt üveg Kőbányai! ... Ez már szép teljesítmény! Nem? Vető-társa kicsi, vánnyadt emberke: — Minek annyit inni? Akkor is, ha már nem esik jól? — De jólesett! — röhentett a nagyfogú. — Figyelj rám! — mondta a fiúnak a vánnyadt. — Mi majd mindig együtt dolgozunk. — Beállt a vetőgödörbe. — Felemeled a zsákot, a közepe tájára helyezed a bal karod, a felét belerázód a lapátba. Aztán majd a másik felét. De ne potyogtasd mellé. Kilenc órára telerakták a a két kemencét, és a két vető leült pihenni. A vány- nyadtnak a hófehér, tükör- fényes, szőrtelen lábaszárán látni lehetett a lilás erek elágazását. — Micsoda pincérnő van ott!... és a krapekja. Azt magának látnia kellene. Nincs az tán még negyven kiló sem. Egy ilyen nőnek negyven kilós krapekja van — röhögött a nagyfogú vető. — Hát aztán! — mondta a másik vető, és halkan fütyülni kezdett. A fiú a férfi irányításával kiszedte a másik két kemencéből a salakot. Ki- hordták. Fél tizenegyre bevetették a másik két kemencét is. — Negyedórái szünet — mondta a vánnyadt vető, aki úgy látszik, valami vezető lehetett a műhelyben. Prézlinek való, felszeletelt kalácsot ettek. Mázsaszámra állt az előtérben, nem számított néhány elemeit szelet. A nagyfogú vető egy bögre teát adott a fiúnak, aztán mesélni kezdett. — Az a pincérnő három krapekot is elfogyasztana egy éjszaka, és akkor egy ilyen negyvenkilós mitug- rásszal... Mondtam neki a múltkor: Piriké, bennem párjára akadna. — Aztán kapott rajtad? — kérdezte a férfi. — Fáj, talán a reuma ... vagy érszűkület... mondta az orvos, hogy ez érszűkület is lehet — panaszkodott a vánnyadt vető, miközben a bokája táját maszírozta. Feltápászkodott: — Csináljuk! A vetők ügyes mozdulattal rántottak ki egy lapátnyi megpirult kenyérszeletet, és beleöntötték a kosárba. A férfi könnyedén vitte a kosarat. A fiú soha nem végzett ilyen munkát; szakadt róla a víz, miközben az előtérbe nagy nehezen a zsákba rázta a forró kenyérszeleteket. A morzsa rátapadt a hátára, viszketett a bőre. Járkálás közben kiabálnia kellett: — Lapát! Lapát! Lapát! Ebből tudta a vető, merre jár. — Ez fontos — magyarázta a fiúnak. — Amikor kirántom a lapátot, átszúrhat a nyele, ha éppen ott vagy. Hol jobbról, hol balról süvített el a lapátnyél. A hang alapján a vető abszolút biztonsággal rántotta hol az egyik, hol a másik irányba a lapátot. Azután újra telerakták a még * forró kemencéket, majd kiszedték a másik kettőből a közben megpirult szeleteket, s ismét feltöltöt- ték. — Na, ízlik a melódia? — érdeklődött a nagyfogú vető, és csúfondárosan röhögött. 'A fiú összeszorította a száját, de érezte, hogy remeg az álkapcsa. — Most fejezte be a középiskolát — mondta a férfi a másik kettőnek. — Az én fiam is, aztán a fene tudja, mi lesz vele. Nem szeretett tanulni, semmit sem szeretett. Te szerettél tanulni? — kérdezte a vánnyadt vető a fiút. — Felvettek az egyetemre. — Mi az apád? — Gyárban dolgozik. — Tanulni könnyebb — húzta el a száját a nagyfogú. — Ebbe is bele lehet szokni — állt fel a vánnyadt vető. Űjra a kemencékhez léptek. Az erőtlennek látszó kis vető határozott mozdulattal rángatta a lapátot. A fiú már annyira fáradt volt, hogy néha elfelejtett kiabálni. — Ez így nem lesz jó — mondta a gödörben álló vető. — Tudnom kell, hogy hol vagy, mert a lábadnak szaladhat a nyél és eltöri. A fiú és a férfi ebéd után a zsákolt kenyérszeleteket lemérték, és kihordták a teherautóra. A fiú már alig bírta a zsákot a vállára lendíteni. A férfi mintha megsajnálta volna. — Segítek, többet kihordok, de csináld te is, mert egyedül nem győzöm. Kettőnkre van kiszabva. Megjött a váltás. Bemutatták neki az új embert. — Hogy vált be? — kérdezte egyikük. — Majd belejön — mondta a vánnyadt vető a zuhany alól. A fiú nem fürdött, nem akart meztelen mutatkozni előttük. Elköszönt. — Reggel pontos légy! — szólt utána a férfi. A francia—magyar irodalmi kollokvium befejeztével Köpeczi Béla művelődési miniszter és Jack Lang francai kulturális miniszter szerda este megnyitotta a Sorbonne kápolnájában rendezett magyar könyvkiállítást. Köpeczi Béla megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a magyar és a francia kul- túrális kapcsolatok szintje különösen Mitterrand elnök és Mauroy miniszterelnök magyarországi látogatása A legjobb iskolai szövetkezeti csoport cím elnyeréséért folyó országos verseny középiskolai kategóriájának második helyezettje lett az új-hatvani szakközépiskola szövetkezete. Tagjai (közel félezren) a napokban vették át az oklevelet, s az ezzel járó pénzjutalmat. Mint a tanár-elnök Molnár Károlyné beszámolt róla, évente 150 ezer forintos forgalmat bonyolítottak le a gyerekek. Részt vettek a könyvárusításban, író—olvasó találkozókat, veóta — emelkedik. Ez a könyvkiállítás is az erről tanúskodó rendezvények sorozatába illeszkedik. A háború óta Magyarországon 3468 francia művet fordítottak le és adtak ki csaknem 60 millió példányban, köztük a francia irodalom minden fontos alkotását. Jack Lang beszédében elismeréssel szólt a francia kultúra magyarországi ismeretéről és terjesztéséről. télkedőket szerveztek. Élő a szövetkezetben a demokrácia is, melynek számos bizonyítéka van. Bocsi László, a hatvani áfész elnöke dr. Máté Józsefnek, az intézet igazgatójának Kiváló Dolgozó kitüntetést adott át. Ezután került sor a közgyűlésre, 152 új tag felvételére, valamint a jövő évi munkaterv elfogadására. Az utolsó napirendi pont, igazodva a résztvevők életkorához, diszkóval zárult. Második helyezettek A legjobb iskolai szövetkezeti csoport
