Népújság, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-23 / 173. szám
RlBflujmq 1983. július 23., szombat Hetvenöt évvel ezelőtt született Ellő Vittorini olasz regényíró és elbeszélő. Apja vasutas volt, szülei technikusnak szánták. de ő iskoláit csakhamar abbahagyva, számtalan mesterséggel próbálkozott. Hosszú vándorélet után. 1931-ben Firenzében telepedett le. Belépett a fasiszta pártba, de 1936-ban nem újította meg tagságát, s ellenzéki folyóiratokba kezdett dolgozni. A háború Idején fegyverrel a kezében harcolt, majd belépett az Olasz Kommunista Pártba. önálló, tömör, gyors ritmusú, lírai Ihletettségű stílusa mar (1971-ben magyarul Is megjelent) első regényében — Szicíliai beszélgetések — felismerhető. A gyermekkori emlékek. a nyomorúságos jelen Szicíliában tett, ..negyedik dimenziói ú” utazás a megsértett, szenvedő emberi nem fájdalmát tükröző, allegorikus prózai költemény. Az ellenállás harcai ihlették Milánói rapszódia. s 1965-ben nálunk Is megjelent Emberek és farkasok című regényét. Kortörténeti dokumentumként is jelentős önéletírása, az 1957-ben publikált Nyilvános napló. A Nap kél: 5.10 órakor, nyugszik: 20.30 órakor. A Hold kél: 19.54 órakor, nyugszik: 3.22 órakor. Szeretettel köszöntjttk névnapjukon LENKE nevű kedves olvasóinkat! Az Ilona és a Magdolna német megfelelője közös végződéséből nyert becenév, de a görögben „fénylő, világító fáklya” a Jelentése ^jfe^ldőjárás] Előrejelzések az ország területére ma estig. Kevés nappali gomolyfeltaö-képződés. száraz Idő lesz. A légmozgás mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24, 29 fok között alakul. Téved a tudomány? Az ember jóval többet Ihall, mint feltételezték, olvasom az egyik ismeretterjesztő lapban. A duisburgi egyetemen az elektroakusztika és fiz ultrahangtechnika szakterületén folytatott kísérletek isorán kiderült, hogy az emberi fül 40 ezer Hertzig képes hangokat érzékelni. Érdekes — rnondta — barátnőm, akit sürgősen tbeavattam e tudományos felfedezésbe — úgy látszik ez nem általános dolog. A férjem például soha sem hallja meg ha azt mondom; nincs mit felvennem... —d.— — SZÖSZMÖTE KLUB. A gyerekeket várják az egri Ifjúsági Házban szombaton délelőtt fél 11-kor. Az érdeklődőket a papírsárkány- és a népi hangszerkészítés módszereivel ismertetik meg. — VERSENY CÉLRÉSZJEGY SZERVEZÉSÉRE. A Füzesabonyi Áfész-nél versenyt kezdeményeztek célrészjegyek szervezésére. Minden kétszázezer forint értékű célrészjegy után ezer forint jutalom jár a szervezőnek. A verseny a szövetkezet gazdasági célkitűzéseinek megvalósítását segíti. — KIÁLLÍTÁS. Ma este nyitják meg a Lőrinci Ifjúsági Házban Nagy László Gyula festmény- és szobor- kiállítását, amelynek megrendezésére a nagyközségi ifjúsági klubok találkozójának keretében került sor. — GALÉRIABUSZ HÓD. MEZÖVÁSARHELYRE. Kétnapos kirándulásra indul a Hatvani Galéria szervezésében a hatvaniak egy csoportja. . Az érdeklődők a vásárhelyi művésztelepet, a fazekas népművészeket keresik fel, majd Szegeden a szabadtéri színpad előadását tekintik meg. ügyeletes szerkesztőink: SZILVAS ISTVÁN és DEÁK rúzsi Telex: 063-350 Egerben: Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Felnőttek, gyermekek részére. Telefon: 11-000. Az ügyelethez tartozó községek: Verpelét, Tarnaszentmária, Bátor, Hevesaranyos, Egerbocs, Egerszalók, Egerszólát, Kere- csend, Demjén, Ostoros, Novaj, Makiár, Andornaktálya, Felső- tárkány, Noszvaj, Egerbakta, Szarvaskő. Egriek részére a gyermekorvos) ügyelet szombaton reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig, a kórház gyermekosztályán. Telefon: 10-841. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától este 20 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8 órától este 20 óráig, a Technika Házában. Gyöngyösön: szombaton 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 11-727. Fogorvosi ügyelet: szombaton 15—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 9—12 óráig. Mindkét ügyelet helye: Széchenyi u. 1. * Gyermekorvosi ügyelet: szombaton 8—12 és 14—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 8—12 óráig. Ügyelet helye: Puskin utcai gyermekrendelő. A gyermek fekvőbetegeket a felnőtt körzeti ügyelet látja el. Kihívás: 11-727 telefonon. Hatvanban: szombaton 7 órától hétfő reggel: — Hatvan város lakossága részére 8 óráig — a községek lakossága részére 7 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 10-04. Fogorvosi ügyelet: szombatonként 6.30 órától 14 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon 8.30 órától 11 óráig. Ügyelet helye: Hatvan, Rendelőintézet, Kossuth tér 18. Gyermekorvosi ügyelet: szombatonként 8 órától 12 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon 8 órától 10 óráig. Ügyelet helye: Hatvan, Horváth M. u. 21. Telefon: 16-23. KÖJAL-készenlét Egerben: délután 5 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 11-066, 16-698, 10-004. Hevesen: szombat reggeltől hétfő reggelig, Deák Ferenc u. 41. sz. Telefon: 125. Az ügyelet Heves járás minden községére kiterjed. Hétvégi állatorvosi ügyelet: szombat 8 h-tól vasárnap 20 h- ig. Egri állatorvosi ügyelet: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. Recski ügyelet: Recsk, Kossuth u. 218. Telefon: Recsk: 15. Füzesabonyi ügyelet: Dormánd, Tanácsháza, Dózsa György u. 37. Telefon: Füzesabony: 321. Gyöngyösi ügyelet: Gyöngyös, Allatkórház. Telefon: 11-645. Hevesi ügyelet: Hevesi Járási Hivatal. Telefon: Heves: 124. Hatvani ügyelet: Hatvan városi tanács. Telefon: 19-97. Az ügyeleti helyekhez .tartozó állatorvosi körzetekről a területileg illetékes állatorvos ad tájékoztatást. ALLATKÖRHAZI ÜGYELET: Gyöngyösi Allatkórház: minden munkanap 16.30 h-tól másnap 7.30 h-ig. Gyöngyös, Deák F. u. 17. Telefon: 11-645. Egri Allatkórház: munkanapokon 16.30 h-tól másnap reggel 7.30 h-ig, az egész megye területén péntek 15.10 h-tól hétfő 7.30. h-ig. Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. Tanítás csak egy műszakban f Maguk is építik £ Korszerűbb kol légium 9 Két intézmény gondját orvosolták Szeptembertől új otthonban a gyöngyösi szakmunkásképzés Fiatal művészek találkozója Pénteken Budapesten megnyílt a fiatal művészek találkozója. A KISZ Központi Bizottsága — a Győri Balett és a Fiatal Művészek Stúdióinak kezdeményezésére — először rendezi meg a gazdag programú seregszemlét. A háromnapos eseménysorozat célja, hogy széles körben bemutatkozási lehetőséget teremtsen a fiatal művészeknek. A találkozó jó le. hetőségeí ad arra is, hogy a különböző művészeti ágak ifjú képviselői, megismerjék egymás törekvéseit, elmélyüljenek kapcsolataik, ihlető, alkotó eszmecsere alakuljon ki közöttük. Az esemény egyik központi gondolata: az emberek békevágya. Ez a fiatal alkotóknak alkalmat kínáU közéleti- ségük kinyilvánítására. A háromnapos eseménysorozaton ott lesznek a különböző művészeti szövetségek, állami és társadalmi szervezetek képviselői, az idősebb művészgeneráció tagjai is. A fiatal művészek találkozójának eseményei a Népstadion kertjében, a Budapest Sportcsarnokban, a Körcsarnokban zajlanak. A találkozó résztvevőinek kérésére pénteken külpolitikai és katonapolitikai fórumot rendeztek. A fiatal alkotók kérdéseire Horn Gyula, az MSZMP KB osztályvezetője, Szűcs Ferenc vezérőrnagy, vezérkari főnökhelyettes válaszolt. II MÁV közleménye A MÁV értesíti az utazó- közönséget, hogy pályafelújítási munkák miatt vonatpótló autóbuszok szállítják július 25-től 29-ig Felnémet és Eger között az Egerből 7.15, 10, 14, a Putnokról 7.06, 12.35, illetve a Szilvásváradról 12.13 órakor induló vonatok utasait. Az autóbuszokon a megváltott vasúti jegyek érvényesek. A kényelmetlenségért és az esetleges késedelmekért a MÁV utasainak türelmét és megértését kéri. Vásárnaptár Ezúttal szűkös a belkereskedelem hét végi vásárkínálata, úgy látszik, hétköznapokén tartják a nagy vásárokat. Július 23-án. szombaton Kondoroson lesz országos állat- és kirakodóvásár. Július 24-én, vasárnap Nagykőrösön és Szlgetszentmiklóson rendeznek országos állat- és kirakodóvásárt. Autóvásárt tartanak Debrecenben, Hatvanban, Kalocsán, Komáromban, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett. Siklóson, Siófokon, Szegeden és Szlgetszentmiklóson. Július 25-én, hétfőn Városml- kolán és Verpeléten, Július 26- án, kedden Csokonyavisontán, Július 28-án, csütörtökön Dré- gelypalánkon és Szanyban rendeznek országos állat- és kirakodóvásárt.- július 29-én, pénteken pedig országos állatvásárt Dévaványán. Munkából tért hazafelé szerdán éjszaka Hevesen Ariét József tsz-tag, aki egyszerre csak azt vette észre, hogy négy fiatal fiú közrefogta. Szólni is alig tudott, máris ütötték, rugdosták, s amikor a földre került — elvették tőle a pénzét: hatvan forintot. Hasonlóképpen bántak el alig tíz perccel később Nagy József tsz-tag- gal is, akinek a karóráját csatolták le a sötétség lepBefejezés előtt áll a gyöngyösi 214-es számú Szakmunkásképző Intézet új otthona. A Kálvária-parton álló nagy épületcsoportból, amelyben egy általános iskola is van, 115 millió forintba került az a részleg, ahol a szakmunkásképző és annak kollégiuma működik majd. Régi épületük, a hajdanvolt kaszinó, sokszoros átalakítás és korszerűsítés után sem volt megfelelő otthona a 900 gyermek tanítását biztosító szakmunkás- képzésnek. Hogy csak a legnagyobb gondot említsük, két műszakban folyt a tanítás, az igazi iskolai testnevelés legfeljebb a tantervekben szerepelt, s a diákok étkeztetését is a különböző üzemek segítségével tudták csak biztosítani. Az új, korszerű, 18 tantermes iskolában a mai követelményeknek jobban megfelelő körülmények között folyhat az oktató-nevelő munka s egyműszakos lehet a tanítás. Az elsőosztályosok az iskola tanműhelyeiben sajátíthatják el a szakmák alapfogásait. A remélhetőleg az iskola nyitásával egyidőben elkészülő, s az általános iskolát is kiszolgáló konyha a 900 szakmunkás- tanuló étkeztetését is biztosítja. A tornaterem, a tanuszoda, a fiatalok egészségesebb életmódra nevelését segítheti. A kollégiumban most már a lányokat is el A sors szeszélye folytán, pontosan a legmelegebb napokban mondta fel a szolgálatot a Borsodi Sörgyár egri palackozóüzemének gépsora. így a városban és környékén július 13-tól hiánycikknek számított ez a fajta sör. E hét csütörtökén azle alatt a támadók. A zsákmány — úgy tűnik — nem elégíthette ki a rablókat, de mivel újabb „páciensre” nem akadtak, elmentek dinnyét lopni. Eközben zavarta meg őket a rendőrjárőr, s az URH-s kocsi megjelenésére vették fel a „nyúlcipőt”. A gyors rendőri nyomozás azonban eredménnyel járt, s nem sokkal az elkövetett bűncselekmények után, már tudják helyezni, s remélhető, ez is hozzájárul ahhoz, hogy a korábbi éveknél nagyobb számban jelentkeznek a lányok. Az iskola építésében részt vállaltak maguk a gyerekek is. Már a harmadik nyáron építőtábort szervezett az iskola vezetősége, ahol 200— 200 fiatal, leendő szakmájának megfelelő munkában segítette az építőket. Ez önmagában is jelenti, hogy igazán magukénak érzik majd iskolájukat. Részt vettek az építőtábori munkában a metán kijavították a géphibát és beindult újra a termelés. Naponta most már újra ötezer ládával palackoznak és igyekeznek feltölteni az üzleteket. Az előzetes tervek szerint, a jövő hét elejétől ismét lesz elegendő Borsodi sör a boltokban. a rács mögött adott számot tettéről M. J. 18 éves foglalkozásnélküli, M. L. 18 éves segédmunkás, K. F. és B. J., mindketten 15 éves tanulók, hevesi lakosok. A fiatalkorúak bandája a rablótámadás során nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket okozott a két hazatérő embernek. A rendőrség előzetes letartóztatás mellett folytatja a vizsgálatot. gyében levő társiskolák tanulói is. Az új iskola felépítésével nem csupán az ipari szakmunkásképző intézet gondjait oldották meg, hanem a kereskedelmi és vendéglátóipari szakmunkásképző is megfelelőbb helyre kerülhet. Ök eddig a gimnázium vendégeként, csak a délutáni és esti órákban tanulhattak. Most a régi iskolában a renoválás után, ősszel, a kereskedők és vendéglátók kezdhetik meg a tanulást. Ez számukra is sokkal jobb lehetőséget biztosít. Hét végi piaci Jelentés Újdonság a szőlő A háziasszonyok e hét végén bármit főzhetnek, minden kapható a piacokén. Számolniuk sem nagyon kell, hiszen most. nyár derekán már az árak is elfogadhatók. A nagy melegben a zsíros ételek helyett jólesik a zöldfőzelék, a hozzávalókból széles a választék. Ebéd után sütemény helyett inkább gyümölcsöt kínáljanak. Kapható még meggy, sőt megjelent a szőlő Is. EGERBEN A szabadpiaci árak a következőképp alakulnak: tojás 2, fejes káposzta 10. sárgadinnye 10— 12, görögdinnye 10—12, uborka 3—8, paprika 20—26, paradicsom 10—14, karfiol 16—20, burgonya 10—12. vöröshagyma 8—12, a sárgarépa és petrezselyem csomója 7—8, alma 12—20, körte 20, savanyú káposzta 26. kelkáposzta 20, karalábé 10, fokhagyma 40, zöldborsó 20—26, zöldbab 12—16, főzőtök 6. egy cső kukorica 4— 6 forint. GYÖNGYÖSÖN A burgonya 8, sárgarépa 4. petrezselyem 5. vöröshagyma 10, fejes káposzta 12, kelkáposzta 20, karalábé 5, karfiol 15. paradicsom 8, hegyes paprika 14. zöldpaprika 17. főzőtök 4, uborka 8. zöldborsó 30, fokhagyma 60, nyári alma 16, körte 20. kukorica 3. meggy 15, sárgabarack 14, őszibarack 16, szilva 14, szőlő 30, sárgadinnye 8. málna 35, ribizli 16, héjas dió 35. száraz bab 40, mák 120, a dióbél kilója 130 forint. HATVANBAN Burgonya 10, sárgarépa 5, petrezselyem 7, vöröshagyma 8, fejes káposzta 12, kelkáposzta 18, saláta 5. karfiol 18, paradicsom 8. zöldpaprika i5—16, főzőtök 2, uborka 8, zöldbab 20, retek 10, fokhagyma darabja 1.50, sárgadinnye 10, görögdinnye 10, nyári alma 8, körte 8. sárgabarack 16, őszibarack 24, szilva 8. szőlő 25, héjas dió 30, dióbél 120, száraz bab 30, savanyú- káposzta 30, mák 120, a patlszen kilója 10 forint. A ZÖLDÉRT árai Heves megyében A tojás 1.90, fejes káposzta 8. sárgadinnye 9, görögdinnye 7, paprika U—20, uborka 5, paradicsom 6, karfiol 10, burgonya 10. vöröshagyma 9, a sárgarépa és petrezselyem csomója 7, őszibarack 15, alma 12, körte 12 forint. Hétfőtől Orosz nyelvi tábor Július 24-én kézdődik s augusztus 5-ig tant Hevesen az általános iskolásoknak hirdeteitt orosz nyelvi tábor. A já- • tékos tanfolyam szervezője a Magyar—Szovjet Baráti Társaság Gorkij Nyelviskolájánalk Heves megyei tagozata. A kisdiákok két hétig gyakorolhatják az orosz társalgást. Ehhez nyújt majd segítséget az ide érkező két szovjet tanár és húsz úttörő. Rablótámadók a hevesi éjszakában Lottónyerőszámok A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Hévízen megtartott 29. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 13, 27, 29, 49, 83. Kijavították a géphibát Ismét termelnek az egri sörpalackozóban NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349. Telefon; 12-656; 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index; > 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ. - HU ISSN 0133-0705.