Népújság, 1983. április (34. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-12 / 85. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXIV. évfolyam, 85. szám ÁRA: 1983. április 12., kedd 1,40 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Másképpen Másodikosok, harmadi­kosok lehettek? Nem tu­dom biztosan, de a tizedik életévüket biztosan nem töltötték még be. Szorgal­masan dolgoztak. Az iskola melletti üres telket takarí­tották olyan buzgalommal, mintha valami fővendéget vártak volna látogatóba. A kislányok söpörtek. A legtöbbjük rövid nyelű tisz- títóeszköet hozott otthonról, hogy ne kelljen a ménkű nagy ciroktákolmányt vé­gigcipelnie a fél városon. A hozzá való ügyes kis la­pátkáról is gondoskodtak a szülők. Akadt olyan is, aki ge­reblyézte a semmire se va­ló, jó keményre taposott talajt. Egy kisebb csapat vidáman vadászott min­dennemű kavicsra és dia- dal-rivallgással csapott le egy-egy kövecskére, ha si­került ilyenre ráakadnia. A tanító néni ott járkált a nyüzsgő hangyaboly kö­zött, időnként elismerően bólintott egyet. Ezek az apróságok lát­szólag nagyon hasznos, úgynevezett társadalmi munkát végeztek. Olyany- nyira, hogy a teljesítmé­nyüket be lehetett írni a rajnaplóba és az iskolai összesítőbe is. Dolguk vé­geztével pedig azzal a jó érzéssel mehettek vissza a tantermükbe, hogy ők tö­kéletesen eleget tettek a tanácsi felhívásnak: szépí­tették, csinosították a kör­nyezetüket, a lakóhelyüket. Sajnálom ezeket a jobb sorsra érdemes gyerekeket. Elképzelem, hogy a tanító nénijüknek sem volt kedve sugárzó tekintettel szemre­vételeznie a kicsik teljesít­ményét. Remélem, az ő fejében is megfordult a gondolat: mi értelme volt ennek az egésznek? Tulaj­donképpen milyen területet söpörtek fel, tisztítottak meg a neveltjei? Azt is szeretném remélni, hogy végiggondolta: nevelési szempontból mit ért el? Nem kevesebbet, mint azt, hogy rádöbbenthette a gyerekeit: az ilyen látszat­nyüzsgés semmire se való. Teljesen értelmetlen és fö­lösleges dolog, mert semmit sem szolgáltak vele. A mindig elhagyatott, két te­nyérnél alig valamivel na­gyobb terület „kavicstala- nítása” — önbecsapás. Remélem, a gyerekek nem jutottak arra a követ­keztetésre, hogy a felnőt­tek társadalmában szokás az ilyen „nesze semmi, fogd meg jól” eljárás. Jó példá­val is találkoznak, bizo­nyára. Meggyőződésem, hogy addig, amíg egyetlen nap néhány órájára szűkítjük le a környezetünkről való gondoskodást, nem érünk vele semmit. Az igazi janu­ár 1-től december 31-ig tart. Minden évben. Tudom, messze vagyunk még ettől. Még van mire szoktatni magunkat. De i rossz példával — nem i megy. A jó szándék... szó­val tudják: az a bizonyos ' út is azzal van kikövezve. G. Molnár Ferenc Ülést tart a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának ülését április 12- re összehívták. A Politikai Bizottság a XII. kongresszus óta végzett munkáról és a párt feladatairól szóló előterjesztés megvitatását javasolja a Központi Bi­zottságnak. Losonczi Pál és Lázár György fogadta Hasszán Alit Befejeződtek a magyar—iraki gazdasági tárgyalások A magyar—iraki gazdasá­gi együttműködési állandó vegyes bizottság április 9— 11. között Budapesten tar­totta meg IX. ülésszakát, Marjai Józsefnek, a Minisz­tertanács elnökhelyettesének és Hasszán Alinak, a forra­dalmi parancsnokság taná­csa tagjának, kereskedelmi miniszternek, a vegyes bi­zottság társelnökeinek veze­tésével. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György, a Minisztertanács elnöke fogadta az iraki kül­döttség vezetőjét. Hasszán Ali találkozott Púja Frigyes külügyminiszterrel és Veress Péter külkereskedelmi mi­niszterrel is. A szívélyes, baráti légkö­rű és az együttműködés szel­lemében megtartott tárgya­lásokon tájékoztatták egy­mást országaik helyzetéről, s áttekintették a kétoldalú kapcsolatok alakulását. Vé­leménycserét folytattak a nemzetközi helyzet és a vi­lággazdaság kölcsönös érdek­lődésre számot tartó idősze­rű kérdéseiről. Elítélték az egyetemes békét veszélyez­tető imperialista törekvése­ket. amelyek növelik a fe­szültséget Európában és a közel-keleti térségben egy­aránt. Állást foglaltak a fe­szültség csökkentése, a békés megoldások érdekében teen­dő erőfeszítések folytatása mellett. Mindkét részről meg­elégedéssel állapították meg, hogy a vegyes bizottság 1982. márciusi nyolcadik üléssza­ka óta tovább mélyültek és szélesedtek a Magyar Nép- köztársaság és az Iraki Köz­társaság kapcsolatai, s azok keretében jelentősen fejlő­dött a gazdasági együttmű­ködés. Kifejezték kormányaik szándékát a kölcsönösen elő­nyös gazdasági együttműkö­dés további fejlesztésére. Megvizsgálták annak általá­nos és konkrét lehetőségeit, a fejlődést befolyásoló ne­hézségek megoldásának mó­dozatait. A létrejött megál­lapodások elősegítik az együttműködés elért ered­ményeinek megőrzését és a kapcsolatok fejlesztését a jövőben is. A vegyes bizottság kilen­cedik ülésszakának eredmé­nyeit a felek jegyzőkönyv­ben rögzítették, amelyet Mar­jai József és Hasszán Ali írt alá. Hasszán Ali és kísérete hétfőn elutazott Budapestről. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Marjai József búcsúztatta. Jelen volt Pe­reszlényi Zoltán, hazánk bag­dadi és Ismail Hamoudi Hussein, az Iraki Köztársa­ság budapesti nagykövete. Vásárlókocsik az utcán Egerben, Gyöngyösön — Mozgóárusok a Mátrában — Vízi vásár a Balatonon Közelebb a vevőhöz Időt, fáradságot, sok eset­ben pénzt is megtakaríta­nak a vásárlók, ha a keres­kedelem a boltokon, áruhá­zakon kívül is — művelődé­si házakban, iskolák és üze­mek kultúrtermében, utcai standokon, kempingekben — kínálja portékáit. Általá­ban vonzó, nemcsak az idő­megtakarítás, hanem az is, hogy az úgynevezett kitele­pült árusítóhelyeken általá­ban több termék kedvezmé­nyes áron vásárolható meg. A Centrum-hálózat 36 áruháza úttörőszerepet ját­szott a bolton kívüli áru­sítás megteremtésében, eb­ben az évben ezt a fajta forgalmukat már 300 millió forintra tervezik. A Heves megyei Iparcikk Kiskeres­kedelmi Vállalat is követni akarja a példát. Az egri Széchenyi utcában — ahogy az időjárás egyre inkább engedi — megjelennek majd a vásárlókocsik. A gyalog- belvárosban utcai árusítás kezdődik. Kisebb részben ugyanezt valósítják meg Gyöngyösön a Fenyő Áruház­éiért, illetve közelében. Eger­ben kitelepül a Juventus áruház, a Cleopátra illat­szerüzlet, az Amfora üveg- bolt, a divatárüzletek. Hús­vét előtt egy hétig a Napsu­gár Áruház a volt érsekud­varban standolt. Tárgyalnak az Ifjúsági Házzal is, ahol kiállítással egybekötött érté­kesítést terveznek. Az Alkot­mány utcai tömbbelsőben kempingkiállításra kerül sor május elején. A Domus Lak- berendezési Áruház is ki fog települni, fontolgatják a fal­vakba történő eljutást is. Gyöngyösön be szeretnék vonni a kereskedelmi célok szolgálatába a Helyőrségi Művelődési Otthont és az úttörőházat. Különösen nagy jelentősé­gű a bolton kívüli árusítás az üdülőkörzetekben, ahol a vásárlók száma nyári idő­szakban többszörösére nö­vekszik. A Balaton déli part­ján például szinte valameny- nyi üzlet előtt már néhány éve árusítják a zöldséget, gyümölcsöt. Tavaly már be­vált — s ezért az idén meg­ismétlik — a Sió Áruház akcióját: a Katamarán sze­mélyhajón vízi vásárt ren­deznek, ahol bútorokat, iparcikkeket. árusítanak a siófoki és füredi kikötőkben. Balatonfüreden a sporthajó- üzem 1300 négyzetméteres egykori hangárját a nyári szezonra ismét ABC-áruház- nak rendezik be s a Hangár áruház mellett idén 300 négyzetméteres területen sörkertet is nyitnak. A stran­dokon kosaras árusok kínál­ják majd az üdítő italokat, de sört, jégkrémet, gyümöl­csöt, főtt kukoricát, csoma­golt édességeket is lehet kapni. A mátrai üdülőkörzetben a Heves megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat már hagyományként folytat­hatja Kékestetőn, Mátrahá­zán — az autóparkolóban —, Galyatetőn a mozgóárusítást, a pavilonok felszerelését, amelyhez ezúttal a mátra- szentimrei is csatlakozik. Üdítők, csokoládék, édessé­gek, élelmiszerek kerülnek közelebb a vevőkhöz. A zöldség- és gyümölcsfélék értékesítése jórészt már ed­dig is a kitelepült stando­kon történt, ez persze a vá­rosokban is így lesz. Marjai József és flhti Karjalainen tárgyalása Marjai József miniszterel­nök-helyettes hétfőn hivata­lában fogadta Ahti Karja- lainent, a Finn Nemzeti Bank kormányzóját, aki a kormány meghívására tartózkodik hi­vatalos látogatáson hazánk­ban. A szívélyes légkörű megbeszélésen áttekintették a magyar gazdaság helyzetét, véleményt cseréltek a világ- gazdasági folyamatok hatá­sairól és a nemzetközi pénz­ügyi rendszer egyes kérdé­seiről. (MTI) Átadták a megyei irodalmi pályázat díjait Költészet­napi ünnepség Egerben Hétfőn délelőtt Egerben a Hazafias Népfront megyei bizottságának székházában került sor a Heves megyei irodalmi pályázat értékelésé­re és a díjak ünnepélyes át­adására. A pályázatot több Heves megyei szervezet és intézmény hirdette meg az elmúlt esztendőben. Tegnap a zsűri eredményhirdetésé­vel véget ért a művek ve­télkedője. Orosz Bertalanná, az egri Megyei Könyvtár vezetője köszöntötte a HNF tanácster­mében a díjazottakat, vala­mint a meghirdető állami és pártszervek vezetőit, többek között Mészáros Albertet, a HNF megyei bizottságának | titkárát. Búzás Lajost, a He­ves megyei tanács művelő­désügyi osztályának vezető­jét, Kalina Istvánt, a megyei pártbizottság osztályvezető­helyettesét. Mielőtt Fábián Zoltán író, a bíráló bizott­ság elnöke eredményt hirde­tett volna, a Ho Si Minh Ta­nárképző Főiskola irodalmi színpadának tagjai adtak ün­nepi költészetnapi műsort. Az elhangzott versek után Fábián Zoltán hirdetett eredményt. A beérkezett pályamű kö­zül dráma kategóriában nem adtak ki díjat. A lírai mű­vek szerzői közül első hely. lyel jutalmazták Szokolay Zoltánt. A második helyezett Hegedűs László hatvani la­kos lett, a harmadik Bercsé­nyi András Átányból, a ne­(Fotó: Szántó György) gyedik Nagy N. István Eger­ből. A prózai művek közül Káló Béla Szuhogyon dolgo­zó egri lakos munkája nyert első díjat, két második he­lyezett akadt: Gyenge István egri és dr. Szelei Béla hat­vani lakos. Harmadik, díjat kapott Fülöp Ottóné egri, Kiss Tibor hatvani, Kakuk Imre gyöngyösi és Varga László egri lakos. A zsűri különdíjban részesítette a versekkel pályázó Bányász István egri lakost, valamint Fábián Zoltán ismerteti az eredményt Mészáros Albert adja át a jutalmat Szokolay Zoltánnak (balra) Földényi Gabriellát, aki a pályázat meghirdetésének ideje alatt költözött Pécsre. Á pályázatot kiíró szervek, valamint az Írószövetség je­len levő képviselője úgy döntöttek, hogy Heves megye irodalmi életének felpezsdí­tése érdekében támogatják egy irodalombaráti kör lét­rejöttét. Abban is megálla­podtak, hogy levélben érte­sítenek mindenkit, aki mű­vet küldött be a bíráló bizott­ságnak. Segítik továbbá a díjazott munkák megjelené­sét is. A költészetnapi ünnepség este, a Ho Si Minh Tanár­képző Főiskolán folytatódott, ahol Kálnoky László művei­ből hangzottak el versek, és bemutatkozott Szokolay Zol­tán fiatal költő is. Magyar párt-. küldöttség utazott Berlinbe Sarlós Istvánnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Minisztertanács elnökhe­lyettesének vezetésével ma­gyar pártküldöttség utazott Berlinbe, hogy részt vegyen azon a nemzetközi tudomá­nyos konferencián, amelyet Marx Károly születésének 165. és halálának 100. évfor­dulója alkalmából rendez a Német Szocialista Egység­párt. A küldöttség tagja Hu­szár István, a Központi Bi­zottság tagja, a Társadalom- tudományi Intézet főigazga­tója és Lick József, a párt Politikai Főiskolájának rek­torhelyettese. Hétfőn délelőtt a berlini Köztársasági Palotában meg­nyílt a Marx Károly nem­zetközi tudományos konfe­rencia, A tudományos szocializ­mus megalapítója halálának századik évfordulója alkal­mából összehívott értekezlet a jelenkor szemszögéből vizsgálja Marx Károly for­radalmi tanításainak érvé­nyességét. Ezt tükrözi a kon­ferencia elnevezése is: „Marx Károly és korunk — harc a békéért és a társadalmi ha­ladásért”. A konferencia szombaton ér véget.

Next

/
Oldalképek
Tartalom