Népújság, 1983. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-23 / 95. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. április 23., szombat 3. MÁJUS 1. Ünnepi készülődés ország- és megyeszerte Majális az egri Szépasszony-völgyben - Nagygyűlés Hatvanban, Hevesen — Változatos program valamennyi településen Biztatónak ígérkezik az idő május l_re, amelyet több helyen már most díszes transzparensek, lobogó zászlók köszöntenek. Az országos események mellett a munka ünnepének változatos programja lesz megyénkben is: Egerben zenés ébresztő köszönti a város lakóit, majd a Szépasszony- völgy számos rendezvénye csalogatja a fiatalokat és az idősebbeket egyaránt. Délelőtt tíz órakor hangzik el az ünnepi köszöntő, amelyet Kovács János, a városi párt- bizottság titkára tolmácsol a jelenlevőknek. Ezt követően kerül sor az immár hagyományos majálisra, amelyben a kulturális bemutatókat színesíti majd a diáknapok résztvevőinek érdekes kavalkádja is. Hatvanban és Hevesen ünnepi nagygyűlést tartanak május 1-én, majd változatos programmal szórakoztatják a helyi majálisok résztvevőit. A gyöngyösi dolgozók az üzemi rendezvényeken emlékeznek meg a munka ünnepéről, majd sportrendezvények, szabadtéri programok, vetélkedők gazdagítják a nap krónikáját. A füzesabonyi járás községeinek dolgozói helyi rendezvényekkel, a szabadban szervezett majálisokkal ünnepük május 1-ét. Füzesabonyban a sportpályán rendezendő majálison Greguss Gyula, a nagyközségi KISZ- bizottság titkára köszönti a település lakosságát. Az ünnepség résztvevői egész napon át tartó kulturális és sportprogramokban vesznek részt. Poroszlón ünnepi felvonulást rendeznek a község lakói, gazdasági, társadalmi és művelődésügyi szervei, intézményei. Ünnepségükön Dorkó József az SZMT vezető titkára tart ünnepi beszédet. Besenyő- telken Antal Lajos, az MSZMP járási bizottságának titkára lesz az ünnepség szónoka. Mezőtárkány- ban a sportpályán kerül sor az ünnepi nagygyűlésre, melynek előadója Perge Lukács az MSZMP járási bizottságának osztályvezetője lesz. A községi sportpályákon majálisokra kerül sor Aldebrő, Feldebrő, Kápolna, Nagyút, Kompolt és Kál községekben. Új lakótelep A Mátra kapujában A Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat dolgozói 1979-ben kezdtek hozzá Gyöngyösön a Mátrai úti lakótelep építéséhez. Eddig közel háromszáz szövetkezeti és bányászlakást adtak át a boldog tulajdonosaiknak. A VI. ötéves tervidőszak végéig még további százötven lakást és orvosi rendelőt szeretnének elkészíteni az építők. (Fotó: Szabó Sándor) Mennyire szabadok a szabad árak? Hosszú időn át megszoktuk, hogy életszínvonalunk folyamatosan emelkedik, és most tudomásul kell vennünk, hogy ez nem holmi automatizmus; az idén a bérek csak mérsékeltebben növekedhetnek, mint az árak Ezért azután minden korábbinál jobban figyeljük az árcédulákat. Érdemes is a kirakatokat alaposan végignézni, hiszen az is megesik, hogy pontosan ugyanazt a terméket az egyik bolt olcsóbban, a másik drágábban kínálja, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy fogyasztói árukat a kereskedelmi vállalatok, szövetkezetek — bizonyos korlátokon belül — saját belátásuk szerint alakítják. Sőt, időnként változtatják is. Az árak kialakításánál számos szempontot kell figyelembe venniük: saját, tervezett árszínvonalukat, a rendelkezésükre álló kockázati alapot, az adott termék ipari kínálatát, a termékhez hasonló egyéb áruk árát és így tovább. A végeredmény — a fogyasztói ár — tehát számos ok miatt eltérhet anélkül, hogy bármiféle szabálytalanság történnék. Egyes árak olykor elképesztően magasak. Láttunk már négyszámjegyű árjelzést cipőn, csizmán, felfelbukkan az üzletekben márkás desodor, kozmetikum döbbenetes drágán. A kiugróan magas árak nem okvetlenül járnak együtt kiemelkedően jó minőséggel, érdemes tehát vigyázni a vásárlással. Ám ezúttal sem kell holmi visszaélést gyanítani: a szokatlanul magas árak manapság inkább arra utalnak, hogy az illető termék tőkés importból származik. Persze, az emberek többségének nem a parfüm, a külfödi cigaretta magas ára okoz gondot, hiszen a forgalomba kerülő fogyasztási cikkek mintegy 85 százaléka a magyar ipar terméke. Végül is hogyan alakul ezeknek a termékeknek az ára? Miért éppen annyiba kerülnek, amennyibe? A fogyasztási cikkeknek mintegy a fele szabad áras, ami az elnevezéssel ellentétben távolról sem jelent teljes szabadságot sem a termelő, sem a forgalmazó számára. Az árhatóság állapítja meg az irányhaszon- kulcsot, azaz a beszerzési és eladási ár közötti különbséget, és ettől az irány_ haszonkulcstól a kereskedelem csak indokolt esetben tér el. Viszont eltérhet nemcsak felfelé, hanem lefelé is, mint láttuk például a ruházati vásárok esetében. Majd bolondok lesznek lefelé! — gondolhatja az ember, feltételezve, hogy a vállalat számára a magasabb haszonkulcs, az így képződő nagyobb árbevétel — tiszta haszon. Csakhogy irreálisan magas fogyasztói ár káros lehet a vállalatnak, mert ha a kínálat abból a termékből elegendő, ha a vásárlónak módjában áll választani, akkor az olcsóbbat fogja megvenni, és a drágán kínált áruból eladhatatlan készlet lesz. És ha nincs elegendő? Ha a drága is gazdára talál? Akkor sem tiszta haszon, amire a vállalat ily módon szert tesz. Amennyiben az eladási árak jogszabályszerű kialakítása mellett képződik a vállalatot meg nem illető árrés, azt a fogyasztóknak tovább kell adni. Vagyis lehet egy árat a jogszabályoknak megfelelően képezni, és ebben az esetben is képződhet a vállalatot meg nem illető bevétel, amit a fogyasztóknak — más termékek árának leszállításával — vissza kell juttatni. Ami újfent jelzi, hogy mennyire szabad az úgynevezett szabad ár. Nem szóltunk még a termékek másik feléről, azokról amelyek árát hatóságilag állapítják meg, vagy hatóságilag korlátozzák. És mégis azt tapasztaljuk, hogy helyenként árusítanak kenyeret a hatósági árnál drágábban is. Hogy lehet ez? Természetesen úgy, hogy többfajta kenyér létezik; fehér, félfehér, krumplis, sajtos, kukoricás és így tovább. Ha egy maszek pék süt újfajta kenyeret, akkor köteles árvetést is készíteni. Kenyere lehet drágább az államinál, de csak akkor, ha más, értékesebb — az összetétele. Ezt pedig az árvetés igazolja, amelyből kitűnik, hogy milyen lisztet, milyen adalékanyagokat használ fel. S ha olyanokat, amelyek indokolják a magasabb árat, akkor a kilónkénti 13 forintos kenyér sem sérti az árképzési előírásokat. Ezeket az eltérő és változékony árakat tulajdonképpen már volt időnk megszokni, hiszen a vásárcsarnokokban, a piacokon évtizedek óta uralkodtak: a termelők mindig annyiért kínálták a répát, a barackot a cseresznyét, a zöldpaprikát, amennyiért el tudták adni. A piacon, ha drágább is, de általában többféle terméket kapunk, mint az állami kereskedelemben. Annak, hogy az iparcikkek terén is megengedték a szabadabb árképzést, hasonló a célja: az, hogy az anyagi érdekeltség rákényszerítse a termelőket és a forgalmazókat, hogy a lakosság által keresett cikkeket állítsák elő és forgalmazzák. A mai viszonylag gazdag áruválaszték nagyrészt a szabadabb árképzésnek köszönhető. De, mint láttuk, az árképzés szabadsága is korlátozott. Az állam a korlátozásokkal gondoskodik arról, hogy éves szinten a fogyasztói árszínvonal ne emelkedjen nagyobb mértékben, mint amennyit a népgazdasági terv előirányoz. (G. Zs.) Hatszázezer ásott kút - Szállítják az ivóvizet Vízgazdálkodás—falun A felszabadulás óta eltelt évtizedek a magyar falvak képén, életvitelén, életszínvonalán, kulturáltságának fokán is meghozták a maguk sokféle és néhány vonatkozásban látványosan előnyös változásait. De a még megoldandók, a még elvégzendők között mind többször emlegetve van jelen az egészséges ivóvíz biztosításának feladata. Vízgazdálkodásunk e fontos területének fejlesztéséről, gondjairól kérdeztük Kovács Antal államtitkárt, az Országos Vízügyi Hivatal elnökét. A Népújság megbízásából a kérdéseket Cserhalmi Imre tette fel. — Hogy minden háztartáshoz eljusson falun is az egészséges ivóvíz, ez a lakás- kultúra egyik fontos igénye és feltétele. De ugyanígy a szennyvizek elvezetése, elhelyezése, illetve szükség esetén tisztítása. Sőt a kulturált környezetnek fokmérője a csapadékvizek rendezett elvezetése, a belterületi vízrendezés is. Mindezek az úgynevezett vízgazdálkodási struktúrának az elemei, éppen úgy, mint a „külső” vízügyi feltételrendszer, tehát a többi közt az ármentesítés, a térségi vízkészletek kérdése, a települések környezetében lévő élővizek rendezettsége stb. — Mégis, adatszerűén megfogalmazva, hogyan állnak falva- ink a vízgazdálkodás kulturáltságát tekintve? — A számok valóban sokat elmondanak. Ma a falusi lakosság 63 százalékához jut el a vezetékes víz, 3022 községünkből 1414 rendelkezik közüzemi vízellátással, közüzemi csatornázása viszont mindössze 170-nek van. E településeken a vízellátás a terület 80—90 százaiéira, a csatornázás már csak elsősorban a településközpontokra terjed ki. — Az országos ivóvízmennyi- ségböl mennyi jut a falvaknak? — Pontosabb, ha országos ivóvíztermelésről beszélünk. Nos, ebből a községek 20 százalékkal részesednek, lakossági fogyasztásuk az ösz- saesnek 21 százaléka. 770 000 falusi portán belül van a víz, ebből 520 000-ben pedig benn a lakásban is. Az egy lakásra jutó vízhasználat országosan és évente 169 köbméter, a községekben 117 köbméter. A közmű vagy közmű jelleggel üzemelő vízve- zetékhálózat 58 százaléka, 21 000 kilométer van a községekben. Egyébként a falusi vízellátás magas költségeit mutatja, hogy a községekben kétszer annyi közüzemi vezeték kell egy lakás ellátásához, mint ameny- nyire országos átlagban van szükség. — Ezeknek az arányoknak felel meg a falusi csatornázás állapota is? — Nem, a csatornázást illetően az adatok jóval kedvezőtlenebbek. Elég talán, ha annyit említek meg jellemzésül, hogy az ország 7746 kilométernyi közcsatornájából mindössze 485 kilométer található a községekben, tehát a teljes hossznak mindössze 6 százaléka. Az ország „csatornázott” lakásainak mindössze 4 százaléka van falun, összességében megállapítható, hogy amíg falva- ink vízművesítése általában összhangban van a népgazdaság fejlettségének színvonalával, a csatornázás tekintetében ettől jóval elmaradnak. — A vízellátó művek műszaki teljesítőképessége elegendő a lakosság Igényeinek kielégítésére? >— Elég sőt például a tározókapacitás a városi ellátást meg is haladja. Nem elégítik ki viszont — és ez nem is lehetett cél — a nagytömegű háztáji termelés szükségleteit. Ez a tény sokhelyütt, főleg tavasszal vagy kora nyáron, amikor a háztáji primőröket öntözik — vízhiányhoz vezethet. — Visszakanyarodván még az ivóvízellátás kérdésköréhez, hadd kérdezzem meg, hogyan állunk a falusi kutak mennyiségével s a belőlük nyert víz minőségével? — A vezetékes vízzel el nem látott helyeken az ásott, vagy fúrt kutak dominálnak, mintegy 600 000 darab van belőlük az országban. Ebből körülbelül 40—50 000 darab szivattyúval, vezetékkel lakáson belüli vízhasználatra is lehetőséget ad. 650 olyan községben, ahol nincs vezetékes vízellátás, van viszont tanácsi közkút, amely jól szolgálja az ellátást. Sajnos, a talajvizek romló minősége miatt mintegy 700 településen közegészségügyileg kifogásolható a kutak vizének minősége. Ahol ez olyan mértékű, hogy a csecsemők, kismamák egészségét veszélyezteti — jelenleg 340 községben —, ott szállítják az ivóvizet a lakosságnak. Sajnos, ez a kedvezőtlen folyamat érinti a közüzemi vízműveket is, 50—70 vízmű vize már kifogásolható (bár még iható), és mintegy további 100-nál számítunk arra, hogy 8—15 éven belül annyira elszennyeződik, hogy helyette új víznyerőhelyet kell majd kialakítani. — Cgy tűnik, hogy az utóbbi években nem fordítottunk elegendő figyelmet a csapadékvíz okozta károkra, amelyek pedig az ország számos települését fenyegetik. A belvízelöntés az ország települései belterületének egyharmadát veszélyeztetik, tehát mintegy 640 000 hektárnyi területet. És vaiöban, nem az őt megillető súllyal foglalkoztunk e problémával. A vízrendezési művek hiánya (a fejlesztésnek a szükségesnél lassúbb üteme), a rendszeres karbantartás elmulasztása, a települések mélyfekvésű részeinek beépítése, a szennyvíz-elszikkasztás miatt megemelkedő talajvízszintek — mindez együtt vezetett a mai helyzethez, amikorra számottevően megnőtt a belterületi vízkárok gyakorisága. — Valószínűleg még sokáig folytathatnánk problémáink sorolását. Mert az a szám Is sokat mond, hogy például ma a településeken 2? 500 kilométer hosszúságban található nyílt árok és 6700 kilométernyi a vízfolyás illetve a jelentősebb belvízcsatorna. De áttérve inkább a megoldás kérdéseire, elsőként azt tudakolnánk: rendelkezűnk-e egyáltalán valamelyes koncepcióval a feladatokat illetően? — Igen, rendelkezésünkre áll az a koncepció, amely meghatározza a fejlesztés különféle módjait. Csak hát ennek a költségigénye az ezredfordulóig mintegy 16 milliárd forint. Nyilvánvaló, hogy míg egyfelől ennek az összegnek az előteremtése meghaladja a népgazdaság teherbíró képességét, másfelől a tennivalók nagyon is sürgétőek. — Mi lehet a megoldás? — A társadalmi erők bevonása. A lakosság anyagi erejének jobb koncentrálása, a társadalmi összefogás fokozottabb igénybevétele, örömmel mondom el itt, bár eléggé közismert tény, hogy például a Hazafias Népfront Országos Tanácsának Titkársága felismerte ennek a feladatnak a szükségességét és sajátos eszközeivel támogatja a végrehajtást; a kisebb vízelvezető árkok, illetve más, nem gépesíthető karbantartások elvégzése társadalmi munkában, vagy a nagyobb méretű, fizikai munkát igénylő feladatokhoz KISZ-építőtáborok létesítésének kezdeményezése. — A falvakban a lakosságot érintő vízgazdálkodási közfeladatokat a tanácsok végzik. Az ő felismerésük, szervezőkészségük, anyagi teherbíró képességük meghatározó egy-egy falu életében. De képesek lehetnek-e feladatuk tökéletes ellátására? — A tanácsok valóban sokrétű, nehéz feladatokat látnak el nagy szervezőmunkával, anyagi ráfordítással, de éppen az imént szóba került társadalompolitikai szempont is indokolja, hogy a vízgazdálkodásnak ne csak hatósági, állam- és közigazgatási oldaláról beszéljünk. — A vfzitársulásokra gondol? — Igen, a köznyelvben vízitársulásnak nevezik a vízgazdálkodási társulatokat. A már 25 éves múltra visszatekintő mozgalom célja a helyi jelentőségű, közcélú vízgazdálkodási tevékenység. Ez sajátos gazdálkodási forma, megfelelően szabályozott eszköz és lehetőség, hogy kisebb térségekben közösen végezzék el az érdekeltek számára fontos vízügyi munkákat. — Ml a különbség a vízgazdálkodási társulat és a vizikőz- mű társulatok között? — A vízitársulatok gerincét a mezőgazdasági üzemek alkotják. Feladatuk sokoldalú és helyi jelentőségű. Ma 68 vízitársulat működik az országban, ezzel az ország mezőgazdasági területének 93 százalékát „fedik le”, II000 dolgozójukkal évi 2,5 milliárd forint értékű termelő- szolgáltató tevékenységet végeznek. — Melyek ezek? — Részt vesznek például az üzelmek közötti, közcélú vízrendezési, vízhasznosítási, műszaki talajvédelmi létesítmények fejlesztésében, fenntartásában és: üzemeltetésében. Speciális: kapacitásaikkal a tagüzemek részére meliorizációs, üzemi vízrendezési munkát is végeznek. Ma már az ország településein a belterületi vízrendezési munkáknak mintegy 60 —65 százalékát végzik el. — A víziközmű társulatok előtt nem ilyen feladatok állnak? — Ezek a társulatok a községeken belül végzik a vízellátást, a csatornázást. 1958 óta 1100 víziközmű társulat alakult, aminek eredményeként a víz- és csatornaművel rendelkező községek csaknem 80 százalékában a helyi erők mozgósításával készültek el ezek a művek. Huszonöt év alatt 12,3 milüárd forintot ruháztak be vízműre, 3,7 milliárd forintot csatornaműre, s ezeknek az összegeknek a felét lényegében a helyi lakosság vállalta. Van tehát tapasztalat és eredmény, amelynek alapján a jövőben még több tartalék feltárását látjuk indokoltnak a társadalom mozgósításában. — Nyílnak-e ehhez a mozgósításhoz újabb lehetőségek? — Igen, a lakosság terheinek csökkentésére például kedvezményes hitel vehető igénybe. Jelenleg vízműépítésnél 10 év lejáratra, csatornaműnél 15 évre, mindössze 3 százalékos kamatteherrel. Arra törekszünk, hogy azokon a helyeken, ahol a helyi körülmények miatt túlságosan drága az építés, ott további kedvezményre legyen lehetőség. — Végül Is milyen gyarapodást várhat témánk vonatkozásában a magyar falu a jelenlegi, a VI. ötéves tervtől? — Folytatjuk és bővítjük a jól bevált formákat. A VI. ötéves tervben mintegy 350 községben létesül új vízmű és 40—50-ben csatornamű. Röviden még felsorolom programunk súlypontjait: azok a községek, ahol kifogásolható minőségű a víz, továbbá a Balaton vízparti területei és általában azok a területek, ahol magas a talajvízszint. Egyébként még az idén meg akarjuk teremteni a jogszabályi lehetőségét annak, hogy belterületi vízrendezésre is lehessen társulatot alakítani — mondta befejezésül Kovács Antal államtitkár.
