Népújság, 1983. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-12 / 36. szám
lyeiwjnq 1983. február 12., szombat Százhatvan évvel ezelőtt született Otto Ludwig német Író. Legismertebb drámája Az erdész című. 0—0 Hetvenöt évvel ezelőtt született Jean Eflel neves francia rajzoló- művész, karikaturista. Pályafutása során csaknem húszezer rajzot készített és „A világ teremtése” című albumával — Ádám és Éva feledhetetlenül bájos figuráinak megalkotásával — világszerte ismertté vált a neve. A L’Humanité, a Les Lettres Francaises és sok más újság hasábjain megjelent karikatúrái a XX. századi francia grafika remekművei. Művészetével következetesen a haladás és a béke ügye mellett szállt síkra: 1968-ban Lenin-békedljjal is kitüntették. Georges Marchais, a Francia Kommunista Párt főtitkára az elhunyt családtagjához intézett részvéttávlratá- ban joggal hangsúlyozta: „Jean Effel halálával Franciaország egyik legnagyobb művészét vesztette el. S bár nem volt kommun sta, mindig olyan szilárd és annyira közeli útitársunk volt, hogy úgy siratjuk őt, m nt egy’k legjobb harcostársunkat”. • A Nap kél: 6.56 órakor, nyugszik: 17.02 órakor. A Hold kél: 7.01 órakor, nyugszik: 16.20 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon LÍVIA, LÍDIA nevű kedves olvasóinkat! Római rabszolganők nevéből keletkezett a Lídia. Nevük, csak országukról „Ud nő” volt. dkS [időjárás Várható időjárás ma estig. Nyugat felől felszakadozik a felhőzet és a havazásokat, esőket szórványos futó záporok váltják feL Először a Dunántúlon, majd keleten is megerősödik, néhány helyen viharossá fokozódik és északnyugatira, északira fordul a szél. Főként a Dunántúlon hófúvások is várhatók. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a Dunántúlon —5, —1, máshol 0, plusz 4. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton északnyugaton —3, 0, máshol 0, plusz 4 fok között várható. Hódít a CB Az idei szezon kezdetére — olvasom — a Balaton- parti kempingek között is CB-összeköttetést teremtenek. Az új szolgáltatás célja — miután a telefonálás nehézkes — hogy. a sátorhelyre érkező vendégeket gyorsan és pontosan tudják tájékoztatni a szálláslehetőségekről. Ha nincs férőhely, ott a CB. A „Sajnálom Uram!" hely&t legalább valami biztató. Ha nem itt, akkor ott. Cél a Balaton! — is — — FELLÉP A P. MOBIL. Ebben az évben első koncertjén lép a közönség elé a jó nevű P. Mobil együttes. Ma este 19 órától a vá- mosgyörki művelődési házban hallható a pesti zenekar. — EGYETEMI, FŐISKOLAI ELŐKÉSZÍTŐ. A Megyei Művelődési Központ 22-es termében február 15-én fél négykor dr. Rarta János tart egyetemi-főiskolai előkészítő előadást történelemből, Forradalmak kora cím— PÁLYAVÁLASZTÁSI VETÉLKEDŐ. A MÁV Hatvani Üzemfőnökségének KISZ-bizottsága Hatvan, Boldog és Heréd hetedikes és nyolcadikos úttörőinek részvételével pályaválasztási vetélkedőt rendezett. A versenyt már megelőzte az iskolai döntő, s így a legjobb csapatok közül, a hatvani 5. számú iskola tanulói bizonyultak a legeredményesebbnek. mel. ügyeletes szerkesztőink: BUDAVÁRI SÁNDOR és K. SZABÓ ERVIN Telex: 063-350 Egerben: Bajcsy-Zsillnszky utca 6. szám alatt. Felnőttek, gyermekek részére. Telefon: 11-000. , , „ Az ügyelethez tartozó községek : Verpelét. Tamaszentmária. Bátor, Hevesaranyos, Egerbocs, Egerszalők, Egerszólát, Kere- csend, Demjén. Ostoros, NovaJ, Makiár. Andomaktálya. Felső- tárkány. Noszvaj. Egerbakta. Szarvaskő Egriek részére a gyermekorvosi ügyelet szombaton reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig a kórház gyermekosztályán. Telefon: 10-841. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától este 20 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8 órától este 20 óráig a Technika Házában. Gyöngyösön: szombaton 7 órától, hétfő reggel 7 óráig. Telefon : 11-727. Fogorvosi ügyelet: szombaton 15—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 9—12 óráig. Mindkét ügyelet helye: Széchenyi u. 1. Gyermekorvosi ügyelet: szombaton 8—12 és 14—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 8—12 óráig. Ügyelet helye: Puskin utcai gyermekrendelő. A gyermek fekvőbetegeket a felnőtt körzeti ügyelet látja el. Kihívás: 11-727 telefonon. Hatvanban: szombaton 07 órától hétfő reggel: — Hatvan város lakossága részére 08 óráig, — a községek lakossága részére 07 óráig. Az ügyelet helye: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 10-04. Fogorvosi ügyelet: szombatonként 8.30 órától — 14 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon 8.30 órától 11 óráig. Ügyelet helye: Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 10-04. Gyermekorvosi ügyelet szombatonként 08 órától 12 óráig. Helye: Hatvan, Horváth M. u. 21. Vasárnap 8—10-ig. Telefon: 16-23. KOJAL-készenlét Egerben: délután 17 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 17-396, 14-496, 10-004. Hevesen: szombat reggeltől hétfő reggelig Deák Ferenc u. 41. sz. Telefon: 125. Az ügyelet Heves Járás minden községére kiterjed. Köriét! állatorvosi ügyelet: szombat 8 h-tól, vasárnap 20 h-ig. Egri járás I.: (Eger város, egri. makiári és bátort állategészségügyi körzet). Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. Egri járás II.: (Az egri járás többi körzete.) Állatorvosok lakása. Telefon: Mátraderecske 8., Verpelét 26., Terpes 4., Tar- nalelesz 8., Recsk 31., Pétervá- sára 9. Füzesabonyi Járás: Füzesabony. Viztársulatl Iroda. Telefon: 3. Gyöngyösi Járás: Gyöngyös, Allatkórház. Telefon: 11-645. Hatvan város: Hatvan: Városi Tanács. Telefon: 19-97. Hevesi járás: Heves: Járási Hivatal. Telefon- 124. ALLATKORHAZI ügyelet Gyöngyösi Allatkórház: minden munkanap 16.30 h-tól másnap 7.30 h-ig. Telefon: 11-645. Egri Allatkórház: munkanapokon 16.30 h-tól másnap reggel 7.30 h-ig. Az egész megye területére szombaton 8 h-tól vasárnap 20 h-lg. Telefon: 12-388 Hét végi piaci jelentés Bőséges választék Az országos jelentéseket böngészve megyénk háziasszonyai igazán nem panaszkodhatnak a piaci felhozatalra. A nagyobb városok piacaival is állják az összehasonlítás versenyét Hatvanban. Gyöngyösön, Egerben egyaránt. A megyeszékhelyen elmondták, hogy ez elsősorban a magántermelőknek köszönhető. akik nemcsak nagy meny- nyiségű áruval jelentkeznek, hanem színesíti a kínálatot is. Egerben A pénteki szabadpiaci árak a következőképpen alakultak: burgonya 7, tojás 2.20, gomba 86, alma 8—14, saláta 12. sárgarépa 18, petrezselyem 20. fokhagyma 65, vöröshagyma 12, kelkáposzta 20. A mák 120 forint, míg a retek csomója 12. A száraz bab 32 forintba kerül. Gyöngyösön A hét végi jelentés szerint a piaci árak: burgonya 6 sárgarépa 12, petrezselyem 18. vöröshagyma 14, fejes káposzta 14, kelkáposzta 15, saláta 12. karalábé 14, a paradicsom 200 forint. A hegyes zöldpaprika darabja 12, a zöld uborka kilója 110 forint. Hónapos retek 16, zöldhagyma 5. fokhagyma 62. A paraj 60. a sóska 80 forint. A téli piros alma 13, körte 24, a szőlő 40. A héjas dió 34, míg a dióbél 130 forint. Száraz bab 38, a lencse 65, a savanyú káposzta 20, a mák 130 forint. Hatvanban A szabadpiaci árak: vöröshagyma 13, fokhagyma 90, fejes káposzta 16, kelkáposzta 20, sárgarépa 15, zöldség 20. karalábé 12, cékla 11 forint. A feketeretek 6, a torma 35. a fejes saláta 10, a száraz bab 32. az alma 12—15 forint. Mák 120. n dióbél 120, a savanyú káposzta 18 forint. A ZÖLDÉRT árai Heves megyében Burgonya 5.70, tojás darabja 2, gomba 86, alma 7—14. saláta 12. paprika 11, sárgarépa 11, petrezselyem 16, fokhagyma 70, vöröshagyma 12. fejes káposzta 14, kel 16, mák 130, dughagyma 46 forint. I — HULLADÉKGYŰJTŐ AKCIÓKÉRT. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa más társadalmi és gazdasági szervekkel együttműködve országos hasznoshulladékgyűjtő akciót hirdetett meg. Az akció megszervezésére megyénkben operatív bizottság alakult, tegnap pénteken, a Hazafias Népfront megyei bizottságán. Szakmunkástanulók versengése A hagyományokhoz híven az idén is megrendezik országszerte — a szakmunkások számára — a Szakma kiváló tanulója versenyt, amelyre a harmadévesek nevezhettek be. Megyénkben február 8-án kezdődött a próbatétel, több szakmunkás- képző intézetben. A tegnap rajthoz állók azt igazolhatták, hogy mennyire jártasak a közismereti tárgyak anyagában. Történelemből az egri mezőgazdasági szakmunkásképzőben folyt a küzdelem, az irodalomban tájékozottak a 212. számú, a matematika iránt vonzódok gyöngyösi, a fizikát szeretők pedig a hatvani oktatási intézményekben bizonyíthatták rátermettségüket, felkészültségüket. Az első helyezettek jutottak tovább a megyei szintről az országos „párbajba”. A tét nem kevés, hiszen a szakmai téren legjobb első hat ifjú nemcsak jutalomban részesült, hanem szakmunkásbizonyítványt is kap. A másik kategóriában küzdők legjobbjainak igyekezetét értékes díjakkal többek között — bel- és külföldi utakkal méltatják. Népi ellenőrök elismerése A 25 éves jubileumi rendezés keretében Heves megyében is sokan vehették át az alapító népi ellenőrök közül a KNEB elnöksége által adományozott emléklapot és emlékplakettet. Tizenhalt személy tevékenységét emlékplakettel, 145-ét pedig emléklappal ismerték el. Többeknek a járási szerveknél nyújtották át társadalmi munkájuk megbecsülésének jelképeit. Tegnap délután Egerben, a megyei NEB tanácstermében hatvan népi ellenőrnek emléklapot, míg Mázán Sándornak, Permay Zoltánnak, Köblő Tibornak, Semjén Pálnak és Zimándi Mátyásnak a KNEB emlékplakettjét adta át Csepelyi Károly megyei NEB-el nők. A megyei NEB első elnöke, íródj/ József később kapja meg a jubileumi elismerést A KECSKEMÉTI CITERÁS. Idős korában is több hangszeren játszik a 87 éves Hideg Imre. Saját készítésű cite- ráin, tekerőlantjain, gordonkáin a múlt század dalait szólaltatja meg. A kecskeméti zenész az első világháború alatt a fronton kezdett hangszereket készíteni. Otthonában több tucatnyi értékes pengető és ütőhangszert őriz (Fotó: MTI — E. Várkonyi Péter felvétele — KSJ Fórum az egri úttörőházban A téma: a lakás- és telekgazdálkodás A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 6. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 29, 40, 60, 69, 72. A fiatalokat napjainkban különösen érdeklő témáról lesz szó azon az összevont titkári értekezleten, amelyet február 14-én, hétfőn, délután három órától rendez a KISZ Eger városi Bizottsága Egerben, a Hámán Kató Megyei Űttörőház színház- termében. Az eseményen — amelyre természetesen az alapszervezeti titkárok melA villanyszámlákkal Kétfajta módon számláz megyénkben az ÉMÁSZ. Eger vonzáskörzetében a kéthavonkénti részszámlafizetés után eljön minden évben a végszámlázás ideje is. A fogyasztói körzet tizenkét részre osztásával folyamatos ez a tevékenység. Most azoknak kell fizetniük — vagy kapnak visszatérítést —, ahol decemberben megtörtént a számlaleolvasás. Februárban soros Eger belvárosa és a Vörösmarty út, Makiár, Boconád, Tarna- bod, Mátraballa, Ivád Sírok, Szilvásvárad, Bükkszentmár- ton. Márciusban kapják kézhez a végszámlát Egerben a Csebokszári-lakótelep egy részén, Egerfarmoson, Komiéit minden, a kérdéskörben érdekelt fiatalt várnak — fórum keretében Kovács János, az MSZMP Eger városi Bizottságának titkára és dr. Varjú Vilmos, a megyeszékhely tanácsának elnöke ad tájékoztatást a városbeli lakás- és telekgazdálkodás helyzetéről, illetve válaszol a jelenlévők észrevételeire, felvetéseire. lön, Recsken, Verpeléten, Mikófalván, Mónosbélen. Inkább az a tapasztalat, hogy mivel a fogyasztók többsége évközben csökkentett részámlafizetést kér, ilyenkor kénytelenek jobban a pénztárcába nyúlni. A megye nyugati részén a Mátraszentistvántól Gyöngyösön, Csányom át Nagykökényesig terjedő szakaszon májusig még a tervek szerint, a hagyományos módon, a kéthavi óraleolvasás alapján fizet a lakosság. Ebben a hónapban még Gyöngyös és Hatvan egy részén, valamint az abasári, karácsondi és nagyrédei lakások ajtaján kopogtat a díjbeszedő. Új termékek az egri öntödéből Import; helyett hazai Termékszerkezet-váltás történik az Öntödei Vállalat Egri Vasöntödéjében. A tavalyi 2100 tonnányi féktuskó helyett az idén már 1450 tonnányit állítanak elő. A kieső mennyiséget magasabb áron értékesíthető gyártmányokkal pótolják. A MÁV-ot pedig a vállalat egy másik részlege látja el a vagonok fékezéséhez szükséges eszközökkel. A tervek szerint ez évtől itt készítik el az EMU búvárszivattyú-család összes öntvényét, melyeket régebben több millió dollárért importált a miskolci MEZŐGÉP Vállalat. Ugyancsak jelentős valutamegtakarítást biztosít hazánknak a Csepel Autógyár egri gyárában és az egri Finomszerelvénygyár- ral kötött szerződés: számukra is öntött termékeket szállítanak. 1983-tól kezdik el gyártani a gyors vízvezetékfektetési technológiához szükséges öntöttvas kötőelemeket is a teljes méretskálában. Ezzel további kétszáz tonnányi öntvénnyel kell kevesebbet importálni. Az elképzelések szerint az új termékek révén számottevően növekszik a gyár árbevétele. Hová megy a díjbeszedő? A lakosság segítségével Elfogták a gázolót A tegnapi számunkban a rendőrség azzal a kéréssel fordult a lakossághoz, hogy jelentkezzenek az egri Vörösmarty és Somogyi Béla út kereszteződésében történt baleset szemtanúi, mivel a gázoló a helyszínről segítség- nyújtás nélkül elhajtott Pénteken pedig már arról kaptunk értesítést hogy a rendőrség a lakosság segítségével rövid idő alatt Teriken elfogta és őrizetbe vette a gázolással alaposan gyanúsítható Csontos László 21 éves besenyőtelki lakost. Az ügy további tisztázása érdekében a rendőrség kéri azoknak a fiatal lányoknak a jelentkezését, akik feltehetően látták a balesetet. A gázolás szenvedő alanya az első orvosi vizsgálat szerint könnyű sérülést szenvedett, s az egri megyei kórházban ápolják. NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. - Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349 Telefon* 12-656* 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft. egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index* 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNé. - HU ISSN 0133-0705.