Népújság, 1982. november (33. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-13 / 267. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. november 13., szombat MŰVÉS ZETÉSIRODALOM DÉL-HEVESI TELEPÜLÉSEK Szolgálókból lett nemesek . Szabó László „Jászság" című könyvéről Csaknem két évtizede indult útjára a „Magyar Néprajz” című sorozat, amelynek eddig megjelent kötetei hazánk különböző (történeti, néprajzi és tájföldrajzi vidékeinek és az ott élő népcsoportok kultúrájának részletes bemutatását vállalták fel. A dunántúli és a kelet-magyarországi tájegységek népéletét összegző munkák sorában az utóbbi néhány esztendőben látott napvilágot az Alföld, illetve a Duna-Tisza közének (Nagykunság, Kiskunság) egy-egy sajátos arculatát bemutató összefoglalás Bellon Tibor, valamint Tálasi István tollából. E sorozat legújabb kötete, amely Szabó László nevéhez fűződik, most a „Hármas Kerület” számunkra falán legérdekesebb népcsoportját, a Jászság társadalmát vizsgálja. A tizenöt ívnyi könyv lapjain egy 20 éve folyó tervszerű és céltudatos kutatás eredményei tárulnak fel. Meg kell jegyeznünk azt is, hogy a palóckutatás keretében már 1973-ban megjelent egy jelentős monográfia, amely szintén a szerző szerkesztésében látott napvilágot „Jászdózsa és a palócság” címmel. S habár a Néprajzi Lexikon vonatkozó címszavai (jászok, Jászság) még ezután is jobbára csak a kutatás fehér foltjait említették, a fenti kötetben már észrevehetően megfogalmazódtak a jászsági kultúra sajátos rendszerét jellemző vonások. A dél-hevesi településekkel évszázadok óta állandó gazdasági kapcsolatot fenntartó jász községek először az őket uraló kunok kötelékében, a Tárná, Zagyva és az Ágói-pataktól határolt termékeny vidéken alakultak ki. A tatárok által hazánk területére űzött, közép-ázsiai eredetű földművelő népesség a megtelepedés során azon igyekezett, hogy mihamarabb elszakadjon a főként állattartást folytató kunok fennhatóságától. A Károly Róberttól nyert kiváltságaik ez időtől' fogva évszázadokon át meghatározták sajátos jogállásukat, s ezek elsősorban a társadalmi szervezetre, de végső soron a gazdálkodás belső rendjére is kihatással voltak. A magas fokon érvényesülő önkormányzat (pl. egyházi és világi képviselőik választása, tősgyökeres értelmiség, a lakosságra vonatkozó szabályok érvényesítése) történelmünk során egyszer, a Rákóczi-féle szabadságharcot követően forgott igazi veszélyben. Az önállóság elveszítésének fenyegetése viszont — paradox módon — azt. ■eredményezte, hogy a mái jászsági népesség ősei az 1745-ös re- demptió (a földbirtok és a hozzá tartozó állatállomány közös megváltása)* során az előzőekhez képest még jelentősebb társadalmi-gazdasági autonómiához jutottak. E különös, a környező vidékektől eltérő társadalmi alakulat sajátosságait legjobban a jász nagycsalád szerkezete s viszonylag rugalmas működése fejezi ki. Ez a — például a palócokétól is nagymértékben eltérő — családszerkezet a települések körzetében mindenütt az intenzív, kertes-tanyás jellegű gazdálkodási formációt képviselt és érvényesített az újonnan foglalt területeken is (Kiskunság, Dél- Heves stb.). Alapja: a szinte az embert sem kímélő, állandó munkavégzés, amelynek eredményeként növekszik a családi tőkeföld mellé szerezhető vagyon; s így újabb kertek vagy tanyák szerezhetők meg. Ez a családi szervezet pedig természetszerűleg hat ki a benne vagy azzal összefüggésben élők életrendjének egészére. A kettős orcát (kifelé a megváltozott nemes viselkedését, befelé a parasztságéval csaknem azonos életmódot) mutató jász családok jó része így csonkulás nélkül fenn tudott maradni szinte a huszadik század közepéig. A Jászság egységes szellemű közigazgatása, a redemptus tudat gyakorlati érvényesítése, valamint az igen fejlett helyi kisiparosok ereje végső soron azt eredményezte, hogy ez a népesség szinte minden esetben legyűrte a feléje áramló idegen hatásokat, amelyek vagy alkalmazkodtak az ott élőkhöz, vagy 'rövid idő múlva idegen testként kilökődtek. A Heves megyében is jól ismert jászsági/szűcs, asztalos, csizmadia) mesterek pedig egy-egy időszakban termékeikkel uralták is a piacok nagy részét. A fentiekben természetesen nem egy, a környezetétől teljes mértékben elzárkózó kultúra alapvonásai tükröződnek, hanem az eltérést magyarázó jegyekre utalunk Szabó László tömör, de egyúttal sokoldalú és érzékletes példákat felsorakoztató következtetései nyomán. Hézagpótló monográfiájának fő gerincét a fentiekben vázlatosan ismertetett történeti- társadalmi-gazdasági jellemzők összessége adja, s ehhez társítja a jász emberek mindennapjait és a társas együttlét jeles alkalmait. Ezek fényében lesz érthető az is, hogy a kunokétól elütő, viszont a kereszténységgel igen rokon világkép alapjain létrejött jász néphit és szellemi műveltség menynyi archaikus sajátosságot volt képes őrizni még a közelmúltban is. Így tárul föl lépésről lépésre az ember és természetfeletti hatalmak, az ember és az emberfeletti erejű személyek köré font hiedelmek, valamint az esztendő ünnepeihez és az emberi élet fordulóihoz kapcsolódó szokások gazdag hagyománya. Ebben a szerves keretben kapott helyet a gyakran alig méltányolt gyermekfolklór, a közösségi élethez logikusan tartozó zene- és tánckultúra, valamint a népköltészet több műfaja, s a kifejezetten díszítő célú tárgyalkotó tevékenység. Ezek alapján úgy tűnik, hogy a szerző komplex (sokak által bírált vagy meg nem értett), társadalomrajzi nézőpontja az, amely a kötetnek helyet adó néprajzi kiadvány-sorozat egyik legalaposabb és legkövetkezetesebb tagjává avatja a könyvet. (Gondolat, 1982.) Kriston 'Vízi József A határainkon túli magyar irodalom — Eressz el, fiam! — suttogta és vékony teste megrándult. Nyöszörgőit még valamit, de az orvos nem értette pontosan. — Nővérke! Kérem, hívja fel'a rendőrséget és kérjen mentőt! Azonnal be kell vinni a kórházba! Adunk neki egy nyugtatóinjekciót, mert teljesen kimerült. Az öregasszonyt tíz perc múlva elvitte a mentő. A rendőr ott téblábolt körülöttük, majd a nővértől kérdezte, hogy mi történt. — Azt hiszem, betörtek a nénihez. Ott lakik fent a Fenyves utcában. Micsoda lélekjelenléte van! ♦ — Egyedül lakik ott? — kérdezte a rendőr és felírta az adatokat. — Igen. Jól ismerem. Mióta az a fiatal házaspár elköltözött tőle, majdnem mindennap beugrók hozzá. — A nevüket meg tudná mondahi? — Azt tudom, hogy a fiatalasszonyt Katinak hívják. — Kár. Mert értesíteni kellene valakit, hogy kórházba vitték. Az asszisztens tanácstalanul tárta szét a karjait — Még alszik a néni. Esetleg később jöjjenek — hallotta az öregasszony. — Nem lehet. Azonnal ki kell hallgatnom. A főorvossal már beszéltem, ő beleegyezett. Az öregasszonyban egy pillanatra összebu- szálódott minden. Nem merte kinyitni a szemét. Jézusom! A rendőrség? Ki akarja őt hallgatni? fiát mit mondhatna? Baleset. Nem, az nem jó. Ezek nagyot) ügyesek. Inkább félreértés. Igen, hát persze! A Kati címét elfelejtettem, ő meg mérges lett, hirtelen haragú amúgyis ... hogy ez eddig nem jutott eszembe! Szomjúság gyötörte, kénytelen volt kinyitni a szemét. Egy negyven körüli, civil ruhás férfi állt az ágyánál. — Kézit csókolom! Vértes százados vagyok. Hogy tetszik lenni? — Szomjas vagyok. A nyomozó üggyel-bajjal megitatta a begipszelt nyakú öregasszonyt. — Kénytelen voltam fölkeresni Mária nénit, mert... —1 Gondolom. — Betörtek a házába. — Nem törtek be. Ki mondta ezt magának? — Szondy doktor úr, a körzeti orvos. — ö meg honnan vette, amikor én ezt egy szóval sem mondtam neki? A nyomozó megvakarta a fejét, és se- hogyse értette ezt a kis öregasszonyt. — Mennyi megtakarított pénze volt? — ötszáz forintom VAN. Azért spóroltam össze, hogy ha történne velem valami... — Most történt. — Ezt hogy’ érti? — Elvitték a pénzét. És az egész lakást felforgatták. Az öregasszony lehunyta a szemét. Istenem! Bajt bajra tetőz ez a gyerek! — Ki járt tegnap magánál? — Senki. — Miért nem akar nekünk segíteni? Miért titkolódzik? — Nem titkolódzók én. Csak fáradt vagyok. — Mária néni! Értse már meg! Rablás történt magánál, meg akarták ölni! Meséljen el szépen mindent, ahogy történt! — Baleset volt. — Elfogtuk a tettest. A kocsmában randalírozott. Nem is tagadott semmit. — Mit mondott? — A maga pénze kellett neki. — ötszáz forint? — Gondolom, többre számított. Kérem, meséljen el mindent! Rablógyilkosság történt, ne mentse azt az embert! — Ne mentsem? — Kérem! — Az unokámat ne mentsem?! — suttogta az öregasszony. — Szóval, az unokája. — vett elő papírt és tollat a nyomozó. Felhajtotta az ágy szélén a takarót és leült. Várta, hogy az öregasszony folytassa. A’z csak feküdt, összeszorított szájjal, és a kezét morzsolgatta. Nagy sokára megszólalt. — Tudja, hogy én hány éves vagyok? — Igen. Nyolcvanegy. — Na látja! Az unokám pedig huszonhét. Neki még szüksége lehet a mentségre. Nekem már nem. Ezért mondon: baleset volt. A határainkon túl élő magyar nyelvű irodalmak közül legkésőbben talán a csehszlovákiai kezdte meg öntörvényű életét. Ma az önálló Madách Kiadó látja el a nemzetiségi kiadó felelősségteljes tisztét Csehszlovákiában, s különösen irodalmi művekben gazdag programja a csehszlovákiai magyar írók műveit teszi hozzáférhetővé az ország területén élő magyar anyanyelvűek számára. A csehszlovákiai magyar irodalom kétségtelenül máig legismertebb és legnagyobb alakja Fábry Zoltán. A „vox humana” írója tevékenységét az 1920-as évek végén kezdte mint újságíró, s ek-kor vált következetes antifasisztává, s harcos kommunistává. Az egy életen át egy kis faluban lakó író méltán vált példaképpé; életét, műveit megbecsüléssel, s a nagy embereknek kijáró tisztelettel fogadták, s fogadják kortársai, kritikusai. A Madách Kiadó hat-nyolc kötetre tervezi életművének kiadását. A nemrégiben megjelent kötetek után a harmadik rész látott napvilágot, mely 1930. és 1933. közt megjelent írásait tartalmazza. Fábry cikkei a Korunkban, az Útban, a Korparancsban jelentek meg — gyorsan reagálva a világtörténelmi eseményekre az ébredő fasizmus időszakában. Fábry már ebben az időben tisztán látja az egész Európát fenyegető veszélyt, a fasizmust, s az ezzel járó új világháborút. Mindig és minden helyzetben a haladást, az elnyomott osztályok érdekeit képviselte, s éles, figyelő szemét semmi nem kerülte el. 1930-ban elismerően ír Thomas Mann kiáltványáról, Solohov Csendes Donjáról, Illés Béláról, Balázs Béláról, s Remarqué háborúellenes filmjéről. Ez időben írt cikkei jórészt politikai tárgyúak, csak itt- ott foglalkozik irodalommal, mert számára fontosabb volt a nemeskosúti rendőrsortűz vagy az, hogy Tamás Aladár Horthy börtönébe került. Ugyanakkor figyelemmel kíséri a Nyugat folyóirat új arcát is, Kassák Ma című lapjának progresszív jellegét is. Fábry vigyázó szemmel állt a strázsán, miként Ady, s írásainak kérlelhetetlen igazsága iránytű volt a nehéz időkben is Rácz Olivér — Egry Viktor halála után — a szlovákiai magyar irodalom do- yanje. Költő, író, esszéista, műfordító, s termékeny gyermek- és ifjúsági író. Legutóbbi könyve, Álom Tivadar hadparancsa című elbeszélés-gyűjteménye emlékezetes siker volt,- a Magyar Területi Színház Thá- lia Színpada 1980-ban vitte színre dramatizált változatát. Most megjelent új regényével, szokatlan kísérletre vállalkozik Rácz Olivér. A második világháború éveit, az élet és halál óráinak sötét, nehéz pillanatait ironikus, szatirikus hangon ábrázolja. A láncszerűen egybefonódó izgalmas és mulatságos történetekkel mintha azt kívánná sugallni: a háború annyira groteszk, képtelen és értelmetlen volt, hogy a szokásos realizmussal vagy józan ésszel nem lehet felfogni. „De azért nem árt megjegyezni — írja —, ez itt nem történetírás, hanem regény. Vagy talán még az sem. hiszen mindössze azt szerettem volna... kizárólag hőseim hiteles alakja köré kerekedett me- /seszövés keretében elmondani, milyenek voltak annak a mesebeli városnak a peremvidékei, ahonnan magam is gyökereztem.” Dobos László nevét a magyarul olvasók körében 1967-ben megjelent Földönfutók című regénye alapozta meg, amely a második világháborút követő nehéz időkről szól, a kitelepítettek ró 1, akik kis batyuval a hátukon útra keltek a Duna túlsó partjára. E nagy sikerű regényét, valamint a hozzá kapcsolódó Egy szál ingben címűt adta most közre a Madách Kiadó a Csehszlovákiai magyar írók című - sorozatában. „ ... minél kisebb egy irodalom, annál inkább a minőség útját kell járnia” — vallotta Dobos László egy interjúban. Majd: „Elődeim és a magam élményei alapján úgy látom, hogy történelmünk a kisemberek sorstörténelme, csomóponttörténelem, emlékezet-tör- * ténelem, bakatörténelem, amelyből a csehszlovákiai magyarság erkölcsi magatartásformái kinőnek. Azért is tartom fontosnak a prózát, mert elmondja, föl kell mutassa ezeket a történelmi folyamatokat.” Ennek a történelmi fölmutatásnak másik jeles képviselője Duba Gyula, aki a Garam mente magyarságának történelmét, életformaváltozását mutatja be egymás után következő regényeiben. *■* ■■■ *<• . *■■■>. *• w. y ' . :v.. T riptichon-részlet (gipsz relief) Madách (emlékplakett)' Anya (balra)
