Népújság, 1981. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-07 / 32. szám
1981. február 7., szombat A Nap kél 7,03 órakor — nyugszik 10,35 órakor A Hold kel 8,34 órakor — nyugszik 20,03 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon TÓDOR nevű kedves olvasóinkat! A „Theodoros” görög névből származik, amelyn-*” „isten ajándéka” a jelentése. 0—0 Százharmincöt évvel ezelőtt született Konsztantyin Ma- kovszkij orosz festő, az orosz kritikai realizmus egyik jelentős mestere. Egész fiatalon kezdett el rajzolással majd festészettel foglalkozni. Középiskolai tanulmányainak elvégzése után a pétervári akadémia növendék.; lett. s e nagy hírű művészeti központnak fiatalon tanára. Tagja Volt az úgynevezett Vándorkiállitási Társaságnak, amely — egyebek között — a művészi alkot; ik. kiállítások, tárlatok szélesebb körű propagálás- vette programjába. Korai képeinek tárgyát a nép életéből merítette; egyik jellegzetes, maradandó alkotása az 1872-ben alkotott Vihar elől futó gyerekek. Később reprezentatív portrékat festett. Hatása a korabeli, illetve az őt követő orosz festői generációra jelentős volt. Időjárás: Várható időjárás m« estig: eleinte még túlnyomóan derült idő. Később időnként megnövekszik a felhőzet, de számottevő csapadék nélkül. Több helyen megerősödő északnyugat;, nyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3, 8 fok között. Isginhüzl Egerben délután fél 4 órakor: A SZECSUANI JÓLÉLEK 1 Móricz ifjúsági bérlet Este 7 órakor: A SZECSUÁNI JÓLÉLEK Katona bérlet + ORVOSI C ÜGYELET Egerben: szombaton délután 2 óratol nétfő. reggel 7 óráig a Baiesy-Zsilinszky utcai rendelőben Telefon: 11-000 Gyermekorvosi ügyelet helye: Egíí, Kossutn Lajo-b u. 6. szám alatt. Telefon: *11-640. Az ügyelet igénybe vehető: hétköznapokon este 19 órától reggel 7 óráig. Vasárnap és ünnepnapokon: előzó nap délután 14 órától az ünnepet követő nap reggel 7 óráig. Fogorvosi ügyelet szombatén 14 órától este 20 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8 órától este 20 órá*g a Technika Házába«. Az Eger köampéká öseeewet ügyeleti saetgóSat: Egerben, az Alkefiwáwy utca 8. alatti orvosi renóetöbea !áé$a x alábbi községek gyermek- és felnőttbetegeit: Andamaktólya, Makiár, Ostoros, Novaj, Kerecsenéi, Demjén. Befeőtárkóny, Noszvaj. Az ügyeiét igéwybe- vehe+ő vasárnap és tínw-ep- napokew: előző nap délután 14 órától az üfMte- pet követő reggel 1 óráig. Telefon: 11-669. Gyöngyösön: szombaton 14 órától'hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 11-727. Fogorvosi ügyelet: délután IS —18 óráig. Mindkét ügyelet helye: Széchenyi u. .1. szám. Gyermekorvosi ügyelet: délután 15—18 óráig. Ügyelet helye: Széchenyi u. 1. szám. Gyermek- orvosi ügyelet 9—12 óráig. Helye: Püskin utcai gyermekrendelő. Hatvanban: szombatos 12 órától hétfő reggel 7 óráié a rendel, nintó^etben Telefon' 10-04. Rendelés gyermekek részére is. Fogorvosi ügyelet vasárnap 8— 10.30 óráig. •.Gyermekorvosi üevelet vasárnap 8—10 óráig a rendelőintézet gvermekszakrendelésén. Telefon: 10-04. KOJAL-készenlét Egerben délután 17 órától nétfő reggel 7 óráig. Telefon: 10-004 és 14-490. Állatorvosi ügyelet A hét utolsó munkanapién reggel 7 órától, a munkaszüneti napon 20 óráig: Eger: Állategészségügyi Allé- más Állatkórháza. Eger. Szövetkezet u. 4. (Az Egerhez tartozó, valamint a bélapátfalvi, bát.ori és makiári állategészségügyi körzetben.) Telefon: 12-388. Füzesabony: Víztársulat, Rákóczi u. 43. Telefon: 3. Gyöngyös: Állatkórház. Telefon : 11-645. Hatvan: Városi tanács. Kossuth tér 2. fszt. 30. Telefon : 19-97. Heves: Heves megyei Tanács V. B. Járási Hivata. Telefon: 124. EGRI VÖRÖS CSILLAG Telefon: 11-888 Du. fél 4 órakor: Vadállatok a fedélzeten Színes szovjet film bohózat Este fél 6 és 8 órakor: Start két keréken Színes, szinkronizált amerikai film Este 10 órakor: Zárt tárgyalás Magyar film EGRI BRÖDY Telefon: 11-773 Du. 4 órakor: Kérek egy elefántot Színes, szinkróhizált lengyel rajzfilm Este 6 órakor: Volt egyszer egy vadnyugat I—II. rész (2-es helyár) Amerikai westernfilm EGRI ÚTTÖRŐ Du. 3 órakor: A dunai hajós GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. fél 4 órakor: A kis postáslány Este háromnegyed 6 és 8 órakor: Fekete-fehér színesben GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Du. fél 4 órakor: A hegyibarlang titka Este fél 6 és fél 8 órakor: Az oroszlán ugrani készül HATVANI VÖRÖS CSILLAG S.O.S. Concorde HATVANI KOSSUTH A negyedik fázis FÜZESABONY Kaliforniai lakosztály PÉTERVÁSARA Keresztül a nagy vrrva»aor«r«n Eger várja a fiatalokat Gárdonyi Géza országos diáknapok Egert ebben az évben a fiatalok újra birtokukba veszik április 29. és május 2. között. A Gárdonyi Géza országos diáknapok alkalmából a megyeszékhely mintegy ezer középiskolást lát vendégül, akik Szolnok, Pest, Nográd megyék, illetve Budapest képviseletében érkeznek. A sokszínű művészeti bemutatók, tanácskozások, műsorok bizonyára nemcsak számukra, hanem a helybeliek részére érdekes elfoglaltságot kínálnak. Kialakultak az elképzelések : a programok megtervezéséhez és megvalósításához a Heves megyei KISZ- bizottság jelentős társadalmi összefogást kér. A fesztivál első napján, április 29-én, a fiatalokat patronáló iskolák korhű jelmezekben fogadják, s az egri városi tanács képviselői átadják nekik a város kulcsát. Ezután kerül sor a nyitó ünnepségre, a műsoros felvonulásra, s az esti szórakoztató rendezvényekre. Másnap kezdődnek a művészeti bemutatók, a megyei úttörőház, a Helyőrségi Művelődési Otthon és a főiskola díszterme szolgál előreláthatóan otthonul ezeknek az alkalmaknak. Erre a napra esik a középiskolai közművelődési munkáról és a diákhagyományok ápolásáról szóló tanácskozások sora is. Sport, játék, zene teszi élvezetessé az estét különböző klubhelyiségekben. és szeszmentes szórakozóhelyeken. A munka ünnepén a város dolgozóit szórakoztatják a fiatalok : szabadtéri bemutatkozással, előadásokkal. Ugyancsak e napon kívánnak a rokkantak éve alkalmából gálaműsort adni a mozgássérülteket megörvendeztetve fellépésükkel. A búcsúztatásra másnap kerül sor: ekkor köszönik meg a várhatóan vendégszerető fogadtatást. Más ez a nap „AZ IRODA,. A FORGALOM ÉRDEKÉBEN...” Súlyos devizaügy tárgyalása kezdődött az Egri Járásbíróságon Az Egri Járásbíróságon tegnap, pénteken délelőtt megkezdődött a folytatólagosan, bűnszövetségben jelentős értékre elkövetett, devizagazdálkodást sértő bűntettel vádolt IBUSZ-dol- gozók, Molnár Eszter és nyolc társa ügyének tárgyalása. Az utazási iroda, egri, illetve gyöngyösi vezetői, beosztottai — a vádirat szerint — 1977. és 1980. között összesen 1 073 000 forintnak megfelelő valutát váltottak át szabálytalanul különböző külföldi pénzekből. A vádlottak a bíróság előtt általában tagadták bűnösségüket, az ügy főszereplője, Molnár Eszter meNo, hányas? (Fotó: Szántó György) Legszívesebben nagy ívben elkerültem volna az iskolát. Izgatott kérdések váltották egymást fejemben, míg lábaim a tanterem felé vittek. Sikerült-e vajon javítanom ? Vagy rontottam ? Megadta, vagy nem tanárom matematikából azt a jegyet, amit reméltem? S ha nem? Mit fogok otthon mondani, miért nem? Végül titokzatosan és fenyegetőn ott feküdt előttem a ..bizi” — az én bizonyítványaim soha nem voltak kedves, rég. nem látott ismerősök. Lassan, csak óvatosan nyitottam ki őket, hogy a rossz jegyeknek még esetleg legyen idejük megjavulniuk, de ez a csoda sohasem történt meg... Ezek az emlékek elevenedtek fel bennem, amikor tegnap a Felsőtárkányi Általános Iskola I. b. osztályosait figyeltem, milyen izgatottan várták életük első iskolai bizonyítványát. illetve ahogy most nevezik, a tájékoztató füzetet. * Hét végi piaci jelentés Tanítónénijük, Kovács Gyuláné egymás után szólítja a csillogó szemű lurkókat. — Mit gondolsz, miből kell majd javítanod? — kérdezi az előtte álló csöppséget. És a válaszok többnyire azonosak a füzetben álló véleményekkel. A gyerekek önértékelése megegyezik azzal, amit a pedagógus mond róluk. Ez azt jelenti, hogy a kicsik ismerik önmagukat? Bajzát Rita már boldogan lapozgat: mindenből példás eredményt ért el. Holló Csaba megígéri, hogy javítani fog matematikából, Vásárhelyi Gyuri pedig szorgalmasabb lesz a következő hónapokban. Lassan mindenki előtt ott van már a. bizonyítvány. Ki simogatja tekintetével, ki pedig kicsit haragosan pislog felé. Most találkoztak először a közmondással: ki mint vet, úgy arat... Nagyobb válaszlék — ROCK-KONCERT A BERVABAN. Ma este 7 órakor a Solaris és az EAST együttesek közös rock-koncertre invitálják a fiatalokat az egri Finomszerel- vénygyár kultúrházába. gyei igazgató azt hangsúlyozta, hogy nem szabálytalanságokról, hanem csupán szívességi alapon történt valutabeváltásokról van szó. .. az iroda, a forgalom érdekében” történt ügyletekben a többiek is inkább a hivatali függéssel, a jóhiszeműséggel igyekeznek tetteiket magyarázni. A vádlottak meghallgatása után tan űrállomásokkal folytatódott délután a tárgyalás.' Ezt követően a bíróság további bizonyítást, tanúk, szakértők kihallgatását rendelte el. A tágya- lás folytatására az Egri Járásbíróság büntetőtanácsa február 13-ra tűzött ki újabb határidőt. A kedvező enyhe időjárás hatására egyre több primőráru kerül piacainkra. Több már a fóliás paradicsom, a paprika, valamint a fejes saláta is. Árulnak uborkát, sóskát, a gjmmölcsök közül többféle almát. EGERBEN A pénteki szabadpiaci árak alapján: a -burgonya kilója 8. a sárgarépa 15. a petrezselyem 17, a vöröshagyma 12, a fejes káposzta és a karalábé 10. a kelkáposzta 14, a fejes saláta 8. a fóliás paradicsom kilója 100 forint. A primőr paprika darabja 7, a tojás 2—2,20, az uborka 100, a sóska 80, az alma 14, a körte 18 és a savanyú káposzta 14 forint. GYÖNGYÖSÖN A pénteki szabadpiaci árak szerint: a burgonya 8, a sárgarépa 7. a petrezselyem 12, a vöröshagyma 10. a fejes káposzta 6, a kelkáposzta 14, a fejes saláta 9. a karalábé 8, a karfiol 40. a paradicsom 90, a hegyes zöldpaprika 8 forint volt. A hónapos retek 12, a retek 6, a fokhagyma 85, a paraj 70. a téli piros alma 14, a fehér alma 12, a sóska 70, a körte 18, a szőlő 40, a héjas dió 30, a száraz bab 32, a lencse 60, a savanyú káposzta 12 és a mák 70 forint. HATVANBAN A pénteki szabadpiaci árak a következőképpen alakultak: a burgonya 8, a fejes káposzta 5, a kelkáposzta 8, a. karalábé 5, a zeller 2—3, a főzőhagyma 10. a fokhagyma 110. a petrezselyem 14 és a Sárgarépa 6 forint volt. A sütőtök 8—10, a savanyú káposzta 1Ö. a mák 60. a száraz bab 20—30. a téli alma 14. körte 16. és a héjas dió 25—30 forint. A ZÖLDÉRT ÁRAI HEVES MEGYÉBEN Pénteken az elárusító- helyeken: a burgonya és a fejes káposzta 6. a kelkáposzta 7, a paradicsom 80. a fejes saláta 9, az alma 7—14, a tojás 2,30, a áam- pinvongomba 70. a sárgarépa 7 és a petrezselyem 12 forint volt. Lottónyerőszámok A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 6. heti számsorsolás alkalmával a következő számok kerültek kihúzásra: 29, 44, 46, 56, 73. A NÉPGAZDASÁG HATODIK ÖTÉVES TERVÉRŐL címmel megjelent a Kossuth Könyvkiadónál az országgyűlés 1980. december 17—18-i ülésszakának anyaga. A könyv tartalmazza Faluvégi Lajos miniszterelnökhelyettes előadói beszédét; Havasi Ferenc felszólalását és Bognár József előadói beszédét, valamint a magyar népgazdaság hatodik ötéves tervét. — ÚTTÖRŐK KULTURÁLIS SEREGSZEMLÉJE. Az egri járási elnökség a közeljövőben rendezi meg az általános iskolások kulturális seregszemléjét. A bélapátfalvi körzetben 9-én, Tar- naleleszen 12-én, Bodonyban 13-án, Egercsehiben 17-én, Andomaktályán pedig 18-áh mérik össze tudásukat a: pajtások. A néptánc, a népijátékok, valamint a vers- és prózamondó kategóriák legjobbjai a járási versenyre jutnak tovább, amelyre március 20-án és 29-én ke-: rül majd sor. — GAZDAG HÉT ELE JÉ HATVANBAN. A Galéria szabadegyetemén hétfőn este fél 7 órakor dr. Tátrai Vilmos, a Szépművészeti Múzeum tudományos munkatársa az olasz reneszánsz festészetről tart diaképes előadást. Kedden este Sin- kovits Imre és Gombos Katalin színművészek lesznek a Galéria vendégei. — véradás kápolnák. Kápolnán, a helyi Vöröski?- reszt aktívái véradónapot szerveztek. Munkájukat dicséri, hogy ezen a napon 102 donor 32 liter életmentő vért adott embertársaik megsegítésére. Külön említést érdemel, hogy a többszörös véradók mellett újak is jelentkeztek. — SZÖVŐTANFOLYAM Á MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN. A Megyei Művelődési Központ szövőtanfolyamá- nak foglalkozását ma este 7 órakor tartják, ahol Bakai Erzsébet, az Iparművészeti Főiskola tanára látja el tanácsaival a résztvevőket. — ŰJ ÁRUHÁZ EGERBEN^ Üj cipő- és ruházati bolttal bővül a megyeszékhely hétfőtől. A Katona István téren az 1300 négyzetméter alapterületű létesítményben 15 millió forintos árukészlettel várják az áfész dolgozói a vásárlókat reggel 9 órától. Féltékenységből ilfiecgölte ivóit t OIÄ5 2S 4B t Gyilkossággal végződött) az a „családi" szóváltás, amely február 5-én; este zajlott le Kovács János pa- rádi lakásán. A különváltam élő, egykori házastársak között veszekedés tört ki, ennek következtében a volt féri féltékenységi jelenetet rendezett, majd megfojtotta a 33 éves nőt. Kovács János ezután öngyilkosságot kísérelt meg, miután ez nem sikerült, rendőrkézre adta magát. Az ügyben a rendőrség folytatja a vizsgálatot. Mfipnni fifiy a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napiiapia. Főszerkesztő: Papp János — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. NOS^TICZTUS FERENC — Szerkesztősége — Éger, Beloiannisz u. 3. (PL: 23.) Telefon: 13-352. 13-503. 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1„ %00. Telefon: 11-697. Hatvan. Kossutn tér 8. (városi tanács épülete.) Telefon: 10-51 Kiadóhivatal: Eger. Beloiannisz u. 3. 3300. (Pf.: *3.) TV?r^e^~1i a Magyar Előfizetési díj: *<3y nőnapra 34 Ft, neg^dévre 102 Ft, ecy évre 400 Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesátő poetahwataloknái «I keabecttőteaél. — föctex: 20062 — Révai Nyomda Bgrt Gyáregysége. Eger, Virrcápriskola u. 3. 3Z. Igazgató: Horváth Jóasefné — Hü IBSN 0I33-W0Ö.