Népújság, 1980. november (31. évfolyam, 256-280. szám)
1980-11-19 / 271. szám
\ AUTÓNYI Erről a „esodajárműről” már MOTORRir’ltf I I alig-alig állapítható meg, hogy IhUI UKÖIV-ÍKUm, valójában motorbicikli-e még, vagy már autó. Kiállításon kaptuk lencsevégre az amerikai Harley- naviilson kétkerekű óriást . gazdájával, egy osztrák üzletemberrel. Ahogyan a bukósisaké* termetes fiatal férfiút nézzük, hát bizony kellenek is alája a lőerők. . . (Szabó Sándor felv.) Fiatalok a közlekedés- biztonságért 1. forduló A Heves megyei KISZ-bizottság, a Heves megyei Közieke-’ désbiztonsági Tanács és lapunk közös keresztrejtvény-pályázata háromfordulós. Fordulónként a helyes megfejtők között jutalmakat sorsolunk ki. Akik mindhárom fordulóban hibátlan megfejtést küldenek be a Heves megyei Közlekedés-’ biztonsági Tanács JJ300 Eger, Kossuth Lajos u. 2. szám címére, azok között dől el, hogy kik kapják meg a fő díjat: egy kempingkerékpárt és más tárgyjutalmakat. A megfejtéseket a megjelenést követő vasárnapig küldhetik meg/ lehetőleg levelezőlapon, a megadott címre. Írjátok rá azt is, hogy: „Fiatalok a közlekedésbiztonságért”. Mária és Enikő szüreti „ajándéka" Találkozás Ajándékba, szeretettel Vízszintes: 1. A deffenzív vezetés hármas jelszava (folytatása a függ, 14. és a függ. 7.) 12. USA egyik tagállama. 13. Fekete István- regény, 14. Marxista-leninista. 15, Fizetés. 17. Félig amaz! 18. Rokon. 20. Csokoládészelet. 21. Egyik szülő. 22, Zola-regériy. 24. Dekád egyötöd része. 25. Papírra vetek. 2'J. Teniszkupa. 27. Lutécium vegyjele. 29. Juttat. 30. Majdnem sör, 31. Hordófertőtleníté6. 32. Gát szélei! 34. Kantán vegyjele. 35, Szelíd erdei állat. 36. Kicsinyítő képgő. 37. Csinos németül. 39. . .. regénye (Gárdonyi G.). 41. A labdát a kapu elé emeli. 43. Felfog. 44. Régi iskolatípus, 46, Za- mata. 47. Udvariatlan megszólítás. 48, Adós. 50. Mutatószó. 51, Népvándorlás-Az alabástrom is lehet ilyen. Függőleges: 2. A lg bak részei. 3. Repülőgép típus. 4. Házikó. 5. Feni (németül). 6. Heves megyei község. 8. Zacskó. 9. Hónap rövidítve. 10. Hélium vegyjele. 11. Körültekintő. 16. Latin és. 19. Vízszintes 22. közepe. 21. Félig arab! 23. Ájult. 25. Hivatalosan kéri megjelenését. -28, Egy latinul. 29. Virág része névelővel. 33. Nyájat hajtá. 36. A fociban pa- rolázik, 38. Azonos mássalhangzók. 39. . . —féri (keverve). 40. Nem itt. 42. Római hat. 44. Spanyol és osztrák autók jelzése. 45. Palacsintafajta. 48. Tábori Nóra. 49. ... dárga Clementina (Foxi- Maxi). 52. Fa része. 54. Svéd és máltai gépkocsik jelzése. — Szerelitek a kólát? Hangos igenlés. — Ott hátul, az utolsó torban, ti is szeretitek a körit? A diákok veszik a lapot, a válasz egyértelmű. Farkas Bertalan erre felemel egy üveget az asztalról, a bal tenyerére fekteti, aztán a jobb keze mutatóujjával egy kicsit megpöccenti a palack alját és szinte már látszik is, ahogy az űrben lebegve elindul a természet ajándékával töltött fiaskó a helyiség utolsó sarka félé. Természetesen mindez csak „szemfényvesztés”, mert a palack ott marad az űrhajós kezében. De mindenki elképzelte. hogy mindez megtörtént a nagy utazás ideién odafönn. száz ás száz kilométerre talán éppen — Eger fölött. — Odaért, fiúk? — hangzik az ellenőrző kérdés. — Koszi... — a kóruá,- És Berci int, mosolyog, s éppoly fiatalos kedvű, mint azok, akik köszöntik. Berci »otthon érzi magát, diákok között van, olyanok társaságéban, akik egykori tanulóéveire emlékeztetik. A mai padkoptatók találkozója ez á kozmoszt megjárt öregdiákkal. . — A tanulásban most sincs megállás — mondja később elgondolkodva, amikor arról esik szó a sok-sok kozmoszbeli élmény után, hogy vannak-e a magyar űrpionírnak súlytalansági „honvágyai”. Diákoknak tanulásról beszélni — úgy tűnik —, csak egy űrhajósnak szabad: kiképzés, gyakorlás, ismétlés unos-untalan, kemény munka, kitartás, újabb és újabb edzésadag, nyelvlecke, különböző terhelés- próba, egészséges életmód . .. Ki másnak hinnék-el jobban, mint neki, hogy mindezt végig lehet csinálni? Csak akarat kérdése, minden csupán akarat kérdése! ... És ekkor a jókora teremben megszűnik a külvilág, aki csak a széksorokban ül. szkafanderben érzi magát, belepréselődve a testére formált. műanyagból öntött űrfotelba, amely úgy Védelmezi a Föld távolba szökkenő fiát, mint anya a gyermekét. És, aki a teremben most visszafojtja a lélegzetét, az. azért teszi, mert látja, kiformálódni alant, előbukkanni a mélyben Afrika szarvát, a tengert araszoló tartályhajót és Budapest fényeit. — Még nem találtam meg a szavakat arra, hogy milyen szép is a Föld... És, hogy milyen színű, mert mindig változó, mindig vonzó, végtelenül szép és csalogató, csábos, minden fiát vissza- Visszahívó ... — imádja glóbuszunkat az űrhajós, majd hozzáteszi; — Dehát, ezt látni kell! Égy okos műszerre lenne szükség most, hogy megmutassa: mennyi, de mennyi egri diák szeretne — mindegy, hogy hányadikként — utóda, követője lenni Farkas Bertalannak. Hiszen már azért is szerencsésnek tartják magukat, hogy találkozhatnak vele egy felejthetetlen élménybeszámolón. Vagy. hogy megkínálhatják ,egy csésze finom kávéval. Mert a Dobó gimi két első b-s tanulója, Szegedi Mária és Bukta Enikő — a kiemelkedő őszi szüreti munkájuk jutalmaként — elláthatja a vendéglátó hóziasz- szony szerepét. Az igazi dicséret azonban az, amikor az autogram mellé odakerül a köszönő sző. — Ez minden űritalnál finomabb volt, lányok.:. Kossuth 8.27 Vilégablak. 8.56 Beszélni nehéz. 9.08 A magyar népdal hete. 9.28 A Stúdió 11 • felvételeiből. 9.41 Kis magyar néprajz. 9.46 Tarka mese, kis mese. 10.05 Kagylózene. 10.35 Válaszolunk hallgatóinknak. 10.50 Népszerű szimfonikus zene. 11.30 Zenés játékokból. 12.20 Ki nyer ma? 12.35 Házunk tája. 12.50 Operaslágerek, 13.20 Dzsesszmelpdiók. 14,20 Andor Hona énekkara énekel. 14.3-2 Szendrey Karper László gitározik. 15.10 Fúvósművek. 15.28 MR 10— 14. 16.10 Nóták. 16.49 Kritikusok fóruma. 17.07 Kap- batok-e hitelt — én a lencsekészítő kisiparos? 17.32 Csajkovszkij: VI. szimfónia.’ 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.30 Esti magazin. 19.15 Gondolat. 20.00 Operaáriák. 20.25 A magyar népdal hete. 21.00 „íme. hát megleltem hazámat!" 22.15 Sporthírek. 22.20 Tíz. perc külpolitika. 22.30 Esti hangverseny. 23.30 Adolf Busch kamara- zenekara játszik. Petőfi 8.33 Idősebbek hullámhosz- szán. 9.28 Bulat Okudzsava versei. 9.45 Indulók, táncok fúvószenekara. 10.00 Zenedéi előtt. 11.30 A Szabó család. 12.00 Katonadalok. 12.33 Tánczenei koktél. 13.20 Lerakódások. 13.30 ’ Zenekari muzsika. 14.00 Kettőtől. négyig ... 16.00 Mindenki iskolája. 18.33 Útközben. 16.35 Gazdaság négy ’ keréken. 16.55 Közvetítés az NDK—Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzésről. 18.50 A magyar népdal hete. 19.30 Barangolás régi hanglemezek között. 19.49 A beat, kedvelőinek. 20.37 Jártamban-keltemben. 22.00 Könnyűzene. 22.30 Operettek. 23.15 Gyulai Gál János szerzeményeiből. Szolnok 17.00-től 18.30-ig Miskolc 17.00 Hírek. Időjárás. 17.05 Index. Gazdaságpolitikai magazin. (A tartalomból: Szállítási kapacitás az ÉPFU-nál — Óránként 3 megawatt megtakarítás a BKV-ban — Ózdi export- termékek). Felelős szerkesztő; Paulovits Ágoston — Részlet a Miskolci Szimfonikus Zenekar hangversenyéből — Sport — 18.00 Észak-magyarországi krónika — 18.25 Lap-, és műsorelőzetes ... •fsa 8.30 Tévétorna. 8.35 Iskolatévé. 9.50 Rendkívüli té- vélottó-sorsolás, 10.00 Delta. 10.20 Ártatlan kék szemek. 11.10 Nyitott boríték, 11.40 Lehet egy kérdéssel több? 14.50 Iskolatévé. 16.05 Egészségünkért. 16.10 Kukrinyiksziék... 16.30 Arma Pál Budapesten. 16.55 NDK—Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzés. 18.45 Staféta. 19.10 Tévétorna. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Hobson és lányai (angol film). 21.45 Fiatalok órája. 22.45 ■Tv-híradó 3. 2. műsor 19.05 Nas Ekran — A mi képernyőnk. 19.30 Tv-hrr- adó. 20.00 A flamenco művészete. 20.50 A rajz, mint fegyver. 21.20 Tv-híradó 2. 21.40 Világszinpad. 22.30 Egészségünkért. rNwwM& 1980. november 1> , sz*rÄ*5 (szilvás) Vajon hányán szerelnének most űrhajósok lenni? (Fotó: Perl Márton) Anyanyelvi nehézségek Üresjáratban — egymás felé Kiképzelem, amint ülnek a középiskolák igazgatói egy közelmúltban lezajlott tanácskozásukon és borúsan, egyetértőn bólogatnak: a most érettségizettek által használt nyelv színtelen, nem elég kifejező, beszédkultúrájuk szegényes, és ez a kép általános, nem újkeletű. Nem voltam jelen az iskolaigazgatók tanácskozásán. de egyetértek velük: az ott elhangzottakat szomorú tapasztalataim támasztják alá. Kényszerű hallgatózásaim — utcán. moziban. villamoson, munkahelyen — emmi örömmel nem járnak. Széles körben lett általános szokás az üres cse- "p(lés. A beszélgetésnek nincsen tétje. Olyannyira hígak, hogy nem is lennének sűf'íthetök. Atros- +álva a szavakat semmi sem maradna. A beszéd '< kapcsolattartásnak csak tartalmatlan ..üzemzö- •eie-'. Ezúttal nem az úgynevezett csúnya beszéddel an a baj. nem azzal, ami elhangzik, ha'nem ami hiányzik belőle — mögüle. A nyelv nemcsak a beszédnek, hanem a gondolkodásnak is eszköze, anyaga: amire nincs szó ..kifelé", arról nincs vontos gondolat sem. S mi lesz. ha egyszer eljön a tartalmas, árnyalt közlések ideje, a fontos és bonyolult mondanivalóké? Lesz-e hozzá kellő gua- korlat: nyelvi, gondolati muníció? S ha nem jön e’ e közlések ideje, nem is hiányzik majd? Ez az elszegényedés nem csupán nyelvi jelenség. Hisien a beszéd: közlés, kapcsolat, viszony. Viszony a többiekhez, és a közölnivalóinkhoz, — ha vannak. Az alsóbb iskolásoknál is meafigyelhető már e képességek romlása, nem megfelelő szintje. Nagyon sokuk anyanyelvi szókincse passzív, nem tudják kifejezni magukat, pedig az'iskolába járnak, ty-l néznek... Csakhogy ez nem elég. Nem ké^tfe-zilk őket rleget. és válaszaikat nem méltatjuk kellő figyelemre: már az óvodában sem jut erre idő. Otthon csak ritkán kíváncsiak rájuk * probléma enélkül is van elég. Az iskolában egyre gyakoribb az írásban megoldandó feladat, sok közötte a teszt, ahol nem megfogalmazni, hanem többnyire -safe megjelölni kell a helyes választ. A televízió is nagy sorozatban gyártja a passzív befogadókat: nem kérdez, nem vár választ, és közvetlenül kérdezni sem. lehet tőle. A kapcsolatteremtés és -tartás képessége és hajlandósága. a fiatalok• széles rétegeinél szenved károkat, amit nem lehet orvosolni utóbb, a nyelv- művelés eszközeivel. Napjainkban egyetlen pop együttes tollbamondásként diktálhatja le egész csoportok érzelmi-gondolati csúcsait. Már nem a vers próbálja kifejezni érzelmeinket, hanem az érzelmek kottáznak eqy-egy dalsort. kiegyezve annak közhelyformájával. (Szellemi táplálék tekintetében úgy viszonyúinak ezek az igazihoz, mint az igazi konyhán a töltöttkáposzta-költemény a háztartási kekszhez. . .) De a nyelvi üresjáratokért nem kell okvetlenül fiatalok közé menni. Sőt, érdemlegesebb okait kereshetjük e jelenségnek azoknál a korosztályoknál. akik ,,menetközben" sajátították el — ugyanezt, akiknek élettörténete inkább szolgál adalékokkal e társadalmi méretű nyelvi léhaság kialakulásáról. Őket szemlélve még világosabbá válik, hogy a nyelv: eszköz, mely tünetekkel is szolgál, a közösségek állapotáról, vészjeleket is ad. És a cselekvés nemcsak a derék iskolaigazgatókra, meg a nyelv müml&ire vár. JMvées Tamás